Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet fejleszteni az Isten jelei, iránymutatása iránti érzékenységet? Hogyan tudnám meghallani, megérteni az Ő akaratát?
A minap azt olvastam, hogy vannak, akik egész életükben nem hallják, nem értik meg Isten jeleit. Azt hiszem, pontosan ez történik velem is. Semmilyen jelet, hangot, vezetést nem tapasztaltam még soha, pedig sokat kérem Tőle, hogy mutassa meg az én utamat. Jóformán most már késő is, ötven felett már nincs az embernek útja. Eddig kellett volna megértenem.
Lehetséges, hogy nem adott semmi jelet az Úr, vagy én vagyok olyan szélsőségesen ostoba, hogy semmit nem értek meg? Mit kellett volna tennem, hogyan kellett volna figyelnem az Ő iránymutatására? Vagy nem is ad mindenkinek utat, jelet, ebbe is bele kell nyugodni?
Mindenkit szeret és mindenkit vezet az Isten. Mindenkinek szán sajátos életutat. Legtöbben azonban vakon élünk, süketül az Isten szavára. Mi okozhatja ezt? Nem csak az imádság hiánya, mert sokan vannak, akik egész életükben rendszeresen imádkoznak, mégsem fedezik fel az életükben Isten jelenlétét. Ez így nem helyes. Az ilyen ember, valószínű, felületesen imádkozik. Igenis, a mélybe kell tudni tekinteni. Ezt bármikor meg lehet tenni. Nem mondhatja, hogy már megette kenyere felét, most már úgysem fog változni. Mindig képes változni az ember. És kell is változni. Javaslom, hogy jelentkezzen be egy lelkigyakorlatra, vagy menjen el egy hosszabb zarándoklatra. (De nem olyanra, amit utazási irodák hirdetnek, az többnyire csak nevében de nem tartalmában zarándoklat!) Kell, hogy tegyen olyan lelki lépést, amit még eddig nem tett az életében. Még van ideje, de ne halogassa! Azzal, hogy ide írt, már az első lépést meg is tette ebben az irányban. Ne álljon meg itt, hanem lépjen tovább. Igen, az Isten Önhöz is szól. Kérje Tőle bizalommal, hogy nyissa meg az Ön szívét, lelki hallását rá.
Kedves lelkiatya!
Mit tehetünk ha egy Mária zarándoklat során parázna vágyak és gondolatok törnek ránk?Már az autóbuszban csak úgy a semmiböl rám törtek ezek a vágyak,pedig nem kerestem öket.Eszembe se jutottak ilyen dolgok mostanában.Meg is gyóntam ezt ott.De utána is jelentkeztek ezek a vágyak.Nagyon kivántam a testi együttlétet.Nem is csak a testit hanem a lelkit is valakivel és ez kettös szenvedést okozott.Ezek a vágyak nem gátoltak,hogy az ott töltött idöben a jó Istenre figyeljek,sok kegyelmet is kaptam a zarándoklaton és szép lelki élményekben is volt részem,de ennek ellenére ott voltak bennem a testi kivánságok is.Szégyelltem magam miattuk és elszomoritottak,beárnyékolták az ott töltött idöt.Szoktam küzdeni az önkielégitéssel is,de az utóbbi hónapokban nem estem ebbe bele.Általában néhány hónapig nem esek bele,de utána rám törnek a vágyak és van néhány nap vagy hét amikor elkövetem ezt a bünt.Régebben ez még gyakoribb volt.Testi kapcsolatom még nem volt soha senkivel sem.De az önkielégitéssel már évek óta küzdök.Néha fizikai fájdalmat is okoz a kielégületlenség,és ilyenkor elesek,beleesek ebbe a bünbe.Biztosan sok fiatal küzd ezekkel a dolgokkal.Gyötrelmet tudnak okozni ezek az érzések és vágyak.Ön egyszer azt irta az Istennek szentelt személyek is megküzdenek ezzel,de megtisztitják ezeket a vágyakt éé Isetn iránti nagyobb szeretetté alakitják.Hogyan lehetne ezt elérni?
Elöre is köszönöm a segitségét!
Egészen nyilvánvalóan kísértés támadta meg - van, bár ritkábban, hogy így, előzmények és rávezető gyengeségek nélkül is jelentkezik -, talán éppen azért, hogy hogy tönkretegye a zarándoklatát. A tisztaságért, az Istenhez való hűségünkért olykor meg kell küzdenünk. A kísértés, bár a gonosztól jön, mégis áldássá válhat, ha sikerül legyőzni, s ezáltal megerősödni az Istenhez tartozásunkban. Szent Péter apostol nyíltan megfogalmazza ezt: Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket. Aztán még hozzá is teszi: Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben (1Pét 4,12-13).
