Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kilenc meg nulla? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!

Ajánlaná e nagyon fiataloknak a házasságot (úgy tudom legkorábban 16 évesen lehet szülői beleegyezéssel), ha nincs más mód, hogy ne kövessenek el bűnt?

Janka
Nem. A házasságkötés nem arra való, hogy "elkerüljék" a bűnt. Az egész életre szóló döntés, amely mély és alapos előkészületet igényel.
Ritka, kivételes esetben szabad csak ajánlani és engedélyezni a fiatal korúaknak a házasságot. (Böjte Csaba atya írt le nemrégiben egy ilyen esetet.)
Kedves Lelkiatya!
Egy egészen speciális kérdéssel fordulnék Önhöz. Próbálok minden embert a testvéremként kezelni, de elég erős bennem a nacionalizmus. Bármennyire is próbálom szeretni a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, egyszerűen nem tudom őket egyenrangúnak tekinteni a magyar származású emberekkel. Főleg, hogy nap, mint nap látom a kártékonyságukat. Egyre fontosabbá válik a vallás nekem, és próbálom ezeket az érzelmeket elfojtani. Elég az, ha gyűlöletet nem érzek, de a faji büszkeségem megmarad?
Sokat aggódok emiatt és a lelki tisztaságom miatt.
Válaszát előre is köszönöm.
T.
Kedves T.!
A nemzeti büszkeség csak akkor hiteles, ha tudjuk értékelni a másik embert, más népeket, más nemzeteket is. Alapvető igazság, hogy egyenrangúak vagyunk mindnyájan. Lelki törekvésünk egyik fő célja, hogy mindent és mindenkit az Isten szemével tudjunk látni. Ő pedig teljes szeretettel fordul mindegyikünk felé. Pedig sokkal jobban látja a hibáinkat, mint mi, mégis szeret, feltétel nélkül minden embert.
Való igaz, hogy ezt nekünk nem könnyű elérnünk, hogy ettől mi nagyon messze vagyunk, de erre kell törekednünk!
Az érzelmeinken nem mindig tudunk uralkodni, ez is igaz. Indulásnak elég az, ha nem érez gyűlöletet a másik ember iránt. Az előrelépés érdekében viszont próbáljon meg imádkozni értük. Ezzel nekik is segít és a saját lelki békéjét és egyéniségét is így tudja fejleszteni.
Kedves Lelkiatya!

Összekuszálódtak a gondolataim az Istenszülő családi viszonyaival kapcsolatban. Tudjuk, hogy József, Mária férje Dávid családjából és Júda törzséből származott. Tudjuk azt is, hogy Erzsébet, Keresztelő János anyja pedig rokona volt a Szűzanyának. Azt is tudjuk, hogy Erzsébet férje pap volt, Áron családjából, Lévi törzséből, s ezért a Törvény szerint csak áronita felesége lehetett, tehát Erzsébet is Lévi törzséből és Áron családjából származott. Ha Józsefnek is csak júdabeli felesége lehetett, akkor Mária szintén Júda törzséből való. Ha pedig júdabeli, akkor miképpen lehet rokona Erzsébetnek? Lehet, hogy József beházasodott egy papcsaládba? Ha József igaz ember lévén, biztosan a Törvény szerint nősült, lehetséges volt-e ez?

