Kedves Főtisztelendő Lekiatyám!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz: Hogy a Túlvilági életben megmarad-e a személyiségünk az emlékeinkkel együtt??
Válaszát, segítségét előre is köszönve,
Tisztelettel: M.Magdolna
Kedves Magdolna!
A személyiségünk örökre megmarad. Még a kárhozatban sem tűnik el. Éppen ez jelenti az örök és enyhítetlen kínt, hogy az ember szembesül azzal, hogy kizárta magát az örök boldogságból, és ezt teljes tudatával átéli. Az örök boldogságban, ahová Isten kegyelméből az üdvözültek jutnak, ott pedig szintén teljes személyiségünkkel lesznek jelen, különben nem is lehetne boldogságról beszélni. Az emlékek az emberi élet szerves része, azok is megmaradnak, nyilván átszellemült módon. Mintegy Isten szemével lesznek képesek látni, hogy mi miért történt a földi életben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Főtisztelendő Lelkiatya!
Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy segítségét kérjem egy kérdésben, ami régóta foglalkoztat. "Velünk lesznek-e az állatok a Mennyben? Üdvözülhetnek-e az állatok?" (Hiszen nincs bűnük, ott voltak a Paradicsomban és Noé bárkájában is.) Internetes kutakodásaim eredményeit egy blogban gyűjtöm.
Lenne egy bibliai vonatkozású kérdésem is: az Izajás 11,6-9.-ben leírtak szó szerint értendőek, vagy a békesség szimbólumaként?
Előre is köszönöm a segítségét, a válaszát: Zsófia
http://allatmennyorszag.wordpress.com
Kedves Zsófia!
Az igaz, hogy az állatoknak nincsen bűnük, de nem azért, mert olyan jók lennének, hanem mert nincsen lelkük sem, nincs személyiségük, tehát személyi felelősségük sincs. Az bizonyos, hogy ha Önnek van egy vagy több kedves állata, azok nem fognak hiányozni Önnek az Isten Országában. Az az öröm, amit a velük töltött együttlét jelent, az teljesen és maradéktalanul meglesz odaát is. Adja Isten, hogy erről még odaát is beszélgethessünk!
Izaiás próféta az ókori zsidó emberek számára jól érthető képpel szemléleti a messiási kor boldogságát. A teremtéstörténetben a bűnbeeséssel megtört az egység nem csak Isten és ember, ember és ember, között, hanem az ember és a természet között is. Ennek lesz helyreállítása a messiási állapot, amikor újra a szeretet törvénye irányít mindent. Hogy ez valójában milyen lesz, arról fogalmunk sincs, nincs rá sem szavunk, sem róla elképzelésünk. Mégis emberi fogalmakkal így próbálja érzékelhetővé tenni a szent szerző, ahogyan a próféciában olvasható.
Tisztelt Lelkiatya!
Összebarátkoztam egy amerikai eredetű, nem karizmatikus kis keresztény felekezetbe járó fiatalokkal. Szóba került a család és a házasság kérdése. Ez a gyülekezet tiltja a vegyes házasságokat, vagyis, hogy valaki hitetlent vagy más felekezetbe tartozót vegyen el/ menjen hozzá. Fő érvük a II. Korinthus 6, 14. Ez az igeszakasz tényleg tiltja a vegyes házasságokat? Pál apostol valahol azt mondja, hogy a hitetlen fél megszentelődik a hívő házastársa által.
Ebben a versben ez áll: Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez?
Ezt a mondatot egy kis erőltetéssel akár a házasságra is lehet vonatkoztatni, de hogy ez az igeszakasz tiltaná a vegyes házasságot, az teljesen téves felfogás. Sohasem szabad igeverseket kiragadni a környezetükből azért, hogy azzal érvelni tudjunk az álláspontunk mellett. Mindig a Biblia egészének a tanítását kell keresnünk, természetesen a Biblia tulajdonosa, az Egyház értelmezésének segítségével.
