Kedves Lelkiatyám!
Nagyon köszönöm a válaszát!Még arra szeretném megkérni,magyarázza meg nekem,lehetséges-e az,hogy a megszégyenítést azért kellett-e megélnem,mert bűnös vagyok?A Tedeumban írva van,hogy ne hagyjon a jó Isten szégyent érnem.Nem tudom jól ítéltem-e meg,de úgy éreztem magam ezalatt az idő alatt,mint aki démoni akarat alatt van.Tudom ettől nem kisebb a vétkem,de nehezen tudom a gondolataim elterelni róla, nem értem.hogy miért tett ilyet velem.Sosem ártottam neki és nem is akarok.Félek attól is,hogy még nagyobbat is árthat nekem is és a szeretteimnek is.
Sereget gyűjtött maga mellé akik az Ő oldalán állnak és becsmérelnek.Testiség nem volt köztünk de szerettem Őt.
Köszönettel:Zsuzsa!
Kedves Zsuzsa!
Ismert jelenség, hogy amikor az emberrel valami rossz dolog történik, akkor megszólal a lelkiismerete, és eszébe juttatja a korábbi vétkét, vétkeit. Megrázó példája ennek József és testvéreinek a története. A Ter 42,21 versben maguk a testvérek mondják ki, hogy biztosan Józseffel elkövetett gonoszságuk miatt éri őket a büntetés.
Azt kell jól megértenünk, hogy Isten nem akar minket büntetni. Mi magunk érezzük annak a tetteink következményeit. Kedves Zsuzsa ne azzal törődjön, hogy miért történt ez Önnel, hanem, hogy hogyan tud ennek a gondolatától, ennek hatása alól szabadulni.
Félnie sem kell, az Isten megóvja Önt és a családját. Az is lehet, hogy az illető azért fordult ilyen kegyetlenül Ön ellen, mert nem lett testi kapcsolatuk. Ön viszont éppen ezért adjon nagy hálát, hogy így alakult. Micsoda kapcsolat lett volna, amely ilyen gyűlöletbe tud átfordulni?!
Ne a múlton merengjen tehát, hanem lépjen tovább. Keresse, hogy most mit kell tennie, most mit vár Öntől az Úr. Ha meggyónta, akkor már nem terheli Önt semmi. A rossz emlékek forgatásával Ön se tegyen saját magára egyéb terheket!
T.lelkiatya ! Az előbbi írásban egy édesanya ír a böjt " nehézségeiről ",ehhez szeretnék egy gondolatot fűzni. Róm.kat. vagyok,és hallottam,hogy nem csak az ételfogyasztásban lehet böjtölni,hanem a cselekedeteinkkel is elérhetjük a lelki békénket. Ez a gör.kat. vallásban is lehet ? Köszönettel Hedvig
Kedves Hedvig!
A böjt nagyon sokféle lehet. Szoros értelemben az ételről való lemondás, tágabb értelemben minden egyéb élvezetről való lemondás, és még tágabb értelemben valóban ide sorolhatók a jótettek is. Fontos szempont, hogy ezeket mindig az Istenért tegyük, Neki ajánljuk fel. A célunk ne az legyen, hogy növekedjen a lelki békénk, hanem, hogy valami módon, ha töredékesen is, de ki tudjuk fejezni Isten iránti szeretetünket.
Az lehet némi különbség a két rítus között, hogy mi nem szoktunk beszélni arról, hogy a böjtöt mintegy kiválthatjuk jó cselekedettel. A kettő nem felcserélhető, hanem egymást kiegészítik. Ha nem tudtam böjtölni, akkor bűnbánatot tartok, de ettől függetlenül minden egyéb körülmények között is törekedni kell a jó tettekre.
Kedves Lelkiatya!
Nem tudom, jó keresztény, vagy hogy egyáltalán hívő keresztény ember vagyok-e. Gyerekkorom óta templomba járok, sosem köteleztek, csak tetszett a hangulat, az énekek. Aztán szép lassan hozzászoktam, hittanra jártam, ministráltam. Karácsony és húsvét előtt általában gyóntam, áldoztam,esténként imádkozok, sokszor jár az eszemben az Isten, sokszor adok neki hálát/kérek tőle segítséget. Viszont sohasem olvastam a Bibliát, szexuális életet élek házasság nélkül, dohányzom, alkalom adtán lerészegedek, szabadelvű embernek tartom magam. Istent viszont mindig magam mellett érzem. Templomba úgy érzem, muszáj járnom, mert legalább ennyivel szolgálok az Úrnak, a kedvenc ünnepem a Húsvét, Szűz Mária sokszor segített már rajtam. Kérdem én, mi a helyzet velem? Rendes hívő vagyok? Vagy csak egy álnok valaki aki visszaél Jézus szeretetével?
Válaszát előre is köszönöm!
Hagymalány
Kedves Húgom!
Úton van, s arra kérem, ne álljon meg itt. Láthatóan az Isten figyel Önre, már gyermekkorától segítette a lelki fejlődésben. Szépen kialakult a lelki érzékenysége, de azzal, hogy ezt a kérdést feltette nekem, ezzel a lelkiismerete szólalt meg, amely világosan közli, hogy ennyi nem elég. Ha Önt szereti az Isten, és Ön is Őt - ami a szavaiból átérzik -, akkor ennél többet kell adnia Neki. No, ne ijedjen meg, nem arról beszélek, hogy még több időt kellene eltöltenie a templomban, hanem hogy még nagyobb részt kapjon az életében, a gondolataiban, a döntéseiben, a tetteiben. Figyeljen rá jobban. Miért nem vette még kézbe a Bibliát? Attól tartok azért, mert önkéntelenül is érzi, hogy abban üzeneteket talál, amihez már igazodnia kell. Megteheti, hogy elutasítja, de az már állásfoglalás - az Istennel szemben. Ezt semmiképp sem akarja, ezért inkább távol tartotta magát az Ő szavától. Elhiszem, hogy szokott Vele beszélgetni, de végre oda kellene figyelnie arra is, hogy Ő mit mond Önnek.
