Gyermekaldasban remenykedhetunk e vagy sem 24 eves hazassag utan
Istennek minden lehetséges. Hiszen Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet szintén idős korukban kaptak gyermeket. Mégsem arra biztatom Önöket, hogy e nagy szentek példáját tartsák szemük előtt, hiszen ezek egészen rendkívüli esetek. Ha gyermeket szeretnének, akkor forduljanak a sokkal inkább elérhető megoldáshoz, fogadjanak örökbe, vagy nevelőszülőket fogadjanak akár több gyermeket is magukhoz. Ez is az Isten rendje, amelyben ma már az egyházunk is nagyobb segítséget tud adni.
http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=2887
Ebből a cikkből nem derül ki az adott főcímnek a ténye. Szeretnénk megkérdezni, hogy hol lehet rátalálni Főtisztelendő Erdő Péter bíboros atya által megtartott előadás anyagára? A választ pedig a Lelkiatyától szeretnénk rá (mi görögkatolikus hívők) megkapni, mert ez az össze-visszaság nagyon nyugtalanít bennünket, ami jelenleg Görögkatolikus Egyházunkban folyik. Egy picit sok ez Nekünk, hogy minden hirtelen így, egyszerre, csak úgy megváltozott, egyik pillanatról a másikra, és lelkileg ez higgye el nagyon nyomasztó és szomorú nekünk, egyszerű, hívő lelkeknek (amit látunk és tapasztalunk). Több százéves múltja van általánosságban véve a görögkatolikusoknak a hátuk mögött, és most hírtelen semmi sem működik jól. A dallamvilágunktól elkezdve a Szent Liturgiákig, és a szertartásokban, szertartásrendekben tapasztalt hírtelen változásokra gondolunk, főleg itthon. Ha a lelkünket folyamatosan nyugtalanítja ez, akkor Ön is beláthatja, hogy annak bizonyosan van alapja. Régebben, Főtisztelendő Szilárd püspök úr és elődjei idejében ilyen, vagy ezekhez hasonló érzések sohasem nyugtalanítottak bennünket! Mindig tudtuk, hogy például egy Szent Liturgián, Vecsernyén, Reggeli Istentiszteleten mire számítsunk, hogyan és mit énekeljünk, és egy mostani példával élve például a böjtöt is hogyan végezzük. Amit például a böjtről írt itt lentebb, az teljesen elvadít minket hívőket, és az esetleg újonnan keresztelkedő hívő testvéreinket. Ezt a böjtöt valóban be tudja talán tartani egy szerzetes (talán kötelessége is Isten iránt való szeretetből), esetleg egy angyal is képes rá, de egy fizikai, szellemi munkás , egy egyetemista vagy egy családos(!), az hogyan képes ezt a hétköznapjaiban is véghez vinni, napról-napra? Erre az eshetőségre is ki kellett volna térnie lentebb! Képzelje el, mit érezhet, és vajon mit gondolhat most a mi hívő testvérünk, akinek ezt a böjtölést ajánlotta? Ami testből születik az test, és ami lélekből, az lélek! Nem kívánatosabb-e az Egyházunknak, nem kedvesebb-e Istennek az olyan lelki ?böjtölés? (készülődés, időáldozat, irgalmas jócselekedet stb.), amely maga az embertársaink iránt való szereteten alapul? Kiegészítve számunkra oly nagyon nehéz testi lemondással, melyet mi magunk határozunk meg (mert mindenki ismeri saját hibáit!)és Jézus Urunk iránt való szeretetünkért mi felvesszük a küzdelmet vele? Mert ha valaki így böjtöl, és azt minden nap felajánlja Istennek - az képletes értelembe véve - biztosan együtt böjtöl a mi Urunkkal negyven napig a pusztában. Nem gondolják-e azt, hogy néha azért túlzásokba esnek és ránk hívőkre, nincsenek tekintettel, és nem figyelnek eléggé oda? És sokszor azt gondolják magukban, hogy nem baj, majd úgyis lenyelik híveink (mert ugye nem tehetünk mást!), és jönnek ismét szertartásainkra? Igen jövünk templomba, a mi Mennyei Atyánkért megtesszük ezt is, és még ennek fejében azt is elviseljük, ha a hátunk mögött cinikus megjegyzéseket tesznek Ránk! Nem gondolják, hogy jobban kellene éreztetniük azt, hogy még a legutolsó testvérünk is fontos nekünk, törődünk vele és igen, meghallgatjuk és megfontoljuk az Ő véleményét is?