Köszönöm a választ: Tamás
A papi családokban fontos volt, hogy a feleség ne legyen az első férjtől elbocsátott asszony, vagy prostituált (Lev 21,7), vagy özvegy (Ez 44,22). A főpap felesége pedig csak izraelita szűz lány lehetett. Más előírások a papok házasságára nem voltak.
Bár szokás volt a saját rokonságon és törzsön belül házasodni (vö. Ter 29,12; Tób 7,2.12), de ez nem volt kötelező, ez alól számtalan kivételt ismerünk (Ézsau, József, Mózes, Noémi fiai, Dávid, Salamon, Ácháb, Hirám stb.). Ha egy lány örökös lett (mert nem volt férfi örökös), akkor köteles volt a törzsön belül házasodni, hogy az örökség (a törzs területéhez tartozó föld) ne szálljon át másra (Szám 36,5-9).
Ebből az következik, hogy József (Júda törzséből) bármilyen törzshöz tartozót (Lévi törzséből valót is) feleségül vehetett. Ezen túlmenően különböző törzsekhez tartozó emberek (pl. Erzsébet és Mária) lehettek vérrokonok.
Azt nem tudjuk, hogy Mária melyik törzshöz tartozott. Lehetett Júda, de lehetett Lévi, sőt valamelyik más törzs tagja is: mindegyik esetben lehetséges az, hogy József jegyese és Erzsébet rokona lehessen.
A biblikusok szerint egyébként a Lukács evangéliumnak az a hagyománya (Lk 1,36), hogy Keresztelő János és Jézus (azaz Erzsébet és Mária) rokonok lennének (a lukácsi elbeszélés így tudja összefűzni a két születéstörténetet), történetileg nagyon valószínűtlen. Keresztelő János azt mondja, amikor Jézusról beszél, hogy ?én sem ismertem őt? (Jn 1,31). Másutt sem történik említés (se az evangéliumokban, se Josephus leírásában) arról, hogy Jézus és Keresztelő János rokonok voltak. Ami Keresztelő János eredetével kapcsolatban történetileg biztosnak tűnik, az a papi családból való származása, és valamiféle kapcsolata a qumráni, illetve esszénus körökkel. Ettől teljesen függetlenül, ha feltételezzük, hogy Mária és Erzsébet rokonok voltak, akkor is elképzelhető az evangéliumi leírás, azaz Erzsébet papi családból, József pedig Júda törzséből származott.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Köszönöm válaszát a lábtörésemmel és a prananadival kapcsolatos kérdésemre.
Közben beláttam én is, hogy ez egy úgymond nagyon buta dolog volt tőlem, amiért elmentem erre a "kezelésre".
Imádkozok, hogy a Jó Isten megbocsássa ezt és meggyógyítson.

Az esküvő szándékával nincs semmi baj, mert biztosak vagyunk benne.
Inkább ez más családi konfliktus miatt történhetett. Ez egy hosszú történet amiről a lelkiatyánkkal a jegyesek óráján már beszélgettünk.

Kérem Ön is imádkozzon a mielőbbi gyógyulásomért! Köszönöm szépen!

E.
Kedves E!
Engedelmével ezt a kedves köszönő választ is közzéteszem, hogy ebből is többen tanuljunk. Sok örömet és kegyelmet! Természetesen imádkozom Önért, még ha nem kérné is.
Kedves Lelkiatya!

A szenvedélyével küzdő fiatalembernek szeretném az Ön tanácsai mellé javasolni, hogy mindenképp keressen magának valami olyan elfoglaltságot is, amivel leköti magát, sikerélménye van benne. Legjobb, ha az valami kreatív tevékenység, például festés, hímzés, szobrászkodás. Így a benne dúló tehetetlen energiát hasznosan fogja felhasználni. És keresse a vele egykorúak társaságát. De ne görcsösen, társkeresés céljából, hanem azért, hogy jól érezze magát velük. Isten egészen biztosan rendezni fogja a sorsát, nem kell neki emiatt aggódnia.
egy másik lélek
Köszönjük. Érdemes megszívlelni, hiszen alighanem saját tapasztalat is rejtőzik e tanácsok mögött. Mindig ezekkel tudunk legtöbbet segíteni egymásnak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Atya!

Róm.kat. fiatal vagyok, de nagyon nagy vonzalmat érzek a Görög Katolikus Egyház iránt, vonz a liturgia, a hagyományok tisztelete (ami a latin egyházban egyre inkább háttérbe szorul.) Vettem egy csotkit, a Szt. Atanáz boltból rendeltem.
Mikor egyik ismerősöm meglátta, akkor közölte velem, hogy nem sok értelme volt megvennem, mert a készítő minden csomónál imát mond azért, aki számára készül. Viszont az én esetemben ez anonim módon történt, így felesleges volt megvennem.
Azt is olvastam, hogy a csotkit az imádkozó szenteli meg az imái által, ezért tudom, hogyan álljak ehhez a kijelentéshez.

Köszönöm szépen válaszát!

