Kedves Istenszerető Barátom!
Teljesen igaz, hogy az Úr parancsait szeretetből és tiszteletből kell megtartanunk, nem pedig félelemből. Minden tettünket a szeretet kell, hogy vezérelje. A tisztelet pedig voltaképpen egyik válfaja a szeretetnek. Nem igazi tisztelet az, amely nem párosul szeretettel.
Az istenfélő magatartás azonban egészen más. Nem félünk az Istentől, mint olyan valakitől, aki árthatna nekünk, s ezért jobb inkább elnyerni a kegyeit. Ez valóban igen primitív, leegyszerűsített istenkép eredménye, amely teljesen téves, noha ma is vannak még, akik ekképpen gondolkodnak. A szeretet elűzi a félelmet - írja Szent János apostol. Az istenfélelem ugyanakkor nem ellenkezik a szeretettel. Olyan magas fokú tisztelet, amely szintén része, egyik válfaja a szeretetnek. Ez segít elkerülni azt, hogy Istenről tiszteletlenül beszéljünk, hogy hanyagul kezeljük azt, ami Hozzá köt, pl. az imádságot, a lelki kötelességeinket.
Az istenfélelem abból fakad, hogy szeretem, imádom Öt, de tisztában vagyok az Ö hatalmasságával és a magam kicsinységével. Ez segít még közelebb kerülni Hozzá, még jobban megismerni az Ö titkait.

A vigasztalás nekünk, keresztényeknek fontos feladatunk. Érdemes elolvasni a 2Kor 1,3-7 szakaszt, amely gyönyörüen ír erröl.
Arra bátorítom, keresse föl ezt a családot, minél gyakrabban találkozzanak, osztozzék fájdalmukban. Ne féljen attól, hogy nem találja, mit is mondhat. Nem szükséges erre készülnie másként, csak imádsággal. Ha imádkozik értük és együttérzö szívvel áll mellettük, akkor bizonyosan megtalálja azokat a szavakat, amelyek segítenek, amelyek megnyugvást, megerösítést közvetítenek. Illetve, legtöbbször még nagy szavakra sincsen szükség, sokat segíthetünk embertársainknak azzal, ha meghallgatjuk öket, ha idöt szánunk rájuk. Maga a szívünkben élö szeretet gyógyít, amely megtalálja a kifejezö eszközeit is. Jézus ma is itt van köztünk, nekünk kell képviselni és közvetíteni Öt a szeretetünk által.

Kedves ?!
Az efféle kiváncsiság nagyon hasznos és jóra vezet.
A bizánci szertartásban három Liturgiát szoktunk végezni: Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil és Dialogus Szent Gergely Liturgiáját. Az elsö a leggyakrabban használt, ezért ez a legismertebb.
A Bazil liturgiát, amelyre kérdezett, évente 10 alkalommal szoktuk végezni: Nagyböjt vasárnapjain, Nagycsütörtökön, Nagyszombaton, Karácsony és Vízkereszt vigiliájáján és Nagy Szent Bazil ünnepén, január 1-jén. A szövegét, sajnos, eddig nem találtam meg elektronikus formában.
Dialogus Szent Gergely Liturgáját inkább egy másik néven ismerjük. Ez az Elöszenteltek Liturgiája. Ezt nagyböjtben szerdán és pénteken végezzük, valamint nagyhétfön, nagykedden és nagyszerdán.
Mind a három megtalálható a Liturgikonban.
Van még egy negyedik fajta Liturgia is a bizánci szertartásban, Szent Jakab Liturgiája. Ez egy évben egyszer van elöírva, Szent Jakab ünnepén, október 23-án. Sajnos ezt a mai gyakorlatunk még nem ismeri, nincs is benne az említett Liturgikonunkban.

Megkértem egyik egyházjogász testvéremet, hogy ő válaszoljon erre a vádra.

