Kedves lelkiatya azon gondolkodtam hogy az mit jelent hogy Isten szeret minket? Hogy lehet ezt viszonozni ha tényleg így van? Mit tud bennem szeretni? Állandóan csak bűnt követek el! Azt se tudom hogy miért bűn ami nekem jó és örömet okoz? Kemény szívű rossz ember vagyok! Gyűlölöm magam érte, de kő szívem van! Fradigirl
Ha érzékeli ezt a kemény kőszívét, ez azt jelenti, hogy van rá érzékenysége. Sok kemény szívű ember van, aki erről nem is vesz tudomást, és nem is akar tenni ellene. Ön tehát már ennél sokkal előrébb van. Sőt, vágyik arra, hogy megértse (szíve mélyén meg arra, hogy megérezze) Isten szeretetét. Ezek mind nagyon jó jelek. Ha Ön szeretné megérteni, sőt, szeretné viszonozni Isten szeretetét, ez meg már azt jelenti, hogy él Önben ez a szeretet, van rá fogékonysága, csupán ezt szeretné növelni annyira, hogy sokkal erősebb - én inkább úgy mondanám -, hogy meghatározó legyen. Még kevés tapasztalata van Isten szeretetéről, ezért a saját, fölismert méltatlanságát akadálynak látja. Holott épp az az egyik legerősebb érv, hogy minden bűnünk, méltatlanságunk, szégyentelenségünk ellenére Isten nem szűnik meg szeretni minket. Azért is fogjuk föl ezt nehezen, mert mi emberek nem így viselkedünk, mi erre képtelenek vagyunk, és ha a szeretetre gondolunk, akkor legföljebb az emberi szeretetet vetítjük rá Istenre.
Isten mit szeret Önben, kedves testvérem? A lényét, a személyiségét, azt, akit ő maga alkotott meg, aki Önt szeretetből létre hívta, hogy legyen, hogy találkozhasson vele. Teljesen függetlenül a tetteitől. Ez megint csak emberi elképzelés, hogy valakit a tettei miatt és alapján szeretünk. Isten nem így van velünk. Az ő végtelen és határtalan szeretetét mi nem tudjuk lerombolni. Akármennyit vétkezünk is, ez nem érinti az ő irántunk való szeretetét.
Fontos, hogy keresse a vele való kapcsolatot, beszélgessen vele, töltsön időt együtt ővele. Vigye elé a bűneit. Ne egyedül hordozza, közben pedig haragvó gondolatokat küld Isten felé anélkül, hogy odafigyelne rá, hogy meghallgatná, hogy ő mit mond ezekre. Ne a bűneivel törődjék, ne azokra nézzen, hanem Istenre. Emelje föl a fejét, a tekintetét. Szólítsa meg őt: Uram, valóban szeretsz, mindezek ellenére? Mit gondol, mi lesz a válasza? Talán az, hogy nem? Szó sincs róla. De nem elképzelni kell az ő válaszát, hanem a csöndben valóban odafigyelni rá. Meg fogja látni, szép előre lépés és a mostani állapotából való kilépés vár Önre. Csak tartson ki az imádságban!
Kedves Lelkiatya!
A párommal ha vmi rendkivüli esemény nem jön közben,együtt imádkozunk.
Nagyon sok szép Bünbánati imáink vannak.
Ön az Adventi bünbánati időszakban melyiket ajánlja?
Válaszát köszönöm!
Ugyanazt a bűnbánati imát, mint amit nagyböjtben végzünk - legalábbis mi, görögkatolikusok. Valójában a karácsonyi böjtben is vannak olyan napok, amikor a vecsernyében ezeket kellene imádkoznunk.
Szent Efrém fohászai:
Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! (Metánia)
Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! (Metánia)
Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké! (Metánia)
Kedves Lelkiatya, meg a Testvér, aki a nőgyógyászati félelmet kérdezte!