Most az egyszerű tanácsom, hogy vegye elő a Bibliát, és Húsvétig olvassa el a négy Evangélium közül az egyiket. Talán épp a legelsőt. Ne féljen, nem fog fájni. De mélyebbre vezeti, amelyre valójában vágyik is. Sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm szépen a magyar szentek liturgikus tiszteletével kapcsolatos válaszát! Örvendek, hogy egyházunk szépen előre halad ennek kialakításában és a gyakorlatba is igyekszik ezt átültetni.
Bár az a tapasztalatom, hogy egyházunk eddig is helyesen alakította tagjainak hazafiúi lelkiismeretét, egyedül a magyar szentek életéből érzem úgy, templomainkban keveset, hittanórán kicsivel többet hallok róluk. Szent Istvánról, a karitász kapcsán pedig Szent Erzsébetről a templomban is gyakran lehet hallani. Szent Lászlóról néha, Szent Piroskáról, Boldog Romzsa Tódor püspökről gyakrabban lehet templomon kívüli görög katolikus "berkekben" hallani, olvasni. Romzsa Tódor püspökről egyre gyakrabban emlékezik meg egyházunk hol itt, hol ott, ezt örömmel tapasztalom, magam is vettem részt ilyen rendezvényen. Örülök, hogy Ő, Gojdics Pál és Magyar Mózes "szerepel" már a szertartási utasításban, csak ezek a napok általában hétköznapok, amikor nincs mindenütt szertartás.
Szerintem addig, amíg egyik-másik magyar szent liturgikus tisztelete nem "készül el, addig talán lehetne ezt pótolni prédikációkkal, írásokkal, cikkekkel, megemlékezésekkel, naptárba való fölvétellel, stb.
Ezáltal hazaszeretetünket, nemzettudatunkat nemcsak általános lelki életünk és a tanult, valamit otthonról "hozott" ismereteink, hazaképünk meg az aktuálpolitikai tapasztalat alakítaná, hanem a magyar szentek örökérvényű példájával is gazdagodna.
Kedves Lelkiatya! Jól gondolom ezeket, vagy esetleg javításra, illetve kiegészítésre szorul?
Ezen kívül még azt szeretném kérdezni, hogy nekem, mint kereszténynek mit fontos tudni általában a szentek helyes tiszteletéről?
Köszönettel:
Gábor
Kedves Gábor!
Köszönöm gondolatait. Egyetértek velük.
A szentek elsősorban testvéreink, akik Isten családját gazdagítják, így Istenhez tartozásunkat bővítik, érzékelhetőbbé teszik, számunkra az Isten országának tapasztalatát szélesítik. Ez jelenik meg a liturgikus tiszteletükben is, ezért kell arra is nagyobb hangsúlyt fektetni - mint mondta is.
Ebben az összefüggésben értelmezhető elsősorban a szentek közbenjárása. Nem csupán különleges alakok ők, akik egyik vagy másik kérésünket hatékonyabban el tudják intézni. Ha hozzájuk fordulunk, rajtuk keresztül megélhetjük az Isten bűnbocsátó szeretetét és kegyelmi erejét, amelyet földi életükben ők is átéltek. Forduljunk hozzájuk nagy bizalommal, mert a velük való személyes kapcsolat Isten iránti bizalmunkat erősíti.
Példaképeink is a szentek. Azért jó megismerni az életüket, lelki életrajzukat, hogy azokban önmagunkat ismerhessük fel. Mindez erőt ad a mi saját küzdelmeinkben is. Ha csupán követendő példaképként állítjuk magunk vagy gyermekeink elé, ezzel még nem biztos, hogy a követésükhöz megvan a kellő lelki és erkölcsi erő. Életükben is elsősorban az Istennel való kapcsolatukat figyeljük meg, mert ehhez való formálódásunk segíthet igazán a saját tetteink formálásában.
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék néhány dolgot kérdezni a tisztasággal kapcsolatban,nincs sok tapasztalatom ilyen téren,de szeretnék világosabban látni és megérteni dolgokat és embereket,meg hogy én se essek hibába.Ha valakinek volt már testi kapcsolata annak valóban nehezebb megtartóztatni magát mint valakinek akinek ilyen kapcsolata még nem volt?Miért nehezebb nekik?Van aki ezt állitja,hogy ha társaságba megy sok kisértésnek van kitéve.Tudok olyan lányról aki megtért,előtte viszont volt neki testi kapcsolata a barátjával,és szabályosan menekül a férfiaktól,például ha leül mellé valaki,vagy ha kezéhez,vállához érnek elhúzza magát és riadtság van benne,ami számomra nem világos,hogy miért viselkedik így,ha azok aférfiak iránt semmit sem érez,báris nem hinném,hogy mindegyik tetszene neki vagy kiváltana belőle valamit.Szerintem csak az tud zavart kiváltani belőlünk,aki tetszik is és aki iránt valamit érzünk is.
A másik kérdésem az lenne,ha két fiatal elhatározza magát,hogy tisztaságban fognak élni akkor mit tegyenek,hogy kivédjék a kísértéseket?Hogyan küzdjönek meg ezekkel a dolgokkal?
