Kérdését a fórumra továbbítottam, és ott válaszoltam némi bátorítással.

Kedves Drtk!
Az írását, mivel nem annyira lelki természetű kérdést vet fel, a fórumra irányítottam. Ott válaszoltam rá néhány mondatban.

Köszönöm, hogy leírta ezeket.
A párbeszéd alapja valóban az egymáshoz intézett szó, de ebben az értelemben az imádságot is átértelmezhetjük, s az nem csupán pár-beszéd, hanem forró együttlét az Úrral. Van, amikor szerelmesek között már szavakra sincsen szükség. Ehhez lehet hasonlítani a mélyen megélt Isten-kapcsolatot.
A zsoltáros szavaival imádkozni azért jelent rendkívüli erőt, mert ekkor a Szentírás szavait használjuk, vagyis magát, az Isten szavát. Lehet-e ennél jobbat találni? Ráadásul ez az Egyház szava is, tehát a Titkozatos Test közösségébe is illeszt, ha ezekkel a "kötött" imákkal imádkozunk. Érdemes erre rátalálni. Sokak számára nem tűnik elég személyesnek, de ahogy Ön leírta, éppen azáltal válik személyessé, hogy megérzem, sokkal többet mond, mint amit én ki tudnék fejezni. Egy költő verssoraiban is jobban rátalálok arra, amit én is gondolok.
Jó tehát a kötött ima, az Egyház imája, a zsoltár, a zsolozsma. Jó, a nagy csönd, amelyben csak tapasztalom az Úr jelenlétét, de "szólni sem tudok", de jó, ha ugyanakkor vannak szavaim is az Úrhoz - miként erre is tett utalást, hogy azért ez sem marad el teljesen.

A parókus kötelessége, hogy vasár- és ünnepnapokon Szent Liturgiát végezzen a híveiért. Ezen kívül kötelessége még, hogy híveinek szolgálatára legyen és segítse, támogassa őket, amiben csak tudja. A hétköznapi Szent Liturgiák szórványban néha nehezen megvalósíthatók. Főként, ha nincsen saját templom. Ilyenkor is ajánlatos azonban más szertartásokat végezni. Például minden nap lehet vecsernyét vagy imaórák, déli istentiszteletet végezni. Ezeket a helyi körülményekhez kell igazítani, de ezekhez a "kisebb" szertartásokhoz esetleg nem templomban is lehet imádkozni.
A második kérdésére azt felelem, hogy minél több. Nem tudok meghatározott óraszámról, de biztos, hogy nagyon sok találkozás és alapos készület szükséges hozzá. Legjobb, ha nem is egy, de inkább két, esetleg három évig tart ez az előkészület.

Valóban a szerda és a péntek a böjti, bűnbánati nap a bizánci rítusban. De más napokon is lehet böjtölni. Ha ön arra emlékszik, hogy penitenciaként a kedd és csütörtöki napot kapta, akkor legjobban teszi, ha ezt tartja. Biztosan lelki megerősödésére szolgál, ha böjtöt tart ezen a két napon (is). Sok kegyelmet hozzá!

Nagyon nehéz kérdést tett fel. És nem is igazán jól tette fel a kérdést. Kicsit azt érzékelteti a fogalmazás, hogy már nincs is személyes kapcsolat kettejük között, hiszen inkább tárgyakra, dolgokra szoktuk mondani: ezzel mit lehet kezdeni?
Ugyanakkor a szó mégis helyénvaló, mert kezdetről beszél. A hitünk azt is magába foglalja, hogy mindig lehet újra kezdeni. Egy megromlott házastársi kapcsolatot mindig lehet, és töretlen, törhetetlen hittel mindig kell is újra kezdeni. Még akkor is, ha a másik fél - egyelőre - erre egyáltalán nem hajlandó. A tanácsom tehát, hogy ne adja föl a reményt. Elképzelhetőnek tartom, hogy eddig még nem imádkozott érte kell odaadással és hittel. Mi nem tudjuk egymást megváltoztatni (a házasságok gyakori hibája, hogy azt vélik, majd megváltoztatják a másikat!), de Istennek minden lehetséges. Hitetlen testvéreink megtéréséért mindig kell imádkozni, és egy feleségnek különösen is feladata, hogy imáival, áldozataival megmentse a férjét. Gyermekeikkel közösen imádkozzanak ezért.