Nem tudom, van-e védőnő, vagy nő- nőgyógyász, akitől vizsgálat előtt meg lehet kérdezni, mivel jár. Ultrahang, méhnyakrákszűrés, általános vizsgálat? De közvetlen a vizsgálat előtt is meg kell mondani, hogy félek mert, és válaszolni fognak rá. összerándul a hüvely, méhnyak, védekezünk, úgymondt a nemkiívánt behatolás ellen. Pl: én is mondtam az ultrahang után, méhnyakráknál, hogy érzékeny, mert fájt. De segítenek, pl: az asszisztenső kérdez valamit eltereli a figyelmem. Kulcs, hogy lehessen kérdezni, választ kapni. A férfi orvosok dúrvák voltak velem, a nők megértőbbek, mintha ők is átélték volna...De tényleg, ezt én kérdezem, hogy miért van az, hogy az ember elmegy vizsgálatra, egészségmegörzés, kontroll, találnak valami gombát, úgy lecseszik a fejemet, hogy csak na. Ahelyett, hogy értékelnék, hogy vigyázok magamra. Az, hogy beteg leszek, előfordulhat. Aztán felajánlás, eleve imádkozom a kezelőorvosért, a vizsgálat sikeréért, azért, hogy elfogadja, ha rossz eredményt kapok, a rózsafüzért szoktam mondani, míg várok. Aztán meg hálaadás. Akár misét is mondatok.
Nem könnyű feladatot bízott ránk az Úr: "Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok." (Róm 12,14). Pedig, az orvos elvileg nem üldöz minket, mégis, ha érzéketlenül, együttérzés nélkül végzi a munkáját (hála Istennek, nem mindegyikük ilyen, sőt, intelligensek lévén, sokkal több közöttük a jó szándékú, segítőkész ember), szóval az ilyen embereket is áldani kell. Ahogyan Ön is teszi, mint látom. Hogy miért ilyenek? Erre nem könnyű válaszolni. Alapvetően a bűn miatt, amelynek terhe alatt mi is vagyunk. Mi is vétkezünk, tehát ne ítéljük meg a másikat, aki szintén. Ő itt, én másutt hibázom. Az a legjobb - amit Ön is tesz - bármilyen orvos keze alá kerülök is, imádkozom érte.
Tisztelt Lelkiatya! Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem.
"Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül" (Mt 10,22). Ne adja föl a küzdést! Van, amikor nagyon jól megy, van, amikor meg csapnivalóan. Mint a foci. De amikor nehéz, akkor is tudnia kell, hogy ilyenkor Isten nem hagyja magára, hanem viszi, segíti a nehéz időszakon át is. Rendben van, ha kér dolgokat. Erre buzdított is minket Jézus: "Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek" (Jn 14,14). Csak meg kell tanulni az ő nevében kérni. Erre nem elég, ha hozzátesszük: "Jézus nevében..." Rá kell hangolódnunk Jézus lelkületére, Jézus gondolataira. Akkor fogunk tudni valóban az ő nevében kérni.
Ön már fölismeri a gyarlóságait, ez jó, csak most még inkább bosszankodik miattuk. Ahelyett, hogy ezekkel odamenne az Úrhoz, és letenné a lábai elé. Ezt tegye rendszeresen, merem mondani, akár gyakran is. Úgy látom, hogy formálódóban van az érzékeny lelkiismerete, és ez is nagyon jó. De még nem tudja kellőképpen használni, még nem annyira erős, hogy a tetteit irányítsa. Ezt gyakorolni kell. Ne féljen, álljon bele!
