Dicsőség Jézus Krisztusnak
/azt szeretném kérdezni hogy sajnos tönkrement a házasságom.de semmilyen érvénytelenítő okot nem tudok felhouni.ráadásul még szeretjük egymást és van két kicsi gyerekünk,de együttélni már nem tudunk.hogyan lehetne érvényteleníteni a házasségunkat,amit görög katolikus templomban kötöttünk.ez főleg nekem lenne fontos,mert a férjem református,náluk más szabályok vannak.
Nem! Nem! Nem! Ne adja fel! A házasság megmenthető! A legsötétebb mélységből is visszahozható. Ne arra gondoljon, hogyan szabadulhat ettől a köteléktől! Isten azért is tette elszakíthatatlanná, hogy ezzel erősítsen bennünket abban, hogy kitartsunk. Bármi is történt, minden helyrehozható. Persze, csakis Isten segítségével, aki mindenható - ne feledjük.
Azért is vagyok most ennyire határozott, mert néhány szavával elárulta, hogy még él a kötelék Önök között. Csak súlyos nehézség mutatkozik az együttélésben. Javaslom, keressenek fel családterapeutát. Ma már sokfelé kínál ilyet az egyház, a katolikus is, a református is. De még civil szervezetek is. Nagyon imádkozzon ezért a csodáért! Ha teheti, jöjjön el Máriapócsra, és itt kérje az Égi Édesanyát, hogy mentse meg a családját. Ha elválnának, a gyermekeik egész életükre sebeket kapnának. Ha másért nem, az ő érdekükben viseljen el minden nehézséget az együtt maradásért. S mondom, ha nehéz, imádkozzon, és a Jóistentől kérjen hozzá erőt és kellő bölcsességet! Én is imádkozom Önökért.
Tisztelt lelki atya!
Bocsánatot szeretnék kérni az atyától, ha -e soraimmal zavarom ,de most már nem tudok problémámmal kihez fordulni.
...
Nem tudom és - e kérdést nagyon sok ember társam feltenné, miért nem lehet békességbe élni...? Miért kell állandóan gyűlöletben élni? Miért jó ez az egyes embereknek? Csak a miérteket tudjuk feltenni, és keressük rá a megfelelő választ.
...
Ezt mi vallásos emberek nem engedhetjük,hogy tovább folytatódjon, tudom csak az ima az ami a megoldást adhatja.
...
Kérem, a Tisztelt lelkiatyát válaszoljon a nyitott kérdéseimre....
Levelének teljes szövegét a Fórumra irányítottam. Itt csak azokat a sorokat közlöm, amelyekre a választ kéri.
Az egyetlen igazi ellenségünk a sátán, aki minden eszközt, legfőképpen a mi emberi gyengeségeinket használja fel arra, hogy békétlenséget, gyűlölködést szítson, s ezzel szembeállítson minket egymással, de legfőképpen az Úristennel. Ha bárhol felüti fejét a békétlenség, nyomban lehet tudni, hogy ki áll mögötte! Az pedig éppen azzal téveszt meg bennünket, hogy e fontos igazságról eltereli a figyelmünket, és az indulatainkat egymással szembe fordítja. Ha ilyenkor mindnyájan Isten felé fordulnánk, akkor elveszne az ereje, dugába dőlne a mesterkedése. Gyakori hibánk, hogy ezt az Isten felé fordulást a másiktól várjuk el. Pedig ehhez, a másik lelkivilágához nem sok közünk van. Mindenki úgy építi az Isten-kapcsolatát, ahogyan tudja, mindenki a saját lelkiismeretével számol el. Azt tudjuk tenni, hogy mi tesszük meg ezt a lépést elsőként, teljesen függetlenül attól, hogy a másik becsapott ember - akit a sátán velem szembefordított - megteszi-e ezt vagy sem. Ez a megbékélés útja. Ettől a lépéstől - meglepő módon - még akkor is béke száll az ember szívébe, ha a másik nem hajlandó békülni. Ugyanezt a lépést javaslom akkor is, ha rágalmazás történik akár ellenem, akár az általam tisztelt személy, egyházi személy ellen.
Kedves Lelkiatya!
El tudom valahol érni Damaszkuszi Szent János prédikációját (magyarul) Urunk színeváltozásáról?
Segítségét köszönöm.
R.
Nem tudok arról, hogy ez valahol magyarul elkészült vagy megjelent volna. Sajnálom, hogy nem tudok ebben segíteni. De hátha mégis lesz valaki, aki olvasva e sorokat, mégis a segítségére lehet. Ez esetben szívesen közvetítek.