- A "válás" szó használata nem állja meg a helyét! Az egyházi köteléki perekben nem arról döntenek, hogy egy házaspár "megérdemel-e" egy másik lehetőséget... Annak a vizsgálata történik meg, hogy a külső fórumon elvégzett cselekmény érvényesen létre jött-e. Nem egy érvényes beleegyezést tesznek semmissé, hanem annak súlyos hiányossága miatt (pl.: színlelés, megtévesztés, tévedés...), tényeken és bizonyítékokon alapuló ítéletben az érvénytelenségét állapítják meg. Nem indokokat keresnek, hogy a felek kívánságainak megfeleljenek. A házasság története esetleg közvetlen, vagy közvetett bizonyítékokat tartalmazhat.
- A legalább három tagú bíróságnak a tényeket kell vizsgálniok, és a jogot érintő érveléssel kell alátámasztaniok döntésüket. Ennél fogva a személyes érzelmek nem elegendőek egy ügy eldöntéséhez. A másod, vagy szükség esetén harmad fokon szintén ezeket az érveket vizsgálják meg, s hoznak döntést.
- Az ügyek száma is mutatja, hogy nem a megromlott, vagy felbomlott házasságok felbontása zajlik tömegével. Az elmúlt évben beadott keresetek nagy többsége az érvénytelenség kimondásával zárult első fokon. Magam a másodfokú ítéletek kimeneteléről nem tudok beszámolni, mert annak eredményéről a házasságkötés ordináriusát/hierarcháját, illetve a feleket kell értesíteni. Általánosságban elmondható, hogy a keresetlevelek megszületésének hosszas előélete van. Többszörös átgondolást követően fordulnak a felek az egyházi bírósághoz. Tapasztalatom szerint a megalapozatlan, tényekkel és jogi érvekkel nem rendelkező kérések már a beadást előkészítő folyamatban elakadnak. Maguk a felek is megértik, hogy ez nem egy adminisztratív lehetőség, ahol kellő motivációs levéllel szabad állapotot lehet nyerni. Éppen a felbonthatatlanság értékes körülménye az, ami minden érintettet lelkiismeretében megfontoltságra és alaposságra int.
-Az eljárásban közreműködőket ígéretük és Isten előtti felelősségük is kötelezi arra, hogy lelkiismeretes munkát végezzenek. Ezt a tevékenységet az Egyház céljának, a lelkek üdvösségének érdekében, a vonatkozó normáknak megfelelően kell kifejteniök. Ezért megfontolandó, hogy felületes benyomásainkat, mélyebb ismeretek nélkül, szembe állíthatjuk-e az Egyház évezredes gyakorlatával, tanításával, fegyelmi rendjével.

Kedves görgökatolikus testvérem!
A színekről szólva érdemes megjegyezni, hogy a bizánci rítust követő egyházakban a liturgikus színeknek nincs egyetemesen érvényes rendszere.
Nemcsak a görög és a szláv hagyományok térnek el egymástól, hanem olykor egyházmegyénként is más és más szokások alakultak ki.
A böjti szín eleinte mind a görög mind a szláv területeken a "kárminvörös" (mély-vörös) volt. A gyakorlatban ma az ortodox egyházak többségében a sötétvörös és a sötétkék közötti mindenféle árnyalat használatban van böjti időben.
A fekete liturgikus szín első ízben egész későn, pontosan 1730-ban jelent meg, amikor is a szentpétervári papság engedélyt kapott, hogy fekete felont öltsön II. Péter cár temetésére. Az esemény után a fekete liturgikus ruhák használata lassan elterjedt szinte az egész szláv földön. Érdekes azonban, hogy ma az orosz egyház inkább nagyböjt hétköznapjain használja, nem temetési szertartásokon. Ők ugyanis fehérben temetnek.
Magyar görögkatolikus egyházunkban böjti időben általában a piros vagy bordó színt használjuk. Dr. Timkó Imre püspök atya rendelkezése folytán a '80-as évektől a temetési szertartásokat is fekete helyett pirosban kell végezni. Az 2010-es Szertartási Utasítás a következőképpen fogalmaz: "a 'böjti' jelzésnél használható: piros, bordó, lila, fekete." Természetesen sok függ attól, hogy az egyes egyházközségnek mire telik.

Elnézést kérek, hogy erre nem gondoltam. Romzsa Tódor fölszentelt vértanú tropárja, 4. hang: Apostolok jámborságának útját követve, ó, Teodor, fölszentelt vértanú, * mint jó pásztor, Krisztus nyáját őrizve lelkedet adtad. * Az istentelenektől megölettél, ó boldog, * és sebektől felékesítve az örökkétartó örömbe jutottál, ó hosszantűrő. * Isten Bárányától a dicsőség koronáját elnyerted, * akit imádj, hogy üdvözítse lelkünket.