Istenre mérgesnek lenni butaság. Ez olyan, mint ha ráznánk az öklünket a viharfelhő felé, hogy nehogy essen az eső. Isten a legjobbat akarja, a legjobbat adja nekünk. Csak még vaksi a szemünk, és nem könnyű ezt belátni. De idővel menni fog. Ne hagyja abba: olvassa továbbra is minden nap a Szentírást. Gyónjon legalább havonta és áldozzon minden vasárnap, de lehet hétköznap is. Ez az erőfeszítése, még ha nehezére is esik, nagyon szép gyümölcsöket fog teremni. Garantálom Önnek.;-)
Kedves Lelkiatya! Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre Isten akaratával (és, a konkrét példában, az eljegyzéssel) kapcsolatban. Lenne még egy kérdésem: mit tehetek, ha valamikor úgy tűnik, Jézus üzen nekem nagyon egyértelműen és én még sem tudom elhinni? Hogy ha Isten akarata egyértelműnek tűnik, de nem merem elhinni, mert valami hatalmas kegyelemről van szó vagy éppen arról, hogy akarata szerint való valami, amit nagyon szeretnék és éppen ezért nem merem elhinni, nehogy ezzel elbízzam magam? Több dologgal kapcsolatban is jártam már így....Úgy éreztem, hogy Jézus válaszol a kérdéseimre, láttam az ő nézőpontját, kiderült, hogy megkapok-e valamit, amit kértem tőle, ez volt az egyik, a másik meg az, hogy valamiben megegyezett az akaratunk és ez egy hatalmas kegyelem is volt....Próbálok bízni is benne és hinni is benne, de félek, hogy hibát követek el, mert nagyon nagy kegyelmekről van szó. Ha nem probléma, nem írnám le. Eddig is adott hatalmas kegyelmeket...olyanokat, amikről sose gondoltam volna, hogy megadja. Őszintén szólva elég látványosan és ezért vannak olyanok is, amikről mások is tudnak a katolikus közösségünkben és mondták is nekem, hogy nem véletlenül kaptam azokat és hogy én voltam a megfelelő személy ezekre, csak máshogy fogalmaztak. Nem dicsekszek sose, félreértés ne essék, ők maguk hozták fel a témát. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy eddig is kaptam sok kegyelmet és éppen ezért kellene talán hinnem, sőt, akkor is kellene ha azokat nem kaptam volna, de hajlamos vagyok félni, hogy félreértek valamit. Úgy érzem, hogy pont akkor lenne pedig jobb a hitem, ha a hihetetlenül jó dolgokban is mernék hinni. Nem mintha én hozzá hasonló lennék, de felmerült bennem, mi lett volna ha Mária is elkezdett volna kételkedni mikor megjelent neki az angyal? Mária sokszor példa előttünk...talán éppen ebben is, hogy akkor is merjek elhinni valamit, ha valami hihetetlenül nagy kegyelem lenne? Jobb elhinni és ezzel erős hitet mutatni, mert Isten akkor se haragszik, ha félreértem? Máskor is volt már olyan, hogy valahogy nem értettem Jézus mit miért mond nekem, de igaza lett....Korábban sokat gyötrődtem, mert nem voltam boldog egy párkapcsolatban, nem is volt katolikus kapcsolat, engem nagyon Jézus felé húzott a szívem, egy teljesen más életre, de az akkori párom meg még szeretett, én mondtam ki a kapcsolat végét. Nem tudtam, hogy bűn vagy nem, hogy elhagyom és neki meg ezzel fájdalmat okozok és amúgy is, vajon ezt akarná-e az Úr. Akkor egy igeszakaszt találtam, egyébként angolul, de valamilyen olyan fordítás volt, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy nem lenne bűn, de mindig más addigi fordításnál egyértelműbb volt, mert egyszerűen más volt a megfogalmazás. Megléptem ezt, akkor borzalmasan nehéz volt, de nem bántam meg. Csak ezért írom ezt, mert ez is egy olyan dolog volt, hogy akkor nem értettem, Jézus mit miért mond és mégis beigazolódott, hogy úgy van, ahogy mondja. Ez már a múlt, a kérdésem most inkább a levél első felére vonatkozik. Remélem érthető, hogy mire lennék kíváncsi. Hálás lennék a válaszáért.
Az idők során ezek tisztulni fognak. Ha megmarad az imádságos, Krisztust követő életben, akkor ezek a tapasztalatok hozzásegítik majd ahhoz, hogy egyre hamarabb és egyre világosabban ráérez, rátalál az Isten akaratára. Most még bizonytalanságok fűződnek hozzá, de ezek idővel letisztulnak. Teljesen sosem múlik el, de viszonylagos nyugvópontra kerül. Azt tanácsolom, minél inkább bízzon Istenben, az ő ajándékaiban. A gőgöt mindig kerülje, mindig ismerje föl, ha jelentkezik egy-egy szép tapasztalat mellékzöngéjeként. De a gőg kísértése ne térítse el attól, hogy bátran merje Isten újtát követni!