A tudatosság-tanítók csúnyán félrevezetik az embert. Tanításuk elméleti alapja az, hogy az ember tudatossá tevén a cselekedeteit, el tudja kerülni a bűnt és a rossz érzéseket. Nem számol vagy egyenesen tagadja a rosszra hajló természetet, és így a megváltást is. Önmegváltást tanít, mint a legtöbb ezoterikus tan, amely merő képtelenség. Olyan mint a magát hajánál fogva kihúzni akaró ember.
A Szentírás szavát és az Egyház tanítását kell hallgatni és tanulni ahhoz, hogy boldogságra találjunk. Az Ön által fölsorolt célok nem egy csoportba sorolhatók. Isten nem ígér nekünk sikeres életet. Mi se törekedjünk rá. A siker ugyanis az emberek előtti elismerés. Krisztus békét ad nekünk, de nem úgy, ahogy a világ adja.
Nem javaslom, hogy mi keresztények belebonyolódjunk ezekbe a kétes eredetű és értékű tanításokba.

A dámóci monostor egyházmegyés szerzetesi közösség volt, amíg a szerzeteseiből Püspök Atyák nem lettek. A bazilita atyák viszont nem egyházmegyés közösség, hanem szervezett rend, amelynek a legfőbb vezetője a Rómában élő Rendi Generális. A helyi püspöknek nincsen beleszólása abba, hogy a szerzetesrend jelöltjei hol élnek, hol végzik a noviciátust.
Hála Istennek, most a bazilita atyák megerősödni látszanak. Imádkozzunk is értük, hogy ez a folyamat folytatódjék. Hadd erősödjenek meg végre, nem kell tőlük elhozni egyetlen fiatal jelöltet sem.
Reméljük, a készülő nővérek hamarosan hazajönnek, és legalább náluk bizonyos értelemben és mértékben folytatódhat az a lelkiség, ami Dámócon sajnálatosan egy időre abba maradt.

Azt nem mondhatjuk, hogy a pünkösdisták sarlatánok. Keresztény testvéreink, akik a maguk módján keresik Istent, és élik meg a hitüket. Sajnos a katolikus egyháztól elkülönülnek. Több, mint száz éves múltra tekintenek vissza. A legnagyobb bajuk, hibájuk ez az elkülönülés. A másik, hogy magukat gyógyítóknak tartják, vagy legalábbis egyesek közülük. Nem javaslom, hogy náluk keressen gyógyulást. Ha görögkatolikusként ezt tenné, akkor lehet, hogy felszíni jobb hangulatot tapasztalna meg - ebben valóban nagy mesterek - de hosszú távon nagyon súlyos, még rosszabb terhet vehet a nyakába. Ha e felszíni jó hangulat áraként arra vennék rá, hogy ott maradjon közöttük, vagy máskor is eljárva hozzájuk a katolikus egyházról, a szentségekről helytelen tanításokat hallgatna, netán hosszú időre elzárná magát az Eukharisztiától, a szentgyónás szentségétől. Ez mindennél rosszabb volna.
Nem tudom, mennyire gyakran járul szentségekhöz. Javaslom, hogy keressen olyan lelkiatyát, aki szívesen meghallgatja, aki rendszeresen meggyóntatja,és minél gyakrabban áldozzon. Ha még nem vette volna föl a betegek szentségét, akkor ne halogassa megtenni. Ezek az igazán erőteli és gyógyító kegyelmek. Amit a katolikus egyházon kívül kap, az mind ennél gyengébb és veszélyeket is rejthet.
A másik gondolat, hogy minden betegség áldás is lehet, még a pszichikai betegség is. Elsődleges törekvése az legyen, hgoy Istent akarja megdicsőíteni még a betegségében is. Nem mindig abban mutatkozik meg az Isten ereje és szeretete, hogy elveszi azt, amit mi rossznak tartunk. Ezért kell imádságban nagyon odafigyelni Rá, hogy mit akar mondani, mit akar kihozni az életünkből.
Ehhez sok imádságra van szükség. Bízzék a végtelenül szerető Atyában, és ne veszítse el a reményt, hogy bár hordozza most ezt a betegséget, de amikor Isten jónak látja, elveszi ezt a terhet. Addig pedig Krisztussal együtt, mint keresztet hordozza.
Sok kegyelmet, hitet és erőt!