Az Egyház nem ajánlja az un. vegyes vallást, de tiltást sem fogalmaz meg. Nem kis nehézséget vesz magára az a hívő ember, akinek a házastársa éppen a legfontosabb dologban, az Istennel való kapcsolatában nem tud vele osztozni. De számtalanszor igazolódott Szent Pál tanítása is, amit Ön is idéz, hogy a hívő fél megszenteli a hitetlent. Ám arra is van számtalan példa, hogy a hivő fél lassan elveszíti a hitét, ha azt nem élheti, nem gyakorolhatja családjával együtt rendszeresen. Mindenesetre alaposan meggondolandó az ilyen lépés. Ha a jövendőbeli házastárs elutasító vagy akárcsak közömbös a vallási kérdésekben, akkor én sem javaslom hogy a hívő házasságot kössön vele.
Kedves Lelkiatya!
D. nevű úr kérdése kapcsán írok.
Ön ezt válaszolta a kérdezőnek:
"Nem az érzés alapján tartozunk valamely felekezethez, hanem az egész életünkkel. Természetesen nagyon jó tanácsot adott a feleségének, amikor az mondta, hogy ő római katolikusnak írja be magát. Megkeresztelkedése révén oda tartozik. Hogy a családjuk együtt jár el a görögkatolikus templomba ez megint üdvözlendő és dicséretes dolog. Igazán nem szükséges emiatt a kedves feleségének rítust változtatnia, hiszen amint eddig, úgy ezek után is részt vehet minden szertartáson, részesülhet a szentségekben.
Van lehetőség a rítusváltásra, ehhez mind a két illetékes püspöknek a beleegyezése szükséges. Én azonban nem javaslom."
Nagyon fájdalmasan érintett ez a válasz, így vallásként nem jelöltem be semmilyen katolikus felekezetet.
Hiszen Ön ezt javasolta egy olyan családnak, ahol már az esküvő (!) is görögkatolikus volt, sőt azóta úgy él a család és a gyerekek is...de MÉGIS a feleség esetében a kezdeti, kereszteléskori római katolikusságot javasolta megjelölni.
Ez kicsit "kitúrás", megkülönböztetés szerintem. És igenis, nem véletlen, (gondolom), hogy hova tartozónak ÉRZI MAGÁT.
Merthogy akkor ha úgy érzi, akkor úgy is él! Tehát az a hölgy dacára egész életének, imáinak ...mégsem az Önök egyházába tartozik? Mindig lesz egy pici fal? Egy tüske? Jó, jó szép a görögkatolikus közösségbe járás, node a kereszteléskor...hát nem a "magunkfajta". A családban is ő lesz a "kakukktojás"....?
(szándékosan túlzok)
Amikor láttam ezt a választ, tudtam, hogy SOHASEM leszek egyenrangú fél, közösségi társ ebben az egyházban. Csak egy átjáró. Nem baj. Így születtem, adott hagyományokról "lemaradtam". Biztos szükséges a megkülönböztetés, kik azok akik ennek a hagyománynak éltetői, a beleszületettek, akik tényleg többet tudnak róla.
Részemről nem jelöltem a vallást ezek után, mert római katolikusnak nem érzem magam (nem közösségi, hanem vallási értelemben, tehát teológiailag)
Sok minden világos lett számomra. Eddigi - esetleg távolságtartó - találkozások görögkatolikusokkal, lelkészekkel...
(Nade, ha a cselekedeteink nem mutatják Jézust, akkor aztán mindegy hovatartozáson rágódni.)
Földesi Éva
Veszprém
Kedves Éva!
Roppant sajnálom, hogy elutasítást olvasott ki a válaszomból. Tudja, becsületbeli dolog az, hogy e nyilvános felületen senkit ne arra bíztassunk, hogy nem görögkatolikusként mégis hozzánk tartozónak írja be magát a népszámlálási adatlapon.
Hála Istennek sokan, talán egyre többen vannak, akik szeretnek a közösségeinkbe, a szertartásainkra járni. Ennek én magam görkat. lelkészként is igen örvendek. Vannak közöttük katolikusok, protestánsok, más felekezethez, vagy addig sehova se tartozók. Szívesen látunk mindenkit, hiszen azt a gazdagságot, amit kaptunk az Úrtól szívesen megosztjuk másokkal. Szeretnénk, ha minél többen fölismernék Krisztus útjának boldogságát. De hát a népszámlálás az egészen más dolog. Nem adatlapon akarjuk a hozzánk tartozók számát gyarapítani, hanem az élő közösségeinkben. Ha nem is jelölt be semmit abba a kis mezőbe, azért nagy szeretettel várjuk továbbra is. Bizonyos vagyok abban, hogy ezt az Ön városában élő atya és az általa vezetett közösség is így érzi és gondolja.