Hozzá kell tennünk, hogy ezek a vágyak az egészséges test működésének az eredménye is. Még hálát is adhat az ember ilyenkor, hogy legalább egészséges. De azzal sohasem magyarázhatja ki a bűnét, hogy ez egészséges folyamat. Igen, az, de kezelni kell, tudni kell használni, legalábbis megtanulni azt. Ki kell várni a sorát.
Az Istenért vállalt szüzességben élő emberek (római papok, szerzetesek) helyzete azért már, mert ők ezt a vágyat nem élhetik meg úgy, hogy kivárják a sorát, hiszen sohasem házasodnak meg, sohasem lesz olyan, amikor majd ezt a testi vágyukat egészséges és Istennek tetsző módon kiélhetnék. Valaki úgy fogalmazott, hogy ezt az örömöt majd odaát, az Isten Országában fogja megkapni. Ott, természetesen nincsen testi szerelem, de minden öröm és boldogság megvan tökéletes formában, ami itteni életünkben is. Ezért tehát jogos ez a gondolat. Sőt, ezzel a szüzesség éppen a Örökkévaló Életről tesz bizonyságot.
Így élik meg ezt az Istennek szentelt emberek. Isten iránti szeretetük miatt ez a kemény küzdelem csak még jobban Istenhez köti őket. Ennek nincsen módszere. Egyetlen kulcsa az Isten iránti égő és forró szeretet.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy miért fordul elő kétféleképp a két (rövid és hosszú) hiszekegy formulában az Egyházról való tanúságtétel? Az EgyházBAN hiszünk vagy az EgyházAT hisszük? Hogy tanítja ezt a Egyház? Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy ortodox Szent Liturgián keresztet vetnek, amikor ehhez a részhez érnek, ez inkább azt sugallja nekem, hogy a keleti teológia inkább az első mellett foglal állást, mint ahogy a hosszú hiszekegyben is szerepel.
Válaszát köszönöm!
Egyházunk két ősi hitvallást ismer és használ. Egyik az Apostoli Hitvallás (ez a rövidebb), a másik a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás (ez a hosszabb). Az első Nyugaton keletkezett és ott is terjedt el jobban. A protestánsok is inkább azt használják. A másik pedig Keleten, a nevében is szereplő két városban rendezett zsinaton fogalmazták meg és fogadták el. Ezt pedig inkább a keleti liturgiában szoktuk használni. Érdekes észrevétel, hogy az egyikben tárgyként a másikban határozószóként szerepel az Egyház. Tartalmi különbség nincsen a kettő között. Bevallom, nem tudom, hogy mi az oka e különbségnek. De azért is vélhetjük, hogy nincs nagy jelentősége a különbségnek, mert éppen az Apostoli Hitvallás, legalábbis egy szövegváltozata még a Szentlelket is tárgyként szerepelteti: ... Hiszem a Szentlelket. Holott nyilvánvaló, hogy az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben egyaránt hiszünk, különbségtétel nélkül.
Tisztelt Lelkiatya!
Tényleg ekkora bűn lenne a testi szerelem, úgy, hogy két ember igazán szereti és tiszteli egymást?
Nem, dehogyis. A testi szerelem nem bűn, hanem csodálatos ajándék. A törvénytelen, házasságon kívüli, a szentségi áldás nélküli cselekedet a bűn. Hozzáteszem, a bűn mindig szépnek, vonzónak mutatja magát, ezzel csapja be az embereket. Két egymást szerető ember vágyik arra, hogy testileg is egyesüljön. Ez szép. De ha nem tudnak uralkodni ezen a vágyukon, hogy kivárják az egybekelés ünnepét, vagy, ha nem veszik komolyan az Istennek erre vonatkozó parancsát, hanem inkább a maguk esze és felfogása szerint akarnak élni vele, ez nem szép. Ez súlyos károkat okozó bűn.
,,Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a katolikus egyház véleménye a Világegyetem keletkezésével foglalkozó, az evolúciós elmélettel szembenálló Értelmes Tervezés elméletről?
Köszönöm válaszát!
Az evolúciós elmélet lényege az, hogy a növényi és állati fajok egymásból alakultak, fejlődtek ki az idők folyamán. A Földön megtalálható élet ennek az elméletnek a tükrében tehát egy folyamtos és szakaszos fejlődési folyamat, melyben egyre bonyolultabb, egyre összetettebb életformák jelennek meg, s melynek legvégén az emberi faj áll.
Akik azonban Darwin elméletét nem csak biológiai síkon kezelték, azok gyakran esetek abba a hibába, hogy a teremtés tényét, a világ Istentől való eredetét is tagadták, mondván, hogy a fejlődési folyamatok önmagukat elégségesen magyarázzák, nincs szükség az "Isten-hipotézisére", a világ és annak minden létezője véletlen kémiai és fizikai folyamatok eredménye.
