Kedves Péter!
Alapjában egyetértek Önnel, már ami a nyelvi igényességet illeti. Magam is törekszem rá, s másokat is próbálok erre segíteni. Igaza van abban is, hogy a megnyilvánulásaink visszahatnak a gondolkodásunkra.
Ezen a helyen azonban nem feladatom a helyesírások javítása. Úgy érzem hitelesnek közölni a kérdéseket, ahogyan azok érkeznek, s csak ha súlyos okok miatt ki kell belőle hagyni egyet s mást, akkor annyit módosítok rajtuk, de a szövegbe nem javítok bele. Legyünk igényesek önmagunkkal szemben, és türelmesek és megértőek a másikkal szemben!

A kereszt mindig Krisztus győzelmi jele. Ez a szeretet hatalmának a győzelme. Amikor megcsókoljuk a keresztet, akkor egyrészt a rajta függő Krisztus Urunkat csókoljuk meg, aki immár elválaszthatatlan a kereszttől. Másrészt az Ő szeretetét akarjuk elismerni és ekképpen viszonozni.
Jó, ha az ikoncsókolással együtt minél többször tesszük ezt is, mert általa erősödik a hitünk és a szeretetünk Isten iránt.

Kedves Édesanya!
Nemrégen írta ezt a levelet, amelyben segítséget kért. Én csak néhány tanácsot tudtam adni, de ma egy másik levélíró felajánlotta a segítségét. Szívesen korrepetálja ingyen a fiát.
Minthogy ez nyílt fórum, itt nem akarom megadni az ő elérhetőségét, de arra kérem, írja meg az Önök címét, és akkor tudunk ezen a módon is segíteni.

Kedves Mária!
Keresztény hívő édesanyaként ösztönösen is rátalál a megoldásokra. Így Ön többet tud ebben a kérdésben, mint én. Bátorítom, hogy bízzon ebben az Istenre figyelésében, bízzon abban, hogy később is fog tudni találni megfelelő eszközöket gyermekei életének alakításában.
Emlékeztetem, hogy nem csak Dávid története alkalmas annak megmutatására, hogy a kicsi, a megvetett nagy dolgokat tud tenni. Ilyen például József története is (Ter 39-45 fej.). Érdemes ezekről nagyokat beszélgetni, hogy ami az emberek szemében megvetett, az Isten szemében sokat ér, és fordítva (1Sám 16,7; Iz 53,3; Lk 16,15; Mt 23,28; 1Kor 1,27-28). Nagyon gazdag a Szentírásnak erről szóló tanítása. Éppen ezáltal lesz különlegesen is értékes ez a gyermekük, hogy e kisebbségi érzés kezelése miatt mélyen beleivódik a gondolkodásába ez a keresztény gondolat. Persze, ez Önökön múlik, hogy elé tárják a Szentírásnak és az Egyháznak ezt a szemléletét.
Egyébként hasonlóan jó példákat találunk a népmeséinkben is. Ez is arról árulkodik, hogy azok milyen mélyen keresztény tartalmúak.

Utólagos engedelmével ezeket a sorokat, néhány korábbi gondolatfelvetéssel együtt áttettem a Fórumra, hogy ott lehessen erről beszélgetni.