Köszönöm válaszát!
Egy fiatal lány
Igen, aki már beleesett egy testi kapcsolatba, az nem csak fizikailag veszítette el a szüzességét, hanem lelkileg is. Sajnos a fiatalok becsapják saját magukat, környezetüket ezen a téren, és ebben a világ is erősen közreműködik. A fiatalkori meggondolatlan testi kapcsolat az esetek legnagyobb részében egyáltalán nem okoz örömet. De ezt nem illik bevallani másoknak. A világ szelleme is azt sugallja, hogy az micsoda gyönyör, és ezért minél gyakrabban kell vele élni. Pedig sokkal nagyobb boldogságot tapasztal meg az a fiatal, főként a fiatal pár, aki tud, akik tudnak tartózkodók lenni. Minden bizonnyal az Ön által említett lány nem azért viszolyog a férfiak érintésétől vagy közelségétől, mert attól tart, hogy újra beleesik ebbe a hibába, hanem, mert legbelül nagyon fájó élményt hordoz emiatt. Amiről Ön beszél, az egészen más érzés. Nyilván volt már ilyen helyzetben, hogy nagyon tetszett valamelyik fiú, és testi vonzalmat is érzett iránta. Ez azonban csak a test vonzalma, amely felett a léleknek kell tudni uralkodni. Újra mondom, a tisztaság sokkal nagyobb belső örömet és tiszta boldogságot ad, mint, ha az ember elveszítve a fejét belesüllyed a test gerjedelmébe. Lehet, hogy pillanatnyilag rettentő vonzónak tűnik, de utána mindig hatalmas a csalódás. Mégpedig azért, mert ekkor még nincs itt az ideje, helye.
Szép dolog ez, a Jóisten ajándéka, de éppen mivel Tőle kaptuk, ezért az Ő szándéka szerint kell élnünk vele. Tehát a házasságban. Addig pedig ki kell tartani a tisztaságban, még ha néha nehéznek tűnik is ez a küzdelem.
Ha elhatározták a barátjával, hogy tiszták maradnak egészen a házasságkötésig, akkor óvakodjanak attól, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, ahol a test gerjedelme átveszi az irányítást. Legyen sok színes élményük, sétáljanak, beszélgessenek sokat, és az együttlét örömébe ne engedjék be a test követelését. Az ember lelke azonnal jelez, amikor egy szép ölelés érzékiségbe megy át. Ekkor szólni kell a másiknak, figyelmeztetni kell egymást. Továbbá imádkozzanak is együtt, hogy Isten Szentlelke erősítse meg önöket ebben a szép elhatározásban.
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes módja annak,hogy a dicsekvő,kissé fontoskodó és nagyképű emebereket leeresztjük a földre?Egy barátnőm bizonyos dolgokban ilyen.Szereti nagyon elfoglaltnak mondani magát,minden vele kapcsoaltos dolognak túl nagy jelentőséget tulajdonít.Ha egy férfi viccből mond neki valamit,rögtön komolyan veszi és szeret arról mesélni másoknak.Úgy állítja be mintha meglennének érte szédülve mások,és élvezi ha erről beszélhet,amúgy nem él könnyelműen,sőt tartózkodó is a férfiakkal,amikor valamit mondanak neki nem tud rá mit válaszolni.Csak másoknak szereti ezt ecsetelni meg azt,hogy mit kellett volna nekik mondani.Idegesitő tud lenni ezzel.Meglátásom szerint nem jól jön ki mások előtt sem amiket mond,főleg azok előtt akik nem annyira ismerik,volt már úgy,hogy valaki zárolt témákat,amikor kezdte részletezni azokat.Szereti néha azt is hangoztatni,hogy bűnös,sokat hibázik,de úgy gondolom ezt azért mondja,hogy mások erre az ellenkezőjét fogják mondani meg hogy felhivja magára a figyelmet.Egyébként nagyon segitőkész és jólelkű lány,aki valahol a lelke mélyén önbizalom hiánnyal küzd,erről már beszéltünk néhányszor.Helyes lenne-e ha bizonyos dolgokra felhívnám a figyelmét?Válaszát előre is köszönöm!
Dia
Kedves Dia!
Már ki is mondta a nyitját a barátnője viselkedésének. Egyáltalán nem gondolom őt nagyképűnek, dicsekvőnek. Így aztán nem leereszteni kell őt a földre, hanem inkább fölemelni. Ugyanis e hangoskodó magatartás mögött nagy valószínűséggel önbizalom hiánya rejlik. Erre utalt Ön is. Valójában a barátnője félénk, kapaszkodni szeretne, szeretethiánya van. Vélhetően ez a családi viszonyaiból származik.
A következőket tanácsolom. Ez a kigyógyítás nem fog menni egyik napról a másikra. Tartson hát ki ebben a szép feladatban, és főként imádkozzék érte, hogy sikerüljön. A barátnőjének sok kedvező, dicsérő visszajelzésre van szüksége. Ezekkel ne fukarkodjék. Dicsérje gyakran, fejezze ki, hogy mennyire értékes. Ne beszéljen vele az önbizalom hiányáról, mert ezzel még nem tudja belőle kihúzni azt, és a jó szándékú dicsérő szavak is álságosnak tűnnek a szemében. Lehetőleg ne csak egyedül végezze ezt a gyógyító munkát. Vegyen bele másokat is, hogy ne csak Öntől halljon jót, az is gyanússá válhat előtte. Legyenek ebben társai is. Attól sem kell tartania, hogy ezektől majd még jobban elbízza magát, még dicsekvőbb lesz. Épp ellenkezőleg, ezek fogják csillapítani szeretetéhségét.
