Valóban, sokszor megszégyenítenek bennünket a szektások, akik sokszor elszántabban és odaadóbb lélekkel követik a maguk vallásának előírásait, mint mi, keresztények. Isten mindenkit a lelkiismerete szerint ítél meg. Ő tudja legjobban a felmentő körülményeket is. Azt szoktuk mondani, hogy aki beleszületik egy tévtanításba, szüleitől, tanáraitól veszi át, annak ebben a tévedésben szinte semmi felelőssége nincsen, hiszen ő követi azt az utat, amit megismert. A tévtanítás kezdeményezőinek van sokkal nagyobb felelősségük.
Ha ilyen embereket látunk, akkor ne megítéljük őket, s különösen is tartózkodjunk attól, hogy lenézzük őket, hanem serkentsen minket arra, hogy a magunk hitét, Krisztushoz tartozását még nagyobb odaadással, tanúságtevő erővel akarjuk megélni.

Javaslom, olvassa el Szent István intelmeit a fiához. Abban rátalálhat Szent István igazi, belső gondolataira. Nagyon nehéz megítélnünk ezer év távlatából, hogy mi lett volna a helyes magatartás akkor. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy milyen volt akkor az emberek gondolkodása, a népek szokásai. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a mai kor gondolkodásából, ebben élünk, s ebben kell keresztényként viselkednünk. Nem vetíthetjük vissza a mostani gondolkodást az ezer évvel ezelőtt élt őseinkre. Szent István sokban meghaladta korát a keresztény gondolkodásában - ezért lett szent -, és az ő uralkodása nyomán változott meg egy egész nemzet gondolkodása és magatartása.
Egy példa: az Ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért törvény elég kegyetlennek tűnik, holott akkor nagyon emberséges volt, mivel ennél sokkal féktelenebb volt a bosszú.
Így Szent Istvánt is a saját korához kell mérnünk. Akkor tudjuk észrevenni igazi nagyságát.

Kedves Fiatal Barátom!
Elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, de ez még nem ok arra, hogy ne tudnának lemondani a testi együttlétről. Már most figyelmeztetem, hogy ha majd megházasodik, remélhetően nagyon fogják szeretni egymást, mégis sokszor lesz olyan időszak, hosszabb vagy rövidebb, amikor nem lehetnek egymáséi. Vagy egyikük betegsége, lelkiállapota miatt, vagy mert közel van a szülés - előtte, utána - és még sok más ok is lehet. Meg kell tanulni lemondani, mégpedig egymásért, szeretetből. Amikor azt mondja, nem tudjuk - esetleg nem is akarjuk - magunkat megtartóztatni, ez bizony a testnek a vágya és követelése. A szerelem ennél nagyobb, tud várni, tud uralkodni a testi ösztönökön.
Nagyon kérem, semmiképpen se költözzenek össze, mert ezzel mintegy állandósítaná a testi kapcsolatukat. Most még esetleg elmehet gyónni és áldozni is, ha a szentgyónásban megfogadja, hogy törekszik a megtartóztatásra. Ha összeköltöznek, akkor esélye sincs annak, hogy tudjanak testi tisztaságban maradni, de nem is állíthatja, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüli, mert egy fedél alatt lakik a bűnnel. Ez aztán hosszú időre nagyon eltávolítaná Önt az Úristentől. S ahelyett, hogy a kedvesét segítené Feléje, Ön is egyre távolodik tőle.
Erősnek tűnik talán, hogy azt mondom: egy fedél alatt él a bűnnel? A két szerelmes között a testi kapcsolat gyönyörű, ezt a Teremtő találta ki nekünk, a mi örömünkre. De amikor még nincsen rajta az Isten áldása, akkor idő előtt ellopjuk azt az ajándékot, amit Ő szeretne adni nekünk. Ennek az is súlyos következménye, hogy ha most, a házassági kötelék nélkül élik meg a testi kapcsolatot, akkor később, ha már megvan a házassági kötelék, akkor sem fog az sokat jelenteni, s 5-10 év múlva meglát egy másik gyönyörű nőt, akkor nem lesz erő, ami visszatartsa a házasságtöréstől.
Szóval, higgye el, kedves Barátom, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Most sokkal inkább a lélek közeledése legyen a kapcsolatuk tartalma, akkor majd a testi egyesülés is Isten akarata szerint lesz, minden káros következmény nélkül.