Aki csotkit készít, az valóban imádkozik közben azért, aki azt használni fogja. Függetlenül attól, hogy ismeri-e az illetőt vagy sem. Az Úr ismeri, tudja, hogy kié lesz, és ez bőven elég.
Azt is igaz, hogy maga az imádság is megszenteli.
Mindezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy egy egyszerű eszközt kapott a kezébe, amely segítheti minden nap az imádságát, az Istennel való együttlétét. Használja ezt az eszközt, használja ki ezt a lehetőséget minél jobban! Sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya!
Nagy bűn-e, ha egy szerelmes pár együtt alszik (ruhában)?
Cs.
Mert ha csak kis bűn, akkor megengedik maguknak? Ne tegyék!
Elhiszem, hogy jó érzés ez az együttlét, de igen veszélyes, és a szeretetük kifejezését igen hamar átveheti egy sokkal erőszakosabb érzés, az érzékiség, amelybe nagy adag önzés is vegyül. Higgyék el, hosszabb távon a kapcsolatuk romlásához vezet, ha ezt megengednék maguknak. Töltsék együtt az egész napot - ha van rá mód, beszélgessenek sokat, legyen sok színes közös élményük, ez gazdagítja legjobban a kapcsolatukat és a lelküket. Egymás karjaiban azonban minél kevesebb időt töltsenek. Majd eljön annak is az ideje, ha összeházasodnak, és annál csodálatosabb lesz majd akkor. Ne csenjenek most előre abból az akkor kapott gyönyörű ajándékból!
Kedves Lelkiatya!
Az egyik barátnőm sokszor kissé kiszámithatalanul viselkedik.Először azt gondoltam csak velem ilyen,de ő ilyen másokkal is,nem tudom hogy az alaptermészetével hozható-e összefüggésbe az ilyen viselkedés.Azelőtt nem ilyen volt,mikor kezdtem kicsit jobban megismerni,akkor vettem észre nála ezeket a dolgokat,vagy csak elkerülte a figyelmemet.Van amikor semmilyen kedvességre vagy szeretetteljes megnyilvánulásra nem reagál,nagyon el kell találni a kedvét vagy meg kell találni azokat a dolgokat,amelyekkel elő lehet csalogatni őt a csigaházából.Ez nem egyszerű.Pedig talán neki is jót tenne ha olykor kibeszélné magát,nem csak ő hallgatna másokat,ami a hivatásából kifolyólag is adódik.Ő egy nagyon finom és érzékeny lelkű,sok oldalú és tehetséges emeber,akit sokan szeretnek és elismernek.Sokszor úgy érzem sok lelki vivódáson megy keresztül,és senkit sem enged túl közel magához.Nehéz olyan embernek segiteni,aki nem fogadja vagy valami miatt nem tudja elfogadni a segitséget.Eleinte ez nagyon bántott,de elfogadtam,hogy ő ilyen,mert fontos nekem ez a kapcsolat.Nehéz nézni,és érezni amikor szenved,és nem találom a módját,amivel segithetnék neki.
A lelkiatya meglátása szerint hogyan kellene cselekedni és lépni ilyen helyzetben?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Valóban érzékeny személyiségről lehet szó, akit nem könnyű megközelíteni. És ahogy írja, ettől ő maga szenved a legjobban. Hogyan lehet neki segíteni? Vajon van-e lehetőség arra, hogy együtt elmenjenek néhány napra egy kolostorba, vagy részt vegyenek egy lelkigyakorlaton. Ilyen mély lelki hatás alatt az ember jobban megnyílik. Elsősorban önmaga felé, és ez a legfontosabb. Ilyen lelki közegben van lehetőség arra, hogy beszéljenek a szeszélyesség önző voltáról, az önzés bezártságáról, a bezártság boldogtalanságáról.
Sajnos nem alakult ki a barátnőjében a másikra figyelés képessége. Bizonyára ennek gyermekkorig visszanyúló okai is vannak. Nem könnyű tehát a segítés, a kimozdítás.
Természetesen sokat segíthet rajta azzal, ha rendszeresen imádkozik érte. Ez az imaállapot pedig Önt teszi képessé, egyre nyitottabbá, hogy fölismerje azokat a helyzeteket és módokat, amikor és ahogyan segíthet a barátnőjének.
Kedves Lelki Atya!

A Miatyánkban miért mondjuk azt "ne végy minket a kísértésbe"? Úgy tudtam nem Isten, hanem a Sátán visz bennünket kísértésbe.
Elég régen, nem emlékszem pontosan mikor, de legalább 10 éve, valószínűleg a 90-es évek vége felé, úgy emlékszem, hogy a templomban ahova járunk az egyik misén egy pap azt mondta, hogy éppen ezért mostantól mondjuk azt, hogy "ne hagyj minket a kísértésbe". És egy darabig valóban így is mondtuk. De aztán újra a "ne végyet" mondtuk és mondjuk mind a mai napig. De bennem ez annyira megmaradt, hogy helytelen a "ne végy", hogy szinte egészen mostanáig nem bírtam így mondtani, úgy éreztem helytelen Istennel szemben, még a templomban a közös imádkozás alatt is, amikor mindenki azt mondta "ne végy" én akkor is "ne hagyjot" mondtam. Most kezdek csak visszatérni rá, merthogy Krisztus urunk így tanította és az Egyház továbbra is így imádkozik. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy helyes e így. És csak mostanában kezdtem kutatni utána, hogy mi volt ez, akkor, honnan jött ez az ötlet, és utána mikor lett megint visszaváltoztatva az imádság, senki nem tud erről semmit. Mintha soha nem is lett volna ilyen. Pedig volt, és édesanyám, aki akkor velem volt is emlékszik erre.
Jakab apostolnál pedig ez található:
Jak 1.13
Senki se mondja, aki kísértést szenved: "Az Isten kísért", mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit.

Köszönöm szépen a választ!
Dénes
Jób könyvében érdekes megfogalmazást találunk. Amikor a sátán kikérte Jóbot, és megverte mindenféle bajjal, utána az Isten mintha magára venné ezeket a szörnyű tetteket: "Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!? (Jób 2,3). Semmi nem történhet Isten tudta és beleegyezése nélkül.
Talán ezzel magyarázható az is, hogy az Úr Jézus miért ezt a szót használta, amikor megtanított bennünket erre az imádságra. Az eredeti görög szó a Szentírásban még erősebb: vezetni. "Ne vezess minket a kísértésbe..." Egészen biztos az, hogy a kísértés az ördögtől jön, de mi nem ezzel az ellenséggel állunk szóba, hanem az ő Urával, a mi Urunkkal, és tőle kérjük, hogy ne engedjen bennünket nagyobb kísértésbe, mint amit el tudunk viselni.
De Szent Pál erre is figyelmeztet: "Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni" (1Kor 10,13).
Az Úr Jézus így mondta, az Egyház így tanítja, nem szabad ettől önkényesen eltérni. Lehet, hogy annak idején az Önök templomában javasolta ezt az atya, de minthogy nem az egész magyar egyházra vonatkozott, ezért nem is válhatott véglegessé.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Egy esküvő előtt álló lány vagyok. ...
Közben a hétvégén baleset érte a bokámat, kisebb törésről van szó. Most fekvő gipszet kaptam, de egy hét múlva járóra cserélik, ha szépen javul a törés, viszont ha nem javul akkor műtétről is szó lehet.
Az esküvő közelsége miatt aggodalmasabban érint.
Sokat imádkozom és bízok Istenben, hogy mi hamarabb meggyógyulok.

Viszont van egy ismerősöm aki Prananadi masszázst alkalmazva gyorsítja a gyógyulást. Itt van sok minden leírva erről: http://www.prananadi.hu/prananadi/A-Prananadirol_2

Már kaptam egy kezelést, de félek, hogy bűn ezt alkalmazni a mi vallásunkban. Bár azt írják, hogy ez vallási hovatartozástól független dolog.

Egész idő alatt imádkoztam az Úrhoz. Közben ellazulva érdekesen fogadtam a lábamra gyakorolt energiák hatását. Melegséget és bizsergető érzést adott.
2 naponta mennem kellene még, hogy akár egy hét alatti gyógyulást hozzon.
Kérdezném, hogy bűn-e egy ilyenen részt venni? Vagy nyugodtan elmehetek még pár alkalommal, bízva Istenben, hogy ez által és az imádságaim meghallgatása által meggyógyulok?

Válaszát nagyon szépen köszönöm!

E.
Kedves E.!
Jézus szavai jutnak az eszembe, melyeket a Beteszda fürdőnél meggyógyított embernek mondott: "Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!" (Jn 5,14)
Megértem, hogy az esküvő miatt szeretné siettetni a gyógyulást, de bizony helyesen jelez a lelkiismerete, hogy ezt nem jó módszerrel próbálja elérni.
Utána olvastam a prana nadi módszernek. Eredetileg tibeti reikinek nevezték ugyanezt. Sok árulkodó dolog fedezhető fel ennek a tanításában. A prana-t univerzális energiának mondja (a reiki ugyanezt jelenti csak japánul), amelyhez különböző gyakorlatok révén lehet hozzájutni. Saját bevallása szerint ilyenkor a "hatás sohasem csak egyoldalú, pl. csak testi betegséget gyógyító, az Egyetemes Energia mindenkor minden szinten hat". Tehát nem csak a lába fog tőle meggyógyulni, hanem más lelki hatások is érik közben. Továbbá a "reiki nem a kívülről jövő megváltás, hanem az önmegszabadítás módszere". Ez is arról árulkodik, hogy távol áll Krisztus tanításától, aki világosan hirdette, hogy Ő az egyetlen út, hogy Rajta kívül nincs üdvösség. Mi sohasem szabadíthatjuk meg magunkat, egyedül Ő a Szabadító.
Lehet, hogy ezek a "kezelések" csupán technikának tűnnek, de vitathatatlanul egy tisztázatlan, hogy ne mondjam: zavaros szellemiség rejlik mögötte, amely szintén hat azokra az emberekre, akik megnyitják magukat feléje. Messze el kell kerülni az ilyesmit.
A balesete gondolkodtassa el, hogy esetleg nem figyelmeztetés akar-e lenni az Úr Isten részéről. Ha lelkében megbizonyosodik, hogy nincs itt semmi baj az esküvő szándékával, akkor nyugodtan fogadja el ezt a furcsa keresztet, hogy kicsit bicegve fog az oltár elé menni, és már mostantól még jobban fog támaszkodni élete párjára.
Christus resurrexit!
Kedves lelkiatya! Égető dologban kérem a segítségét. 22 éves, latin rítust gyakorló (Római Katolikus, bár ezt a megnevezést nem szeretem, mert Egyházunk nehezen lehet teljes mértékben katolikus önmagában, csak a protestáns és ortodox testvéreinkkel való, vágyva vágyott eucharisztikus közösségben) egyetemista fiú vagyok. Évek óta küzdök azzal, hogy nehezen megy a lányokkal való ismerkedés, ami talán legfőképp családi okokra vezethető vissza (édesapám és édesanyám elváltak, lett közben egy nevelőapám, akit nagyon szeretek, de azóta már ő is külön lakik és valamiért nem fejlődött ki bennem egészséges módon a lányokkal való kapcsolat kiépítésének képessége [nem akarom vádolni szüleimet ezért, de nem sok szó esett otthon ezekről]). Van egy nagyon komoly problémám. Nevelőapámnak nagyon sok pornóújságja és pornófilmje volt otthon (a szüleim nem igazán vallásosak), és már kiskoromban is nagy érdeklődéssel fordultam ezek felé. Nagyjából hatodikos lehettem, amikor elkezdtem maszturbálni, elég nagy gyakorisággal. Nyolcadikos koromig nem nagyon értettem, hogy ez bűn, és függőséget okoz. Nyolcadiktól igyekeztem rendszeresen lerakni ezeket a bűneimet a gyóntatószékben, de már akkor is nagyon nehezemre esett ellenállni a kísértésnek. Amikor középiskolába ... kerültem, az egyik gyóntatóm ezt nagyon lazán kezelte, azt mondva, hogy ez természetes, és ezzel a korral jár. Persze én a könnyebb utat választottam, és hallgattam erre az atyára (nem ügyelve tovább ezek elkerülésére), akinek teljesen igaza volt, csak nem ismerte a részleteket, aminek tükrében valószínűleg másképp vélekedik erről. Ekkor pornóirodalmat "csak" hetente egyszer láttam/olvastam, otthon. Egyetemre kerülésem óta azonban még inkább elharapódzott ez a bűn. Kaptam egy laptopot a szüleimtől. Ettől kezdve egyre gyakrabban néztem pornót, volt olyan, amikor órákat töltöttem a pornófilmmel, illetve a maszturbációk is hasonló