Köszönjük szépen, hogy meghallgattak bennünket és végigolvasták levelünket!
Tisztelettel:
Görögkatolikus rítusú Római katolikus hívők
(Mert így hívnak bennünket helyesen!)
Bíboros úr az említett előadását bizonyára olasz nyelven mondta el. Nem tudom, hogy hozzáférhető-e magyarul, ismereteim szerint egyelőre ez nem jelent meg. Viszont az erre vonatkozó nyilatkozatát a Vatikáni Rádió tette közzé, amely az általunk közölt hír legalján is meghallgatható.
Én magam óvakodom attól, hogy bárki mást, de legfőként, hogy egyházi elöljáróinkat megbíráljam. Ferenc pápa is igen nagy változásokat kezdeményezett az egyházban, mindjárt szolgálatának kezdetétől fogva. Sokan bírálták is emiatt, mások lelkesen üdvözölték. A hívő ember nyitott szívvel fogadja egyházi vezetőinek irányítását, és ha nem is ért vele egyet, mégis megpróbálja felfedezni abban a Szentlélek munkáját. Valójában így volt ez Benedek pápa, de elődje, Boldog II. János Pál pápa, és talán elődjeik esetében is. Mikor kisebb, mikor nagyobb mértékben jelentkezik a változás, mindamellett az Egyház alapigazsága változatlan marad. Így érdemes tekinteni a mi 21. századi magyar görögkatolikus egyházunkra is.
A böjtről szóló leírásban bizonyára nem hangsúlyoztam eléggé, hogy ez nem előírás, nem szabály. Ez senkire sem kötelező, még a szerzetesekre sem. Próbáltam utalni arra, hogy ez mennyire szigorú rend. Akkor nem, most vallom meg, hogy én magam is, bár igyekszem a lelki életben, de képtelen volnék megtartani. Itt is némi szemléletbeli különbség fedezhető fel a nyugati és a keleti felfogásban. A római katolikus egyház szabályként írja elő, hogy amikor böjtöt tartunk, mit kötelező megtartani. Éppen ezért a legalsó szintet fogalmazza meg, amely emberileg elvárható. A keleti egyház nem előírást ad, hanem eszményt jelöl meg, amelyre érdemes törekedni, de annak léptékét mindenki maga tudja meghatározni. Ennek fontos kiegészítése, hogy ki-ki a lelkiatyával megbeszélve tegye ezt.
Mindenkinek a véleménye fontos, így tudjuk egymást segíteni a helyes út megtalálásában.
Ki a lelkiatya?
Mivel ez nem lelki természetű kérdés, ezért hadd ne válaszoljak rá...
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e két embernek ugyanaz a személy a bérmaszülője akkor ha egyszerre bérmálkoznak.
Segítségét előre is köszönöm.
Julcsi
Kedves Julcsi!
6-7 válaszadással ez előttre visszalapozva megtalálja a feltett kérdésére a választ.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy nagyon fontos kérdéssel fordulok Önhöz.
Egy neo-protestáns kisegyházban történt bemerítést, amelyről nincs úgynevezett keresztlevelem, elfogad a Katolikus Egyház?
Néhány évvel ezelőtt egy amerikai neo-protestáns kisegyházban (Church of Christ,Magyarországon Krisztus gyülekezete, - ami nem keverendő az utolsó napok szentjeivel vagy a mormonokkal!) merítkeztem be felnőttként, saját akaratomból. Az Atya-Fiú-Szentlélek nevében történt a keresztség.
De hivatalos keresztlevelet nem adtak ki, mert ott nem szokás, ahogy mondták. ("Dokumentumként" egy-két kép van "bizonyítékul", ami az alámerítkezéskor készült.)