Nagy Szent Antalról jegyezték fel, hogy egyik alkalommal kegyetlenül megkínozták a gonosz szellemek. Lelkileg iszonyatos kísértésekkel gyötörték. Hosszú idő után aztán egyszer csak, mintha megnyílt volna a barlang teteje, óriási világosság áradt be. A kísértők elmenekültek. A szent elcsigázva tekintett fel, és azt mondta: Hol voltál eddig, Uram, miért nem jöttél a segítségemre? Erre így szólt az Úr: Gyönyörködtem, Antal, a küzdelmedben.
A kicsit meglepő történet azt árulja el, hogy vannak olyan helyzetek, akár időszakok, amikor úgy érezzük, magunkra hagy az Úr. Pedig nyilvánvalóan nem hagy el, de néha engedi hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Ez mindenképpen jót tesz nekünk, még ha szeretnénk is elmenekülni, csak éppen nem tudunk.
Azt mondom Önnek, egyáltalán ne vegye a lelkére, hogy ilyen gondolatai vannak. Egészen addig, amíg küzd ellenük, addig nincs semmi baj.
Egy másik szentről meg azt jegyezték fel, hogy nem azért imádkozott, hogy múljék el a kísértés, hanem azért, hogy kapjon elég erőt az elviselésére.
Amíg nem veszi el Öntől ezt a nehéz küzdelmet, addig Ön is így imádkozzon: Adj hozzá erőt, Uram! Nem fog emiatt elveszni semmiképpen sem. Inkább erősödik a hite, az Istenhez ragaszkodása. Furcsa talán, de azt javaslom, inkább adjon hálát ezekért a gondolatokért, a velük való küzdelemért, és az erőért, amit eddig kapott hozzá.

Kedves DrKJ!
Minthogy nem lelki természetű kérdést tett fel, ezért a megjegyzését továbbítottam a szerkesztőknek.

Mindenképpen a legfőbb ok az évezredes hagyomány. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy ha már 2000 évig így volt, akkor legyen eztán is így. A hagyomány nagyon mélyen átjárja az emberi gondolkodást, a társadalmi viselkedésmódot, a kultúrának nagyon sok területét. A Keleti Egyházban élő családos papság gyakorlatának többi oka pedig ebből származtatható. A magyarázatok inkább csak utána következnek, amelyek érthetővé teszik az adott gyakorlatot.
Ezzel talán válaszoltam a második kérdésére is. Ugyanis a Nyugati Egyházban is több, mint ezer évre visszamenő hagyomány a cölibátus. Ha változtatni akarnánk rajta, akkor az nagyon sok mindent megváltoztatna, amely egyáltalán nem biztos, hogy azt a jó eredményt hozná, mint amit egyesek bizton várnak tőle. Főként ez lehet az akadálya, szerintem, hogy senki nem meri vállalni (pápák, püspökök), hogy ezt a beláthatatlan következményekkel járó óriási változást elindítsa. A személyes véleményem az, hogy nagy értéke van a cölibátusnak is, és pusztán azért, mert ma a világ hihetetlen erővel kikezdte ezt a csodálatos értéket, sőt az embereket is, akiket erre hív az Isten, emiatt a világi támadás miatt még nem kellene elhagyni ezt a kincset. Sőt, épp ellenkezőleg, erősíteni kell az egyházunk értékeit, még ha a világ nem is érti, nem is értékeli.

Gondolatban kevésbé súlyos bűnöket tudunk elkövetni, mint szóban vagy cselekedetben. A fejünkben zajló gondolatokról más nem tud rajtunk kívül, csak a Jóisten. De ezek is lehetnek nagyon mérgezők. Viszont, amíg küzdök ellenük, addig csak kísértésnek tekinthetők. Érdemes mégis meggyónni, hogy a szentgyónás kegyelme által tisztuljon az elménk és erőt kapjunk a további küzdelemhez.
A bűn súlya mindig a szívünk állapotától függ. Lehet szavakkal is nagyon súlyos bűnt elkövetni, és cselekedettel is lehet súlyosat vagy jelentéktelent.