Kedves Aby!
Valóban nagy kár, hogy az a fiú akkor így elcsavarta a fejét. Figyelemre méltó, hogy a Biblia is ír ilyen esetről. Érdemes elolvasni Ámon és Támár történetét: 2Sám 13, 1-19. A 15. vers különösen megrázó. Ön elveszített valami nagyon fontosat, amit már nem tud visszaszerezni. Megváltozott nem csak a teste de az élete is. Ugyanakkor nem kell attól tartania, hogy ezzel minden elveszett. Szó sincs róla. Továbbra is élhet tisztán, tisztaságban, ha őszintén törekszik rá. Helyeselhető, hogy a mostani ismerkedésben fölfedte életének ezt a fájdalmát. Talán kicsit korán tette, hiszen a legmélyebb,legbensőbb dolgok ezek. De gondolom, nem akart csalódást okozni sem az új barátjának, sem önmagának azzal, hogy esetleg később emiatt hagyná ott.
Nos, az Önnel történt eset bizonyos mértékben valóban befolyásolhatja a kapcsolatuk alakulását. Mindkét irányban. Mire gondolok? Egyrészt, aki már egyszer belekerült ilyen helyzetbe, az könnyebben belecsúszhat újra, nehezebb megállni, ha, ne adj' Isten, elveszti a fejét. De az ellenkezőjét is kiválthatja. Egy rossz emlékű első kapcsolat gátolhatja később az egészséges testi kapcsolat kialakulását. Természetesen az már csak a házasságon belül kerülhet elő. Amíg nincs rajta az Isten áldása, addig ugyanúgy az isteni ajándék meglopását jelenti, mint ahogyan Ádám és Éva a tudás fájáról idő előtt engedetlenül vett.
Elkeseredésre és szomorkodásra ugyanakkor semmi ok. Minden helyrehozható. Remélem, azóta már meggyónta ezt a tévedését. Isten nem csak megbocsát, de gyógyít is. Sőt, erőt és világos látást is ad azoknak, akik kérik. Ami történt, fontos tanulságul is szolgálhat, mely nem hogy kárára de éppen előnyére és hasznára válhat. A bűn lehet hasznos? Semmiképpen sem. Hanem a bűn nyomán megjelenő isteni irgalom. Az Istent szeretőknek minden javukra válik. Imádkozzék, hogy odaadón tudja szeretni az Istent, és akkor jól és helyesen fogja tudni szeretni az embertársait, a barátait, ezt az új barátját is.

Kedves Dani!
Minden az egyéni buzgóságon múlik. Nálunk, Magyarországon sokkal elterjedtebb az, hogy éjféltől éjfélig tartják a böjtöt. Ortodox vidékeken gyakori, hogy vecsernyétől vecsernyéig számítják. (Persze, beleértve, hogy az eukharisztikus böjt is vecsernyétől érvényes.) Ez nagyon szép, de nálunk, ahol sajnos még nem elterjedt a napi vecsernye gyakorlata, elég erőltetettnek tűnik, az alkonyattól alkonyatig számolás. Mindenesetre az fura volna, ha valaki a böjt kezdetét éjféltől, a végét meg alkonyattól számítaná...
A lényeg a következetes és hűséges megtartás, és ami ennél is fontosabb, hogy az imádságos legyen. Amikor böjtölünk, akár kicsi, akár nagy léptékben, az mindig az Istennek fölajánlott kedves adomány legyen.