Kedves Ádám!
Nem létezik olyan, hogy valaki az elődei bűneinek büntetését viselné. Még az Ószövetségben föl-fölmerült ez a gondolat, de a tisztánlátó próféták már akkor is figyelmeztettek, hogy ez nincsen így. Csak egy példa: "Az apák ne lakoljanak halállal a gyermekek miatt, s a gyermekek sem az apák miatt" (MTörv 24,16).
Előfordul, hogy az ember sikertelenségeket él meg. Semmiképp sem szabad ezt másokra vetíteni. Kivált nem a Jóistenre.
Egyébként a kudarcok és a sikerek váltakoznak az életünkben. A saját látásunktól függ, hogy mit, mennyit veszünk észre belőlük. Javaslom, hogy készítsen listát arról, hogy eddig mennyi mindent kapott az életében. Ha őszintén a szívébe néz, észre fogja venni, hogy sokkal többet kapott, mint amiben hiányt szenved. No, persze, azért is, mert amit nem kaptunk meg az Úrtól, legtöbb esetben még az is ajándék, mert a javunkat akarja vele.

Kedves T!
Biztos vagyok abban, hogy nem nézi le Önt annyi ember, mint gondolja. Ha egyeseknek szemet is szúr, netán gúnyosan beszélnek Önről amiatt, hogy templomba jár, akkor sem nagy ezeknek a buta embereknek a száma. Igyekszik ezekről nem tudomást venni, ugyanakkor mégis rengeteget, legalábbis túl sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ugyanis egyáltalán nem kellene - ez volna az egyetlen bölcs eljárás.
Nincs joga senkinek sem Önt elítélni. Ám ugyanígy figyelmeztetem, hogy Ön se mondjon - még gondolatban sem - véleményt másokról, erről a "sok emberről", akik, úgy érzi, lenézik Önt. Ha vannak is bántó elszólások, ezeknek semmi jelentőségük nincs. Egyáltalán ne vezesse olyan gondolat a tetteiben, hogy erről miként vélekednek mások, hogy emiatt mit gondolnak Önről. Egyedül az Istent keresse, vele beszélje meg a dolgait, illetve azokkal a barátaival, hozzátartozóival, akikben megbízik, akikról tudja, hogy szeretik Önt. Csak olyan ember szavára érdemes hallgatni, aki valóban szereti Önt, és igazán a javát akarja. Legelsősorban ilyen a Jóisten, aki tudja, hogy Önnek mire van szüksége és valóban a legnagyobb szeretettel fordul Önhöz.
Nyilván voltak, vannak Önnek is tévedései, rossz döntései - mint mindnyájunknak. De akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. A sebeket azért kaptuk, hogy erősödjünk általuk. S hogy még jobban Istenhez kössenek, aki egyedül képes a sebeinket gyógyítani.
Hitünkhöz tartozik, hogy a múltbéli sérüléseinket - melyeket többnyire másoktól kaptunk! - teljesen magunk mögött hagyjuk. Amit mi vétettünk, azt meggyónjuk, és hisszük, hogy Isten teljesen el is vette, megsemmisítette, amit pedig mások vétettek nekünk, azt Istentől megtanulva mi is elvetjük, nem is emlékezünk rájuk.
Tudom, hogy ez lélektanilag nem is annyira egyszerű. De ebben áll a lelkiélet, hogy Istennel oldjuk meg a nehézségeinket, nem pedig a magunk erejéből. Isten képessé tesz bennünket arra, hogy a sérelmeinket - ahogyan Ő is - mi is teljesen elfeledjük. Persze, ezért küzdenünk kell, kérni hozzá a kegyelmet, de az Isten meg is adja!

Az evolúciós elmélet lényege az, hogy a növényi és állati fajok egymásból alakultak, fejlődtek ki az idők folyamán. A Földön megtalálható élet ennek az elméletnek a tükrében tehát egy folyamtos és szakaszos fejlődési folyamat, melyben egyre bonyolultabb, egyre összetettebb életformák jelennek meg, s melynek legvégén az emberi faj áll.

Akik azonban Darwin elméletét nem csak biológiai síkon kezelték, azok gyakran esetek abba a hibába, hogy a teremtés tényét, a világ Istentől való eredetét is tagadták, mondván, hogy a fejlődési folyamatok önmagukat elégségesen magyarázzák, nincs szükség az "Isten-hipotézisére", a világ és annak minden létezője véletlen kémiai és fizikai folyamatok eredménye.
Az Értelmes Tervezés (intelligent design) elmélete azt a fajta evolúciós elméletet cáfolja, amely nem csak biológiai szinten érvel, hanem átcsap metafizikai szintre is oly módon, hogy a létezést, az életet a véletlenből és a vak véletlenek folytán akarja magyarázni. Az Értelmes Tervezés szerint ugyanis a világot, a világegyetemet annyira az értelmes és zseniális szerveződés jellemzi, hogy kizárt annak lehetősége, hogy egy értelmes tervező, egy intelligens ok nélkül meg lehessen magyarázni.
Az Értelmes Tervezés elmélete nem áll szemben a fejlődéselmélettel, csak azzal a világnézeti szemlélettel, amely ez utóbbi alapján akar mindent megmagyarázni, az élet keletkezését, s főként az ember létrejöttét is.
Darwin evolúciós elmélete nem válik ellentétessé az egyház tanításával, ha a teológus megfelelő módon kezeli a "teremtés" fogalmát, a biológus pedig nem felejti, hogy a világ folyamataiban az esetleges evolúciós történések csak részeit képezik a világ és a földi élet, az élőlények kialakulásának folyamatában.
Minél nagyobb ismeretekre tesz is szert a tudomány, nem fogja tudni megfelelni azokat a kérdéseket, melyek a világ egészére, annak kialakulására irányulnak.
Az Értelmes Tervezés elmélete éppen az abszolutitzált, Istent a világból, a teremtésből kizárni akaró evolúciós elmélet ellen érvel, így az egyház tanítását támasztja alá.

Nem mondható, hogy bűnt követnek el, akik "az üzeneteket, a nagy figyelmeztetéseket" terjesztik. Nyilvánvalóan a legnagyobb jószándékkal, sőt, elkötelezettséggel teszik. Természetesen valóban oda kell figyelni a Tanítóhivatal intelmére, ha valamelyik esetben ezt kifejezetten tiltást fogalmaz meg, vagy csak nyilatkozik arról, hogy az "üzenet" szemben áll a kinyilatkoztatással, a Katolikus Egyház tanításával. A legtöbb esetben azonban nem nyilatkozik a Tanítóhivatal. Mellette nagyon ritkán, de ellene sem nagyon gyakran. Sokak lelki buzgalmára lehetnek ezek a jelenségek, amelyeket az Egyház sem akar akadályozni.
VAlóban, Jézusban az Atya teljesen kimondta Önmagát. Ennél többet már nem tudhatunk meg. Nincs igazán új üzenet, csupán a Szentírásnak az Egyház tanításának értelmezése, kifejtése.
Legjobb, ha nem azt nézzük, hogy a másik embernek mit kellene meggyónnia, hanem önmagunkba tekintünk. Látva a magunk lanyhaságát még attól is tanulhatunk buzgóságot, aki a hitnek talán nem a leghelyesebb útján jár, mégis nagyobb odaadás és lelkesedés van benne, mint énbennem.

Kedves Bea!
Kérem, nyugodjék meg! Ha belátta, hogy ez téves lépés volt, és elment meggyónni, akkor Isten egészen bizonyosan megbocsátott Önnek. Ebben nem szabad kételkednie. (Persze, remélem, ezt a szentgyónást meg is tette. Ha tán nem, ne késlekedjék vele!)
Ne keverje össze a saját lelkiismeretfurdalásával a körülményeket, amelyekben Isten büntetését látja. Még csak nem is kell jóvátennie. Isten bocsánata nem a mi jóvátételünktől függ. A jóvátétel az, hogy most már nyugodt szívvel imádkozik a Jóságos Istenhez, akit e kanyar miatt most még jobban megismert. Gyakorlati tanácsom, hogy ha valóban nem menne az imádság - ennek lélektani okai lehetnek - akkor járjon el templomba hétköznap is. Ha görögkatolikus, akkor igyekezzék résztvenni más zsolozsmáinkon is. Ilyenkor a közösségi imádság kisegíti a mi egyéni hiányosságainkat. S természetesen járuljon Eukharisztiához minden egyes Szent Liturgián, szentmisén.
Ismétlem: Isten örömmel megbocsátott már Önnek, élvezze hálás szívvel ezt a végtelen irgalmat!

Úgy tudom, hogy a Püspök Atyák minden esetben törekszenek arra, hogy diakónussal együtt végezzék a Szent Liturgiát. Most, hogy kicsit nagyobb számú diakónus van az egyházunkban, ezt könnyebben meg is tehetik.
Egyébként ilyenkor sem bővebbek, hosszabbak a liturgikus szövegek (kivéve a sajátosan főpapi részeket), csupán a diakónus jelenléte lehetővé teszi, hogy a pap hosszabban és nyugodtabban elimádkozhassa őket. Ezért is nagyon jó, ha nem csupán püspöki, de akár minden egyes Szent Liturgián szolgál egy-egy diakónus. Sajnos, azért ennyi még nincsen belőlük.