Tisztelt lelkiatya!
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy házasságban élek sajnos megcsaltak milyen imát mondjak, hogy könnyebben tudjam feldolgozni a történtet?..
Hosszan, nagyon hosszan imádkozzék. Ezt a mély sebet nem lehet egyszerűen valamely imaszöveggel gyógyítani. Menjen el a templomba, és hosszan maradjon ott csöndben. Csak hallgasson és hallgasson. Az Isten, aki végtelenül szereti Önt, és aki mindent tud, mindent megért, a jelenlétével fogja Önt gyógyítani. Ezért kell a hosszú idő. Ezalatt pedig az értelme, a gondolatai is egy kicsit átalakulnak. A fájdalommal együtt apadni fog Önben a vád a társa ellen. Ez is fontos része a gyógyulásnak. Talán lassan még az is fölsejlik, hogy Ön miben vétett, hogy ez történhetett.
Majd csak ezután nyissa meg az ajkát a kérő imára. Azt kérje, hogy maga Isten gyógyítsa meg szerelmük kapcsolatát. A többit bízza Őrá! Tanácsokat nem kell adni Neki, hogy hogyan tegye.
Ha esetleg nehéznek tartja az egyszerű hallgatást - ma sok ember van, aki szinte képtelen rá! - akkor javaslom, hogy e csönd helyett olvassa a zsoltárokat. Akár az egész Zsoltárkönyvet. Mire a 150-ikhez ér, már képes lesz kérni. Sőt, talán meg is köszönni, hogy ez történt, mert a Mindenható valami még jobban kihoz ebből a szörnyűséges rosszból. Mindenképp bízzék ebben, és így imádkozzék.
Kedvas Lelkiatya!
Felbukkant a multból egy régi barát,akivel vannak le nem tisztázott dolgaink.Először én bántottam meg őt,akaratlanul is,utána ő bántott meg engem.Ez az egész félreértésen alapult,de ő nem adott nekem esélyt,hogy ezt tisztázzuk,mindig kitért előle. Egyszer üzenetbe mindent megirtam neki,rázuditottam a dolgokat,amire nem kaptam pozitiv választ.Azóta nem kommunikáltunk egymással.Ugy érzem,hogy jó lenne ha elnézést kérnék tőle személyesen is,lehet hogy ezzel nem tudnánk helyrehozni a dolgokat köztünk,de segitene ha kimondhatnék dolgokat,mert ez az ügy már régóta terheli a lelkemet.Ugy alakultak a dolgok,hogy együtt kell dolgoznunk egy ideig.Ha mások is vannak körülöttünk,akkor keresi a társaságomat,kedves és érdeklődik irántam,pedig el is kerülhetne, ha viszont kettesben maradunk,vagy összefutunk az utcán zavartan viselkedik.A kérdésem az lenne,hogy hogyan hozzam fel neki a régi dolgokat?Én kész lennék rá,hogy mindent elmondjak neki,elnézést kérjek tőle,de nem tudom ő megakar-e hallgatni vagy megint kitérne előlem.Ön szerint van értelme több mint két év elmultával tisztázni dolgokat a multból?Nekem ez elég sok gyötrelmet okoz.
Válaszát előre is köszönöm!
BT
Kedves BT!
Amit érez a lelkében, azt akár indíttatásnak is tekintheti. Igen, itt az ideje kibékülniök. A régi barát ugyanúgy látja Ön, mint ahogyan Ön őt. Ő is pont azt érzékeli, hogy társaságban tudnak egymással természetesen viselkedni, de ha négyszemközt találkoznak, akkor Ön is zavartan viselkedik. Ő is vágyik arra, hogy ezt a sérelmet helyrehozzák.
Nem volt okos dolog sms-ben beolvasni neki, még ha úgy érezte is akkor, hogy igaza is van. Mindez azonban ma már egyáltalán nem fontos.