Kedves Lelkiatya!
Az USA-ból írok. Találtam a lakásomhoz közel egy görögkatolikus templomot. Szeretnék rendszeresen eljárni szentmisére és jobban megismerni ezt a vallást. Én római katolikus vagyok. Azt szeretném megkérdezni, hogy a görögkatolikus egyház mennyire vette át a római katolikus egyház szokásait, teológiai tanait? Van-e különbség bármiben a két egyház között, mint pl. a tanításban, az apostoli cselekedetek, szentháromság, megváltás fogalmában, magyarázatában?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kate
A görögkatolikus egyház ugyanazt a hitet vallja, mint a római katolikus. A kifejezésmódjában, lelkiségében, egyházi életvitelében vannak hangsúlyeltolódások. Ugyanazok a szentségek egyformán jelen vannak, és kölcsönösen megengedett részesülnünk azokból.
Kedves Lelkiatya!
Lenne egy pár kérdésem. Van egy fiúismerősöm, aki gimi óta nagyon jó barátom. Az osztályfőnök 4 év alatt egymás mellé ültetett bennünket, szalagavatón együtt táncoltuk a nyitótáncot. Milyen célja van a Jóistennek ezzel, hogy mindig egymás mellé kerültünk?
Egyszer mikor bemutatott az egyik barátjának kicsit kellemetlen helyzetbe hozott a fiú előtt, de nem akart megbántani. Következő alkalommal mikor egy másiknak bemutatott már jobban viselkedett velem. Így akarja kifejezni, hogy szimpatikus vagyok, tetszem neki?
Nyáron megígértem neki, hogy ha sikerül a nyelvvizsgám, megünnepeljük. De mindig valami miatt lemondja. Tudom, hogy neki is vannak kötelességei, dolgai. Néha úgy érzem, hogy nem számítok neki. Az ünneplésnek is el fog jönni az ideje? Válaszát köszönöm :)
Hogy sokat egymás mellett ültek a padban, ez lehet véletlen is, vagy azért, mert az osztályfőnök is hasonló személyiségeknek látta Önöket. De többet nem szabad ebből kikövetkeztetni. Túlzottan ne erőltesse a barátságot, a találkozást. Ha értésére adta, hogy ezt Ön szívesen venné, nos, megtette. Ha a barátja erre nem lelkesedéssel válaszol, akkor nem érdemes jobban erőltetni. Tehet még egy próbát, Ön is kifejezheti még valamivel a rokonszenvét (apró ajándék, jel), de ha nem veszi a lapot, nincs mit tenni. Érdemes hagyni az eltávolodást. Ha Isten Önöket egymásnak szánta, akkor akár hetedhét határról is újra össze tudja hozni Önöket, s akkor már egészen más lesz...
Olvasva annak az asszonynak a bejegyzését, aki nem köthet szentségi házasságot férjével, bennem felmerült néhány kérdést.
Akit a felesége elhagyott, mert más férfinál kereste a boldogulását, az legyen kötelezve arra, hogy emiatt ő ne keresse más nővel a boldogulását? Mert tegyük fel, az elején még talán próbálkozik, hogy visszaszerezze a régi feleségét, de ha az rá se hederint, akkor a "nem jó az embernek egyedül lenni" alapján neki is nyilván természetes vágya hogy más társat keressen.
Az egyház tehetetlensége abban van, hogy a párok az oltár elé állnak, örök hűséget esküsznek egymásnak, de aztán ha ezt az egyik nem tartja be, s nem is bánja meg, akkor a másikat is egy lehetetlen helyzetbe hozza s ezt előtte valószínűleg meg sem gondolja.
A kérdésem arra vonatkozik: hogy a leírt esetben azért mégsem az volt, és sok ilyen esetet tudok még elképzelni, hogy közösen eldöntötték, hogy külön életet éltek, hanem a férfit konkrétan egy másik miatt elhagyta a volt feleség, s erre a kánonjogban nem kellene valami külön tételt kitalálni? Hiszen nyilvánvaló hogy nem mindegy, hogy valaki önhibáján kívül kerül bele-e egy ilyen helyzetbe vagy sem?
Egyrészt érthető az egyház tehetetlensége, másrészt azért mégsem teljesen...