Az Értelmes Tervezés (intelligent design) elmélete azt a fajta evolúciós elméletet cáfolja, amely nem csak biológiai szinten érvel, hanem átcsap metafizikai szintre is oly módon, hogy a létezést, az életet a véletlenből és a vak véletlenek folytán akarja magyarázni. Az Értelmes Tervezés szerint ugyanis a világot, a világegyetemet annyira az értelmes és zseniális szerveződés jellemzi, hogy kizárt annak lehetősége, hogy egy értelmes tervező, egy intelligens ok nélkül meg lehessen magyarázni.
Az Értelmes Tervezés elmélete nem áll szemben a fejlődéselmélettel, csak azzal a világnézeti szemlélettel, amely ez utóbbi alapján akar mindent megmagyarázni, az élet keletkezését, s főként az ember létrejöttét is.
Darwin evolúciós elmélete nem válik ellentétessé az egyház tanításával, ha a teológus megfelelő módon kezeli a "teremtés" fogalmát, a biológus pedig nem felejti, hogy a világ folyamataiban az esetleges evolúciós történések csak részeit képezik a világ és a földi élet, az élőlények kialakulásának folyamatában.
Minél nagyobb ismeretekre tesz is szert a tudomány, nem fogja tudni megfelelni azokat a kérdéseket, melyek a világ egészére, annak kialakulására irányulnak.
Az Értelmes Tervezés elmélete éppen az abszolutitzált, Istent a világból, a teremtésből kizárni akaró evolúciós elmélet ellen érvel, így az egyház tanítását támasztja alá."
Énnekem a volt káplánatyánk azt mondta erre a kérdésemre, hogy az evolúciós elmélet nem zárja ki a Teremtéstörténetet, mert a Biblia nem tollbamondás, tehát az akkori írók elképzelései is benne vannak. Így, ha a tudományos x milliárd évet nézzük, ami valószínűbb a 6 napnál, nem zárják ki egymást. Például 1 nap ~ 0,8 milliárd év.
Szerintem ez egy logikus lehetőség, hiszen minden teremtésmítosznak jellegzetessége a ,,pár nap alatt teremtés", pl.: görög mitológia, Biblia (Tóra, Genesis).
A Katolikus Egyház nem tagadja az evolúció elméletét, mint ahogyan nem tagadja az értelmes tervezés elméletét sem. Pontosabban szólva, az evolúciós elméletet az értelmes tervezés alapszemléletével fogadja el. Az Isten megteremtette az anyagot annak hihetetlenül bonyolult törvényeivel együtt. Olyan anyagot teremtett, amely képes ezekkel a törvényekkel felépíteni önmagát. Sokkal zseniálisabb rendszer az, amelybe nem kell itt-ott belenyúlni, hanem képes erre az önfelépítésre. Ez a szerves anyag megjelenésére vagy a növényi, állati fajok kialakulására is vonatkozik. Az ember megteremtésekor viszont más a helyzet. Mer arra már nem képes az anyag, hogy önmagát felülmúlja, vagyis a véges világ kilépjen önmagából és képes legyen a végtelen, a transzcendens hordozására. Erre a mozzanatra annyit mond a Biblia, hogy Isten az ember orrába lehelte az élet leheletét. Jóllehet, ez a héber nyelvben még csak a biológiai élet, a szuszogó lehelet, de az istenképiség miatt joggal tekinthetjük ezt annak a mozzanatnak, amikor az Isten az anyagból való embert isteni képességekkel ruházza fel - legalábbis csírájában.
A hat napos teremtéstörténet valóban az akkori világképnek megfelelő leírás. Nem szabad összekeverni a mai tudományos világképpel. A lényeg nem a teremtés folyamatában, hanem tényében és minőségében van: Isten ezt a viágot a semmiből teremtette és jónak teremtette.
Tisztelt Lelkiatya!
Az én történetem, sajnos nagyon szomoru és elviselhetetlen, mind nekem, mind a három gyermekemnek. A férjem több mint hat éve a családja helyett egy nőt választott, aki nála közel tiz évvel idősebb. Sajnos akkor a gyermekeink még kamaszok voltak, azóta már felnőttek. Sajnos ebben a gyalázatos, bünös közegben. Én mint édesanya mindent elkövettem, hogy ez az áldatlan állapot valamilyen módon megoldódjon, de semmilyen eszközzel nem értem el célt. Mind a mai napig folytatódik ez a viszony a férjem és a barátnője között.Csak küzdök, viaskodok vele, és ezzel a méltatlan helyzettel, de semmilyen megoldást nem találok.
Mindent megpróbáltam már, de mind hiába.
Kérem a T.Lelkiatyát, hogy mit tanácsol, hogy oldódna meg ez a méltatlan, gyalázatos helyzet a családunk számára.