Igen, szólítsa meg, és kérjen tőle bocsánatot. Ne akarják föltétlen tisztázni a régi dolgokat. Főként azt ne, hogy kinek volt igaza. Ha Ön azzal a nyitottsággal közelít feléje, hogy bocsánatot kér, és egyedül a saját hibáját említi, egyáltalán nem hánytorgatván, hogy ő miben vétett, akkor ugyanezt fogja tőle kapni. Ő is bocsánatot fog kérni, és nem szemrehányást tenni.
Javaslom azért, hogy mielőtt megszólítja, imádkozzék előtte, és kérje a Békesség Lelkének segítségét. Egészen biztosan szép lesz az újra egymásra találás.
T.Lelkiatya! Egyik reggel hallottam a rádióban egy szent életének az "utolsó" napját.Már másét is hallottam,de borzasztóan megrázó! Hogy engedheti az Isten,hogy egyik ember a másikkal ennyi borzalmat műveljen?Miért kell a Jézus miatt ennyi rettenetet elvállalni? Jézus meghalt a " bűneinkért ",akkor,miért bűnös még mindig az " ember " ? Ez a sokféle vallás tönkreteszi az emberi nemet. Azért ölik meg még ma is egymást,mert egyik ebben hisz,a másik abban,és nem bírják elfogadni a másik ember hitét. Ezt hogyan lehetne megváltoztatni? Kösz,hogy meghallgatja gondolataimat,üdv Hedvig
Kedves Hedvig!
Borzongása és fölháborodottsága részben jogos, részben nem.
Valóban szörnyű, hogy milyen rettenetes fájdalmakat tudnak okozni emberek egymásnak. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy :...tudunk okozni egymásnak. "Hisz bűnösök vagyunk mi mind, mint a többi nép..." Az Isten szabadságot adott nekünk. Ez nagy titok, és aki úgy véli, hogy tudja a magyarázatát, az téved. Nem tudjuk, miért van a rossz. De azt tudjuk, hogy nem Istentől származik, nem Ő akarja.
A gondolatának ez a része semmiképp sem jogos, hogy kérdésében szinte vádolja a Jóistent mindezért. Az is téves fölfogás, ha valaki azt hiszi, hogy a vallásháborúk, vagy egyéb kegyetlenségek a hit miatt vannak. A kegyetlenség, a gyilkosság oka soha nem az, hogy a másik miben hisz, hanem az elkövető saját gonoszsága. Ilyenkor csak vallási köntösbe öltözteti az elkövetett szörnyűséget, amely, persze, még fokozza a bűnét.
Aki igazán hisz, igazán keresi az Istent, az lehet, hogy másként éli meg ezt, mint a mellette lévő ember, de soha nem fogja ezért bántalmazni.
Ennek megváltoztatásáért annyit tehetünk, hogy mi magunk nem okozunk fájdalmat másoknak sem testi sem lelki értelemben. Nem könnyű dolog ez sem, nagy egyéni küzdelemmel jár. S ha látszólag kis mértékben is, de csökkentjük vele a világban uralkodó erőszakot, tehát növeljük a békét.
Tisztelt Lelki Atya!
A falunkban a görög katolikus pap minden év januárjában feljárja az egész falut házszentelési céllal. Azt szeretném megkérdezni, hogy helyes-e az, hogy a pap hívatlanul be bemegy házakhoz és viszi magával a haragozó asszonyt is, mert sok hívő nem meri megmondani, hogy ne hozza?
Azt akarom még megkérdezni, hogy azt a pénzt, 1.000, 2.000, 5.000 forint stb. összeget amit ilyenkor a papnak fizetnek a hívek, az egyházat megillető adománynak minősülnek, vagy a papot, mint magánszemélyt illetik. "Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok."
Válaszát előre is megköszönve. S
Kedves S!
Igen régi szokás ez, hogy házszenteléskor a pap egész egyszerűen végigmegy a településen, és minden egyes házba bemegy megszentelni azt. Milyen kár, hogy ez ma nem így van, és egyeseket kifejezetten zavar ez a buzgóság. Persze, érzem szavaiból, hogy az atyát kísérő személy még inkább zavaró, mint maga az atya kéretlen jelenléte. Mit lehet tenni? Mindenképp szólni kell a tisztelendő úrnak. Miért is kellene félni ettől?