Azt higgye el neki, hogy őszintén beszél - talán túl sokat is - a hibáiról. Ő valóban így gondolja. Ekkor ne az automatikus: á, dehogy - válasszal semlegesítse, hanem irányítsa figyelmét arra, hogy a mi bűnösségünket egyedül az Úristen tudja gyógyítani, illetve még arra, hogy másoknak is vannak hibái, de azokat is mind helyére teszi az Úr, ha őszinte és főként bízó hittel odaadjuk Neki.
Csak mindezek után - lehet, hogy ez több hónapon át is eltart majd - vegye elő azt a kérdést, hogy nem szükséges fölhívnia magára a figyelmet, meg, hogy nem jó, ha az ember önmagáról beszél. Ha kitartó lesz ebben a munkában, akkor visszaadhatja az elvesztett boldogságát ennek a barátnőjének. Persze, mint mondtam is, minden azon múlik, hogy tud-e hittel imádkozni is érte.
Kedves Lelkiatya! Elkövettem súlyos hibákat a hit ellen, amíg rá nem jöttem, hogy vétek volt, mert nehézségek jöttek. De azóta már meggyóntam, de érzem, hogy a büntetésem tart még mindig, az életem merő aggodalom továbbra is.Elaludni is úgy alszok, hogy előtte megnézek egy vallási filmet.Egy hónapja szenvedek.Lehet,hogy nem lesz vége soha ennek, vagy tovább kell vezekelnem?Mit tehetnék, hogy jóvátegyem két és fél hónap mulasztását? Várom és előre is köszönöm a válaszát.Bea
Ó, Kedves Bea!
Föl kell ébresztenem, hogy az Isten előtt semmi vezekelni valója nincsen. Ha őszintén megbánta és meggyónta a bűnét, akkor azt az Isten nem csak megbocsátotta, hanem el is törölte. Semmiféle büntetést nem kell magán hordoznia. Ön csak saját magát bünteti azzal, hogy ezt véli, az elkövetett vétek még hordozza következményét. Ha békétlen a szíve, javaslom, hogy ne vallási filmet nézzen meg. Az csak a lelkiállapotát balzsamozza valamelyest, de nem a Jóisten szerető jelenlétét ébreszti Önben. Helyette inkább a Szentírást vegye mindig elő, utána pedig imádkozzék az Úrhoz saját szavaival. Főként hálát adjon neki. Lefekvéskor hálatelt szívvel hajtsa a fejét a párnájára, hogy az Isten megbocsátott Önnek. Reggel pedig szintén Hozzá legyen az első gondolata, s az új nap megköszönése után kérdezze meg Őt, hogy mit vár el Öntől azon a napon, hol tud legjobban szolgálni. Ezzel a figyelmét is eltereli saját magáról, de még inkább abban segíti, hogy valóban az Úrra figyeljen, és ne a saját gondolataira, érzéseire. Sok kegyelmet a megkönnyebbült új élethez!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Már előttem feltettek egy hasonló kérdést(a pápa-próféciákkal kapcsolatban) Nyilván tudom és hiszem, hogy egyedül Isten tudja a napot és az órát, s nekünk nem kell, nem j ezzel foglalkozni. Nem is tulajdonítok nagy jelentőséget ezeknek a jóslatoknak, így hidegen hagyott december 21., stb. Csak az nem világos a azámomra, hogy Szent Malakiás, akit az Egyház szentként tisztel(szent, mint tudjuk az, akiről az Egyház megbizonyosodott, hogy az üdvözültek sorában van, s példaképpen állítja elénk), na ő, ha szent volt, tévedhetett ilyen dolgokban? A szenteknek is vannak hibás, rossz, nem Istentől vezérelt gondolataik? Az is nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus után új, több kinyilatkoztatást nem várunk. Számomra csak ez, ami nem világos. Persze ha valaki tőlem megkérdezi, egyértelműen az a válaszom, s ezt is hiszem, hogy "senki nem tudja a napot és az órát" . Csak ez az aprócska dolog nem áll össze a fejemben. Köszönöm
Természetesen, a szentek sem tévedhetetlenek. Azért, mert Isten kegyelméből már az üdvözültek között vannak, és erről az Egyház bizonyosságot nyert, azért még ők is gyarló emberek voltak. Éppen azért lehetnek példaképeink, mert hozzánk hasonló gyöngeségekkel rendelkeztek, mégis kitartottak a hitben az Isten iránti buzgóságban.
Szent Malakiás, ír származású püspök jövendölései kapcsán általában úgy vélekednek, hogy a még életében, vagy közvetlenül utána történt eseményekben pontosabb előrejelzést adott, mint a későbbi korokra vonatkozókban. Ez utóbbiak teljesülésének felismeréséhez már nagyobb képzelőerő szükséges.
Legfontosabb tény azonban ebben a kérdésben, hogy a jövő nem befolyásolja a jelent. Úgy kell élnünk, hogy bármelyik pillanatban készen álljunk a Krisztussal való találkozásra.
Kedves Lelkiatya!
Többgyermekes édesanya vagyok, sok évvel hátam mögött, melyeket gyesen töltöttem. Mikor otthon voltam, nagyon könnyen tudtam böjtölni, hiszen azt főztem, ami megengedett. Nem éreztem megterhelőnek, ha lemondok a kávéról, húsról. Most hogy dolgozom, egészen más. Tudom, milyen sok kegyelmet nyertem a böjtölésem és imáim által korábban, de nagyobb kihívást nem jelentett, csak a kenyéren és a vizen való böjt.
Holnap kezdődik a nagyböjt. Kérdésem arra vonatkozna, hogyan gyakorolja a nagyböjti időszakot az az ember, aki komoly, felelős beosztásban dolgozik, fizikai és lelki terhelésnek egyaránt ki van téve. Ez nem csak engem, de felnőtt családtagjaimat is érinti. Talán a húsról még a munkahelyemen is le tudnék mondani..., ha nagyon törekszem. De sajnos az évek során komoly kávéfüggő lettem. Nem vagyok rá büszke.Hogy kezdjem el, hogy lemondok róla? Kérem, adjon néhány tanácsot és ha megtenné, imádkozzon értem, hogy megtanuljak lemondani.
Egy édesanya.
Kedves Édesanya!
Bár eltelt már a böjt első hete, talán mégsem haszontalan most megfogalmazni a tanácsokat. Bocsásson meg a késésért!
Ha a mostani életformája nem engedi a korábbi szigorú böjtöt, akkor alakítsa azt át. Ha nem is tud teljesen hústalan napokat tartani, legalább egyes napokon tegye félre, vagy egyes étkezéseken. A kávét bizonyosan nem véletlenül emlegette. Ha imádságban megfogadja, hogy lemond róla, megkapja azt a kegyelmet, hogy nem lesz káros a munkájára, fizikai állapotára. Ezt a csodát már sokan átélték. (E sorok írója is.) De ha ez is nehéznek tűnik, akkor még kisebb lemondásokat vállal. A
Az is szegénységünk kifejezője, ha kevesebbet ajánlunk fel, mint szeretnénk.
Nem a lemondás mértékétől függ annak gyümölcse, hanem lelki hozzáállásunktól. Igaz, amit mond, hogy komolyan böjtölni könnyebb, mint apróságokról lemondani. Aki tehát megteheti, tegye hálaadó szívvel. De aki nem, az se szomorkodjék. A szegény asszony két fillérje többet ért. Ami keveset oda tudunk adni, azt adjuk odaadó szívvel, legyen benne minden szeretetünk Isten iránt. És bízzuk rá magunkat, hogy Ő ezt a keveset is szívesen fogadja.
Kedves Lelkiatya!
Az elmúlt hetekben volt egy közeli ismerősnőmnek(vagy barátnőmnek nem tudom eldönteni melyik kifejezés a helyes)a születésnapja.Úgy éreztem nem kell felköszöntenem,az elmúlt évben felköszöntöttem,amikor nekem volt születésnapom ő még egy sms-üzenetet sem küldött.Néhány héttel később amikor találkoztunk vele meg a másik ismerősnőmmel,hárman szoktunk találkozni havonta 1-2 alkalommal hitről és hitbeli dolgokról szoktunk beszélgetni.Felhoztak ilyen dolgokat,hogy ki kinek mit vesz a születésnapjára,elég cinikusan jött ki az egész,éle volt neki és oda célozgatás volt a részemre.Ezzel nagyon megsértettek,mert megadatam azt az alaptiszteletet,hogy felköszöntöttem,ajándékot is vittem,legalább annyit elvártam volna,hogy üzenetbe felköszöntsönek,mást nem,mert ha ez barátság,ahogy ők nevezik,akkor ez oda-vissza kellene,hogy működjön.Észrevettem,hogy ez a lány azt szereti ha őt meghallgatják,azt hogy hogy vagyok csak úgy mellékesen kérdezi meg azután látszik,hogy nem érdekli a válasz,tereli a témát és belekezd a saját mondandójába.A másik ismerősnőm figyelmesebb vele ilyen gondom nincs.Ami még szintén fájón érint,hogy egy csoportban vagyunk,aminek ő a feje, és ő kitalált dolgot,amire pénzt kellett beadni,nem sokról van szó,csak nekem vannak nehézségeim,és kéri visszamenőleg a múlt évre is az összeget tőlem,ami bennem ellenállást vált ki,még talán oda is tudnám adni azt az összeget,csak a mód ahogy kéri, meg az elvárás nincs inyemre,úgy érzem filléreskedik.De ő szívesen elfogadott könyveket,folyóiratokat vagy bármi mást ajándékba tőlem,nem várok semmmit cserébe értük,de nem érzem jogosnak ezt a viselkedést.Azóta,hogy nem köszöntötem fel nem jelentkezik,valószinüleg sértve érzi magát,ezzel a tettel csak elgondolkodtatni akartam,meg hogy átérezze,hogy milyen érzés az amikor a mási ember érzéseit nem veszik figyelembe.Nem tudom helyesen cselekdtem-e.De valahogy a szavai meg a cselekedetei a nagy barátságról nem állnak összhangban egymással,báris velem szemben nem,másokkal úgy látom nem ilyen.Vannak más nagyon jó barátaim ők nem ilyenek.Vagy az is lehet,hogy a mi értékrendjeink különböznek egymástól.Hozzám csak akkor jött el,de akkor önmagától bejelentkezett amikor termékbemutatót kellett tartani,amiből neki is haszna volt.Mi erről az atyának a véleménye?Mit lenne leghelyesebb tenni?