hosszúságúra nyúltak el. Egyszerűen rabjává váltam ennek a szenvedélynek. A tavalyi húsvét óta van egy lelki vezetőm, az egyetemi lelkészünk, akinek elmondtam a problémámat. Ő azt tanácsolta, hogy járuljak rendszeresen confessiohoz, communiohoz, vegyek részt hét közben is szentmisén, és próbáljam meg lecsökkenteni a számítógépes oldalak nézegetésével eltöltött időt. Meg is fogadtam a tanácsát, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a maszturbációt, illetve a pornófilmek nézegetését. Emellett a párkeresés sem működik, egyre inkább bezárulok, belém ég egy eltorzult szexualitás, melyet a parázna képek, filmkockák quasi az agyamba égetnek. Próbálkoztam társkereső oldalakon ismerkedni lányokkal, igyekeztem kedves leveleket írni nekik, de nem válaszoltak, vagy ha válaszoltak, akkor is az lett a vége, hogy nem akartak megismerni. Ez még jobban elkeserített, és egy nagyon nem keresztény gondolat jutott az eszembe: bosszúból elkezdtem a parázna kívánságaimat egy-két jó alakú párkereső lány felé interpretálni, és élvezettel vártam, hogy mit reagálnak ezekre. Nem tudom, mi szállt meg, de egyszerűen megőrülök ettől a helyzettől. Ha egy-egy hétig (1-2 nap szórással) ment is a megtartóztatás, utána mindig hatalmas vágyat éreztem az önkielégítésre. Az utóbbi időben, mióta elkezdtem szemérmetlen kívánságaimat levelekben küldözgetni, nem megy már ez a néhány napos megtartóztatás sem. Kétségbe vagyok esve. Mit csináljak? Nem akarok egyedül maradni, hatalmas vágy van bennem arra, hogy szeressek és szeretve legyek, hogy odaajándékozzam az életem egy lánynak, aki úgy ahogy vagyok, elfogad hitvesének. Legszívesebben kimenekülnék a világból, elfutnék magam elől. Tehetetlen vagyok. Képtelen a változtatásra. Igyekszem rendszeresen imádkozni, közösségbe járni, bizonyos periódusaimban egy kicsit kevesebbre is lecsökkenhet, de úgy érzem, hogy egyszerűen nem tudok lemondani a bűnömről még ezek segítségével sem. Fogoly vagyok, csak Isten tudna megszabadítani, de egyszerűen valamiért mégsem teszi meg. Nem vádolom érte, csak nagyon szomorú vagyok, hogy hiába az elhatározás, nem tudok mentes maradni a világ e mocskától. És ez a mentalitás kihat az egész életemre, mint féreg az almában megrohasztja az egész gyümölcsöt, úgy pusztul ki belőlem is ezáltal a jóra való törekvés. Tehetetlen vagyok. Segítsen, mert teljesen összeomlok! Megemészt a félelem, a szenvedély és az elvakult önimádat, mely a szemérmetlen vágyaim és az önkielégítés révén begyűrűzött az életembe!!! Segítsen, atyám, nem tudom, mit tegyek! Istenem, te is segíts, mert elveszek! Ment meg Uram, mert elveszek! Jóságos Jézus, emlékezzél meg rólam! Szentháromságos Élet, fogadj be engem és tisztíts meg szerelmeddel! Tehetetlen vagyok! Segítség!
Kedves Testvérem!
Sokat jelent, hogy ennyire világosan látja a helyzetét. Ez arra is utal, hogy Ön gondolkodó, lélekben törekvő ember. Súlyos terhek nehezítik az életét, mérgezik az akaratát, mégis igen jó reménye van arra, hogy ebből kiszabaduljon, hogy ebből a betegségéből meggyógyuljon. Vannak sorstársai, akik Önhöz hasonlóan szenvednek ebben a függésben, csak éppen nem látják ennyire világosan az okát, sem pedig a súlyos veszélyét, valós következményeit.
Sajnos nem volt akkor, gyermekkorában olyan felnőtt, akivel ezt a gondját megfelelő módon megoszthatta volna, sem olyan kiegyensúlyozott érzelmi kapcsolata, amely megóvta volna ettől a félrevezető örömkereséstől.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nincsen tökéletes gyermekkor. Minden szülő vét hibát, és sok más oka is van annak, hogy a pszichénk nem tud egészségesen fejlődni. Emiatt mindenki valamilyen fokban sérült, hiányoktól szenved. Az érlelődő ember azonban egyre inkább a saját kezébe veszi egyéniségének, személyiségének a fejlődését. Már nem mások nevelik - vagy éppen nem nevelik - hanem egyre nagyobb szerepet kap életében az önnevelés. Ennek egyik fontos eleme, hogy az ember ismerje önmagát, lássa be a hibáit, akarjon küzdeni azok ellen. De ismerje az erényeit is, és azokat pedig akarja fejleszteni.