A házszentelésnek nincsen díja, nincsen árszabása. Ha nem fizetnek az atyának semmit, akkor is el kell hogy végezze ezt a szép és értékes szertartást. Igaz azonban, hogy nagyon sok helyen a szokásnak ez is része, hogy ilyenkor bizonyos összeget is adnak a papnak. Az szörnyű, ha ilyenkor a zsebébe dugdossák a pénzt, mint pincérnek a borravalót. Lehet ilyenkor adományozni, de nem kötelesség. A pap elfogadhatja, de ha látja, hogy szegény helyen jár, jobb, ha visszautasítja. Ez általában neki szóló személyes juttatás, amelyből az őt kísérő személy(ek)nek is adni szokott.
Igentisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e a papokra vonatkozó szabály (jogszabály), mely arra irányul, hogy végezhetnek-e üzleti tevékenységet?
"Sokszor azt hallom, hogy nekik is meg kell élni valamiből!"- de hol a határ?
Én mint egy sokgyermekes édesanya csak azt látom, hogy sokkal jobban élnek és fogyasztók a fogyasztóbbaknál. Ez nagyon fáj.
Nem a szolgálat kellene, hogy az első helyen álljon?
Kérem, higgye el nem az irigység beszél belőlem, de minket arra tanít a válság, hogy méginkább átgondoljuk valós szükségleteinket és további önellátásra rendezkedjünk be. Tovább óva a környezetünket, nem pedig a szemetet szaporítani, autóhasználatot visszaszorítani stb stb. Milyen jó lenne ha vezetőink ebben példát mutatnának!
Tudom azt is, hogy Püspök atyánk ebben is jó példát mutat, jó lenne, ha példaképként tekintenének rá paptestvérei.
Ez is lehet egy jó imaszándék!
Köszönettel és imádsággal egy nagycsalád a szórványból
Igen.
Vannak olyan tevékenységek, amelyeket kifejezetten tilt az egyházjog, amelyek nem összeegyeztethetőek a papi szolgálattal.
Amit Ön leír, vagy amire céloz, vélhetően egy vagy netán több paptestvérre vonatkozik, mégsem mondható általánosan, hogy "a papok" fogyasztóbbak a fogyasztóknál. Egészen biztos, hogy nem minden pap ilyen. Sajnos igaz, hogy a fölszentelt embereket éppenúgy megkísért a világ szelleme, mint a világi hívőket. De talán nem sajátosan a görög papokra jellemző ez csupán. Az emberi gyengeség mindig felüti a fejét. Kétségtelen, hogy a pap életében a szolgálatnak kell az első helyen állni. Ennek leglényegesebb része az Istennel való kapcsolat, az imádság.
Az utóbbi időkben sokszor kapunk erre buzdítást a vezetőinktől.
Kedves Lelki Atya!
Mit lehet tenni, ha a papunk majd minden hajnalban 5-6 óra körül ugyanarról a közeli településről érkezik haza a falunkba, azon túl persze, hogy imádkozunk érte? Az emberek már mindent beszélnek.
Előre is köszönöm a válaszát. Dicsőség a Jézus Krisztusnak.
A buzgó és odaadó imádságon kívül következőt kell tennie.
Minél hamarabb beszéljen az atyával, kérdezzen rá, hogy ez mivel magyarázható. Ha esetleg Ön nem érzi magát erre alkalmasnak, akkor egy olyan személyt kérjen meg erre, aki közelebbi kapcsolatban van vele.
Ha ez nem vezet eredményre, akkor ketten vagy hárman keressék föl, és közösen próbálják meg tisztázni az ügyet. Ha vétségről van szó, akkor szólítsák föl annak megszüntetésére.
Ha netán ez sem vezet eredményre, akkor ugyanaz a két vagy három személy keresse föl a tisztelendő atya elöljáróját: vagy az esperest vagy magát a megyéspüspököt. Ettől kezdve az övé a felelősség a dologban.