A válások legtöbbjében, el kell ismerni, mindkét fél hibás valamennyire. Kétségtelen azonban, sok olyan helyzet is van, amikor az egyik fél mindent megtesz, hogy megmentse a házasságot, mégsem sikerül. Ilyenkor - bár, valójában minden válás esetén - súlyos sebek keletkeznek s nem csak az érzelmi világban, hanem egész sorsokat érintően. Mit lehet tenni? Teljes gyógyulás soha sincs, az csak az eredeti állapot visszaállítása lehetne. Mit tehetnek, például, a gyermekek? Nekik is szükségük van apára, anyára, de azt már nem pótolja semmi. (Itt is vannak szép kivételek, de ez is ritkaság.) Vannak tehát helyzetek, emberi életsorsok, amelyeket nem lehet helyreállítani. Az egyetlen, az igazi megoldás a szemléletmód, a látásmód megváltoztatása. Ebben mindig tud segíteni az Egyház. Segít felülről, az Isten oldaláról nézni, látni a saját sorsunkat. Ezzel kerülhet a helyére sok fájdalmunk, gyógyíthatatlan hiányunk.
Egyetértek Önnel abban, hogy az Egyház tehetetlensége érthető is meg nem is. Vannak helyrehozhatatlan sorsok (gondoljunk súlyos nyomokat hagyó balesetekre), ezeken az Egyház sem tud változtatni. De segít az új sorsot beleilleszteni, visszahelyezni az Isten kezébe. Ott minden újra rendeződhet.
Kedves Lelkiatya!
Gondjaim vannak egy közeli baráti kapcsolatomban,mondhatni a legközelebbiben,bári amiröl azt hittem,hogy az.Mindketten változásokon mentünk keresztül mostanában.Ö az utóbbi idöben nagyon furcsán viselkedik.Egyszerüen nem értem öt.Eddig sok mindenröl beszéltünk kötetlenül,szabadon.Az utóbbi hónapokban az kezdte el zavarni,ha megkérdezem töle hogy van,mit csinál,vagy amikor kirándulásra készült arról kérdeztem.Erre ö azt mondja,hogy nagyon kikérdezgetem,pedig nem kérdezgetem jobban mint régebben,és azelött ez nem volt neki probléma.Me sokkal mélyebb dolgokról is beszéltünk.Nem értem a mostani viselkedését.Egyébként ö is ki szokta kérdezgetni az embereket,engem is.Azt is mondta ,ha valaki nem akar beszélni,akkor azt a z embert hagyni kell,hogy ellegyen önmagában.Meg hogy a kérdések eröszakoskodások.És nem szeretne ilyen barátságot tartani.Pedig tényleg nem kérdeztem semmi egyebbet csupán hogy hogy van,meg minden rendben van-e nála.Az utóbbi idöben azt is észrevettem,szóba is került,emlitettem neki,hogy ugy veszem észre kerül társaságban,mintha menekülne tölem.Mondta is,hogy legszivesebben kerülne,mert elege van a kikérdezésböl,meg folyton analizálom hogy van.És annyira elege van,hogy egyenlöre nincs kedve találkozni velem.Meg hagyjam öt haragudni.Szeretné ha olyan lenne velem is a kapcsolata mint a közösségünk többi tagjával,de ez most lehetetlen,amig nem mulik el a haragja.Azt is mondta lehet nem fog tetszeni a reakciója nekem a jövöben,de ahhoz taratni fogja magát.Volt egy vitánk is ö akkor piócának nevezett,meg mondott más sértö dolgot is.Erre kikeltem magamból és megmondtam neki,hogy az utóbbi idöben nagyon beképzeltül viselkedik,meg nagy valakinek érzi magát.Ezt igy is látom.Nem tudom kihatással lehetnek-e rá bizonyos emberek,mert arra is gondolok a munkahelyén sok ember magatartását magába szivja.Szeretne külön menni,függetlenedni a szüleitöl,ez folyamatban is lesz hamarosan.Meg egy hete amikor komolyabban beszélgettünk egymással,azt is mondta,hogy neki nem csak velem,hanem másokkal is van gondja,meg megakar tanulni nemet mondani másoknak meg kifejezni az érzéseit.És úgy érzi talán ezek a változások miatt ilyen,meg,hogy az édesanyját is is kiszokta osztogatni a ragaszkodásról,meg egyéb dolgokról.Ö otthon kicsit elnyomásban él a szülök részéröl.Ez a beszélgetés alkalmával azt is mondta,hogy jó,hogy egyszer felhivtam a figyelmét arra,hogy öszintén mondjon meg dolgokat és vállalja a véleményét.De egy kicsit átesett a ló másik oldalára ebben.Ön szerint fejlödö képes még ez a barátság?A barátnöm az elmondottak alapján tényleg akarja még velem tartani a kapcsolatot vagy csak kifogásokat keres?Lehet-e még ebböl jó barátság vagy helyezhetö-e új alapokra?Elnézést a részltezésért,de nincs kitöl tanácsot kérnem ebben a dologban.Nagyon fáj és bánt,a szivem mályéig hatol ez a dolog.Kérem imádkozzon értem,hogy az Ur segitsen át ezen a megpróbáltatáson.Elöre is köszönöm!