Köszönettel:
Marianna
Kedves Marianna!
Mindenekelőtt abban akarom megerősíteni Önt, hogy az eddig eltelt időben hozott sok áldozata, néha elkeseredett törekvése nem veszett, nem vész kárba. Minden emberi áldozatunk meghozza a maga gyümölcsét, még ha nem is tudunk róla, ha nem is értjük, milyen módon.
Gondolja át újra, Önnek milyen feladatai vannak az életben. Szeretnie kell a férjét. Nevelni, növelnie a gyermekeit hitben és emberségben. (A munkájából származó egyéb kötelességeit Ön tudja hozzátenni.) Az elsőnek is a másodiknak is része, hogy próbálja megszüntetni azt a gyalázatos kapcsolatot és visszatéríteni a férjét a helyes útra. De nem ez az egyetlen. Sok más egyebet is tennie kell a férje, a gyermekei érdekében. Azt javaslom, váltson stratégiát. Tartok tőle, hogy számtalan veszekedés, számonkérés van emögött a 6 év mögött. Gondolom, próbálta erővel is, szelíden is. Úgy tűnik, ezekkel nem ért el célt. Mondja ki bátran, hogy tehetetlenné vált. Mondja ki ezt nyugodtan a férjének is. Ezzel nem azt mondom, hogy ne harcoljon, ne küzdjön érte tovább, de másként. Mondja ki, hogy Ön így is szereti őt, visszavárja. A gyermekeit is erősítse ebben, hogy szeressék az édesapjukat. Bocsássanak meg neki ezért a bűnéért. Minél nagyobb szeretettel vegyék körül. Ez fogja őt visszatéríteni, nem az érvelés, a meggyőzés. Ha nem szűnnek meg szeretni őt, ez az egyetlen módja, hogy tudjanak győzni a bűn felett.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon el vagyok keseredve...úgy gondolom,
nekem van a legszörnyűbb apám...
Római katolikus vagyok. Ma pont Úr napja volt.
Reggel az apám szokása szerint mogorván és piszkálódva
fogadott. Nekem elegem volt ebből és mondtam neki néhány
olyan mondatot,amit nem kellett volna.
A húgom elsőáldozó volt pár hete,így a misén ők
hintették a virágokat.
A bűnbánati részben meggyóntam többek között az apámmal
való veszekedéseimet is.
A prédikáció gyönyörű volt,ebből annyit idéznék,hogy:
"A mai áldozásotok legyen olyan,
mintha először és utoljára áldoznátok!"
Felszabadultan és boldogan éreztem magam...egészen az áldozásig.
Mentem volna ki,de az apám rám ordított,
hogy ne áldozzak,menjek vissza. Hozzáteszem,mögötte állt és tisztán hallotta a volt osztályfőnököm is.
Visszaültem a padra és csupa könny lett a szemem...
Ő persze ment áldozni,pedig állítom,van annyi bűne,
mint nekem,ha nem több.
Még csak 15 éves vagyok és jól ismerem a bűneimet.
Szerintem az,hogy az apámmal veszekszem,még nem halálos bűn.
Az egész egyházközség láthatta,
mi voltam a mise elején és mivé lettem...
Hiába hintette a húgom a virágokat,engem már nem érdekelt semmi.
Megharagudtam mindenre.
Pont az oltáriszentség napján nem áldozhatok?
Létezik ilyen???!
Mire visszaértünk a templomba,már csak egy egyszerű műemléknek tűnt
nekem,semmi többnek.
Nem Istenre haragudtam meg,hanem az apámra.
Nem tudom mi lenne a megfelelő cselekedet.
Kedves fiatal barátom!
Olyat kell mondanom, amit nagyon ritkán szoktam. Ebben a helyzetben nyugodtan megteheti, hogy nem az édesapjának engedelmeskedik, hanem a saját lelkiismeretének.
Ön jobban ítélte meg, hogy mehet-e áldozni vagy sem. Az édesapjával való veszekedés, ha nem is szép dolog, de egészen biztosan nem volt halálos bűn. Nagyon helyesen bűnbánatot tartott emiatt, és nyugodtan kimehetett volna áldozni. Persze, amikor az Édesapja visszaparancsolta, akkor jól tette, hogy engedelmeskedett neki. Igazán furcsa lett volna a szülővel dacolva áldozni menni.
Most azt tanácsolom Önnek, hogy menjen el minél hamarabb áldozni. Akár egy hétköznapi szent misére. Ott, a nagyobb csendben, meglátja, még mélyebben át fogja tudni érezni az Úr Jézus szeretetét, közelségét, erejét. És eztán minden szent misén áldozzon! Ha az Édesapja kérdőre vonná emiatt, nyugodtan hivatkozhat rám. Persze, gyónjon is rendszeresen. Meg fogja látni, hogy ez a szomorú helyzet, amely Önnel az Úr Napján történt, még szép és megerősítő élménnyé fog változni az életében.