Mindenképp cselekedjék, cselekedjenek minél hamarabb, hogy a métely ne terjedjen tovább. Lehet, hogy az illető atya teljesen vétlen, és valami rossz egybeesés keltette a gyanút. Ez esetben mihamarabb véget kell vetni a lábrakelt hír tovább terjesztésének. Ha viszont valódi vétségről van szó, akkor még inkább haladéktalanul föl kell lépni ellene.
Köszönöm, hogy ezt megteszik az atya és a közössége érdekében.
Tisztelt Lelkiatya!
Mikor indul és mennyibe kerül a Családpedagógiai mentor képzésük?
Köszönettel:
Rita
Kedves Rita!
Ezt én sem tudom, de az alábbi címen keresztül mindent megtudhat ezzel képzéssel kapcsolatban:
info.szentpiroska@gmail.com
Tisztelt Lelki Atya!
Egy ismerősömtől sokat hallok a nyelveken való imádkozásról. Többször vitatkozunk, hogy miért is jó ez a fajta ima? Szerinte aki betöltekezett Szent Szellemmel az egyenesen Istenhez szól, a gonosz nem érti azt, mert a szelleme szól neki Istenhez. Én görögkatólikus vagyok rendszeresen járok a templomba imádkozom saját fogalmazásaim szerint és a hagyományos imák szerint, a Jézus imát is. Csak nem tudom megérteni mi szükség van a nyelveken való imára, mikor azt én sem értem, hogy mit mondok?
Tessék nekem meg magyarázni, mi is ez a nyelveken való imádkozás, szükség van-e erre? Köszönöm! Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Szent Pál is azon a véleményen volt, mint Ön. Azt írja: "Inkább szólok öt érthető szót azért, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén (1Kor 14,18). A korintusi levél e szakaszában egyébként (1Kor 14,13-28) részletesen leírja, hogy az elragadtatás nyelvén szólás nem annyira a közösség épülését szolgálja, mint inkább egyéni imádságnak tekinthető. De még akkor is hordozza azt a veszélyt, hogy az értelem nem tud bekapcsolódni a dicsőítésbe (14. vers). A korintusi gyülekezetben ugyanis igen elharapódzott ez a gyakorlat, és éppen azért írta ezeket a sorokat az Apostol, hogy egy kicsit rendet teremtsen ezen a téren. Érdemes a 12-13-14. fejezeteket végig olvasni, hogy megértsük ennek egész tanítását. Ennek része az, hogy a legnagyobb adomány, a legértékesebb karizma a szeretet, erre kell mindnekinek legjobban törekedni.
A nyelvek adománya - ma nagyon látjuk ezt - sok esetben inkább önkifejezés. Igen rossz gyakorlat, ha "karizmatikus" közösségben szinte szégyellheti magát, aki "még" nem tud nyelveken beszélni. Ez teljes félreértése az isteni adományoknak.
Nyíltan válaszolhatok a kérdésére: Nincsen szükség a nyelveken való imára. Aki ezt megkapja, örvendezzék, és imádkozzon ezen a módon, ha a lelke erre indítja. De közösségben így imádkozni csak zűrzavart teremt.
Miért is gondolná bárki, hogy a nyelveken való ima jobb, többet mond, értékesebb, mint a szentek imádságai, az egész Egyház közösségének sok évszázad alatt megszentelődött szövegei, vagy éppen azok az egyszerű szavak, amelyeket személyesen fogalmazunk meg a Jóistennek?
Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is!
Kedves Lelkiatya!
Történelmi egyházainkra sajnos egyre jellemzőbb az elnéptelenedés. A templomok elöregednek, kiüresednek, egyfajta "öregnénis" dolog lett a vallásos élet a legtöbb ember szemében. Míg Nyugaton templomok tucatjait zárják be (pl. Németország), addig Keleten épp most kezd fellendülni a kereszténység.
Saját egyéni véleményem szerint nálunk az is lehet az egyik ok, hogy az egyházak világa, stílusa távol áll a mai modern embertől, főleg a fiataloktól.