Kedves Leányom!
Nagyon helyes, hogy azt keresi, milyen munkákat végezhet az egyházban. Nagyon sokféle lehetőség van erre. Szép dolog, ha a fiatalok besegítenek a templom takarításába, annak virágozásába. Sokat jelent még - az Egyház hivatásához tartozik - ha segít meglátogatni idős, rászoruló embereket. Esetleg nem is csak egyedül, hanem néhány barátjával együtt. Persze, nem sokan, mert akkor megijednek Önöktől. El sem hiszi, milyen nagy örömet okoz azzal, ha csupán elmegy és beszélget egy-egy idős emberrel. Vagy akár olyan fiatallal, gyermekkel, aki betegsége miatt az otthonához van kötve. Ezen kívül még más lehetséges munkák is vannak, amelyeket a tisztelendő úrtól kell megkérdezni. Az egyházi szolgálattételhez tartozik például az is, ha imacsoportban vesz részt, vagy esetleg azt szervezi, mozgatja.
A szerelem érzésében én nem keresném az Isten üzenetét. Ez egy érthető, természetes jelenség, amit helyesen kell kezelni. Arra használhatja fel, hogy azt mondja imádságban a Jóistennek: én Téged akarlak a világon a legjobban szeretni, Uram.

Kedves Rita!
Lélektanilag mindenképpen nagy szerepet játszik az, ha korábban volt állandó nemi kapcsolata, most pedig nincsen. Hiszen mindenképpen nagyon erős nyomot hagyott a lelkében, az érzelmeiben, a gondolataiban. Akkor is, ha jónak érezte azt az időszakot, akkor is, ha gyötrelmes volt.
Ehhez a lélektanilag fertőzöttnek tekinthető állapothoz szegődik a kísértő, amely minden lehetséges alkalmat és helyzetet próbál kihasználni arra, hogy eltávolítson minket Istentől. Igen, nagyon erős kísértésnek van kitéve, és ennek oka bizonyos mértékben a saját hibájában, a saját korábbi bűnében keresendő.
De nem ez a lényeg. Nem hátrafelé kell tekinteni, hanem előre. Ezt csak azért mondtam el, hogy jobban megértse saját helyzetét.
Vigasztalásul mondom még, hogy ezek az jelenségek időszakosak szoktak lenni. Most úgy érzi, hogy nem bír vele, állandóan zaklatja, de lesz majd olyan időszak is, amikor ez a nagyon erős kísértés alábbhagy.
Éppen ezért ne tulajdonítson nagy jelentőséget neki. Jön és megy. Tanácsom még, hogy ne azonosítsa magát ezekkel a fertőzött gondolatokkal. Harcol ellenük, nem akarja, hogy ott legyenek, tehát ezek nem is Önhöz tartoznak. Persze, zavaró, mint egy szemtelen légy, amit nem könnyű sem elhajtani, sem lecsapni. De balga az az ember, aki képes felidegesíteni magát egy szemtelen légy miatt.
Imádkozzon, vigye az Úr elé ezt a gondját! De ne csak azt kérje, hogy múljon már el ez a gyötrelem. A Úristen megengedi, hogy küzdjön vele. E küzdelme által tisztul, erősödik a lelki harcban. Gyakran gyónjon - mondjuk, havonta - és rendszeresen áldozzon, minden vasárnap, vagy akár hétköznap is, ha megteheti. Egyedül nem fog tudni úrrá lenni ezen a támadáson, az Úr viszont meg tudja szabadítani. Mindenesetre tudnia kell, hogy nem haragszik Magára emiatt, hanem ott áll, és segít a küzdelmében.

Mindenképpen meg kell beszélnie ezt a kérdést a lelkiatyjával. Ha ilyen komoly útra készül, akkor nagyon fontos, hogy legyen lelkiatyja. Lehetséges, hogy éppen abban a közösségben van az az atya, akivel eddig elbeszélgetett? Akár ott van, akár nem, vele kell megbeszélnie, hogy mi az oka az elutasításnak. Nyíltan meg kell beszélni, hogy azért utasították-e el, mert nem tartják alkalmasnak a szerzetesi életre, vagy pedig azért, mert úgy látják, nem oda szól a hivatása. Ha az előbbiről van szó, akkor mindenképpen más úton kell keresnie, hol tudja magát Istennek adni, hogyan tud mások szolgálatára lenni, az Egyházban szolgálni. Ha viszont inkább az derül ki, hogy lehet Önnek szerzetesi hivatása, csak más közösségben, akkor ne féljen tovább lépni, tovább keresni. Tekintse úgy, hogy ezt a döntést magától a Jóistentől kapta, aki, ha bezár egy ajtót, akkor ki is nyit egy másikat. Menjen, haladjon tehát tovább!