DJK
Kedves Lelkiatya!
A minap imádkoztam a templomban és egy középkorú nő bejött beszélni az atyával. megkérdezte tőle hogy miért ver úgy az Isten őt stb... A lényeg az hogy a téma kicsavarodott a gyóntatáshoz bár a hölgy paráznaságot követett el (többször is) és abortuszt. Az atya azt mondta neki hogy ő ha meg is gyón nem tud neki feloldozást adni. De ugyanakkor azt gondoltam magamban hogy Isten a leghatalmasabb bűnt is képes megbocsátani. Még az abortuszt is.
Az atya miért nem ad feloldozást, ha Isten tényleg minden bűnt megbocsát ha alázatosan kérjük és vezekelünk érte.
Válaszát előre is köszönöm.
A.
Az Isten valóban minden bűnt megbocsát. Az abortuszt azonban csak a püspök oldozhatja fel. Ezzel is jelezni akarja az Egyház, hogy ez legalább annyira szörnyű és súlyos bűn, mint bármilyen más gyilkosság. Sőt, annak is egyik legkegyetlenebb változata, hiszen védtelen, pici gyermek ellen irányul.
Ha egy papnál valaki meggyónja ezt a bűnét, akkor görögkatolikus egyházunkban a pap azt mondja az illetőnek, hogy jöjjön vissza később. Addigra megkéri a püspöktől a feloldozás joghatóságát. Természetesen nem árulja el a nevet még a saját püspökének sem, tehát a gyónási titok nem sérül. A püspök írásban megküldi a feloldozásra való felhatalmazást, és amikor a gyónó újra eljön a megbeszélt időpontban, akkor megkapja a feloldozást. Általában ilyenkor a penitencia is egy nagyobb dolog szokott lenni.
Magyar Görögkatolikus Egyházunkban viszont Máriapócson és Sajópálfalán gyóntató papoknak is megvan ez a különleges felhatalmazásuk. Tehát, ha valaki ott gyónja meg az abortusz bűnét, akkor ott rögtön megkapja a feloldozást.
kedves lelkiatya
csontkovacshoz illetve talpmasszazsra (reflexologia) elmenni bun e ?
koszonom.
A.
Talán nem bűn. Van közöttük orvosi szakember, igazi gyógyító is. Ha azonban azt tapasztalná, hogy a kúra során valami vallási ideológiát is kerít a gyógyítás mellé az illető, akkor jobb, ha elmenekül tőle.
Kedves Lelkiatya!
Az interneten sokat olvasni Vassuláról. Még egy katolikus karizmatikus oldalon is. Elég szörnyűek a próféciái. Őt elfogadta az egyház hivatalos prófétának?
Nem, a Katolikus Egyház nem hitelesítette Vassula Ryden látomásait, üzeneteit. Sőt, ki is igazította azokat, megjelölve, hogy mely állítások nem egyeznek az Egyház tanításával. Bár, ismereteim szerint, Vassula alázatosan alávetette magát az Egyház ítéletének, és kész volt kihagyni, illetve kijavítani azokat a mondatokat, amelyeket a Tanítóhivatal tévesnek nyilvánított. Csak akkor mégis honnan származtak ezek az üzenetek?...
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Atya! Milyen tanácsokkal tudna szolgálni a keresztény házasságra való tiszta készület konkrét megvalósítását illetően? Jómagam mintegy fél éve vagyok stabil párkapcsolatban a kedvesemmel, és hosszú távra (házasság)tervezünk. Tudunk az Egyház parancsáról is, miszerint a teljes nemi közösségnek a házasságban van a helye. Azonban a mindennapok során ennek a parancsnak inkább a korlátozó élét tapasztaljuk meg, és sokszor csak "muszájból" tartjuk be... Különösen zavaró, hogy magukat katolikusnak valló ismerőseink közül nem egy játszi könnyedséggel siklik át a kérdésen, mondván, hogy a házasságon kívüli szexualitást - ilyen-olyan megkötésekkel - nem tartja bűnnek... (Nem vádaskodni akarok, de így elég nehéz...) Hogyan lehetne mégis ezt (a tiszta készületet) pozitívan megélni, és meggyőződéssel élni és hirdetni, meghívó módon? Válaszát előre is köszönöm!
B.
Kedves B.!
Nagyon örülök a kérdésének. Adja Isten, hogy ezzel a tiszta szándékkal és törekvéssel tudjanak kitartani egészen a házasságig. Akkor lesz majd Önök számára igazi, szavakkal ki nem fejezhető boldogság a szentségi egyesülés. Ezt valóban nehéz megtartani, tudom. S a mai világban százszor nehezebb, mint régebben. Ezért a legfontosabb tanácsom, hogy imádkozzanak is ezért, kérjék hozzá a Jóisten segítségét.
