Kedves Lelkiatya!
Én hiszek Istenben, és mindig is sokat foglalkoztatott, hogy van-e élet a halál után, hogy úgy mondjam, tehát tényleg van-e mennyország, amit a Biblia mond? De mostanában valahogy még inkább foglalkoztat ez a kérdés. Szinte valahogy azon vagyok, hogy bebizonyítsam annak létezését. Olyan rossz belegondolni, hogy hogy ha meghal valaki, márpedig ugye mindenki meghal egyszer, ha megszületett, megszűnik a test is és a lélek is, és ennyi volt. De persze abba is elég rossz belegondolni, hogy ha van is élet a halál után, nem-e a poklában fog fortyogni esetleg sok ember, én ettől is félek, pedig hívő vagyok, meg törekszem a jóra, de valahogy félek, hogy a halál után még ettől is rosszabb lesz. Mindig is arról "álmodoztam", abban reménykedtem, hogy a mennyországban minden tökéletes, sugárzó, boldog, nem olyan mint most itt a Földön. Csak az a baj, hogy az embert sokszor "bolondnak" nézik, ha ilyenekben hisz. Ezért is vannak kétségeim e felől. Meg másfelől azért, mert nem tudhatom, mi van a halál után. Vannak könyvek erről a témáról, például Dr. Mary Neal Megjártam a mennyországot című könyve, amit el szeretnék olvasni, mert valahogy ez reményt ad nekem, hogy mégiscsak van valami jó a halál után. Vagy számos olyan ember, aki a klinikai halál állapotában volt, számolt be a fényről, az alagútról, hogy angyalokkal találkozott, de vissza kellett jönnie a Földi életre. Ezek valahogy reményt adnak. Bár az orvostudomány már ezt is megkérdőjelezi, hogy tényleg a mennyben jártak, vagy csak hallucináltak az agyukban végbemenő folyamatok miatt. Nem tudom, hogy csak véletlen-e, vagy pedig válasz a kérdésemre, de néha fura dolgok történnek. Például a minap a számítógép be volt kapcsolva, szokás szerint zenét hallgattam, és közben tettem-vettem. Lejárt egy kedves szám, amit hallgattam, és kint voltam, és egyszer csak azt hallottam, hogy elindul újra, kicsit meg is ijedtem, bár gondoltam, lehet én indítottam újra, csak lefagyott a gép, és csak később játszotta le, bár meg kell hogy mondjam, én erre nem emlékszem, tehát szinte kizártnak tartom. De történtek már néha máskor is furcsa dolgok, amik talán kicsit ijesztőek is lehetnek néha. De rögtön arra gondoltam, lehet hogy egy jel volt a kételyeimre. Ön mit gondol erről? Tudom, hogy Ön is ember, és nem tud mindent, és lehet erre a kérdésre sem tudja a választ, de mégis kíváncsi vagyok arra, hogy mit gondol, mert azért lehet, hogy többet tud, mint én. Válaszát előre is köszönöm! H.
Nem egészen jól közelíti meg a kérdést, s így, ezen az úton nem is igen fog megnyugtató választ találni. Bár a hitünk fontos része, a Hitvallásban is mondjuk, hogy: várom a holtak feltámadását... - mégsem ez a hitünk lényege. Ha csupán a mennyországról meg a pokolról gondolkodom, akkor csak járulékos dolgokon jártatom az eszem, s félő, hogy nem találom, nem értem meg a lényeget. Alapvetően nem a túlvilág létezését kell elhinni. Még csak nem is az Isten létezését. Ezeket az igazságokat még értelmünkkel is nagyjából ki tudjuk következtetni, amint erre utalt is a soraiban. De a hitnek nem ez a lényege. Hanem az, hogy felismerem, nem vagyok egyedül, hogy az Isten szeret, hogy az Istennel beszélgethetek. Aki nem találja meg az Istent itt, a földön, az talán odaát sem találja majd meg, és ez a pokol. Nincs ott semmiféle fortyogó tűz, vagy lándzsával szurkáló ördögök. Az a pokol, hogy ott vagyok az Isten országában és nem veszem észre. Magányos vagyok, szeretet nélkül vagyok, mert kizárom magamat belőle. A hit lényege ez: fedezzem fel, hogy Isten szeret és bízhatom Benne. Javaslom, hogy ezen töprengjen inkább, hogy ez mit jelenthet. De ne is csak az értelmével töprengjen, hanem kérje a Mindenhatót, hogy világosítsa meg az elméjét, nyissa meg a szívét, hogy felfogja és befogadja az Istennek ezt a hatalmas szeretetét. Ha ezt megtalálja, akkor azt fogja látni, hogy a mennyország bizonyos értelemben már elkezdődött itt a földön is.