A hétvégén volt szerencsém egy karizmatikus közösségi eseményen résztvenni, ahol egy római katolikus plébános atya volt a vezető. Hatalmas lelki élmény volt számomra megérezni a Szentlélek erejét és azt a személyes kapcsolatot Istennel, mely a könnyűzene és a spontán ima segítségével valósult meg.
Ezekben a könnyűzenés - gitáros énekekben szerintem hatalmas erő van. Lehet hogy a liturgiát tekintve nem az Egyház magas szintjén szólalnak meg, de szerintem sokkal több ember járna templomba, ha legalább havonta 1-2 alkalommal tartanának könnyűzenés Szentmiséket vagy Szent Liturgiákat, mivel ez a stílus a mai emberhez közelebb áll. A népénekek is csodálatosak, de ezek inkább az idősebb korosztály számára helytállóak, hiszen számukra a népdalok éneklése volt fiatalkorukban a "szórakozás".
Tisztában vagyok azzal, hogy a liturgia nem a hívek igényeire szolgál hanem az Úristen imádására, de valahol mégis helyt kellene adni ezeknek az énekeknek is, amit végülis az Egyház sem tilt. A atyák nagy része (tisztelet a kivételnek!) miért nem él ezzel a lehetőséggel, és miért nem vezetik be, hogy legalább néha, 1-2 havonta lenne egy ilyen Szentmise vagy Szent Liturgia?
Előre is köszönöm a válaszát!
Isten áldja a segítőkészségéért!
Tamás
Kedves Tamás!
Abban igaza van, hogy "valahol helyt kell adni ezeknek az énekeknek", amelyek sok fiatalnak tetszenek. Könnyen énekelhető, könnyen tanulható, jó hangulatot keltenek. Megvan ezeknek is a helye az Egyházban. Sok olyan alkalom van, amikor elővehetjük, elő is szoktuk venni ezeket a gitáros énekeket.
Amikor úgy fogalmazott, hogy "a liturgiát tekintve nem az Egyház magas szintjén szólalnak meg" ezek az énekek, akkor igen helyesen ráérzett, hogy valami nagyon fontos hiányzik belőlük, ami nem teszi alkalmassá arra, hogy a Szent Liturgián helyet kapjanak. Nem véletlenül hívjük könnyűzenének ezt a műfajt. Könnyű hallgatni, könnyű megemészteni, könnyű mellette sok minden más csinálni, könnyű el is felejteni őket. Alapvetően nem arra valók, hogy elmélyülést érjenek el. Nem szabad összekeverni azt a hangulatot, amelyet ilyenkor ébreszt bennünk azzal a mélységgel, amelyet az Egyház imádságai valóban elérnek. A könnyűzene a felszínen érinti meg az embert, a komoly zene a lelke mélyét. Márpedig az Egyházban minden arra törekszik, hogy minél mélyebben segítsük az embert az Isten felé.
A liturgikus énekek valóban sokszor igen nehezek, figyelmet, odaadást, áldozatot is követelnek - mint minden értékes dolog. Nem szabad a könnyebb végéről megfogni a lelki munkát, csak azért, hogy minél látványosabb eredményt elérhessünk. Sok fiatal járt évtizedeken át a beat-misékre, a belőlük lett felnőttek ma mégsem töltik meg a templomokat.
Való igaz, hogy ha színvonalas könnyűzenét adnánk a templomainkban - a színvonal nélküli zenéről ne is beszéljünk, az nyilván nem a templomba való! -, akkor sokkal többen jönnének el. Csak hát közben éppen azt nem tudjuk adni nekik, azt a mélységet, amit igazán keresnek. Volt már arra próbálkozás a 80-as években, hogy gitárral kísérjük (kíséreljük) a mi énekeinket, de elég hamar csődbe jutott ez a vállalkozás. A bizánci lelkiség hamarabb kiszűri, ami nem odavaló.
Hála Istennek vannak értkes fiatalok ma is, akik értik e zenét, akik törekszenek erre az igazi mélységre. A felnőtté válás során pedig még többen ismerik föl, hogy az Istenhez vezető út sohasem könnyű, de mindig csodálatos, érdemes érte küzdeni és áldozatot hozni.