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy mit kell tenni hogy érezzük az ünnep örömét? Milyen egy jó keresztény adventi készülődés? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Aki arra készül, hogy érezze az ünnep örömét, az óhatatlanul csalódni fog. Az érzelmeinket nemigen tudjuk irányítani, csak nagyon közvetett módon. De azért is, mert a jó érzés keresése, várása az önzésen alapul: én szeretném magamat jól érezni az ünnep hangulatában. Ez olyan, mintha csak a kirakaton át gyönyörködnék az üveg másik oldalán lévő dolgokban. Szép, tetszetős, de nem tudom megfogni, megragani. Ahhoz, hogy belépjek a kincsek közé, önmagamba kell szállnom. Csak a belülről átélt ünnep adja át igazán az ünnep tartalmát. Van, amikor ezt jó érzés kíséri, van, amikor nem. Nem az érzés, a dolgok, az események látványa emel be és föl az ünnepbe, hanem az, ha én is részese vagyok. Nem véletlenül alakultak ki a misztériumjátékok, amelyekben eljátszák az egyes eseményeket, hogy átélhessük azokat. A keresztény ünneplés ennél jóval többet ad. Nem csak segít átélni az eseményt, hanem valóságosan be is kapcsol abba. Erre kell készülnünk az ünnep előtt. Nálunk 40 nap, a rómaiaknál 4 hét az előkészület. Ennek minden napján kell, hogy legyen figyelmünk a befelé fordulásra. Ebben segít a napi szentírásolvasás, lelki olvasmány (mi is kínálunk minden napra egy rövid elmélkedést, amit a kispapok írtak), többlet imádság. De ezt ne csak letudni akarjuk, hanem legyen lehetőség a mélyebben önmagunkba tekintésre. Ha erre minden nap szán legalább 5 percet, akkor ez fogja eredményezni, hogy mire odaér, valóban belülről lesz fölkészülve az ünnepre.
Kedves Lelkiatya! Lehet, hogy egy megválaszolhatatlan kérdést teszek fel, bár talán egyáltalán nem is bonyolult: honnan tudhatja valaki, hogy az ő akarata megegyezik-e Istenével? Főleg, amikor komoly dolgokról van szó és más személyek is érintettek. Nem egészen egyezik meg a helyzetemmel, de azért hasonló is hozzá: ha egy férfi szívében ott a vágy, hogy eljegyezze a szerelmét, akkor honnan tudhatja, hogy ez Isten akarata-e vagy csak a sajátja és elvakítják az érzelmei? Akár fordítva is, bár ez kicsit másabb: amikor egy nő nagyon vágyik arra, hogy a férfi, akit szeret jegyezze el vagy viszont szeresse és csak az övé legyen, akkor honnan tudhatja, hogy ez Isten akarata-e? Ha már évek óta egyre jobban szereti és az érzelmileg "hűvösebb" időszakok ellenére sem múlt el a szerelem, egy ideje már inkább egyre erősebben érzi, hogy nem akarna másé lenne és még azt is, hogy ez az út vezetné legjobban a szentségre, akkor sejtheti, hogy ez Isten akarata, vagy még ilyen körülmények között sem biztos? Tegyük fel, hogy nagyon úgy tűnik, vagy akár ki is van mondva, hogy a másik fél viszonozza ezeket a dolgokat....Most inkább a saját érzés + Isten akarata szempontjából kérdezem ezt az egészet. Az, hogy jegyesoktatás van meg a házasságot át kell gondolni, ezek érthető dolgok, de valami oka annak is van, hogy valaki a jegyesség mellett dönt, odáig is el kell jutni. Erről kérdeznék inkább, nem arról, ami utána van és egyértelmű és pap bevonásával történik meg szentségi kötelékkel. Éppen arról az időszakról, ami elvileg bizonytalanabb. Vagyis amikor az ember nagyon biztosan érezni véli, amit érez, de mi van ha mégsem az Isten akarata? Vagy ha annyira erősen érzi, hogy szeretné és még a szentséghez is hozzásegítené, akkor annyira nem ronthatja el a dolgot, azért az már valószínű, hogy Istentől jön? Hálás lennék, ha a következőre is választ adna: normális ha az emberben félelmet is kelt egy ilyen szituáció? Nincs abban valami ijesztő, ha az ember egy komoly dologban, hosszú távra egy döntést hoz? Ha tegyük fel mégsem ez lenne Isten akarata és közben ezt az ember eldönti, akkor ez bizony jól el lett rontva, nem? Vagy, felmerülhet az emberben, hogy mi van ha félreért valamit és csak hiszi, hogy ez Isten akarata? Úgy értem, lehet az ember akármilyen szerelmes valakibe, ha Istennek az nem tetszik mert valamiért nem szánja egymásnak azt a két embert, akkor nem ér semmit az érzelem.