Ilyen esetben elfogadja a bemerítkezésemet a Katolikus Egyház?
Pl. ha a (Római) Katolikus Egyház tagja akarok lenni, akkor elég csak bérmálkoznom a katolizáláshoz, vagy keresztelkednem is kell?
Ezt a "hiszek az egy keresztségben" miatt (is) kérdezem.
A mielőbbi válasza nagyon fontos volna számomra.
Előre is köszönöm szépen! Á.
Ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelték meg, akkor az érvényes. A Katolikus Egyházba lépéséhez elegendő a keresztelés eseményről írásban nyilatkoznia, amelyet két tanú szintén írásban megerősít, majd a hitvallással kifejeznie hitét, amely azonos a Katolikus Egyházéval. Érdemes ezt a lépést a bérmáláshoz kötni, hogy az Egyházba lépésével együtt már minden szentséghez is járulhasson. Ehhez, természetesen megfelelő felkészülés is szükséges, amelyre érdemes időt szánni.
Bűn ha valaki ferde hajlamú és az azonos nemhez vonzódik?
Ez a hajlam nem bűn. Megjelenésének több oka is lehet, amelyekért az ember nem felel - legfeljebb mások. A megélése, kiélése azonban bűnbe vezet. Az ember a nemiségét azért kapta, hogy ezáltal kapcsolódjon be az Isten teremtő tervébe. A férfi és a nő szerelmi egyesüléséből születik az új ember. Ez a testi szerelem teljessége, csúcsa. De nem csak a házasságban megélt nemi aktus, hanem az ehhez vezető út is áldott. Ráadásul a nemiségnek, éppen e teremtő erőre való irányultsága miatt számos egyéb belső energiákat is hordoz. Egy szerzetes is rendelkezik nemiséggel, amelyet ő nem a házasságban él meg, tehát nem irányul a szerelemben fogant új élet megszületésére. Viszont Istennek való felajánlásából fakadóan óriási egyéb energiákat szabadít fel benne.
A nemiség azonban nem használható egyéni örömök kiélésére.
Egyszerűen nem arra való. Mintha egy bicskával fát akarnánk kivágni. Farigcsálni lehet benne ugyan, s van is némi látszatja, de messze nem azt a célt szolgálja, amiért készítették.
Az azonos nemhez való vonzódásnak engedve az ember el tud érni bizonyos testi örömöket, de ezek olyan messze vannak az Istentől kapott ajándék igazi céljától, hogy ez a törekvés értelmetlen emberi próbálkozás marad.
A nemiséget az ember képes kézben tartani, alakítani. Akiben kialakult a ferde hajlam, annak ez bizonyos mértékben nehezebb, de egyáltalán nem lehetetlen. Kérni kell Istent, hogy segítsen egyenessé tenni ezt a ferdeséget és a helyes irányba terelni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelki Atya!
Az én nagy gondom a következő. A szüleim nem részesítettek vallásos nevelésben. A hitet a kislányom hozta el nekem a következőképpen: a férjem görögkatolikus hitben nevelkedett, így amikor kislányunk megszületett - most 17 éves - görögkatolikus atya keresztelte. Később, iskoláskorában hittanra járattuk, majd cserkész lett - még mindig éli a cserkészek életét - így lassacskán az én világomba is beköszöntött a hit közelsége. Egyszer csak azt vettem magamon észre, hogy egyre erősebben vágyakozom arra, hogy én is beletartozzak a hívők táborába, és a Jó Istenhez közeledjek mind lelkileg, mind tetteimben. Azóta is minden nap megköszönöm a Teremtőnek, hogy maga felé fordított, hogy ilyen nagy ajándékot adott számomra.
A férjemmel azonban nem tudtunk Isten előtt örök hűséget esküdni, mert ő elvált volt, amikor megismerkedtünk - a volt felesége más férfinál lelte meg boldogságát -, és akkor én még nem voltam megkeresztelve. Ezért aztán az egyház bűnösnek kiáltott ki, hogy bűnben élek a férjemmel. Később egy nagyon jó lelki atya sokszori tanítás után megkeresztelt - életem legmeghatározóbb pillanatai közé sorolhatom, ahogyan könnyezve vettem fel a keresztséget abban a templomban, ahol kislányomat is megkeresztelték. Azóta is minden vasárnap rendszeresen járunk misére a családdal, nap nem telik el úgy, hogy köszönetet ne mondjak Istennek.