Két dolgot érzek meg a leírásából. Az egyik, hogy valóban nem nevezheti az illetőt barátnőjének. Ez a távoli, olykor érdekből, vagy egyéni kívánságból fönntartott kapcsolat szemlátomást törékeny, ideig tartó. A másik, hogy az Ön hozzáállásában is nagyon sok egyéni érdek, érzékenység játszik szerepet. Ez nem vezet jóra. Ha bárkit köszönt születés- vagy névnapján, tegye azért, mert szereti, tiszteli az illetőt. De egyáltalán ne várja azt vissza. Ezzel csak azt árulja el, hogy számítás rejtőzött a felköszöntési szándékában. Nem volt az tudatos, és talán tiltakozik is ellene, mégis így van. Így nem érdemes adni. Alighanem sok mindent helyesen lát az illető magatartásának megítélésében. De ezzel nem jut előre egy szemernyit sem. Valószínű, erős, vezető típusú egyéniség az illető. Ennek vannak előnyei is, hátrányai is. Emiatt igazán nem érdemes rá haragudnia. Lehet, ő nem olyan figyelmes, mint Ön. Adjon hálát ezért, és ne a másikra dohogjon miatta. Ne várjon el tőle többet, mint amennyit ő adni tud.
Azt javaslom, most egy ideig ne keresse a társaságát. Ez nem szakítás, vagy harag, hanem gyógyító távolságtartás. Közben, persze, imádkozzék érte. Ezzel neki is jót tesz, hiszen kegyelmet közvetít, és az Ön szíve is gyógyul, egyre nagyobb és tisztább szeretettel fog rá gondolni. Fontosabb, hogy a szívében mi lakik az illető irányában, mint az, hogy erről tud-e vagy sem. S majd, ha eljön az ideje, akkor ezt ki is nyilváníthatja feléje.
Kedves Lelkiatya!
A böjtöléssel kapcsolatban szeretnék kérdezni néhány dolgot.
Az egész menetét. Hogyan kell kezdeni, mi a folyamata? Ha meg van az elhatározás, pl. fogadalmat tegyek, hogy ha böjtöt tartok, az Isten hamarabb megbocsájtja bűneimet.akkor mi a következő feladat? Hol lehet erről olvasni irodalmat? Köszönöm válaszát. Marika
A böjtöt nem azért fogadjuk, hogy azért Isten nekünk jutalmat adjon, annak fejében megbocsássa a bűneinket. A bűneink megbocsátásának módja sokkal egyszerűbb. Be kell vallani és bocsánatot kell Tőle kérni.
A böjt értelme az, hogy általa lelkibbé váljunk, Istenre jobban figyeljünk, ezzel kifejezzük Isten iránti szeretetünket.
Mielőtt böjtöt fogadunk, érdemes előtte imádkozni, és az Úrral megbeszélve hozni a döntést, hogy mit vállaljunk. Ezt azután meg kell beszélni a lelkiatyával, és az ő jóváhagyása is szükséges, hogy jól harcoljunk. Akinek nincsen saját lelkiatyja (lehetőleg válasszon mihamarabb), az a gyóntató atyával is megbeszélheti ezt.
Ne vállaljunk túl szigorú böjtöt, például, hogy egész nagyböjtben csak kenyeret és vizet fogyasztunk, mert félő, hogy nem tudjuk megtartani, s az egészségünkre is káros lehet, ha közben a feladatainkat el kell látnunk, ráadásul kevéllyé is tehet, hogy ha túlméretezett böjtöt fogadunk.
De ne legyünk kicsinyesek sem. Az Isten a jókedvű adakozót szereti. Ám az sem baj, ha nem nagy dolgot fogadunk meg, például nem teszünk cukrot a kávéba, csak legyünk ebben kitartóak és hűségesek. Fontos még, hogy a böjtöt ajánljuk fel az Istennek. Nehogy kifelejtsük a nagy elhatározásból a Jóistent.
Néhány javaslat a nagyböjtre: húsos eledelektől való teljes tartózkodás minden napra, ugyanez hétköznapokra, ugyanez hétfő, szerda és péntekre.
Ugyanilyen teljes vagy részleges tartózkodást fogadhatunk az édességben, az élvezeti cikkekben.
Bár nem szoros értelemben vett böjti cselekedet, de hasznos lemondás lehet a tévétől, számítógéptől való tartózkodás. Ha lehet, teljes, ha nem lehet, akkor részleges módon.
Nagyböjti időben áldásos fogadalom, ha többször is elmegyünk templomba (minden nap, vagy legalább egyes napokon).
Sok más hasonló dolgot tehetünk. Ha valakinek van hasznos tanácsa e téren, ossza meg velünk, mi pedig - ha arra érdemes - megosztjuk a kedves honlaplátogatókkal.
Kedves Lelkiatya!
A egyházi házasságkötés érvénytelenítése kapcsán én is csatlakoznék Gabihoz, aki helyesen állapította meg, manapság gyakran előfordul, hogy ha valakinek "nem jött össze" a házassága, akkor a polgári bíróság előtt felbontja, majd az egyházi bíróság előtt érvényteleníti a házasságát, így aztán lehet újra egyházi és polgári házasságot is kötni. Csakhogy ezzel a magatartással, amit Isten egybekötött azt az egyház mégis "szétválasztja", és a házasság intézménye és tekintélye sérül.
A polgári családjog is ismeri a házasság érvénytelenségének megállapítását, ami nem is áll messze az érvénytelenséget kimondó egyházi ítéletek leggyakoribb alapját képező CCEO 818. kán. 3. szakaszától, mely szerint a házasság megkötésére képtelenek, akik pszichikai természetű okok miatt nem tudják vállalni a házasság lényegi kötelezettségeit.