Tina
Kedves Tina!
Attól tartok, ez a barátság most nem tartható tovább. Bizonyosan sok változáson mentek át az elmúlt időben, mint írja is, s ez eredményezheti az ilyen jellegű eltávolodást. Ne vegye zokon, hogy a közeledése, a próbálkozásai csak bosszantják, sőt, haraggal töltik el a barátnőjét. Láthatóan ő most nem vágyik erre a barátságra, márpedig ezt erőltetni nem lehet. El kell fogadnia a mostani helyzetet. Ha egy ideig nem keresi a társaságát, akkor van esélye, hogy esetleg később újra közelebb kerülnek egymáshoz, de ha most bármivel erőltetni akarná ezt a kapcsolatot, az csak annál rosszabbá teszi.
Természetesen imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy az istenkáromló de borzasztóan istenkáromló KÉNYSZER gondolatok bűnnek számítanak? (Nem az egyszerű káromló gondolatok hanem valódi diagnosztizált kényszer.) Azért kérdezem mert az ember úgy érzi hogy nem tehet ellene semmit csak jönnek próbál az ember ellene küzdeni kevés sikerrel.
Válaszát előre is köszönöm.
A kényszeres magatartás már betegségtünet. Leírásából nem tudom megállapítani, hogy Ön ebben a helyzetben van-e, de azt sejtem, hogy ez a vesződsége, vergődése nem beteges. Nyilván megvannak a lélektani okai. Meg is teheti, hogy elmegy szakemberhez, pszichológushoz, hogy ő megmondja, mennyire súlyos az esete. Ön azonban főként arra kérdezett, hogy bűn-e ez az állapot. Nem tudom. Nagyon sok mindentől függ. Mégis azt javaslom, hogy rendszeresen gyónja meg. Ne túl gyakran, de rendszeresen. Eleinte akár hetente is lehet (gyakrabban ne!), később pedig ritkíthatja (de legalább havonta). Ez is egyfajta terápia. Miközben kegyelmet is kap a küzdelméhez, lélektanilag is megkönnyebbül azáltal, hogy kimondja ezt a terhét, beszél róla. Ne azt firtassa, hogy ez bűne-e, hogy súlyos-e vagy sem. Tekintse inkább a lélek gyengeségének, és minél többször forduljon a legfőbb Orvoshoz, Krisztushoz. Lehetőleg áldozzon is rendszeresen. Ez vezethet fokozatosan a szellemének a megtisztulásához. De bűntudata emiatt egyáltalán ne legyen, hanem köszönje meg, hogy ilyen küzdelmeket enged meg Önnek az Úr.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A mi községünkben nagyon szép 12.-i engesztelések vannak, ami már évtizedek óta hagyomány. A görög-, és római katolikus asszonyok ilyenkor összegyűlnek a templomban és közösen imádkoznak. Még soha nem kellett eltérni az adott hónap 12-étől, de a mostani pap aki alig nyolc hónapja szolgál itt már ezt is felborította, csak azért, mert a községben választási fórum lesz át tette 13.-ra. Sajnos nem ez az első eset, hogy nem tiszteli hagyományainkat, ha merünk neki szólni ezekről akkor virág nyelven kitér és minden félét mond. Mit lehet még tenni? Már templomba se szívesen járunk, de ezek az engesztelések mindig nagyon sokat jelentenek lelkiekben.
Érdekes módon több személy is hozzászólt ahhoz a kérdéshez, hogy egy pap mennyire felel, feleljen, felelhet meg a hívek elvárásainak. Többen nem is fogalmaztak meg lelki természetű kérdést, ezért ezeket a szokott módon a Fórumra tettem: A rovatba érkezett levelek papjainkról, papnövendékeinkről, egymásról... cím tárába. Ott esetleg mások is hozzászólhatnak a kérdéshez.