Azonban mind a mai napig problémám az, hogy én nem tartom magam bűnösnek azért mert a férjemmel együtt élek, és nem tudtunk Isten szent színe előtt fogadalmat tenni. Én ezt nagyon szeretném, de az egyház nem engedi. A lelki atya, aki engem keresztelt, nagytudású - egyetemen is tanít - végigjáratta férjemmel az összes lehetőséget, hogy hogyan lehetne Isten előtti előző fogadalmát felbontatni, de arra jutottak, hogy nincs rá lehetőség. (Sajnos azóta elszakadtunk egymástól, mert Máriapócsra helyezték, én pedig budapesti vagyok.)
Tehát az én nagy bánatom, hogy Isten előtt nem lehetek asszonya az én uramnak. Meg az, hogy nem tartom magamat bűnösnek ezért, mert együtt élek vele. Ezért én sohasem fogom ezt bűnként meggyónni, ezért én sohasem gyónok, és így áldozni sem tudok. (Kérdezem, hogy a keresztelést követően én egyébként gyónhatnék? Vagy még valami egyéb egyházi szertartás kell hozzá?)
Egyébként a férjem egy csodálatosan jó ember, jó indulatú, jó szívű, nagyon szépen élünk, és nagyon szeretjük egymást és a kislányunkat. (Látszik, hogy Isten áldása van családunkon.)
Kérem szépen véleményét és tanácsát a fentiekre vonatkozóan. Nagyon köszönöm, hogy meghallgatott
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Bizony, nagyon nehéz Önnek válaszolnom, s helyzete - ebből az egyházjogi megközelítésből nagyon összetett.
Először hadd válaszoljak a legegyszerűbb kérdésére. Keresztsége után, gondolom felvette a bérmálás szentségét is, remélem, akkor meg is áldozott. Ettől kezdve Isten gyermeke, az Egyház élő tagja, aki a szentségeket magához veheti. (Rendszeres szentségeink a szentgyónás és az Eucharisztia.) Tehát, aki megkeresztelkedett és megbérmálkozott, annak már semmi egyéb lépésre nincs szüksége a többi szentség felvételéhez.
Az Ön helyzete azonban egészen különleges - hozzátéve, hogy mai világunkban bizony, sok sorstársa is van. Hangsúlyoznom kell, hogy Önt nem akarja az Egyház bűnösnek kikiáltani, és nem is teszi. Az Ön számára is mérhetetlen sok kegyelmi ajándékot kínál. A szentgyónás és szentáldozás kérdésében azonban, attól tartok, mai rendje szerint tehetetlen. Bizonyára jól elmagyarázta az említett lelki atya az Önök helyzetét, hogy azért nem köthetnek házasságot, mert a férjének korábban megkötött szentségi köteléke van. Márpedig egy ember két házasságot nem köthet (Mk 10,9). Ha pedig nem élnek szentségi házasságban, bármennyire is tiszta az Önök szerelme, tisztának érzik a házas kapcsolatukat, azt mostani állapotában az Egyház nem tudja szentségi rangra emelni. Kérem, ebben ne az Egyház elutasítását, inkább tehetetlenségét lássa. Önnek nagy vágya van arra, hogy gyónhasson, áldozhasson. Ez a tiszta vágy az Istentől van, az Isten iránti szeretetéből fakad. Bizonyára nem marad gyümölcstelen. Azt tudom tanácsolni, hogy továbbra is járjon rendszeresen a szertartásokra, ezekből merítkezzen. Ezt a szomorú hiányt pedig úgy élje meg, mint sok más embertársunk a maga fájdalmas hiányosságát akár testi akár lelki fogyatékossága miatt. Mégis lehet így is boldognak lenni, hittel Istent követni.
Tisztelt Lelkiatya,érdeklődéssel kérdezem,van e valami oka annak,hogy Püspök atya öltözete hangsúlyosan keleties,(ortodox)lett? Előtte egyetlen püspökünk nem tette ezt.Katolikus üdvözlettel és köszönettel,egy egyháztag.
Ennek kettős oka van. Az egyik az a régóta tartó folyamat, hogy görögkatolikus egyházunk, követve a pápai buzdításokat, egyre inkább visszatér a keleti sajátosságaihoz. Timkó Imre püspök atya alatt lett a papok reverendája keleti szabású, és kezdtek el az atyák rászont (grékát) hordani. Szilárd püspök atya idejében sok keleti szertartásunkat kezdtük újra használni (kolliba áldás, akathisztosz himnusz, imaórák). Ezt a folyamatot követik a mostani püspök atyák. Talán azért is nagyobb léptekkel, mert azóta nem csak pápai buzdításokat kapunk, hanem kifejezett előírás (Liturgikus Instrukció) is megjelent arra vonatkozóan, hogy a keleti rítusú katolikus közösségek milyen lépéseket tegyenek a keleti egyház hagyományvilágának újra fölfedezése érdekében. Egyebek között erről beszélt nemrégiben Erdő Péter bíboros úr a Lateráni egyetemen (http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=2887).
A másik ok pedig egyszerűen az, hogy a mostani püspök atyák monasztikus szerzetesek, és ezt a szerzetesi ruházatot még szerzetessé szentelésükkor Szilárd püspök atyától vették át, s azóta hordják püspökként is.
Kedves lelki atya.
Meg tudná írni a böjt menetét, hogy melyik napon mit lehet enni mert nem vagyok tisztába vele.
Előre is köszönöm!
Előre kell bocsátanom, hogy a böjtöt nem a szabályok megtartása teszi értékessé, hanem a hozzáadott lelkület. Az itt közölt leírás a legszigorúbb böjti fegyelem, amelyet még szerzetesek közül sem mindenki tud teljesíteni. Ez a böjti rend, amelyből ki-ki annyit tart meg, amennyit tud. Mindenképpen érdemes a lelkiatyával vagy a gyóntatóval megbeszélni a saját böjti rendet és arra áldást kérni.
Húshagyó vasárnap után teljesen elhagyjuk a húsos eledeleket. Vajhagyó vasárnap után, ez a Nagyböjt első napja, elhagyjuk az állati eredetű táplálékokat, tehát a tejes, tojásos eledeleket is. Ettől kezdve hétköznapokon csak nyers vagy főtt növényi eredetűvel táplálkozunk, olajos ételt nem eszünk, szeszes italt egyáltalán nem fogyasztunk. Szerdán és pénteken csak este, az Előszenteltek Liturgiája után veszünk magunkhoz ételt. Hétvégéken, tehát szombat és vasárnap olajos ételt is vehetünk magunkhoz. Két kiemelt ünnepen (Örömhírvétel és Virágvasárnap) pedig halat is ehetünk és bort is fogyaszthatunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Kétségbe vagyok esve... Úgy érzem hogy unom az imádságot. Minden este imádkozom ugyanazokat az imákat és köszönetet mondok. De manapság unalmas, pedig ugyanúgy vágyom az Isten után mint azelőtt és mégis ez történik. Tiszteletlenségnek érzem Istennel szemben és szörnyű lelkiismeret furdalásom van emiatt. Mit tudok ez ellen tenni?
Kérem segítsen!
A legfontosabb, hogy ne essen kétségbe. Van, amikor könnyen megy az imádság, van, amikor nehezen. Krisztus a kitartást kérte tőlünk, az állhatatosságot (Lk 18,1). Ezzel mutatjuk meg, hogy nem csak akkor vagyunk vele, amikor könnyű és szárnyaló, hanem a nehéz percekben, nehéz időszakokban is. Ha most megtartja az imádságát, akkor meg fog erősödni a hitében.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e két embernek ugyanaz a személy a bérmaszülője akkor ha egyszerre bérmálkoznak.