Csakhogy szerintem ez a szakasz nem azt jelenti, hogy ha megromlik egy házasság akkor a házasságot korábban kötőről megállapítható, hogy általánosságban a házasság megkötésekor már eleve képtelen volt a teljes elköteleződésre és odaadásra. Hiszen szinte valamennyi érvénytelenítésnek éppen az a célja, hogy az illető személy új kapcsolatot létesíthessen és újra házasságot köthessen. Csakhogy az illető másodjára már képessé válik a teljes elköteleződésre? Dehogy... Talán inkább arról van szó, hogy a kelleténél is erősebb már az a törekvés, hogy az egyház megtartsa azokat az híveket, akik ilyen-olyan okok miatt mégis arra kényszerülnek, hogy a házasságukat felbontsák. Ezek az emberek pedig nem akarnak "jogfosztott" és másodrangú katolikusként "csupán" a liturgiákon részt venni.
Bizony arra is volt már példa, hogy olyan pap működött közre a felperesi keresetlevél megírásában, aki később kötelékvédőként vett részt ugyanabban az egyházi bírósági eljárásban, holott a kötelékvédő feladata nevéből is következően éppen az, hogy a házasság fennállását védje és nem pedig az, hogy rombolja.
Az egyházi perekben éppen az egyháznak kell megvédenie a házasság intézményét, mert a felektől ezt ekkor elvárni már nem lehet. A házasság polgárjogi felbontása után hosszú hónapok múlva a felperes az újabb immár egyházi keresetével a házasság érvénytelenítése felé törekszik, az alperes pedig legtöbbször ezt az eljárást már csak közönyösen szemléli.
Én csak azt kérdezem meg Öntől, hogy bár valóban korunk betegsége a házasságok felbontásának gyakorisága, de valóban az e a megoldás, ha az egyház a helyzethez így alkalmazkodik. Bár meg kell hogy valljam Önnek, a helyzet megoldása valóban nem könnyű.
Válaszát megköszönve: György
Kedves György!
Bizonyos mértékben egyetértek Önnel. Például abban is, hogy e helyzetnek a megoldása nem könnyű. Továbbá, hogy az Egyháznak védenie kell a házasságot minden módon, mert ezzel az Isten által megáldott szeretetköteléket védi.
De vajon mondhatjuk, hogy az Egyház a kelleténél is erősebben ragaszkodik ahhoz, hogy híveit megtartsa? Vajon a századik bárányért elinduló pásztor is jobban ragaszkodott ahhoz az eltévedthez, mint kellett volna? Ráadásul nem az az igazi baj, hogy az Egyház elveszíti a hívét, hanem az, hogy a hívő veszíti el az Egyházat. Tehát valóban meg kell tennünk mindent azért, hogy el ne vesszen akár csak egy is közülük.
Nincs jogi akadálya annak, hogy az egyházjogban jártas személy segítsen a keresetlevél megírásában. Még akkor sem, ha történetesen ő lesz az eljárásban a kötelékvédő. Az nyilvánvaló tény, hogy sem ő, sem más nem tanácsolhat olyat írni, ami nem felel meg a valóságnak. Ez súlyos visszaélés lenne.
A minap felsoroltam néhányat azok közül a feltételek közül, amelyek esetleg érvénytelenné tehetik a házasságkötést. Történetesen ebben egyáltalán nem szerepelt a pszichikai alkalmatlanság. Nem ismerem a statisztikát, hogy mely okok merülnek fel legtöbbször. De az ilyen eseteknél is el tudom képzelni, hogy az illető fiatal korában még alkalmatlan volt életre szóló döntésre, de később megérett rá.
Mindenesetre látható, hogy én inkább amellett találok érveket, hogy a felborult házassági viszonyt valamiképpen lehessen rendezni. Hiszem, hogy ezzel nem az Egyház tekintélyét csorbítom. Az egyházi bírákban pedig bízom, hogy ők is lelkiismeretesen végzik a maguk nehéz feladatát.
Kedves Lelkiatya!
Az előző kérdéshez kapcsolódnék.
Mitől lehet egy házasság alapból érvénytelen, amiért az Egyház úgy dönt, hogy ez meg sem volt kötve?
Lehet, hogy a ma élő házaspárok nagy része érvénytelen házasságban él?
Köszönöm válaszát!
A Keleti Kódexből felsorolok néhány elemet (800-812. kán.), amelyek érvénytelenné tehetnek egy házasságkötést. A felsorolás nem teljes és nem pontos, de bizonyos eligazítást ad:
- A férfi a betöltött tizenhatodik életéve, a nő betöltött tizennegyedik életéve előtt nem köthet érvényes házasságot.
- A megelőző és örökös közösülési képtelenség, akár a férfi részéről, akár
a nő részéről, akár abszolút, akár relatív, természeténél fogva érvénytelenné teszi a házasságot.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, akit korábbi házassági kötelék
köt.
- Bár az előző házasság ? bármely okból ? érvénytelen vagy fel van bontva, mégsem szabad másikat kötni, amíg az előző érvénytelensége vagy felbontása törvényesen és biztosan nem igazolódik.
- Nem megkereszteltekkel nem lehet érvényes házasságot kötni.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, aki a szent rendben van.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, aki szerzetes intézményben nyilvános, örök tisztasági fogadalmat tett.
- A házasságkötés céljából elrabolt vagy legalábbis fogva tartott személlyel
nem lehet érvényes házasságot kötni (hacsak később, a rablójától vagy fogva tartójától elkülönítve, biztos és szabad helyen, önként nem választja a házasságot).
- Aki egy bizonyos személlyel való házasságkötés céljából az illető személy
házastársának vagy saját házastársának halálát okozta, érvénytelenül kísérli meg ezt a házasságot.
- Érvénytelenül kísérelnek meg házasságot egymással azok, akik fizikai vagy morális együttműködéssel házastársuk halálát okozták.