Dicsőég Jézus Krisztusnak!
Kesves lelkiatya!
Milyen formái vannak az imádságnak? Mi számít imádságnak? Az a helyzet hogy folyton a kötött imákat mondom a Bibliát olvasom csotkit és rózsafűzért imádkozok. egy idő után kezd kicsit zavaró lenni hogy a mindennapi imádságok csak ezekből állnak. Nem tudom hogy ezen kívül még mi az amit tehetnék.
Válaszát előre is köszönöm!
Isten áldja!
Kedves Testvérem!
Valószínű, lelki fejlődésében elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor az imaéletében tovább kell lépnie. Az eddigi imák segítették hozzá, hogy többet kívánjon. Ezek a kötött imák akkor válnak igazán személyessé, ha ezek mellett a saját szavaival is meg tudja szólítani az Urat. Azt mondjuk, az imádság beszélgetés a Jóistennel. Tegye meg, hogy egy alkalommal egyedül megy el a templomba, vagy a szobájában az ikon előtt gyertyát gyújt, és egy kicsi csend után saját szavaival szólítja meg az Urat. Lehet hangosan is, vagy csak úgy, csöndesen, hangtalanul, gondolatban formálva meg a szavakat. Mondja el neki, hogy mi mindent szeretne neki megköszönni. Ha pedig valami kérése van, akkor azt is mondja el Neki bátran. Jó, ha ezt a saját szavaival való imádságot is keresztvetéssel kezdi, vagy még elmondhatja előtte a Mennyei Király imát, amellyel a Szentlelket hívja segítségül. Hiszen a Lélek az, aki megtanít bennünket mindenre (Jn 14,26), sőt, valójában ilyenkor Ő imádkozik helyettünk (Róm 8,26).
Kedves Lelki Atya!
Párom nincs megkeresztelve, nem hajlik rá, de teljesen el tudja fogadni vallásosságomat. Nem szeretném erőltetni, hogy keresztelkedjen meg, de szeretnénk az ősszel templomi esküvőt. Lehetséges-e?
Dia
Sajnos gyakran megtörténik,hogy házasságkötéskor jóindulatból, de még inkább a nagy szerelem miatt nem érzik leküzdhetetlen akadálynak, ha az egyik fél imádkozó hívő ember, a másik azonban nem hisz és nem tud imádkozni. Pedig ez a házasság tartósságát igen erősen veszélyezteti. Már abból fakadóan is, hogy a nem keresztény fél vajon tud-e örökre hűséget esküdni, ha nem hisz az örökkévalóságban? De ennél nagyobb akadály az, hogy nem tudnak együtt imádkozni, az Istenről beszélgetni, hiszen ez az egyiknek is, a másiknak is mást jelent. Később, amikor a gyermekekkel imádkoznak, mekkora hiányérzet az a gyermekekben, hogy édesapa nem jön velünk imádkozni! Ezeket is meg kell gondolnia.
Mindezek ellenére lehetséges jó házasságot kötni ilyen hitbeli különbséggel is, ha mindkettejükben megvan az ehhez szükséges nagyfokú elfogadó szeretet.
Jogilag megoldható, hogy egy keresztény fél egy nem kereszténnyel házasságot kössön. Ehhez a püspök külön engedélye szükséges, amelyet az eskető pap szokott megkérni a püspöktől, aki ezt indokolt esetben általában meg is adja.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni,hogy gyónhat és áldozhat e az, aki elindítja egyházi házassága felbontását, ha közben nem él senkivel?
Semmi akadálya annak,hogy szentségekhez járuljon. Ennek a jogi folyamatnak nincsen hatása a lelki életére. Ha nem élne testi tisztaságban, tehát volna házasságon kívüli kapcsolata, ez volna az akadálya annak, hogy a bűnbánat illetve az Eucharisztia szentségében részesüljön.
Kedves Lelkiatya!
Két kérdéssel fordulnék Önhöz:
I) Szeretném megkérdezni, hogy tud-e olyan miskolci (római) katolikus közösségről, ahova lehet csatalkozni és misén kívüli programokon is részt venni?
Rendszeresen járok a lakóhelyemen (vidéken) misére, de itt nincs a korosztályomban (30-40 éves) rajtam kívül más.