Teljesen érthető és jogos a kérdése. Ezzel sokat kell foglalkozni. Persze, nem csak magán a kérdésen agyalni, hanem sok oldalról körbejárni. Érdemes sok könyvet elolvasni a szerelemről, párválasztásról. Beszélgetni emberekkel, akiknek jól sikerült házasságuk és olyanokkal, akiknek nem, s vajon miért nem. Az Isten akaratát mindenben keresnünk kell. Vannak dolgok, amiben könnyű megtalálni, van, amiben nem. Hogy vasárnap menjek-e templomba, hétfő reggel iskolába vagy munkahelyre, ezekre a kérdésekre elég könnyű megtalálni, hogy Isten mit is vár el tőlünk. Az összetettebb, mélyebb kérdésekre pedig, mint a párválasztásnál is mondtam, széles körűen kell készülni. A gyakori szentírásolvasás, a rendszeres imádság, az értelmes emberekkel való beszélgetések, az irodalmi művek olvasása és még sok hasznos emberi tevékenység mind hozzájárulnak ahhoz, hogy minél tisztább gondolkodásúak legyünk. Aztán, amikor közvetlen döntés előtt állunk, akkor ezekből táplálkozunk. Illetve fontos és hasznos ilyenkor tanácsot kérni olyan személyektől, akiknek bízunk az értékítéleteiben. S ami a legfontosabb, a döntés előtt alaposan meg kell imádkozni a dolgot. Hozzáteszem, hogy amíg testben élünk, sohasem lehetünk teljesen bizonyosak egy-egy döntésünkben. Ha kicsiny mértékben is, de minden lépésünk hordoz bizonytalanságot. De ezzel nincs is semmi baj, nem vagyunk tökéletesek. Ha netán rosszul döntöttünk, mindig van lehetőség azt kijavítani. Még ha az emberi logika ezt cáfolná is, az Isten mindenhatósága felülírja az emberi logikát, ő mindig ki tudja hozni a rossz döntéseinkből is a jót.
A kérdése azért különösen is fontos, mert jelentős mértékben érinti az érzelmeket. Ez az a terület, ahol az ember legkönnyebben eltévedhet. Van, amikor hallgathatunk az érzelmeinkre, s van, amikor azok félrevezetnek minket. Ezért fontos, hogy az értelmünket is használjuk a döntéseinkben, ne csak az érzelmekre figyeljünk.
Párválasztásnál az európai kultúránk hosszú időt ad a megfontolt döntésre. Ha érzelmek szövődnek egy fiú meg egy leány között, ez jele lehet annak, hogy összetartoznak. Ilyenkor szabad és érdemes is elindulni egymás felé, egyre jobban megismerni a másikat. Az ismerkedés során tisztul a kép. Vagy növekszik az érzelem vagy kihúny. Egymás megismerése során összetevődnek azok az elemek, amelyek erősítik az összetartozást, és megjelennek olyanok is, amelyek nehezítik. Ezekre is oda kell figyelni. Szabad a szívünkre hallgatni. Ez nem csak az érzelmeket jelenti, hanem a teljes lényünket, belső világunkat. Ebben is sokat segít a sok imádság, mert az hozzászoktat minket ahhoz, hogy tudjunk befelé figyelni. Isten akarata szerinti döntés békét hoz a szívünkbe, az attól eltérő pedig előbb utóbb zavart. Ez is jele lehet annak, hogy jó úton járunk-e vagy sem. Ha tiszta szívből kéri Istent, hogy mutassa meg, mi a helyes döntés, előbb vagy utóbb kivilágosodik, hogy mi az Isten akarata.