Segítségét előre is köszönöm.
Julcsi
Elég régi hagyomány, hogy egy embernek csak egy bérmaszülője, s egy bérmaszülőnek csak egy bérmagyermeke lehet. Korábban érvényben volt Magyarországon olyan zsinati rendelkezés, amely ezt így szabályozta. Ismereteim szerint ez ma már nincsen így érvényben, inkább csak a szokás maradt meg. Teológiailag nincsen akadálya annak, hogy valaki több személyért is vállal keresztény felelősséget. Én tehát elképzelhetőnek tartom, hogy ugyanaz a személy legyen kettő vagy akár több embernek is a bérmaszülője. Viszont a szokás megléte és más egyéb okok miatt is nem javaslom, hogy ugyanazon a szertartáson belül egy személy több bérmálkozót is vállaljon.
Kicsit részletesebben olvashat erről a Katolikus Lexikonban a következő szócikkben: http://lexikon.katolikus.hu/B/b%C3%A9rmasz%C3%BCl%C5%91.html
Tisztelt lelkiatya!
Igaz-e,hogy a szentlélek káromlására nincs bűnbocsánat?
Szent Máté evangéliumában találjuk ezt a figyelmeztetést (Mt 12,32). A lélek elleni beszéd azonban nem a káromkodásnak egy válfaja. Nem azt jelenti ez a jézusi mondás, hogy ha ugyanazokat a csúnya szavakat mondjuk az Atyára, vagy a Fiúra, az kevésbé volna súlyos bűn, mint ha a Szentlélekre mondanánk. Itt Jézus a megátalkodottságra utal. A Lélek indítja az embert az Istennel való kapcsolatra. Aki ennek ellenáll, azzal szemben a Mindenható is tehetetlen, mert elutasítja az Isten ajándékát. Ez a megátalkodott ember. Erre mondja Jézus, hogy megbocsáthatatlan, hiszen visszautasítja az Isten szeretetét.
Tisztelt Lelkiatya!
Az mennyire számít bűnnek, ha az új tanulmányi és munkarendem miatt jelenleg csak havonta egyszer tudok eljutni vasárnapi misére?
Bizonyos változások miatt: utazás, munkahelyi rend és levelezős tanulmányaim miatt alakult most ez így.
De amikor csak tudok, megyek misére. Pl. ha hétköznap egyik esti misére megyek, de vasárnapira csak havonta egyszer, az mennyire bűn?
Próbáltam másképpen alakítani a dolgaimat, de jelenleg nem én szabom meg a munkahelyi időbeosztást, a levelzős órarendet és az ezekkel való utazást.
Válaszát köszönöm szépen!
Másként tenném fel a kérdést. Nem az a fő szempont, hogy mennyire bűn, amit, ugye, minden módon kerülni kell, hanem, hogy mit tudok tenni az Istennel való kapcsolatomért, és mi az, amit nem tudok megtenni, vagy mi az, amit tehetek helyette? A vasárnap megszentelése lelki kötelességünk. Ennek természetes módja a szentmisén (Szent Liturgián) való részvétel. Rendkívüli helyzetben, amikor ennek teljesítése lehetetlen, akkor más módon kell ezt a napot megszentelni. A hétköznapi mise nagyon jó lehetőség, érdemes minél gyakrabban élni vele, de nem pótolja a vasárnap megszentelését. Azokon a vasárnapokon, amikor nem tud elmenni templomba, akkor vegye elő legalább az aznapra előírt szentírási szakaszokat, de el is imádkozhatja a szentmise egyéb, állandó részeit is. Vagy választhat más megoldást is, hogy aznap legalább egy órát az Úrral töltsön.
Kérdésem, a kislányom, görög katolikus, a párja pogány, gyermeket vár a férfitől. Mi ,szülők akik katolikusak vagyunk, a párja szülei nem gyakorolják a vallást, engedhetem-e a gyermek csúnya szóval megszületését??? Hadakozásnak én nem vagyok híve...
A hadakozás általában nem jó dolog, de van, amiért szabad, sőt, kell is küzdeni. Ilyen az emberi élet is. Másként kell megfogalmaznia: Nem csak megakadályozni nem szabad a megszületését, hanem minden módon segíteni kell azt. Nem szabad a megfogant gyermeket megölni! Persze, ez nehéz körülményeket is teremt, de semmilyen nehéz körülmény nem érhet fel az emberi élettel. S nem csak a gyermek életéről van szó. Sokan nem tudják, esetleg mások előtt is tagadják, hogy milyen súlyos lelki terhet jelent egy magzat meggyilkolása. A döntéskor nem tűnik nagyobb dolognak, mint egy foghúzás, később azonban megszólal a lelkiismeret, és egész életre szóló teher lehet. Ha már megtörtént a foganás, akkor a gyermeknek meg kell születnie. Ehhez segítsék a lányukat.
Olyan problémám van, hogy nagyon sokszor káromló gondolatok ötlenek fel az elmémben. Meg más, nagyon méltatlan dolgok is. Szörnyű. Ennyi mocsok van bennem?
Persze küzdök ellenük és kivetem őket. Ami további nehézség, hogy ez az utóbbi napokban tömegével fordult elő és rohanok, rohannék mindig gyónni. Beleőrülök. nem jutok így el a szentáldozáshoz sem.
Talán azzal lehet összefüggésben, hogy hosszú idő óta kiengedtem. Évekig rosszul gyakoroltam a belső imát. Túl görcsös voltam és talán mindent elfojtottam. Most kiengedtem, s amellett, hogy felszabadultam, úgy tűnik, a rossz is elszabadult, legalábbis érzelmi és mentális szinten. Folyamatos gyónási kényszerem van. És megyek is. Naponta mégsem gyónhatok...Mit tanácsolsz? Lehet nem kellene most egy ideig sem gyónni, sem áldozni, amíg meg nem találom a békét?
Törekvő lélek lévén a gonosz nem hagyja békén, fogást keres, hogyan tudná letéríteni. Hol így, hol úgy próbálkozik. Amit a vázolt helyzetből érdemes kiemelni, az az, hogy nem pusztán a csúf gondolatokkal akar a gonosz a bűnbe taszítani, hanem sokkal inkább azok eredményével. Megtépázza az Istennel való kapcsolatát, zaklatottá teszi. Hol azt érzi, hogy el kell süllyedni a szégyenben, hol meg azt, hogy rohannia kell gyónni, nem mehet áldozni. Ezt a zaklatott állapotot akarja leginkább elérni a gonosz, illetve, hogy ez által távolodjon el az Úrtól. Résen kell lenni!
Igazából a káromló gondolatok messze nem olyan súlyos bűnök, mint amennyire az ember szégyelli és szabadulni szeretne tőle. Sokkal több és súlyosabb bűnöket követünk el szeretetlenséggel, figyelmetlenséggel, stb., mint azzal, hogy akaratlanul merre csapong az elménk. Mégis, ez az, ami miatt gyónni szeretne, vagy éppen attól hosszabb időre tartózkodna.
Lényeg, hogy őrizze a békét a szívében. Nyugodtan kijelentheti, hogy semmi jelentősége nincs annak, hogy mire önkéntelenül mire gondol. Ez olyan, mint egy izomrángás. Nem akar arra gondolni, de nem tud tenni ellene. Persze, voltak ennek előzményei, vannak körülmények, amelyek miatt hibásnak érzi magát. Ez lehet jogos. De hangsúlyozom, nem olyan rettentő bűn, amely ilyen erősen befolyásolhatná a szentséggel való kapcsolatát.
Javaslom, hogy továbbra is gyónjon rendszeresen. Legföljebb hetente, de annál gyakrabban semmiképp. Áldozni pedig nyugodtan menjen, még akkor is, ha nem tudta meggyónni ezt a fejében kavargó förmedvényt. Az Úr közeledése nem ettől függ. Ő nem csak a tiszta lelkű embert szereti, aki makulátlan, hanem a bűneiben vergődőt, a gondolataival viaskodót is. Miért is maradna hát távol, amikor Ő hív a Vele való egyesülésre?