Ön, kedves Barátom, ezen az úton már nagyon sok lépést tett. Ez ad jó esélyt a további fejlődésre és reményt a végső gyógyulásra is.
Mindenekelőtt tehát adjon hálát a Mindenhatónak, hogy eddig elvezette. Köszönje meg mindazt, amit kapott, még ezeket a hiányokat is, amelyek ehhez az elferdüléshez vezették. Ebből is származhat jó, hiszen Isten valóban mindenható!
Szabadulnia kell ettől a függéstől. Sajnos óriási hibát követett el az a gyóntató atya, aki nem vette komolyan ezt a küzdelmét. Pedig akkor még sokkal könnyebb lett volna legyőznie. Az önkielégítés egyáltalán nem természetes dolog. Az ilyen irányú vágyak az egészséges testi fejlődés jelei, az viszont a lelki érésnek a velejárója, hogy az ember nem hagyja, hogy a testi vágyak uralják a tetteit, a gondolkodását. A tisztaságért küzdeni kell, a tisztátalanság viszont akkor hatalmasodik el, ha az ember elhagyja magát. Ugye, már ez a tény is mennyire árulkodó. Önnek tehát küzdenie kell a tisztaságért. Én is azt javaslom, hogy minél többször részesüljön a szentségekben. Minthogy betegesnek mondható állapotról van szó, bátorítom, hogy egy ideig gyónjon hetenként. Természetesen ne csak ezeket az esetleges testi tisztátalanságait gyónja meg, hanem élő lelkiismeretvizsgálattal minden fölismert bűnét. Járuljon rendszeresen az Eukharisztiához. Emellett pedig minden nap legyen imádsága - nem kétségbeesett, jajongó, hanem egyszerű és bízó imádsága - hogy meggyógyuljon ebből a függéséből. Ez az alap. (A heti gyónást idővel csökkentheti havonkénti gyónásra.)
Ezek után pedig nagy erővel kerülje a számítógép használatát. Egyetemista lévén biztosan sokat kell használnia, de ragasszon rá például egy Krisztus képet, vagy egy Istenszülő képet, amelyek tekintetével nem fér össze ez a szenny. Ha ezt meg tudja tartani, akkor meglátja, az önkielégítésre késztető vágya is már csökkenni fog. Esti imádságában adjon hálát az eltelt napért, és kérjen kegyelmet a következőhöz. Napról napra fog gyógyulni. Ha netán lesz is elbukás, meglátja, hogy lassan ki fog gyógyulni ebből az átkos, legyőzhetetlennek tűnő függéséből. Meglátja, hogy e kitartó küzdelme által még sokkal értékesebbé fog válni az élete, mintha soha nem kellett volna ilyesmivel kínlódnia. Én is imádkozom Önért, hogy sikerüljön.
Kedves Lelkiatya!
Egyik kérdésre a következő választ adta (papi hivatásra értendően):
"A hivatás valóban erős lehet, de ha valaki nem óvatos, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy a beengedett kísértés még erősebb." - nekem valahogy ez a válasz nem összeegyeztethető a papi hivatással. Előfordulhat ilyen egy pappal egyáltalán?
M.
Igen, sajnos előfordulhat. Minden Istentől jövő hivatás legyőzhetetlenül erős, de az arra válaszoló ember nem legyőzhetetlen, sőt, végtelenül gyenge. Mindnyájunknak számolni kell azzal, hogy nem elég egyszer igent mondani az Isten hívására. Az abban való kitartásért, a hűségért minden nap meg kell harcolni.
Akkor válik erőssé a hivatás, amikor fölismeri az ember a maga gyöngeségét, s ezzel párhuzamosan az Isten állandó segítségét. Következésképpen már nem saját magában bízik, hanem az Istenben. A hivatás alapja az igent mondás. Ám ez csak az alap, melyre a küzdelmes hűséggel tudjuk fölépíteni életünk hivatását.
Feltámadt Krisztus!