Kedves Lelkiatya!
Olvastam a kérdést, hogy szabad e borotválni a férfiaknak az intim területeit. Válasza az volt, hogy nem.
Ezt egyáltalán nem értem. Miért ne lehetne levágni a hónalj szőrét egy férfinek? Engem nagyon zavar, ha nagyra nő, és jobban izzadok. Ezért rendszeresen trikó trimmelem. Ugyanúgy az intim területeimet is legalább havi egyszer. Szerintem higiéniai okok miatt ezt érdemes.
Kérem, magyarázza el miért rossz ez? Miért bűn esetleg? Egyáltalán nem értem mi köze van ehhez az egyháznak.
Köszönöm
Valaki megkérdezte a véleményemet erről a kérdésről és én elmondtam. Ez nem az Egyház hivatalos állásfoglalása. Ha jól emlékszem, még utaltam is erre, de lehet, hogy csak akartam. Lelkiatyaként szólalok meg, aki, értelemszerűen a lelki dolgokat helyezi előtérbe. Lelki szempontból feleslegesnek és ezért károsnak tartom, ha erre időt veszteget bárki is. Évszázadokon át megvoltunk enélkül. Most, amikor indokolatlanul nagy hangsúlyt kap a test ápolásának szokásvilága (nem akarom kultúrának nevezni, de akár azt is lehet mondani), ennek a túlkapásnak egyik elemét látom ebben, hogy még a férfiak is elkezdtek ezzel foglalkozni. Fölösleges divat, mint a tetoválás, köröm- vagy hajfestés. Időt, pénzt, energiát fordítunk ezekre a hiábavalóságokra. Az erre fordított pénzt oda lehetne adni a szegényeknek, az erre fordított időt az igazi kultúra ápolására, vers és egyéb irodalmi művek olvasásának szentelve. Ezeket százszor hasznosabbnak tartom. Ezért mondom, ezért írtam, hogy ilyen fölösleges dolgokkal nem érdemes üresíteni az életünket. Szerintem minden mellette szóló érvelés csak önáltatás.
Tisztelt Lelkiatya!
En kértem imát hogy imádkozzanaj hogy sikerüljön a jogsim mert 3 gyermekem közül 1 beteg. 2 sikertelen vizsgam volt. Oktstot valtottam és nagyon rosszul megy a vezetes. Imádkozom kerem az Urat segítsen ne legyen ennyire hülye a vezeteshez. De úgy látszik nem akar segíteni. Minden nap szinte keren imában segítsen. 1 milliom már benne van. Egyszerűen nem megy ez nekem. De muyzaly . Csak Istem segíthet.
Miert nem segít?miért nincs érzésem hozzá?
Valamit át kell kapcsolni, mert ez így nem fog működni később sem. Érthető módon van nagy elszántság van Önben, hogy ezt a jogosítványt meg kell szerezni minden áron. Ugyanakkor a tapasztalt kudarcok csak még inkább ráerősítenek arra, hogy ez az egész ügy ellenséges érzületeket keltsen Önben. Így nehéz lesz megbarátkozni a vezetéssel.
Úgy érzi, imádságban kéri ehhöz Isten segítségét, de valójában nem Istenhöz fordul, hanem valami elképzelt felső erőhöz, amelynek az a dolga, hogy onnan is segítsen. Az imádság nem a mi elképzeléseink megvalósításának a kikövetelése, a hit nem azt jelenti, hogy még erősebben hajtogatom a magamét.
Ha nem kapom meg, amit kérek, akkor el kell gondolkodnom, hogy egészen biztosan az én elképzelésem a helyes, és nem lehet valami más forgatókönyv az Úr fejében. Hirtelen csak arra gondolok, hogy ha Ön nagy nehézségek árán megszerzi a jogosítványt és isteni csoda eredményeként papír kerül a kezébe, attól még ugyanolyan utálatos dolognak tűnik majd az Ön szemében a vezetés. Attól nem fog tudni jobban vezetni, ha van papírja. S ha a három gyermekével bent lesz a forgalomban, vajon lesz-e elég lélekjelenléte, higgadtsága, hogy a nehéz közlekedési helyzetekben hirtelen jó döntéseket hozzon? Ha pedig ez nem sikerül... jobb nem is gondolni rá.
Mit tudok tanácsolni Önnek? Az biztos, hogy most egy kicsit le kell tennie ezt a dolgot, távolságot kell vennie tőle. Ha most folytatja, csak egyre rosszabb lesz. Persze, figyelni kell, hogy az eddig befizetett pénz ne vesszen el, mégis, javaslom, bármennyire sürgető is a dolog, halassza későbbre, amennyire csak lehet. Érdemes volna egy lelkiatyával vagy mentálszakemberrel átbeszélnie, hogy hogyan tudná az Ön belső hozzáállását megváltoztatni. Amíg ezt nem teszi meg, akárhányszor nekifut, félő, hogy mindig le fogja verni a lécet. A lelkiatyával vagy mentálszakemberrel való beszélgetés során esetleg az is felszínre kerülhet, hogy milyen egyéb lehetőségek adódnak mégis az életük megszervezésére. Ne söpörje le rögtön ezt a lehetőségek asztaláról! Újra végig kell gondolnia. Már csak azért is, amire korábban utaltam. Hadd mondjak egy ijesztő példát. Egy fiatalember minden áron követelte a szüleitől, hogy motort vezethessen. Hosszas ellenállásuk után mégis beadták a derekukat, pedig nagyon ellenezték. A fiú megkapta a motort meg a jogosítványt, és első útja halálos balesetbe torkollott. A szülők azóta is bánják, hogy miért nem voltak még erősebbek az ellenállásban. Szóval, soha nem szabad arra gondolni, hogy Istenünk valami rosszat akarva áll ellen a mi kéréseinknek. Mindig neki van igaza, mindig tanítani akar valamivel. Figyeljünk oda rá! Ebben áll a nagyobb hit, hogy nagyobb odaadással figyelünk rá. Szerintem most legfőképp ez ez az Ön feladata ebben a helyzetben. Utána pedig meglátja a további lépéseket. Imádkozom én is Önért, hogy ezeket megtalálja.
Kedves Lelkiatya! Gondolkodom azon, hogy elmenjek nőgyógyászati vizsgálatra, csak egészségemre való odafigyelés miatt. Évek óta nem voltam. Nagyon félek tőle, a vizsgálattól is és attól is, hogy van-e valami bajom, de ez más kérdés. Szabad férfihez is mennem, vagy mindenképp nőorvost válasszak? Egy idősebb, tapasztalt férfi nőgyógyászt ajánlott egy rokonom. És a félelemmel mit lehet kezdeni? Értékes lesz ha felajánlom Jézusnak, például a szeretteim üdvösségéért? Ezt az egész procedúrát felajánlhatom Jézusnak is szeretetből? Ha szeretem, ahhoz az is hozzátartozik, hogy odafigyelek magamra...meg ha magamba fogadom a szentáldozáskor és bennem van ő, akkor olyan mintha neki is jót tennék azzal, ha vigyázok a testemre, amelybe őt befogadom. Ha esetleg szeretném a testemet-lelkemet neki ajánlani, tehát például a tisztaságomat, akkor annál értékesebb lesz neki ha felajánlom ezt a félelmetes vizsgálatot? Esetleg megkérhetem-e az édesanyját, hogy legyen ott mellettem és kísérjen el engem? Akkor tényleg ott lesz fizikailag mellettem? Másoktól hallottam már ilyet, hogy kérték Máriát, legyen mellettük és ott volt. Jézussal már volt ilyen tapasztalatom, sőt, úgy volt mellettem, hogy valamikor nem is kértem, de Máriától még nem kértem ilyet sosem. És még egy kérdés: ha felajánlom neki, az még ugye nem jelenti automatikusan, hogy szenvedi fogok, mert ő azt mondja "Jó, ha felajánlod, hozzunk ki belőle még többet, szenvedjél egy kicsit, mert úgy nagyobb lesz a felajánlás"? Hálás lennék, ha válaszolna ezekre a kérdéseimre.