Kedves Fiatal a világból...!
Mindenekelőtt szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet, hogy a mai világban fölismerik a sírig tartó testi tisztaság értékét, és igyekeznek is megtartani azt. Ez azt jelenti, hogy a házasságkötésig nem létesítenek testi kapcsolatot, a szentségi köteléken belül pedig tisztán, szeretettelteljesen élik meg a házastársi szerelmet. Ugyanis ma alig merünk már erről beszélni, annyira erőszakosan harsogja ennek ellenkezőjét az irányított közvélemény. Adja Isten - imádkozzanak is érte! -, hogy valóban így tudják megélni ezt a csodálatos isteni ajándékot! S éppen annak érdekében, hogy ez a tisztaság megvalósulhasson és kapcsolatukban tovább érlelődhessék, annak érdekében, hogy legyen erejük és kitartásuk hűséggel megélni ezt a kincset, azt javaslom, hogy ne játszanak a tűzzel. A szexuális közeledés minden eleme voltaképpen előkészülete, előjátéka a végső testi egyesülésnek. "Meddig lehet elmenni?" "Hol álljunk meg?" Ezek a kérdések annál feszítőbbek, annál nehezebben kibogozhatók, minél jobban elmerül benne az ember. Annál kevésbé lát világosan. Sőt, elérkezhet egy olyan pontra is akár, hogy egyszercsak úgy látja, úgy véli látni, hogy nem is olyan nagy dolog a végső egyesülés: miért is ne zuhannánk bele? Az érzéki szenvedélynek éppen ez a velejárója, hogy minél jobban hagyja magát belesodorni az ember, annál zavarosabb benne a látása, annál terhesebb benne a lélek állapota. Ezért érdemes minél hamarabb megállni.
Tanácsom a következő. Ha már olyan komoly a kapcsolat, hogy valóban házasságra készülnek, akkor nyugodtan kifejezhetik egymás iránti szerelmüket a testi közeledés bizonyos formáival. Ilyen a csók, az ölelés, a simogatás. Mindig fontos irányelv, hogy egyikük sem a saját testi gerjedelmeit akarja kielégíteni, hanem a másiknak örömet szerezni. Ez az elv egyébként még hangsúlyosabban kell, hogy irányítson a házasélet gyönyöreiben. Néhány eligazító részlet. A csókkal se töltsenek el túl sok időt. Nagyon világosan érzékelhető az a pillanat, amikor a szeretet kifejezése átcsap érzéki követelőzésbe. Onnantól ne folytassák! Az ölelés is a szeretet kifejezése legyen és ne a két test érzéki örömeinek fölcsigázása. A símogatás pedig ugyanígy a kedvesség jele legyen, ne pedig játék a vad szenvedéllyel. Ne érintsenek szeméremfelületet sem ruhán keresztül, főként nem anélkül. Ha ezeket a szempontokat megtartják, akkor kapcsolatukra nem telepszik rá a testi szenvedély, akkor sokkal több időt tudnak együtt tölteni a két lélek egymáshoz formálódásával. A kapcsolatuknak ez a bontakozása és fejlődése nagy segítségükre lesz abban, hogy minél tisztábban lássanak, minél Istennek tetszőbben éljenek a szerelem csodálatosan rejtelmes, rejtelmesen csodálatos világában.

Bizánci egyházunkban nagyon ősi szokás, hogy a szentélybe csak az arra kijelölt és fölszentelt személyek léphetnek be. Ők is csak megfelelő öltözetben, megfelelő előkészületek után. Mindez, az ószövetségi előírásokra vezethető vissza, hiszen a szent sátorba is csak a szolgálatukat végző papok léphettek be, a Szentek Szentélyébe pedig egyedül csak a főpap, ő is csak egyszer egy évben.
Krisztus Urunk kereszthalálakor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. Megnyílt tehát az utunk az Atyához éppen Őrajta keresztül, aki harmadnapra saját testének templomát építette föl, ahogyan azt meg is jövendölte. Az újszövetségi templom tehát Krisztus titokzatos teste, maga az Egyház (régebben a templomot egyháznak is nevezték!). Ide bárki beléphet, ide hív mindenkit a Megváltó.
A távolságtartásra intő szokások mégis segítenek abban, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy mit köszönhetünk az Istennek, nehogy fölcserélődjenek a szerepek, és megfeledkezzünk arról, hogy minden pillanatban méltatlanok vagyunk az Isten közelségére. Ennek a helyes szemléletét segíti sok minden az Egyházban. Ilyen maga a templom elkülönített épülete, a kiemelkedő szentély (melyet bizánci egyházunkban még ikonfal és függöny is elválaszt), az istenszolgálatra lefoglalt személyek (a római egyházban a cölibátus jelzi erőteljesebben ezt azt Istennek lefoglaltságot), azok az előírások, melyek a szent edényekre és tárgyakra vonatkoznak (kelyhet nem foghat meg más, csak fölszentelt személy) és sorolhatnánk még. Ebbe a sorba tartozik bele az az előírás is, hogy a szentélybe csak férfiak léphetnek be. Akik ezt komolyan veszik - papok vagy hívek -, azok számára sokat segít ez az alázatra késztető magatartás, hogy kialakuljon és épüljön ez a helyes isten-kép.

Kedves Barátom!
Mit tagadjam, számomra meghökkentő kérdést tett fel. A Bibliában, természetesen semmi erre utalót nem talál, hacsak annyit nem, hogy ??ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat (Lev 19,28).. Igaz, ott kicsit másról van szó. Furcsa divat ez ma mégis, hogy egyesek összefirkálják a testüket különböző ábrákkal. Még az arcfestés sem teszi igazán ékesebbé azt a természetes szépséget, amelyet Isten képmásaként minden ember hordoz, de ezek a tolakodó, erőszakos ábrák, amelyek ezen új divat szerint megjelentek, kifejezetten elcsúfítják ezt a szépséget. Nagyon kérem, ne kövesse ezt a buta divatot. Terve, hogy a Bibliából vett, tehát Istenünkhöz kötődő rajzolatot találjon ki a testére, éppen tiszta és jó szándékának ellenkezőjét jelentené, hiszen az, ami szép megcsúfolásul éktelenkedne a testén.

Nagyon okos dolog. Hiszen az új püspök még igen fiatal. Azok a munkatársak, akik korábban is a püspökségen szolgáltak bizonyos területeken sokkal többet tudnak, mint ő. Érdemes tanácsot kérni tőlük, hallgatni rájuk. Mindenki Krisztus ügyét, az Egyházat szolgálja legjobb tudása szerint. Szilárd püspök úr is ezt tette, ezt látom Fülöp püspök atyánál is. Az emberi gyarlóságok pedig, sajnos, elkerülhetetlenek, természetesen ezekkel is számolni kell. Nagyon jónak tartom, hogy a megújulásra törekvés mellett megmarad a folyamatosság is.

Az egyik nagy veszélye, hogy nem kap kellő tiszteletet a Szentség. Amikor az emberek nagy részében az a téves isten-kép élt, hogy az Isten távoli, megközelíthetetlen, netán haragvó, büntető uralkodó, akkor sokat segített annak hangsúlyozása, hogy az eukharisztikus lakomában karnyújtásnyi közelségbe jön hozzánk, a megtestesülésben annyira megalázza magát, hogy akár a kezünkbe is vehetjük, még ha méltatlanul bánnánk is Vele. Lehet, ma inkább arra van szükség, hogy megértsük és minden találkozáskor megéljük, hogy bár ennyire jóságos a mi Istenünk, mégis sokkal nagyobb tisztelettel és hódolattal kell közelednünk hozzá.

Ez a liturgikus gesztus nagyon ősi. Már Origenész is említi, hogy az olvasmányok előtt a hívek keresztet rajzolnak homlokukra. A homlok kereszt alakban való megjelölése egyébként a legrégibb keresztvetés fajta, az egész felsőtest kereszt alakban történő megérintése később terjedt el.
Az olvasmány előtti keresztjel szokása nyugaton a IX. századig változatlanul tovább élt. Később az evangéliumi felolvasást hallgatók nemcsak homlokukat, hanem mellkasukat is megjelölték kereszttel.
A keresztjel célja kezdetben a gonosz lélektől való oltalmat és védelmet jelentette a Szent Igével való találkozáskor, a hívek egyfajta "önmegáldása", hogy méltóan hallgathassák Isten szavát.
Később, a XI. században azonban hitvallássá vált, abban az értelemben, ahogy Szent Pál mondja: "Nem szégyenkezem az Evangélium miatt" (Róm 1,16). Ekkor kezdték el ennek megfelelően az ajkakat is kereszttel jelölni (továbbá az Evangéliumoskönyv lapját - legalábbis a pap), és a gesztust a következő magyarázattal látták el: "Értelmemmel igyekszem fölfogni, számmal megvallani, mindenekelőtt pedig szívemben megőrizni azt, ami e könyvben, vagyis az Evangéliumban írva van."

Érdekes különbség ez az orosz és görög szokás között. Szláv területeken előbb vetnek keresztet és utána hajolnak meg, a görögöknél előbb hajlanak meg s utána vetnek keresztet. Magyarországon mi ezt a gyakorlatot követjük. Ugyanakkor vannak görögkatolikusok, nyilván szláv területen, pl. Ukrajnában, ahol előbb vetnek keresztet és utána hajolnak meg. Tehát nem sajátosan görögkatolikus vonás. Nincs is igazán jelentősége, a szokás alakította így.