- Egyenes ágú vérrokonság esetében a házasság érvénytelen az összes
felmenő és lemenő rokon között. (egyéb rokonsági fokok is érvénytelenítik a házasságot.)
- Nem köthetnek egymással érvényes házasságot, akik között örökbefogadásból
származó törvényes rokonság áll fenn egyenes ágon vagy az oldalág második fokán.
Kedves Lelkiatya!
Azt írja: "Amikor egyházi házasságkötés után a megromlott kapcsolatot felülbírálják, akkor sok esetben azt állapítják meg, hogy amikor összeházasodtak, az valójában érvénytelen volt. Ez éppen amiatt van így, mert a mai ember szinte képtelen az elköteleződésre, a teljes odaadásra."
Én viszont azt tapasztalom, hogy az egyházi bíróság szinte mindig talál okot az érvénytelenítésre, olyan esetekben is, amikor évekkel a házasságkötés után romlott meg a kapcsolat. Valamiért úgy érzem, hogy ezzel a Lelkiatya is tisztában van, mégsem tesz ellene semmit. Ez az egyház hitelességét rontja, az egyházi házasságkötést teszi hiteltelenné és könnyen felbonthatóvá. Persze biztosan nem könnyű igazságot tenni, hiszen ha mégsem bontja fel a házasságot, akkor két hívő embert veszíthet el az egyház, ha arra kötelezné őket, hogy boldogtalanul éljék le a fennmaradó 40-50 évüket együtt.
Miért cselekszik így az egyház?
András
Irgalomból keresi a módját, hogy hol miképp tudhat segíteni. Nem az a szempont, hogy az Egyház elveszít két embert, hanem, hogy ők veszítik el az Egyházat. Én épp az ellenkezőjét tapasztalom annak, mint amit Ön mond. Több olyan esettel találkoztam, amikor könnyen kiderült, hogy az együttélést lehet orvosolni, de senki nem világosította fel erről a házaspárt. Mint korábban is írtam, azért is van sokkal több házassági érvénytelenítés, mert a mai emberek nem veszik komolyan a házasságot, az életre szóló elköteleződést. Persze, éppen emiatt van sok válás és újraházasodási kísérlet is. Mindenképpen rossz a helyzet, s mindig örülök, ha azt hallom, hogy embertársaimnak tudtunk ilyen módon is segíteni. És nagyon szomorú vagyok, amikor az eljárásnak az a vége, hogy a megromlott házasság érvényes volt, de azt helyrehozni már nem lehet, s marad az új házasság áldatlan állapota is.
Az Egyház hitelét veszítené? Szerintem csak olyanok előtt, akiket nem ez az irgalmas segíteni akarás vezet.
Kedves Atya! Fiamat 21 éve nevelem egyedül,mert az édesapja 5 hónapos korában meghalt.Középiskoláját kitünően végezte, sőt rengeteg tanulmányi versenyt nyert,és igy fel is vették egyetemre. Már az első év is elég nehezen ment neki, de most a második katasztrofális, mindenből bukásra áll, igaz nagyon nehéz, a korrepetáló tanár, akihez jár, hogy sikerüljenek a vizsgái, azt mondta, hogy Ő is vért izzadva oldotta meg a feladatokat.Ő választotta ezt az egyetemet, első évben még azt mondta, hogy a helyén van, mostmár a sok nehézség közepette, kezd eltávolodni, és azt mondja, egyre kevésbé érdekli a matematikat./mert ide jár az eltére/ Mostmár érdeklik a társadalomtudományok, teologia stb. Én azt mondtam neki, nem lehet kapkodni, legalább 3 évet végezzen el, és utána is mehet másohová, mert ha most abba hagyja, és elkezd egy másikat, lehet azt sem fog menni, és elhuzódhat 10 évig is, közben fizetőssé válhat,nem fogom tudni finanszirozni, az árvaellátást is csak már 3 évig kapja, addig jó lett volna elvégezni, teljes bizonytalanságban vagyok, mert nem tudom, hogy azzal teszek-e jót, ha erőltetem, vagy ha hagyom, amit ő akar, de hát nem kiforrottak a dolgai, állandóan fáradt, egy vizsga aznapra már kihuzza az erejét, sok az alvásigénye, azt mondják az okosok, hogy nincs motovációja, mert ha lenne, akkor reggelig is tanulna,szóval szeretnék segitséget kapni .
Kedves Édesanya!
Azt javaslom, hagyja a fiára a döntést. Elmondhatja az érveit, tegye is meg, de a döntés legyen teljesen az övé. Már félig felnőtt fiatalember, egyre inkább kell önálló lépéseket tennie nagy dolgokban is. Nem kizárt, hogy az egyetemi évek kurdarcaiban mutatkozik most meg az édesapa hiánya, ennek következtében hiányzik a keménység, a kitartás, a bizonyítani akarás és hasonlók. Lehet, hogy egyébként jó tanuló, jó fejű, de a kemény tanulmányokhoz ezek a tulajdonságok is szükségesek. Nyugodtan kereshet magának a fiatalember hozzá jobban illő más tanulási területet, még az sem baj, ha az nem egyetem.
Hogy mi lesz a tanulmányai fizetésével, ezen se aggódjék. A súlyos érvek között mondja el neki ezt is, de aztán, hogy a dolog hogyan alakul, azt végképp nem tudhatja. Ameddig tudja, támogatja őt, de lassan meg kell állnia a maga lábán is. Hátha éppen annak a küzdelme fogja majd megtanítani a keménységre, kitartásra. Bízza tehát a fiára a döntést, a fiát pedig bízza a Jóistenre!