Kedves Mea!
Ha megpróbáljuk csoportosítani, a következőkről számol be: szívbeli szomorúság, az imában való elégedetlenség, önmagával való elégedetlenség, törekvés a buzgóságra, Isten szenvedélyes keresése, amely gyakran békét ad, és elmenni valahová.
Ezek nem föltétlen rosszra utaló jelek. A szomorúság mélységet ébreszthet. Az ima értéktelenségének érzete utalhat a késztetésre, hogy szeretne még mélyebben imádkozni. Az önmagával való elégedetlenség is lehet az önismeret fejlődésének a jele, s ha hittel párosul, akkor még inkább Istenhez viszi közelebb. Ezt látszik erősíteni a nagyobb buzgóság az istenkeresésre. Az elvágyódásából sem olvasok ki mást, mint valami tenni akarást, többre törekvést.
Természetesen azt nem tudom megmondani, hogy mi okozza Önben ezeket az érzéseket, de arra adhatok tanácsot, hogy mire használja fel. Véleményem szerint az eddigi életének az elégtelensége fogalmazódik meg ezekben az érzésekben, tehát lépjen tovább. Ez nem jelent feltétlen látványos változást, de akár az is lehet. Késztetés bontakozik ki, hogy többet tegyen az Úrért, mint eddig. Változtasson a lelkiéletén, jobban gondolja át, hogy mit vár Öntől az Isten.
Javaslom, hogy e levél olvasása után szánjon egy kis időt az Úrral való beszélgetésre. Vele tárgyalja meg, hogy igaza van-e ennek a lelkiatyának vagy nincsen. De még inkább azt, hogy: Mit vársz tőlem, Uram. Imádkozom Önért, hogy megtalálja.

Az Egyházban megkötött házasság mindenütt érvényes, bármely országban történt is az esküvő. A katolikus Egyházjog az egész világon egyformán érvényes. Persze, vannak helyi adottságok, de azok nem ilyen lényegi dolgokra vonatkoznak. A korábbi egyházjog tiltotta a lelki rokonságban lévők házasságkötését (ilyen a keresztszülő és keresztgyermeke közötti viszony), de a ma érvényes Kódex ezt eltörölte. Ez, természetesen Magyarországra is vonatkozik.

A katolikus és ortodox egyházban a bűnbocsánat rendes és természetes módja a szentgyónás. De vannak rendkívüli utak is. Isten mindenkinek megbocsát, aki megbánja bűnét. Ebben azok is bízhatnak, akik valamilyen súlyos ok miatt nem gyónhatnak. Ha nem a szentségnek vagy magának az Egyháznak a megvetése, nem is lustaság vagy hanyagság miatt marad távol valaki a szentgyónástól, hanem valamilyen rajta kívül álló ok miatt, annak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy az Isten nem bocsátana meg neki, amikor bűnbánatot tart. Hogy milyen módon, ezt csak az Isten tudja. De nem is érdemes fürkészni ennek mikéntjét. Krisztus megváltása mindenkire érvényes, s ki-ki a maga buzgóságával nyissa meg erre az életét.

Inkább úgy fogalmaznék, a szerzetesség világban megélhető formája. Több rend is felkínálja ezt a lehetőséget. Olyan világban élő emberek csatlakozhatnak hozzá, akár egyedül élők, akár családosak, akik vállalják az ehhez tartozó imádság-kötelezettséget, s természetesen az ebből fakadó még buzgóbb keresztény életet. Tudomásom szerint a ferenceseknél is létezik harmadrend. Keressen fel egy ferences rendházat (címüket megtalálja a világhálón) és ott részletesebb útmutatást is adnak Önnek.

Én még erről nem hallottam. Esetleg azért marasztalhattak el egyes személyeket, mert a bizonyos szentekért tüntetően végzett imádsággal azt fejezhették ki, hogy nem hisznek azon személyek üdvözülésében.
A szentek azok, akikről az egyház bizonyosan állítja, hogy már az üdvözültek közé tartoznak. Ezért nem szoktunk értük imádkozni. Viszont egyáltalán tilos és téves. Egyházunk liturgikus teológiája igazolja ezt, hiszen a Szent Liturgia során a szent áldozatot mindenkiért fölajánljuk, ennek a felsorolásba sok szentet is beleveszünk, sőt, még az Istenszülőt is. A pap csöndesen mondja az imát: Felajánljuk még neked ezen okos szolgálatot a hitben elhunyt ősatyák, atyák, pátriárkák, próféták, apostolok, hithirdetők, evangélisták, vértanúk, hitvallók s önmegtartózkodókért s a hitben megdicsőült minden igaz lélekért ? és fennhangon folytatja: kiváltképpen legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkért, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriáért.