Kétféle bánat létezik: üdvösséget szerző és kárhozatot termő. Az egyik megnyitja az embert, a másik bezárja. Az egyiket a belső nyomorúság okozza, a másikat a külső bajok. Az egyik önzetlen, a másik önző. Az egyik Istenhez fordít, a másik eltávolít tőle.
Az egyik az a bánat, amelyet saját bűneink miatt érzünk. Szeretnénk több jót tenni, jobban az Istenhez igazodni, a kedvében járni, de érezzük a korlátainkat, gyöngeségeinket. Naponta, percről-percre szembesülünk gyarlóságunkkal. Ez a bánat magával hozza, hogy tudom, merre kell fordulni. A bánat magában rejti annak mély, belső tudását, hogy ugyanakkor az Isten megbocsát. Hogy az Ő irgalmas szeretete mindig nagyobb, mint az én bűnösségem. Ilyen módon a helyes bánat voltaképpen örömöt szül, a belőle fakadó könnyek megtisztító erejűek.
A másik bánat sajnos sokkal gyakoribb. Legtöbbször elégedetlenségből fakad. A mélyén önzés van. Szomorúság sújt le, mert nem azt kapom, amit szeretnék, amit elképzelek magamnak.
Ha mások szenvedése, vagy a világ bajai miatti bánkódunk abban sok az együttérzés. Ez helyénvaló is. De ha nem párosul az Istenbe vetett bizalommal, az Istenben bízó reménykedéssel, akkor kollektív önzésnek is lehet tekinteni.
Mindig az minősíti a bánatot, hogy az Isten milyen helyet kap benne.

Nagy kérdés, melyre a választ mindenki maga találhatja meg. Én is mondhatok hozzá néhány adalékot, de akkor találja meg a választ, ha azt saját magának fogalmazza meg. Ehhez a személyes megfogalmazáshoz, a nagy kérdésre adott saját válasz megtalálásához hosszú évekre van szükség, vagy mondhatni, egy egész életre. Azt lehet bölcs embernek mondani, aki már megtalálta, meg tudta fogalmazni önmagának. Ezért is kötődik össze gondolatainkban a bölcs és az öreg ember fogalma.
Az ember azért él, hogy megtalálja a helyét a világban, hogy megtalálja azt az utat, amit neki a Teremtő szánt, elvégezze azt a feladatot, amit rábízott. Van egy "támasz-kérdés", amely mindenkinek segíthet megtalálni a saját útját és feladatát. Így hangzik: Hogyan szolgálhatok? Hol tudok segíteni? Hogyan, mivel tudom segíteni az embereket? Mit tehetek az embertársaimért? Ez mind ugyanaz. Ehhez a kérdéshez igazítva személyiségünket lassan kirajzolódik, hogy miként tehetjük értékessé az életünket. Így valósulhat meg Isten akarata az életünkben, ez az út vezet el bennünket a vele való végső találkozásra, az üdvösségre. Végtére is ez az emberi élet célja.
A világmindenséget a Teremtő alkotta túlcsorduló szeretetből. Nehéz válaszolni arra, hogy miért. Ő tudja. Az az ember viszont, aki Vele egyre mélyebb kapcsolatban van, egyre jobban megismeri az Ő gondolatait, az egyre jobban kezdi látni, hogy miért is. Erre sincsen általános és egyetemes válasz. Erre is a sajátot kell megtalálni. Az okot nemigen fogjuk tudni, de a célját sejtjük. Mivel Isten mindent szeretetből tesz, a világ megteremtése is szeretetének gyümölcse. Azt akarja, hogy a szeretet növekedjék. A teremtett világ létével hirdeti az Ő jóságát, nagyságát, dicsőségét. Nekünk embereknek pedig az a dolgunk, hogy a szeretetet növeljük benne.

Kedves György!
Érdekes a fölvetése, de mégsem egészen pontos. A zsoltárban szereplő mondat mégis inkább kijelentés, sőt, lehet mondani, fölkiáltás, mintsem kérdés. Nem kérdésként teszi föl a zsoltáros, hogy kitől félnék? Nem választ vár rá, hogy keressen valakit, akitől félne. Sokkal inkább magabiztos kijelentés ez, de mondom, inkább bátor fölkiáltás, amelynek értelme az, hogy nincs, akitől félne, mert az Úr a világossága és üdvössége. Valóban van fordítás, amely kérdőjelet tesz ide, de van, amelyik nem. Mi a görög zsoltároskönyvet használjuk, amelynek számozása szerint ez a 26. zsoltár kezdő sora. De sem a héber eredetiben, sem a görög nyelvben nincs a nálunk használatos kérdő- vagy felkiáltójelnek megfelelő jelzés.

A pap áldoztatás közben (ha tudja) név szerint szólítja az áldozót és azt mondja: "Isten szolgája/szolgálója, N. részesíttetik az Úristennek, a mi Üdvözítő Jézus Krisztusunknak drága, legszentebb, legtisztább testében és vérében bűneinek bocsánatára és az örökéletre." Utána pedig Izaiás könyvében található mondattal folytatja: "Íme, ez illeti ajkaidat, elvétetik gonoszságod és bűneidtől megtisztulsz." Egyébként ezeket a szavakat a próféta egy látomás során hallja, amikor az Úr színe elé kerül, és fölkiált: "Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek..." Ekkor egy angyal vesz az oltár parazsából, odarepül hozzá, megérinti vele az ajkát, s ekkor mondja: Íme, ez illeti ajkaidat... (Iz 6,6-7).

Kedves Zsófia!
A kép Ádám és Éva kiűzetését ábrázolja. A VIII-IX. századból való bronz dombormű Verona egyik templomának (Szent Zénó bazilika) bejárati kapuján található.
A zsoltáridézet viszont épp arról beszél, hogy nincs kitől félnie annak, akinek maga az Úr a világossága. Ő az üdvösség, vagyis a szabadulás a bűntől és a haláltól, valóban nincs kitől és mitől félni.

A miskolci Exarchátus közvetlen a Szentszéknek van alárendelve. Még nem önálló egyházmegye. Ilyen helyzetben a Szentszék kinevez egy személyt, aki ezt az egyházkormányzati területet irányítja. Ha ideiglenesen nevezik ki, akkor azt kormányzónak hívják, és addig tart a joghatósága, amíg ki nem neveznek egy exarchát, aki viszont haláláig (vagy nyugdíjba vonulásáig) igazgatja a területet. Az exarcha lehet püspök is, pap is. Az előbbi esetében beszélünk püspök exarháról. Ezt a megbízást kapta Orosz Atanáz atya is. Akkor válik majd a Miskolci Apostoli Exarchátus exarchájává, amikor püspökké szentelik.

Kedves Viktória!
A szavaiból érzem, hogy nyitott arra, hogy fölvegye a keresztséget. Mi akadálya van? Ha szeretnének összeházasodni, az illetékes atyát meg kell kérni, hogy ne csak jegyesoktatást tartson, hanem készítse föl Önt a keresztelésre is. Annál szebb lesz majd a házasságuk, ha minél mélyebben megismerkedik a krisztusi élettel, és úgy házasodnak össze.

Nagy érték, ha valahol még ismerik és tudják énekelni a ruszin (ószláv) liturgikus énekeket. Kár volna hagyni kiveszni. Merem azt mondani, ha ebben a tisztelendő úr hajthatatlan, akkor keressék föl az esperest, hátha ő hatni tud rá. Ne feledjék el ezeket az énekeket!

Az talán túlzás mondani, hogy egyik pap sem énekli. Én néha szoktam hallani. Nyugodtan lehet akár kérni is a tisztelendő urat, hogy ünnepélyesebb alkalmakkor énekelje úgy.

Érdekes helyzet, hogy a katolikus tanítás szerint a nem katolikusok érvényes házasságot kötnek, ha a saját felekezetük szerint kötötték meg a házasságot. Ilyen értelemben még a polgári kötés is érvényes házassági kötelék a nem megkereszteltek számára. Ha utána megkeresztelkedik, a házassága érvényes. Egy református fél viszont a saját egyházi tanítása szerint köthet újra házasságot. De ha katolikussal szeretné, az a katolikus fél számára már nem lehetséges.

Kedves Testvérem!
Érthetetlen számomra, amit ír. Nagyböjt minden szerdára és péntekre elő van írva az Előszenteltek Liturgiája. Ha csak nincs súlyos akadálya, el kell végezni. Érdemes énekgyakorlatot tartani, mert nagyon nehéz dallamokból épül föl. Lehet, hogy a Tisztelendő Úr másként tudja, s azért nem akaródzik neki így végezni. E nehéz énekeket egyszer megtanulja az ember, utána már fújja. Sok kegyelmet hozzá!

Kedves Éva!
Nem kell föladniok. Megvan a jogi útja annak, hogy ha a korábbi házasfél nem hajlandó együttműködni, akkor is le lehessen folytatni a pert. Ebben az illetékes bírósági helynök tud majd Önöknek segítséget nyújtani. A parókusán (plébánosán?) keresztül el tudja őt érni. Sok sikert!

Kedves Zsuzsa!
A keresztelésnek nincsenek anyagi feltételei. Teljesen ingyenes. Egész egyszerűen föl kell keresnie a lakóhelye szerinti görögkatolikus papot, és ő majd elmondja a szükségeseket. Főként azt, hogy mit kell tennie, hogy a kislánya a keresztelés után megfelelő keresztény nevelésben is részesüljön.

Úgy tudom, hogy kialakulóban van nálunk is. Van már állandó diakónus és alszerpap is. Idővel biztosan lesz még több is.

Nincsen különösebb jelentősége. Mindkettő megtalálható a bizánci hagyományban - több más fajtával együtt -, s mindkettőt használjuk a magyar görögkatolikus életünkben is.
Az elmúlt évtizedekben tévesen "orosz" vagy "pravoszláv" keresztnek mondták többen is, holott jóval korábban a görögöknél és megtalálható volt, s ma is használják, illetve a szláv ábrázolásokban is találunk másféle keresztábrázolást is.
Főként Kárpátalján a XX. század folyamán a görögkatolikusok - talán e tévedés folytán - inkább kerülték a használatát. Mivel sokan ma is hordozzák ennek emlékét, erre tekintettel olykor mi is inkább az egyenes szárú keresztet használjuk. Jóllehet, az ikonográfia szereti úgy értelmezni a kereszt ferde szárát, mint mérleget, amely egyeseket fölemel, mások számára bukást hoz. Éppen a nagyböjti 9. imaóra egyik szép imája világít rá erre: "A két gonosztevő között, mint az igazság mérlege állott a te Kereszted, mert míg egyiket a káromlás terhe pokolba süllyesztette, a másik bűneiből megkönnyebbülten az Isten-ismeretre jutott el. Krisztus Istenünk, dicsőség néked!"