Kedves Roland!
Nemrégen írtam erről néhány gondolatot Gábor nevű olvasónknak címezve. Ha ezen felül a bibliai alapokat kérdezi, a következő érveket tudom még mondani.
Már az Ószövetségben is találunk erre példákat. Nagyon szép leírást tartalmaz Ter 18,16-33, ahol Ábrahám közbenjár a bűnösökért. Csaknem az érzik ki a szövegből, hogy maga az Úr készteti erre a közbenjárásra. Persze, ez élő szentnek a közbenjárása, és a szentek tiszteletének ellenzői szokták mondani, hogy haláluk után már ez nem lehetséges. Pedig az Ószövetség is említi a már elhunytakat, akiknek mintegy szavuk van Isten előtt. Az Ábrahám, Izsák és Jákob Istene kifejezés nem csak a valaha élt emberekre hivatkozik. Ezt maga Jézus magyarázta meg: hogy ezekkel a személyekkel az Istennek élő kapcsolata van (Mk 12,27).
A Jelenések könyvében is találunk erre szép utalást, amely azt fejezi ki, hogy a szentek imádságai úgy szállnak föl az Isten elé, mint a tömjénfüst (Jel 5,8). Ha itt a földön tudunk egymásért imádkozni, akkor bizonyára ez a lehetőség a halálunk után sem szűnik meg.
Hogy példát kell vennünk a már elhunyt szentekről, arról egyebek között Szent Jakab levelében olvashatunk: Jak 5,10.
A szentek tisztelete szokott még nehézséget okozni. Talán abból fakad ez a félreértés, hogy ugyanazt a szót használjuk a velük való kapcsolattartásra, mint az Istennel való beszélgetésre. Amikor a szentekhez imádkozunk, akkor természetesen nem imádásról van szó, hanem egyszerű szeretetről és tiszteletről. Ahogyan szeretjük a rokonainkat, barátainkat, ugyanezzel a szeretettel és tisztelettel fordulunk a már elhunyt testvéreink felé is. A szentek pedig Krisztusban testvéreink. A velük való kapcsolattartás nem szűnik meg a halállal. A szentek tisztelete még élőbbé teszi a feltámadásba vetett hitünket.

Kicsit nehéz válaszolnom. Ha ismerném Önöket közelről, személyesen, akkor könnyebben meg tudnám mondani, hogy megtegyék-e ezt vagy sem.
Ugyanis nem lehetetlen, nem tilos dolog az esküvővel egybekötött nászmisén először részesülni az Eukharisztia szentségében. De mint korábban is írtam, két olyan hatalmas dologról van szó, amelynek szellemi, lelki feldolgozása egyszerre szinte lehetetlen. Akkor tudom elképzelni, hogy ezt tegye egy fiatal pár, amikor eljutottak a hitnek olyan magas fokára, hogy számukra valóban még fontosabb az Eukharisztia, mint a házasság. Ez talán furcsán hat, mivel úgy szokták tekinteni, hogy esküvő csak egy van az életben, áldozni meg mindennap lehet. De ez csak egészen felszínes megközelítés. Az Eukharisztiánál nincs nagyobb dolog a világon, mert ekkor magával Istennel egyesülünk. A házasságban a férfi és a nő egymással. Persze, szép ezzel összekötni a Szentáldozást, hogy ugyanakkor közösen az Istennel is egyesüljenek.
A következőt tanácsolom. Ha úgy tervezik, hogy esküvő után minden vasárnap elmennek a templomba és megáldoznak, ha arra vágynak - és meg is teszik - hogy a nászút során lehetőleg minden nap elmennek szentmisére és megáldoznak, tehát, ha érezhetően a házasságuk mindennapjaiba be akarják építeni az Eukharisztiát, akkor el tudom hinni, hogy olyan erős Önökben a vágy erre a titokra, hogy az esküvő sok izgalma, bonyodalma nem homályosítja el ennek jelentőségét.
Hozzá kell még tennem, hogy felnőttek esetében a római katolikusoknál is előbb kell részesülni a bérmálás szentségében, és csak utána az Eukharisztiában. Tehát az esküvő előtt még erre is föl kell készülniük. Ha lehetségesnek tartják, és ezért mindent megtesznek, akkor így, látatlanul is el tudom fogadni a kérésük hitelességét.