Gyakorlati tanácsom, hogy ne időzzenek sokat a testi közelségben, az ölelésben. Ez is akkor igazán boldogság, és a házasságig való tartózkodás jele, ha ritkán ajándékozzák meg egymást vele. Aztán, ez soha ne történjék ruhátlanul! Ugyanis akkor még könnyebben beleszédül az ember, és elveszítheti az önuralmát. Továbbá legyenek tartózkodók a simogatásban is! Még ruhán keresztül se érintsenek szeméremfelületeket! Ezek a gyakorlati tanácsaim.
A szellemi értéke pedig az, hogy még csak véletlen se történhet meg, hogy bárki mással egyesüljön, mint azzal a személlyel, akire egy életre (örök életre) elkötelezte magát. Lehet, hogy már Önök is így gondolják egészen komolyan, mégis véglegessé majd Isten pecsétje által válik ez a választásuk. Nagyon jó dolog a testi egyesülés, de amíg nem szenteli meg szerelmüket a Teremtő, addig csak bűn, és lelkiismeret furdalással jár, ha pedig házasságban teszik, felszabadult gyönyörűség és boldogság.
Fájdalmas tapasztalatot jelent a következő kép is. Tegyük fel, egy kertre vágyik az ember, de még nem szabad oda belépnie, meg kell várni, amíg a Gazda megnyitja neki a kaput. Ha nem győzi kivárni, és néha átmászik a kerítésen, hogy lopkodjon a gyümölcsökből, akkor messze nem lesz olyan szép a Gazda ajándéka, amikor majd nagy ünnepélyességgel megnyitja ezt a titokzatos kaput. Nem beszélve arról, hogy ha már megszokta a kerítésen való mászást, akkor könnyen lehet, hogy odabentről pedig majd kifelé fog olykor-olykor kimászni. Ugye, érti a képet? Bizony, éppen emiatt van válságban a házasság, mert sem előtte nem tudják megtartani a tisztaságot, sem utána nem képesek megőrizni a hűséget. Szorosan összefüggenek ezek. Saját házasságuk érdekében őrizzék meg tehát a szüzességüket mindketten a házasságig. Ritka boldog pár lesznek!
Kedves Atya !
Felmerült a kérdés vallási csoportomban, hogy Máriának voltak- e gyermekei Jézuson kivül. Én úgy tanultam és úgy tudom, hogy NEM. Józseffel "józsefi házasságban éltek" - Mária szűzessége tehát érintetlen. Sajnos sokan mást tudnak erről, talán valami bulvárirodalomból. Milyen konkrétummal tudnék érvelni az által felületesen tudottról ?
Köszönettel
Jézus korában a családi kötelékeknek sokkal nagyobb jelentősége volt, mint ahogyan azt mi tartjuk. Viszont Jézus családjáról, rokonairól csak nagyon kevés szó esik az Evangéliumban. Akkor is inkább negatív tartalommal (Mk 3,32; Mk 6,3; Jn 7,2-5). Még az édesanyjáról is csak igen kevés, a nevelő apjáról, Józsefről pedig csupán a gyermekségtörténetben. Amikor Jézus testvéreit említi a szöveg, akkor erre az adelphosz szót használja, amely lehet távolabbi rokon is, nem csak vértestvér. Ez így van az arám nyelvben is. (Miként Keletről származó cigány testvéreink is használják ezt a szót a nagy család minden tagjára.) Egyesek azt feltételezik, hogy József özvegy ember volt, és ezek az ő első házasságából származó féltestvérek. Ez azonban csak feltételezés, nem bizonyítható.
Az Apostolok Cselekedeti egyetlen személyt említ név szerint, mint aki Jézus rokona, ez Szent Jakab, Jeruzsálem első püspöke. Ha lettek volna közvetlen testvérei, akkor ezeknek a személyeknek sokkal nagyobb jelentősége lett volna az Ősegyházban.
Hogy Máriának nem volt több gyermeke, világosan következik abból is, hogy Jézus a kereszten utolsó szavaival édesanyját Jánosra bízta. Ha lett volna testvére, aki gondoskodik róla, akkor erre nyilván nem lett volna szükség.
Az Ősegyház egyértelmű hagyománya, hogy Máriát különös módon tisztelték. Szüzességének ténye nem csupán fizikai vagy erkölcsi jelenség, hanem Ő az egész Anyaszentegyháznak is fogható szimbóluma, amelyet Krisztus tett: ... ragyogóvá..., amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen (Ef 5,27).
Tisztelt Lelkiatya!
Hittel, vallással, templomba járással kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy kétségeim vannak.