Kedves Lelkiatya! A párommal jövőre tervezünk összeházasodni. Ő római katolikus vallású, én viszont nem vagyok megkeresztelkedve. Szeretném, ha neki meglenne az az öröme, hogy templomi esküvőnk legyen, ehhez viszont-tudomásom szerint-nekem is meg kellene keresztelkednem. A kérdésem a következő: mi a keresztelkedés eljárása, mit kell tenni annak érdekében, hogy meg legyek keresztelkedve. A másik kérdésem erkölcsi: érdemes, szabad-e keresztséget felvenni olyan embernek, aki nem hisz Istenben csupán azért, hogy más (jelen esetben a menyasszonyom) boldog legyen? Köszönettel, L
Kedves L!
A tanácsom a következő. Már mostantól járjanak el jegyesoktatásra. A kedvese biztosan örömmel venné ezt az indítványt. Ennek során számos fontos kérdést meg lehet beszélni a pap jelenlétében. Ezek között nyilván egyik legfontosabb a hit, az Istennel való kapcsolat lehetősége. Így Ön is jobban megismerheti, hogy mit is jelent a hit és a keresztség. Abban bízom, hogy Ön nyitott lelkű ifjú, és e beszélgetések során föl fogja ismerni, hogy mennyire más az élet Istennel együtt, mint nélküle. Ez azért is fontos, mert kedves jövendőbeli feleségével a leglényegesebb kérdésben egységben lesznek. Enélkül, higgyék el, nagyon nehézzé válnék a házasságuk.
Megkeresztelkedni, természetesen csakis akkor lehet, ha Ön eljutott arra hitre, hogy önszántából is kérje ezt. Ha nem, akkor nem szabad fölvennie a keresztséget. Az mindenkinek, Istennek és embernek a megcsúfolása lenne.
Van egyébként lehetőség arra is, hogy ha Ön nem is keresztelkedik meg, azért még összeházasodhatnak, de ehhez - úgy tudom - a püspök engedélye szükséges.
Kedves Lelkiatya!
A népszámlalás kapcsán merült fel a következő kérdés:
Feleségem római katolikus. Görögkatolikus szertartás szerint volt az esküvői szertartásunk. Feleségemnek megtetszett szertartásunk, közösségünk, Gyermekünket is görögkatolikusnak kereszteltettük és így most együtt az egyik görögkatolikus közösségbe járunk.
A népszámlálási kérdőív ominózus 38-as kérdés ("Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?") megválaszolásánál gondolkodóba estünk. Nem keresztségre, hanem érzés-re kérdeznek. Feleségem most már inkább görögkatolikus közösséghez tartózónak érzi magát. Ennek megfelelően felmerült benne, hogy görögkatolikust írja be. Ezzel szemben én azt javasoltam, hogy inkább keresztsége szerint a római katolikusságát vallja meg a népszámláláskor. Sikerült meggyőznöm, de én továbbra is gondolkodóban vagyok.
Ehhez kapcsolódóan két kérdésem lenne:
1. Helyes volt-e a javaslatom feleségem válaszát illetően? (ez a kérdés más "vegyes" házasságban élőt is érinthet)
2. De az lenne a kérdésem, hogy amennyiben szeretné a feleségem egyáltalán van e lehetőség formális rítusváltásra (latinról bizáncira)? (Tudom, hogy férfiaknál nagyon korlátozott a rítusváltás lehetősége.) Javasolna-e Ön ilyen lépést?
Köszönöm szépen előre is válaszát.
D.
Kedves Uram!
Az adatlapon szereplő kérdés valóban nem pontos. Nem az érzés alapján tartozunk valamely felekezethez, hanem az egész életünkkel. Természetesen nagyon jó tanácsot adott a feleségének, amikor az mondta, hogy ő római katolikusnak írja be magát. Megkeresztelkedése révén oda tartozik. Hogy a családjuk együtt jár el a görögkatolikus templomba ez megint üdvözlendő és dicséretes dolog. Igazán nem szükséges emiatt a kedves feleségének rítust változtatnia, hiszen amint eddig, úgy ezek után is részt vehet minden szertartáson, részesülhet a szentségekben.
Van lehetőség a rítusváltásra, ehhez mind a két illetékes püspöknek a beleegyezése szükséges. Én azonban nem javaslom.