Önnek azt tudom mondani, amit korábban is, hogy alapvető magatartásunk mindig az elfogadás kell, hogy legyen. Szokták mondani, nincsen olyan pap, aki mindenkinek megfelelne. Ezért legjobb, ha nem emberek tetszését keresi, hanem legjobb lelkiismerete szerint az Úrnak kíván egyedül megfelelni.
Jogos lehet az Ön javaslata is, hogy az odakerülő pap ne akarja megváltoztatni a helyi szokásokat, mégis a pap legfőbb kötelessége ezen a téren, hogy a liturgikus előírásokat tartsa meg, s ezekben nem szerepel az adott naphoz kötött ájtatosság. Talán ezért is nem mutat ebben olyan nagy buzgóságot az atya, mint amennyire az érintett hívek szeretnék.
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném megtudni,hogy a görögkatolikus énekeskönyv is zsoltárokra és dicséretekre tagolódik? Horvátországi református hivő kérdezi.
A görögkatolikus Énekeskönyv igen összetett szerkezetű. Tartalmazza az utrenye (reggeli dicséret), majd a Szent Liturgia és a vecsernye (esti dicséret) állandó énekeit. Utána következnek ugyanezen szertartások változó énekei a nyolc hangnak megfelelően nyolc hetes forgásban. Ezt követik a változó, tehát Húsvéttól függő ünnepek (nagyböjt előtti vasárnapoktól egészen Pünkösdig), majd az állandó, vagyis naptárhoz kötődő ünnepek változó részei. Ezeken kívül még egyéb szertartási szövegeket és zsoltárok is vannak benne. Azt hiszem, jelentősen eltér a református énekeskönyv szerkezetétől.
Kedves Lelkiatya.
Tetszenek nekem tudni abba segíteni, hogy mik a feltételek annak hogy kispapok legyünk? vagy mire van szükségünk az elhivatottság mellett? Érettségi átlag számít? esetleg nyelvvizsga? Kérem írjon nekem részletes választ a felvételiről és a feltételekről.
álaszát előre is köszönöm
Ádám
Az elhivatottságon kívül, mely az első és legfontosabb feltétel, szükség van még néhány dologra. Az illetőnek a Hittudományi Főiskola honlapján megtalálható jelentkezési lapot (teológus szak) kell kitöltenie. Ezen kívül szükség van keresztlevélre, lelkészi ajánlásra, önéletrajzra, felvételi kérelemre. Mindezeket az iratokat arra a püspökségre kell beadni (Hajdúdorogi Egyházmegye, Miskolci Apostoli Exarchátus), ahova jelentkezni szeretne. Június végén, július elején szokott lenni a felvételi, mely írásbeli és szóbeli vizsgából áll, s amely orvosi és pszichológiai vizsgálattal is kiegészül. A felvételi követelmények, illetve a felkészülést segítő feladatok szintén a Főiskola honlapján találhatók: http://www.atanaz.hu/?q=node/167. Mindezzel együtt azt javaslom, hogy akit komolyan foglalkoztat a szemináriumi jelentkezés, az mindenképpen keresse fel saját parókusát, aki ezekben a gyakorlati dolgokban is fog segíteni, de ennél fontosabb, hogy lelkileg is tudja egyengetni a hivatás útját. A felvételivel kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel kapcsolatban a Főiskola Tanulmányi Osztályán örömmel segítenek, melynek elérhetősége a honlapon szintén megtalálható: www.atanaz.hu
Tisztelt lelkiatya!
Az önkielégítés bün?
Beszennyezi a testet és a lelket egyaránt. Testi örömet szerez, de csak egészen rövid időre, néhány percre, ugyanakkor a lelket terheli, béklyóba köti. Nehéz küzdelem ellenállni neki, de ha az ember hosszú időn át le tudja győzni, akkor lassan megérzi, hogy ezáltal egyre inkább tisztul a lelke. A nemiségből fakadó testi vágy Isten ajándéka, mely emberi mivoltunk természetes eleme. De ha csak saját öröm gerjesztésére használjuk, akkor megcsaljuk és megszégyenítjük vele Isten csodálatos tervét, amely ennek révén a szeretet általi teremtésbe akar bennünket bevonni.
Tisztelt Lelkiatya!
Mi a Katolikus Egyház nézőpontja az antropozófiával (pl. Rudolf Steiner tanításaival, nézeteivel) kapcsolatban?
Megfér egymás mellett az, hogy valaki katolikus és az antropozófiával is foglalkozik?