Kedves Zsuzsa!
Ismert jelenség, hogy amikor az emberrel valami rossz dolog történik, akkor megszólal a lelkiismerete, és eszébe juttatja a korábbi vétkét, vétkeit. Megrázó példája ennek József és testvéreinek a története. A Ter 42,21 versben maguk a testvérek mondják ki, hogy biztosan Józseffel elkövetett gonoszságuk miatt éri őket a büntetés.
Azt kell jól megértenünk, hogy Isten nem akar minket büntetni. Mi magunk érezzük annak a tetteink következményeit. Kedves Zsuzsa ne azzal törődjön, hogy miért történt ez Önnel, hanem, hogy hogyan tud ennek a gondolatától, ennek hatása alól szabadulni.
Félnie sem kell, az Isten megóvja Önt és a családját. Az is lehet, hogy az illető azért fordult ilyen kegyetlenül Ön ellen, mert nem lett testi kapcsolatuk. Ön viszont éppen ezért adjon nagy hálát, hogy így alakult. Micsoda kapcsolat lett volna, amely ilyen gyűlöletbe tud átfordulni?!
Ne a múlton merengjen tehát, hanem lépjen tovább. Keresse, hogy most mit kell tennie, most mit vár Öntől az Úr. Ha meggyónta, akkor már nem terheli Önt semmi. A rossz emlékek forgatásával Ön se tegyen saját magára egyéb terheket!

Kedves Hedvig!
A böjt nagyon sokféle lehet. Szoros értelemben az ételről való lemondás, tágabb értelemben minden egyéb élvezetről való lemondás, és még tágabb értelemben valóban ide sorolhatók a jótettek is. Fontos szempont, hogy ezeket mindig az Istenért tegyük, Neki ajánljuk fel. A célunk ne az legyen, hogy növekedjen a lelki békénk, hanem, hogy valami módon, ha töredékesen is, de ki tudjuk fejezni Isten iránti szeretetünket.
Az lehet némi különbség a két rítus között, hogy mi nem szoktunk beszélni arról, hogy a böjtöt mintegy kiválthatjuk jó cselekedettel. A kettő nem felcserélhető, hanem egymást kiegészítik. Ha nem tudtam böjtölni, akkor bűnbánatot tartok, de ettől függetlenül minden egyéb körülmények között is törekedni kell a jó tettekre.

Kedves Húgom!
Úton van, s arra kérem, ne álljon meg itt. Láthatóan az Isten figyel Önre, már gyermekkorától segítette a lelki fejlődésben. Szépen kialakult a lelki érzékenysége, de azzal, hogy ezt a kérdést feltette nekem, ezzel a lelkiismerete szólalt meg, amely világosan közli, hogy ennyi nem elég. Ha Önt szereti az Isten, és Ön is Őt - ami a szavaiból átérzik -, akkor ennél többet kell adnia Neki. No, ne ijedjen meg, nem arról beszélek, hogy még több időt kellene eltöltenie a templomban, hanem hogy még nagyobb részt kapjon az életében, a gondolataiban, a döntéseiben, a tetteiben. Figyeljen rá jobban. Miért nem vette még kézbe a Bibliát? Attól tartok azért, mert önkéntelenül is érzi, hogy abban üzeneteket talál, amihez már igazodnia kell. Megteheti, hogy elutasítja, de az már állásfoglalás - az Istennel szemben. Ezt semmiképp sem akarja, ezért inkább távol tartotta magát az Ő szavától. Elhiszem, hogy szokott Vele beszélgetni, de végre oda kellene figyelnie arra is, hogy Ő mit mond Önnek.
Most az egyszerű tanácsom, hogy vegye elő a Bibliát, és Húsvétig olvassa el a négy Evangélium közül az egyiket. Talán épp a legelsőt. Ne féljen, nem fog fájni. De mélyebbre vezeti, amelyre valójában vágyik is. Sok kegyelmet hozzá!

Kedves Gábor!
Köszönöm gondolatait. Egyetértek velük.
A szentek elsősorban testvéreink, akik Isten családját gazdagítják, így Istenhez tartozásunkat bővítik, érzékelhetőbbé teszik, számunkra az Isten országának tapasztalatát szélesítik. Ez jelenik meg a liturgikus tiszteletükben is, ezért kell arra is nagyobb hangsúlyt fektetni - mint mondta is.
Ebben az összefüggésben értelmezhető elsősorban a szentek közbenjárása. Nem csupán különleges alakok ők, akik egyik vagy másik kérésünket hatékonyabban el tudják intézni. Ha hozzájuk fordulunk, rajtuk keresztül megélhetjük az Isten bűnbocsátó szeretetét és kegyelmi erejét, amelyet földi életükben ők is átéltek. Forduljunk hozzájuk nagy bizalommal, mert a velük való személyes kapcsolat Isten iránti bizalmunkat erősíti.
Példaképeink is a szentek. Azért jó megismerni az életüket, lelki életrajzukat, hogy azokban önmagunkat ismerhessük fel. Mindez erőt ad a mi saját küzdelmeinkben is. Ha csupán követendő példaképként állítjuk magunk vagy gyermekeink elé, ezzel még nem biztos, hogy a követésükhöz megvan a kellő lelki és erkölcsi erő. Életükben is elsősorban az Istennel való kapcsolatukat figyeljük meg, mert ehhez való formálódásunk segíthet igazán a saját tetteink formálásában.

Igen, aki már beleesett egy testi kapcsolatba, az nem csak fizikailag veszítette el a szüzességét, hanem lelkileg is. Sajnos a fiatalok becsapják saját magukat, környezetüket ezen a téren, és ebben a világ is erősen közreműködik. A fiatalkori meggondolatlan testi kapcsolat az esetek legnagyobb részében egyáltalán nem okoz örömet. De ezt nem illik bevallani másoknak. A világ szelleme is azt sugallja, hogy az micsoda gyönyör, és ezért minél gyakrabban kell vele élni. Pedig sokkal nagyobb boldogságot tapasztal meg az a fiatal, főként a fiatal pár, aki tud, akik tudnak tartózkodók lenni. Minden bizonnyal az Ön által említett lány nem azért viszolyog a férfiak érintésétől vagy közelségétől, mert attól tart, hogy újra beleesik ebbe a hibába, hanem, mert legbelül nagyon fájó élményt hordoz emiatt. Amiről Ön beszél, az egészen más érzés. Nyilván volt már ilyen helyzetben, hogy nagyon tetszett valamelyik fiú, és testi vonzalmat is érzett iránta. Ez azonban csak a test vonzalma, amely felett a léleknek kell tudni uralkodni. Újra mondom, a tisztaság sokkal nagyobb belső örömet és tiszta boldogságot ad, mint, ha az ember elveszítve a fejét belesüllyed a test gerjedelmébe. Lehet, hogy pillanatnyilag rettentő vonzónak tűnik, de utána mindig hatalmas a csalódás. Mégpedig azért, mert ekkor még nincs itt az ideje, helye.
Szép dolog ez, a Jóisten ajándéka, de éppen mivel Tőle kaptuk, ezért az Ő szándéka szerint kell élnünk vele. Tehát a házasságban. Addig pedig ki kell tartani a tisztaságban, még ha néha nehéznek tűnik is ez a küzdelem.
Ha elhatározták a barátjával, hogy tiszták maradnak egészen a házasságkötésig, akkor óvakodjanak attól, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, ahol a test gerjedelme átveszi az irányítást. Legyen sok színes élményük, sétáljanak, beszélgessenek sokat, és az együttlét örömébe ne engedjék be a test követelését. Az ember lelke azonnal jelez, amikor egy szép ölelés érzékiségbe megy át. Ekkor szólni kell a másiknak, figyelmeztetni kell egymást. Továbbá imádkozzanak is együtt, hogy Isten Szentlelke erősítse meg önöket ebben a szép elhatározásban.

Kedves Dia!
Már ki is mondta a nyitját a barátnője viselkedésének. Egyáltalán nem gondolom őt nagyképűnek, dicsekvőnek. Így aztán nem leereszteni kell őt a földre, hanem inkább fölemelni. Ugyanis e hangoskodó magatartás mögött nagy valószínűséggel önbizalom hiánya rejlik. Erre utalt Ön is. Valójában a barátnője félénk, kapaszkodni szeretne, szeretethiánya van. Vélhetően ez a családi viszonyaiból származik.
A következőket tanácsolom. Ez a kigyógyítás nem fog menni egyik napról a másikra. Tartson hát ki ebben a szép feladatban, és főként imádkozzék érte, hogy sikerüljön. A barátnőjének sok kedvező, dicsérő visszajelzésre van szüksége. Ezekkel ne fukarkodjék. Dicsérje gyakran, fejezze ki, hogy mennyire értékes. Ne beszéljen vele az önbizalom hiányáról, mert ezzel még nem tudja belőle kihúzni azt, és a jó szándékú dicsérő szavak is álságosnak tűnnek a szemében. Lehetőleg ne csak egyedül végezze ezt a gyógyító munkát. Vegyen bele másokat is, hogy ne csak Öntől halljon jót, az is gyanússá válhat előtte. Legyenek ebben társai is. Attól sem kell tartania, hogy ezektől majd még jobban elbízza magát, még dicsekvőbb lesz. Épp ellenkezőleg, ezek fogják csillapítani szeretetéhségét.
Azt higgye el neki, hogy őszintén beszél - talán túl sokat is - a hibáiról. Ő valóban így gondolja. Ekkor ne az automatikus: á, dehogy - válasszal semlegesítse, hanem irányítsa figyelmét arra, hogy a mi bűnösségünket egyedül az Úristen tudja gyógyítani, illetve még arra, hogy másoknak is vannak hibái, de azokat is mind helyére teszi az Úr, ha őszinte és főként bízó hittel odaadjuk Neki.
Csak mindezek után - lehet, hogy ez több hónapon át is eltart majd - vegye elő azt a kérdést, hogy nem szükséges fölhívnia magára a figyelmet, meg, hogy nem jó, ha az ember önmagáról beszél. Ha kitartó lesz ebben a munkában, akkor visszaadhatja az elvesztett boldogságát ennek a barátnőjének. Persze, mint mondtam is, minden azon múlik, hogy tud-e hittel imádkozni is érte.

Ó, Kedves Bea!
Föl kell ébresztenem, hogy az Isten előtt semmi vezekelni valója nincsen. Ha őszintén megbánta és meggyónta a bűnét, akkor azt az Isten nem csak megbocsátotta, hanem el is törölte. Semmiféle büntetést nem kell magán hordoznia. Ön csak saját magát bünteti azzal, hogy ezt véli, az elkövetett vétek még hordozza következményét. Ha békétlen a szíve, javaslom, hogy ne vallási filmet nézzen meg. Az csak a lelkiállapotát balzsamozza valamelyest, de nem a Jóisten szerető jelenlétét ébreszti Önben. Helyette inkább a Szentírást vegye mindig elő, utána pedig imádkozzék az Úrhoz saját szavaival. Főként hálát adjon neki. Lefekvéskor hálatelt szívvel hajtsa a fejét a párnájára, hogy az Isten megbocsátott Önnek. Reggel pedig szintén Hozzá legyen az első gondolata, s az új nap megköszönése után kérdezze meg Őt, hogy mit vár el Öntől azon a napon, hol tud legjobban szolgálni. Ezzel a figyelmét is eltereli saját magáról, de még inkább abban segíti, hogy valóban az Úrra figyeljen, és ne a saját gondolataira, érzéseire. Sok kegyelmet a megkönnyebbült új élethez!

Természetesen, a szentek sem tévedhetetlenek. Azért, mert Isten kegyelméből már az üdvözültek között vannak, és erről az Egyház bizonyosságot nyert, azért még ők is gyarló emberek voltak. Éppen azért lehetnek példaképeink, mert hozzánk hasonló gyöngeségekkel rendelkeztek, mégis kitartottak a hitben az Isten iránti buzgóságban. Szent Malakiás, ír származású püspök jövendölései kapcsán általában úgy vélekednek, hogy a még életében, vagy közvetlenül utána történt eseményekben pontosabb előrejelzést adott, mint a későbbi korokra vonatkozókban. Ez utóbbiak teljesülésének felismeréséhez már nagyobb képzelőerő szükséges. Legfontosabb tény azonban ebben a kérdésben, hogy a jövő nem befolyásolja a jelent. Úgy kell élnünk, hogy bármelyik pillanatban készen álljunk a Krisztussal való találkozásra.