Kedves Lelkiatya!

A gyónásról és eucharisztiáról írt válasza kissé összezavart, ezért szeretnék ez ügyben kérdezni:

Én úgy tanultam, hogy ha halálos bűn terheli a lelkünket, akkor szentségtörés eucharisztiához járulni. Előtte a bűnbánat szentségében kell részesülnünk, aminek része a gyónás is. Ha jól értem a válaszát, akkor a szentségi életre törekvőnek (azaz tulajdonképpen minden hívő katolikusnak) ajánlatos a vasárnaponkénti áldozás, amennyiben nem terheli halálos bűn, illetve a havonkénti gyónás még akkor is, ha nem követett el halálos bűnt, hiszen a gyónással kapott megtartó kegyelem segít továbbra is abban, hogy az Úristen felé vezető úton maradjunk.

Kérem írja meg, hogy jól értelmeztem-e a válaszát.

Köszönettel:

K
Igen jól. Azt tudom még hozzátenni, hogy az az ember, aki rendszeresen részesül a szentségekben, az nem egykönnyen tud halálos bűnt elkövetni. Halálos bűnnek azt tartjuk, ha valaki tudva és akarva súlyos dologban vét az Isten törvénye ellen. Nagy gonoszság és megátalkodottság kell ahhoz, hogy valaki ilyen szörnyűséget műveljen.
Azt a megkülönböztetést is tettem, hogy a szentségi életre törekvő ember rendszeresen áldozhat. Sajnos nem minden megkeresztelt testvérünk jut el arra a felismerésre, hogy a szentségi életre törekedjék.
Tisztelt Lelkiatya!

Múltkor a templomban ülve (római katolikus) azon gondolkodtam, hogy
ószövetségi szent életű prófétákról(ószövetségi szentekről) vajon
miért nincsenek templom-titulusok elnevezve vagy mellékoltárok nekik
szentelve, oltárképek, amik őket ábrázolják. Pl. Szent Illés-templom,
vagy Illés mennybemenetele-templom vagy ismét csak mondjuk pl. Szent Elizeus
mellékoltár. Olyant már viszont láttam az egyik tabernákulum ajtón domborművön, hogy Ábrahám készül feláldozni Izsákot. Ez gondolom Krisztus golgotai keresztáldozatának előképe.
Vajon azért, mert a megváltás örömhíre előtt éltek évszázadokkal és Krisztus
mennybemeneteléig senki nem léphetett be a mennyországba és amikor Krisztus embersége szerint is megdicsőült és elfoglalta helyét az Atyaisten jobbján, attól fogva hazavárja üdvözült gyermekeit?
Köszönettel: Péter
Keleti egyházunk megünnepli az ószövetségi szenteket. Különösen Szent Illés tisztelete közkedvelt, több templomunknak is ő a védőszentje. Ünnepét július 20-án tartjuk.
A föltámadási ikonunk azt ábrázolja, hogy Krisztus leszáll az alvilágba, és kézen fogva kivezeti azokat az ószövetségi személyeket, akik várták az Ő eljövetelét.
Kedves Lelkiatya!
A korábbi, "pászkás kérdéshez" kapcsolódóan tennék fel egy kérdést. Évről évre gyűjtögettük otthon a szenteltvizet műanyag flakonokban. Aztán nem tudtuk, hogy pontosan mit is lehet tenni a régi szenteltvízzel, majd a párom elkezdte a szoba növényeket öntözni vele. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nagyon szépek is lettek a növények tőle.) A kérdésem az, hogy ez méltatlan bánásmód-e a szentelménnyel? (Véleményünk szerint a virág földje egy darabka a teremtett világból, amelyet a növény - egy másik teremtmény - hasznosít, ezért nem gondoltuk ezt nem helyén valónak.)
Válaszát előre is köszönöm!
CTG
A szentelt vizet a következő évi szentelés előtt a kútba vagy az élő vízbe szokták önteni. Persze, hol találunk ma kutat? Meg az élő vízhez sem olyan egyszerű kimenni, mint régen. Mindenesetre helyénvaló a szentelmény lehetőség szerinti méltó őrzése. Erre érdemes valamilyen méltó, díszes üveget, vagy legalábbis erre a célra elkülönített edényt használni. Van, aki egyszerűen megissza az egy évről megmaradt szentelt vizet. Érdekes, hogy egészen friss szokott maradni. Nem rossz megoldás az sem, ha a szobanövényeket itatjuk meg a régebbről megmaradt szenteltvízzel. Más helyre kiönteni méltatlan volna.
    ... 366 367 368 369 370 
371
  372 373 374 375 376 ...