Vagy gyerekek vannak, vagy nálam idősebb testrvérek.
Természetesen szolgálok feléjük, ahogy tudok.
De úgy gondolom, hogy jó volna egy olyan közösséget is találnom, ahol misén kívüli tevékenységeket is végezhetek saját korosztályombeliekkel (!).
Jelenleg dolgozom, misére járok és itthoni teendőimet látom el.
Akik hívnának, ők nemcsak hogy nem keresztények, hanem olyan életvitelt is folytatnak, ami ellentétben áll a Bibliával.
Viszont így nagyon beszűkült az életterem szabadidő tekintetében.
II) Szeretnék önkéntes munkát végezni Miskolc környékén, keresztény hátterű irányítással.
Erre hol és hogyan lehet jelentkezni? Mi a teendő ilyen esetben?
Pedagógusi végzettségem van, jelenleg is gyakorló pedagógus vagyok.
(30/N)
Kérem, adjon útmutatást!
Segítségét köszönöm szépen!
Javaslom, hogy keresse fel Szent Ferenc Kistestvérei közösséget. Miskolc, Kabar u. 8. Náluk éppen azt fogja megtalálni, amit Ön keres.
Kedves Lelkiatya! Van egy problémám. Az anyósom kinézett a férjemnek egy másik asszonyt, mert szerinte én nem vagyok méltó a fiához. Ezt már a környezetünk is észrevette. Nem tudom, hogy mondjam meg a férjemnek,mert nagyon védi az édesanyját. Ez a nő sokkal gazdagabb és iskolázottabb, mint én. Nem tudom, hogy vegyem fel vele a versenyt.
Ajjaj! Ez valóban nehéz ügy. Hogy gondolhat ilyenre egy édesanya? Szinte hihetetlen! Biztos, hogy így van?
Ha netán mégis, azt javaslom, ne akarja felvenni a versenyt az illető hölggyel, mert akkor úgyis csak második vonalban marad. Nem azért mert ő gazdagabb vagy iskolázottabb, hanem azért, mert versengeni akarna vele. Ez a versengés az emberek között soha nem vezet semmi jóra. Ön a saját életét élje, a saját értékeit mutassa fel!
Eleve képtelen a helyzet, hiszen Ön a férjének a párja, hogy jöhet még ide valaki más? Elsősorban imádkozzon, hogy a sátán ezt az ármányt ne vihesse végbe. Kérje az Istent, hogy adjon nagy-nagy szeretetet Önnek és a férjének. Valamint igyekezzen is nagyon szeretni a férjét. Ebben a helyzetben mintegy magához kell hódítania őt. Ami egyáltalán nem rossz, hiszen ezt a házastársaknak újra és újra meg kellene tenniük. Ez az élő és fejlődő szerelemnek a nyitja, s erről, sajnos meg szoktak feledkezni a házasok.
Fontos még az is, hogy ne forduljon szembe emiatt az anyósával sem. Ez is csak a sátán játéka volna. Ha Ön mindezek ellenére fogja tudni szeretni az anyósát (ez csak a Jóisten segítségével lehetséges!), akkor egy idő után fel fog hagyni ezzel a csalfa kerítéssel.
Kedves lelkiatya! Mi a katolizáció? hogyan lehet elvégezni? Ha református vagyok lehetek egy pap felesége?
üdv: A.
Katolizációról akkor szoktunk beszélni, amikor egy megkeresztelt, de nem katolikus ember tudatos döntése alapján belép a katolikus egyházba. Protestáns, tehát nem ortodox keresztény esetében ez a bérmálás szentségével történik. Ezt megfelelő felkészülés előzi meg, amelynek során az katolizálni akaró sok fontos dolgot megtudhat a katolikus Egyházról és annak tanításáról.
Általános elv, hogy nem lehet görögkatolikus papnak felesége olyan lány, aki közvetlen vagy nem sokkal a házasságkötés előtt keresztelkedett vagy katolizált.
Kedves Lelkiatya!
Kezembe akadt egy szentkép, amely a Minden népek Asszonyát ábrázolta, a hátoldalán pedig Ida Pederman jelenéseiről írtak, többek között, hogy a Szűzanya "társmegváltó, közvetítő és közbenjáró" küldetésének nyilvános elismerését kéri. Mit jelent ez? Mit tanít az egyház a Mária ezen szerepeivel kapcsolatban? Ezeket a jelenéseket elismerte?
Nem tudok arról, hogy Ida Peerdeman látomásait hitelesítette volna az Egyház. Mindenesetre az ezekben megfogalmazott kérést sem teljesítette, mert nem mondta ki hittételnek a Szűzanya társmegváltói szerepét.
Kedves Lelkiatya!
Halálos bűn az, amikor tudatosan vétkezünk Isten ellen. Honnan tudjuk megkülönböztetni a nem halálos bűntől, amikor "csak" úrrá lesz rajtunk a kísértés egy kis időre, és emiatt követünk el bűnt. Ha nem elég erős az akaratom, gyenge vagyok és bűnbe esek, akkor is tudatosan vétkezek. Úgy érzem nagyon nehéz határvonalat húzni a kettő között! Mi az igazság? Tudna ebben segíteni? Köszönöm.
Nem a tudatos bűn a halálos, hanem az, amelyet szándékosan az Isten elleni tettként követ el valaki. Ez ritka. Előfordul, hogy az ember kísértésbe esik, s tudja, hogy nem kellene megtennie, amire az készteti, még sincs ereje ellenállni és elköveti. Ez nem halálos bűn, hanem gyengeségből származó elbukás. Vannak bűnök, amelyekről tudunk, s vannak, amelyekről nem tudunk. Az előbbiek közül pedig vannak, amelyeket akarattal s vannak, amelyeket nem akarattal követtünk el. A bűnök megítélésekor a szívünk állapota számít. A tiszta lelkű ember, ha el is bukik, siet bocsánatot kérni az Istentől.
Tisztelt Lelkiatya!
Húsvétkor részesültem a három bevezető szentségben.
Mivel a keresztségben is ekkor részesültem felnőttként, így előtte nem kellett gyónnom, mint annak, akit gyermekkorában kereszteltek meg.
Szeretnék elmenni az első gyónásomra, mert szükségét érzem.
Ilyen esetben, hogy még nem gyóntam, mit kell megjelölnöm legutóbbi gyónás időpontjának? Vagy hogyan fejezzem azt ki, hogy ez az első gyónásom?
Továbbá az ez utáni gyónások során mennyire pontosan kell meghatározni a legutóbbi gyónás időpontját? Meg kell adni a helyet is, ha máshol is gyónok?
A bűnöket mennyire kell részletezni gyónás során?
Vagy elég, ha azt mondom, hogy vétkeztem az XY parancsolat ellen?
Segítő válaszát köszönöm szépen!
Egy római katolikus
Kedves Testvérem!
A szentgyónás egyszerű lelki beszélgetés, amelyben maga a pap is segítségére van a gyónónak, bármilyen kérdése, nehézsége adódna is. Legjobb, ha azzal kezdi a szentgyónását, hogy elmondja az atyának, hogy megkeresztelkedése óta ez az első gyónása. Később pedig mindig azzal kezdi, hogy utoljára mikor gyónt. Annak helyét vagy egyéb körülményét nem kell meggyónnia. Ez az utolsó gyónásra utalás főként azért szükséges, hogy a gyóntató pap tisztában legyen azzal, hogy a felsorolt bűnök mennyi idő alatt fordultak elő. Egyébként érdekes jelenség, hogy minél gyakrabban gyónik valaki, tehát minél kevesebb idő telik el egy-egy gyónás között, annál több bűnt tud felsorolni. Mégpedig azért, mert az illetőnek annál élesebb a lelkiismerete.
Nem kell túlságosan részletezni a bűnöket, de a lényeges körülményeket azért érdemes elmondani. Pl. ha azt mondja a gyónó, hogy elvett egy csokit, az nem tűnik nagy bűnnek, ha az asztalról vette el. Nagyobb, ha a boltpultról vette el, s még nagyobb, ha egy gyermektől vette el. Persze, ha a gyermek valamelyik szülője vette el, megint más elbírálás alá esik. A bűn súlya tehát jelentősen függ annak körülményeitől. De ez is magától kialakul a pappal való beszélgetés során. Nyugodtan kérdéseket is fel lehet neki tenni, akár a bűn természetére, akár bármilyen más, hitbeli kérdésre vonatkozóan. Javaslom, hogy még Pünkösd előtt menjen el meggyónni, később pedig legalább havi rendszerességgel járjon el a szentgyónásra.
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes cselekedet olyankor, ha valaki megbánt minket, vagy nem éppen a megfelelően viselkedik. Megmondhatjuk a véleményünket, hogy nem éppen jellemes módon viselkedett, vagy ez csak az egónk haragját tükrözi. Nevezetesen ha egy ismerkedésnél valaki szó nélkül eltűnik, szóvá tehető e, vagy csak az egónk elvárása az, hogy annyi gerincesség legyen a másikban, hogy nyíltan kimondja véleményét, hogy mégsem passzolunk össze. Számomra ha valaki szó nélkül eltűnik, ez gyávaság, és bántó. Vagy én gondolom rosszul? Nekem vannak nagy elvárásaim? Viszont birka sem szeretnék lenni, hogy mindig mindent szó nélkül hagyok.Válaszát köszönöm.
Sértettségből szólni a másik hibája miatt egyáltalán nem helyes. Ezt inkább az Ön lelke kívánja és nem az embertársának érdeke. Általános elv lehet, hogy csak akkor szóljunk a másik hibája miatt, ha kérdezi a véleményünket. Ugyanis ekkor van esélye annak, hogy a figyelmeztetésünk halló fülekre talál. Különben valóban csak a saját haragunkat, méltatlankodásunkat öntjük a másikra, amint azt az Ön lelkiismerete is jól érzékeli. Szeretjük kiigazítani a másikat, pedig alapvetően nem ez a feladatunk.
Abban igaza van, hogy ismerkedéskor a másikat szó nélkül ott hagyni jellemtelen dolog, ami mögött valóban gyávaság húzódik. Ez az ő hibája, hitványsága. Nagy lélek, nemes lelkű hozzáállás kell ahhoz, hogy az ilyen megalázó viselkedést valaki szó nélkül hagyja, mintegy megértéssel elfogadva a másik gyöngeségét. Én ezt az utat javaslom Önnek.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet megszabadulni az öngyilkossági vágytól? Hiába az ima, a meggyónás, mindig újra és újra visszatér, változó erősséggel. Tudom, hogy már maga a gondolat is bűn, de nem tudom, mit tehetnék ellene. Minden más vágynál erősebb tud lenni, és egyre nehezebb elfojtani. Már konkrét terveket is kidolgoztam a végrehajtásra, hogy biztos legyen. Senkinek sem okoznék bánatot, ha megtenném, de a tett maga bűn, ezért meg kellene szabadulni a gondolattól is. De hogyan?
Ha megjelenik az öngyilkosság gondolata, az még csak kísértés, amelytől óvakodnunk kell. Ha már elkezdek vele foglalkozni, akkor belesétáltam a csapdájába. Ekkor válik bűnné, mivel beleegyeztem, hogy ezzel foglalkozzam. Utána aztán végképp nincs megállás, mert egyre jobban belesodródom, s még szinte élvezetet is jelent az ezzel való foglalkozás. Ilyenkor már rabja vagyok.
A lelkiatyák azt mondják, a kígyót a fejénél kell megfogni, akkor nem tud megmarni. A kis sárkánnyal még könnyű elbánni, akkor kell szembeszállni vele, mert ha megnő, már nem bírjuk legyőzni. Így a bűnt is mindjárt az elején, hogy úgy mondjam, kicsi korában kell elfojtani, akkor még kezelhető.
Ugyanakkor komolyan kell venni azt is, vajon mi indítja Önben ezt az életellenes gondolatot. Talán nem talál örömet az életben? Úgy érzi, mások nem értékelik Önt, nem szeretik, nem fogadják el? Általában ezekhez hasonló gondolatok késztetik az embert arra, hogy meneküljön ebből az életből. Ezeket a téves képzeteket kell átalakítania. Egészen biztos, hogy az Isten ad Önnek feladatot. Lehet, hogy azt az emberek nem értékelik, de ez nem is fontos. Az a lényeg, amit az Isten gondol Önről. Ha Őrá tekint, akkor megérti, hogy van, aki Önt szereti, akinek fontos, aki számít Önre, ez pedig maga a Jóisten. Ha ennek a felfedező útjára lép, akkor egyszer csak majd észreveszi, hogy az emberek között is többen lesznek, akiknek segítségükre lehet. Az sem kizárt, hogy azért éli át most ezt a sötét időszakot, hogy majd ennek tapasztalatával is tudjon másoknak segíteni.
Tisztelt Lelkiatya!
Hogyan tanulhatom meg a Rózsafüzér imádságot?
Szeretnék minél mélyebb lelki életet élni.
A Bibliát már rendszeresen olvasom, rendszeresen járok misére is, stb.
Szeretném, ha az imaéletem is élővé válna.
Az említett ima, bár gyönyörű, amikor a templomban hallom, és próbálom is mondani, mégis nagyon soknak tűnik.
Milyen módszerrel tanulhatnám meg könnyen?
Ez az indíttatás a lelkében a Szentlélektől származik. Fontos, hogy komolyan vegye, és ne hagyja, hogy csak rövid ideig tartó lelkesedés legyen belőle. Az imádságot megtanulni nem könnyű, igen nagy kitartás, áldozatkészség kell hozzá. De csodálatos gyümölcse van, ami minden fáradságot megér.
A lelke már fogékony az imára, de a teste még ágál ellene. Márpedig meg kell tanítanunk a szamár-testvért (ahogy Szent Ferenc nevezi a testet) engedelmeskedni és a lelki dolgoknak alárendelődni. Ha minden nap elmond egy tizedet, az már a kitartásának első apró jele. Később majd lehet többet is mondani, de az elején jó ideig még csak napi egy tizedet mondjon. Amikor pedig a templomi imádságba kapcsolódik be - az kb. 20-25 percig tart - szánja rá azt a kis időt, ne sajnálja tőle. Ha meg úgyis ott van elejétől végéig, akkor ezalatt arra törekedjen, hogy a lelkével imádkozzon, ne az értelmével. A szavakat mondani nem nehéz, nem igényel különösebb figyelmet. Figyeljen mélyebbre, beljebb, hogy testileg-lelkileg minél inkább be tudjon kapcsolódni az imádságba.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit tanít a pokolról, purgatóriumról és a mennyországról a (Római) Katolikus Egyház?
1) Ezek fizikailag létező helyek? Ha igen, hol találhatók?
2) Tudatállapotok? Mivel Isten maga is Lélek, ezért Szellemben és Igazságban kell Őt imádnunk, így a romolhatatlan, halhatatlan test sem földi már, hanem szellemi. Tehát ezek az elnevezések is inkább tudatállapotok a mostani "kézzel fogható helyekhez" képest?
Segítő, útbaigazító válaszát köszönöm szépen! Á.
Egészen bizonyos, hogy ezek nem fizikai helyek, hiszen odaát nincs hely és nincsen fizika sem. A helymeghatározási próbálkozások tehát feleslegesek.
Tudatállapotnak sem nevezném, mert ez is a mostani tudatunkhoz köti a képet: amit most tudatállapotnak tartunk, valami hasonlót tudnánk arra is elképzelni. Állapotnak lehet tekinteni, de ezt sem a földi értelmünk fogalmai szerint. Nem sokat tudunk róla. Az Egyház nem arról tanít, hogy milyen lesz odaaát. Ezek csak a mi kíváncsiskodásunk kérdései, amelyekkel semmivel sem jutnánk előrébb az Isten felé vezető úton. El kell fogadnunk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Odaát majd megtudjuk, de ott meg lehet, már nem ilyen jellegű kérdéseink lesznek.
Javaslom, hogy olvassa el a Katolikus Lexikon következő szócikkeit:
http://lexikon.katolikus.hu/P/pokol.html
http://lexikon.katolikus.hu/T/tiszt%C3%ADt%C3%B3t%C5%B1z.html
http://lexikon.katolikus.hu/M/mennyorsz%C3%A1g.html
Kedves Lelkiatya!
Igaz az,hogy a cölibátus eltörlése napirenden van ?
Továbbá,mi a lelkiatya véleménye Conchita Wurst győzelméről,nem-e az utolsó idők romlásainak az előképe, hogy az emberiség ide fajul?
Kötve hiszem. Most a pápa és az egyház tekintete előtt leginkább a család, annak megmentése, sebeinek gyógyítása van. Ilyen nagymérvű változás aligha volna lehetséges egyetemes zsinat nélkül. Tudomásom szerint nincs ilyen most kilátásban.
Az említett, magából kifordult jelenség, az emberi méltóság alantas megtagadása arra utal, hogy nagyon mélyre jutott az európai kultúra. Ám sose feledjük el, hogy nem csak Európa a világ. Igaz, erőszakos terjeszkedésével azon igyekszik, hogy a halálnak ezt a kultúráját mindenütt érvényesítse. Hála Istennek vannak országok, ahol ennek semmi ereje nincsen. Persze, ott meg más gondok vannak. Ádám és Éva után sohasem volt bűntelen a világ. Azon igyekezzünk, hogy ez a romlottság ne tudjon a mi lelkünkbe, gondolkodásunkba behatolni, akkor megtettük, amit ezen a téren tenni lehet az emberiség és az európai kultúra érdekében.