A legutóbbi karácsonykor nagyon sűrűn jártam templomba, előtte alig, csak évente egyszer-kétszer bizonyos alkalmakkor. Reméltem akkor, hogy nem múlik el a lelkesedés, de lassan csak elmúlt, éppen húsvétkor mentem el még a pászkaszentelés után is templomba, de azóta nem voltam. Sajnos a lelkesedés is elmúlt, meg az időm sem engedi mindig meg a templomba járást, ahogy szeretném. Gyónni pedig már nagyon-nagyon régen gyóntam, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy mit is mondjak a papnak, mit ne, kicsit szégyenlősségből. Itt Hajdúdorogon szokás most gyónás nélkül áldozni, amit én is megtettem néha, mondjuk azt is kicsit bűntudattal, hogy jó-e ez így. Igazából sok mindent nem értek az ilyen "formaságokkal" kapcsolatban, hogy miért kell annyiszor keresztet vetni, miért hangzik el sok minden háromszor, tudom hogy a szentháromság miatt, de valahogy mégsem értem. Valahogy úgy érzem, nem ezek a hit lényege. Párom édesanyjával szoktam templomba menni, ő is elég vallásos, bár azt látom rajta, hogy inkább csak a "formaságokat" tudja, a lényegről sok mindent nem tud. Ezt úgy értem, hogy a Bibliáról nem sok mindent tud, nem sok bibliai történetet ismer, ami szerintem fontosabb a "formaságoknál", mert szerintem abban van a hit lényege, hogy Isten mit közvetít felénk, mit "vár el" és mellette nagyon tanulságos. Nem bántani akarok ezzel senkit sem, csak nem értek sok mindent. Talán azért is vagyok ilyen kétségbeesett, mert régen azt láttam, visszamenve gyerekkoromig, hogy amikor néha elmentünk a családdal a templomba, folyton csak ezt hallottam: "viselkedj szépen, üljél szépen, így kell keresztet vetni, azt úgy kell, most emígy kell...", de a lényegről nem beszéltek, hogy miért kell/jó templomba járni, mi értelme van ennek. (így belegondolva valószínűleg ők sem értették, de hát ugye a felnőttek mindent jól tudnak) Úgy érzem, az emberek általában berögzülten gondolkodnak ebben is, mint mindenben. Visszatérve párom édesanyjára, ő pedig a gyerekeivel, unokáival is ilyen, kicsit rájuk "erőszakolja" a gyónást, hogy ezt kell, meg illő, meg ezt meg azt illő a templomban. Úgy érzem, ő és még sok ember nem érti a lényeget, én azt hiszem már sejtem, de én is csak tükörből látom homályosan. Meg nem beszélve arról, hogy szerintem a dolgokat nem lehet erőltetni, vagy kierőszakolni, inkább csak rávezetni egy útra, de azt is segítő szándékkal. Ön mit gondol erről?
Hittel kapcsolatos kérdésem még, hogy rossz dolog az, ha hívő embert világi dolgok is foglalkoztatnak a valláson kívül? Persze ha jól gondolom, tulajdonképpen a világi dolgok is Isten teremtményei, ajándékai, és nem lehet ilyen élesen elhatárolni őket.
Válaszát előre is köszönöm, és elnézést a hosszú levélért. Igazán figyelemre méltó az, hogy ennyi levélre ilyen készségesen válaszol.
Önnek nagyon helyes a gondolkodása. Jól érzékeli, hogy a vallásos életben sok megszokott viselkedési minta van, amely könnyen kiüresedhet, ha az ember közben megfeledkezik a lényegről. Mi a lényeg? Az Istennel való mély, személyes kapcsolat. Ebből fakadnak a tettek, amelyek ezt a személyes kapcsolatot hitelesítik. Egyik a másik nélkül nem lehetséges. Sokszor még a jó cselekedetek is kiüresedhetnek, ha nem az Istennel való együttlétből merítjük hozzá az erőt. De éppen úgy az imádság is kiüresedhet, ha nem követik az abból fakadó tettek.
A szülőknek (nagyszülőknek) az a kötelességük, hogy elvezessék a gyermeket erre az őszinte Isten-kapcsolatra és az ehhez igazodó magatartásra. Tény, hogy általában ez utóbbira nagyobb hangsúlyt fektetnek és sokszor megfeledkeznek az elsőről.
A gyermekeknek azonban mindig az a természetes, amit a szüleik mondanak nekik. Nehéz arról magyarázni, hogy mit jelent az Istennel való kapcsolat, és sokkal könnyebb arra megtanítani, hogy hogyan kell keresztet vetni meg imákat énekelni. De a szokások hozzásegítik a gyermeket, hogy később is természetes legyen neki a templomba járás, az ottani viselkedés. Idővel pedig fokozatosan meg kell tölteni tartalommal ezt a viselkedést, tehát egyre többet magyarázni az Isten titkairól. Mindkettő fontos! Mert ha nem tanítjuk meg őket ezekre a cselekedetekre, később a hitkapcsolat eszköztelenül sokkal nehezebben lesz megélhető. Görögkatolikus egyházunk (az ordoxszal együtt) a leggazdagabb ezekben a kifejezési formákban. Ez egy másfajta, érzelmileg telítettebb Isten-kapcsolatot segít megélni. De nyilván nem csak a formák önmagukban.
Ha megengedi, egy személyre szabott érvet is tudok mondani. Ha Ön nem csak lelkesedésből, hanem kötelességszerűen, vagy akár csak szokásból elmenne a templomba, akkor ez a szokás megtartaná az imaélet keretét, amely pedig segíthet az Istennel való kapcsolata frissességének megőrzésében.
A gyermeket nem erőszakolni, hanem nevelni kell az istenfélő életre. Ennek legegyszerűbb módja, ha a szülők is így élnek és a gyermekek ebbe nőnek bele. Szinte tanítani sem kell pl. keresztet vetni, mert ellesi a szüleitől és maga is őket másolva csinálja, használja azt.
A másik kérdésére. Nyilvánvaló, hogy a világi emberek, de még a papok is foglalkoznak más dolgokkal is a közvetlen vallási életen kívül. Ezt is jól látja, hogy az egész világot Isten teremtette, és nekünk adta, hogy használjuk, élvezzük azt. Fontos, hogy Isten akarata szerint éljünk ezzel a lehetőségünkkel.
Tisztelt Lelkiatya!
Én olyan ügyben fordulok önhöz,: hogy
Házasodni szeretnénk a párommal Keresztény Katolikusok vagyunk mindketten,sajnos csak polgári esküvőnk lessz,mert a párom nak volt már templomi esküvője.Így tudom hogy templomi nem lehet és nagyon rosszul érzem magam,hogy Isten színe elött nem kelhetünk egybe.
A másik ami nem hagy nyugodni ,hogy ugye amit Isten egybeköt azt ember szét nem választja .És hát egyszerűen nem tudok beletőrődni hogy a párom egy másik nőhőz tartozzon Isten színe elött.Ez bűn.
Mit tanácsol nekem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Kedves Húgom!
Nagyon nehezen tudok Önnek válaszolni. Mit is mondhatnék? Önnek nem volna szabad hozzámenni olyan emberhez, aki szentségi kötelékben van egy másik asszonnyal. Csak akkor teheti meg ezt a lépést, ha kiderül, hogy a kedves jövendőbelijének az előző házassága érvénytelen volt. Ennek azért adok esélyt, mert szavaiból következtetve Ön még fiatal. Ha az illető férfi is az, akkor a házasságkötése sem lehetett régen, és így nem is volt tartós. Sajnos, ma nagyon sok fiatal meggondolatlanul köt házasságot, azt sem tudja, mit jelent az. Hátha ez történt a párja esetében is. Ezért érdemes egyházi vizsgálattal megállapítani, hogy érvényes volt-e az az első házasság. Ha nem, akkor egy kis várakozás után Önök felszabadultan és boldogan egybekelhetnek és járulhatnak szentségekhez. Ennek tisztasága és boldogsága megér annyit, hogy várnak még egy kicsit a házasságkötéssel és a házasélettel.
Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az őrangyal és a védőszent között? Már utánanéztem az interneten de sehol nem találtam megfelelő választ. Én honnan tudhatnám meg hogy ki a védőszentem és őrangyalom? Talán magam választom ki?
Választár előre is köszönöm
Isten áldja!
András
Az őrangyal az angyalok közül olyan lény, akire a Teremtő születésünkkor rábíz bennünket. Nem sokat tudhatunk róla, hiszen az angyalok világa számunkra titokzatos. Nem tudjuk a nevét, nem tudjuk azt sem, van-e neve egyáltalán. Nem tudjuk azt sem, hogyan jelöli ki nekünk az Úr, vagy hogyan végzi a mi védelmünk szolgálatát. De jó, ha olykor imáinkban őt is megszólítjuk, őt is kérjük, hogy segítsen az istenfélő életre.
A védőszentünk az a szent ember, aki valamikor itt élt és küzdött a földön, ugyanúgy mint bármelyikünk. Azonban ő annyira Isten kegyelméből élt, hogy az Egyház megbizonyosodott arról, hogy üdvözült és szentek sorába jutott. A védőszentet a keresztségben kapjuk meg, mégpedig általában azt, aki ugyanazt a nevet viseli. Önnek tehát minden bizonnyal Szent András apostol a védőszentje. Hacsak a szülei nem jelöltek meg tudatosan egy másik András nevű szentet. Javaslom, hogy olvasson utána, mit lehet megtudni Szent András apostolról, s miközben egyre többet megtud róla, lelkében is közelebb kerül majd hozzá.