Köszönöm szépen a válaszát!
Bár az antropozófia hivatkozik a kereszténységre, Jézustól és a Bibliából sokat merít, de ezt mindig csupán saját elméletének alátámasztására teszi. Az antropozófia jellemzően a gnosztikus tanítások közé sorolható, amelyeket sorra elítélt az Egyház, mert a hitet felcseréli egyfajta magasabb rendű tudással, más típusú megértéssel. Holott a hit elsősorban személyes tapasztalat, isteni ajándék, és nem fogható fel úgy, mint az emberi erőfeszítés eredménye.
Tisztelt Lelkiatya!
Mi a Katolikus Egyház hivatalos álláspontja a halál utáni léttel kapcsolatban, konkrétabban, a reinkarnáció lehetőségét teljesen kizárja, vagy bár nem vallja/tanítja, a lehetőségét azért nem tagadja?
A halál után következik a feltámadás. A feltámadás olyan örök életre vezet bennünket, amelyben személyesen egyesülhetünk Istennel, ez az üdvösség, vagy végérvényesen elzárjuk magunkat Tőle, ez az örök kárhozat. A halál utáni élettel kapcsolatban figyelmébe ajánlom ezt a két szócikket:
http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C3%B6lt%C3%A1mad%C3%A1s.html és
http://lexikon.katolikus.hu/H/halottak%20f%C3%B6lt%C3%A1mad%C3%A1sa.html
Mivel az emberi személynek lényegi része a teste is, ezért a személy fogalma kizárja a reinkarnációt, ti. hogy ugyanaz a lélek másik testet, főleg másfajta szervezetet (állatét, növényét) vegyen magára. Az ember személy, Isten képmása, egyedi, megismételhetetlen. A hit szempontjából a lélekvándorlás tana ellentmond az ember idő- és történelem-tapasztalatának, nem ismeri a kegyelmet és kizárja a reményt.
Ez utóbbi gondolatokat pedig szintén a Katolikus Lexikonból vettem, ahol bővebben olvashat érdekes dolgokat erről a kérdésről:
http://lexikon.katolikus.hu/L/l%C3%A9lekv%C3%A1ndorl%C3%A1s.html
Kedves Lelkiatya!
Azt hiszem, nagyon furcsa kérdést teszek fel.
Az Úr hosszú évtizedek után fordította vissza a szívemet maga felé. Miután meg- illetve visszatértem, nagyon megváltozott az életem. Sohasem gondoltam volna, hogy én valaha vágyni fogok a gyónásra, egész vasárnap alig várom az esti szentmisét, többek között ezért is járok az estire, hogy egész nap várhassak valami jóra. Saját hitemről is van bőven tanulnivalóm, katekézisre is járok. Az ott és a szentbeszédekben elhangzottak néha napokra töprengeni valót adnak.
De mi az, amikor a plébános atya szentbeszédét hallgatva, és mise után is valami furcsa vágyakozást érzek? Mintha valami hiányozna, de mégsem hiány. Mintha valamire vágynék, de hiába kutatom hogy mi lenne az, nem tudom okát adni. Nem a szentmise hagy bennem hiányt, az biztos, és igazából nincs is semmi bajom, kérdeznivalóm sincs, nem is tudom ezt mihez hasonlítani. Ez elég gyakran előfordul, de érdekes módon, ha szentségimádásra megyek, akkor utána sohasem érzek ilyet, pedig az is mise után van.
Biztos bennem van a hiba, és csak remélni tudom, hogy ez nem valami beteges dolog. De miféle vágy az, amit egy szentbeszéd, vagy egy mise kelt fel?
Arra gondolok, hogy Önben még nagyobb vágy él az Élő Isten iránt, mint amit a mostani vallási gyakorlatával teljesíteni tud. Jó, hogy elmondta, hogy a szentségimádás nem hagy ilyen hiányérzetet. Ezért is gondolom, mélyebb Isten-kapcsolatra vágyik. Természetesen mindez nem beteges, hanem nagyon is egészséges dolog. Nem kell tennie semmit, mint a belső vágyra hallgatni. Ha teheti, menjen el ezekre a szertartásokra. Akár minden nap részt vehet szentségimádáson. Legalábbis Budapesten van erre lehetőség, vagy néhány szerzetesi templomban másutt is. De otthoni imaéletében is beillesztheti, hogy szavak nélkül csak csendben Istennel lélekben egyesülve imádkozik.