Természetesen, mindenképpen menjen el nőgyógyászati szűrő vizsgálatra. Ez nem kellemes, sőt, olykor sajnos, lelkileg is megterhelő - amikor az orvos nem megfelelő empátiával kezeli a hozzá érkezőt. Nyugodtan mehet férfi szakemberhöz is.
Nagyon jó gondolat a fölajánlás. Ezt minden szenvedésünk, megpróbáltatásunk alkalmával érdemes megtenni. Igen, ajánlja föl ennek a vizsgálatnak a nehézségeit, például a gyermeket váró vagy gyermekre vágyó édesanyákért. Vagy bárkiért, akiken ilyen módon szeretne segíteni. Tény, hogy ez még értékesebbé teszi a szenvedéseinket. Az buta fölfogás volna, hogy a fokozott fájdalomtól való félelem miatt vonakodnék valaki ettől a felajánlástól. Szeretem Szent Pálnak ezt a buzdítását: "Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok." (1Kor 10,13) Tehát bizonyosan nem ad nagyobb nehézséget, fájdalmat, mint ami nekünk való.
Az is nagyon jó gondolat, hogy Máriához fordul ezzel a félelmével. Igen, ha kéri tőle, ő különlegesen is ott lesz Önnel, mint aki ismeri ezeket a női érzékenységeket, hiszen maga is átélte azokat.
Nagyon jó, hogy föltette ezeket a kérdéseket, s hogy így áll hozzá ehhöz a feladathoz. Valóban az, feladat, de nem mindegy, hogy milyen lelkülettel vesz benne részt.
Kedves lelkiatya köszönöm szépen a választ és a segítséget. Így fogok tenni, rendszeresen gyónok és áldozom. Nagyon féltem hogy szentségtörést követek el ha áldozni megyek. Kérem hogy imádkozzon értem hogy újra jó és tiszta legyek, utálom magam mert Jézus a tisztaságra hív és nem erre az undorító bűnre.
Örülök az elhatározásának. De hadd tegyem hozzá, hogy Jézus nem azt várja Öntől, hogy "utálja magát". Épp ellenkezőleg: szeresse meg önmagát! Ezzel sokkal messzebbre jut. Mert ebben azonosulni tud Isten érzéseivel, aki nagyon szereti Önt. Fedezze föl ezt a hatalmas szeretetet, amellyel Ön felé fordul, töltse el ez a földezés hatalmas örömmel! Ez éltet minket, nem az utálat, önmagunk megvetése. Még csak nem is a bűn kerülése visz előre, hanem ez a hatalmas szeretet, amit látnunk és élnünk kell. Persze, a bűnt utálja tiszta szívből! Ez helyes. De ezzel nem kell azonosítania önmagát. Ön és a bűne két külön hatalom. Ön Krisztushoz tartozik, a bűn meg a sátánhoz. Különítse el ezt a kettőt! Amikor elbotlik, bűnt követ el, akkor belekerül a sátán csapdájába. Ez rossz. De innen mindig van kiút - természetesen Isten felé, aki nem csak megbocsát, hanem segít a küzdelemben, erőt ad. Ez éltesse, ez vezesse Önt is!
Főtisztelendő Lelkiatya!
Nem tanácsért fordulok most Önhöz. Az egyik diákom és családja otthona nemrég leégett. Kérem, imádkozzon értük; hogy a Jóisten, mint Jóságos és Emberszerető (ahogy az Önök gyönyörű bizánci liturgiájában fogalmaz az Anyaszentegyház), segítse meg s oltalmazza őket ebben a katasztrofális helyzetben! Esetleg Szentmise (Isteni Szent Luturgia) keretében...
Hálásan köszönöm!
S. M.
Imádkozom értük. Erre kérem a többi ide látogató olvasót is.
Kedves Lelkiatya!
Egyedülálló fiúknak/férfiaknak szabad borotválkozni, trimmelni az arcukon kívűl máshol is. Gondolok itt a test egyéb részeire beleértve az intim területeket is. Régebben, kamaszként én rendszeresen "igazítottam" ezeket a területekett. Aztán egy ideig abbahagytam, mikor a vallási életem is komolyabbra fordult és felvettem a harcot a tisztaság megküzdéséért, mert még az is csak ingerelt. Viszont mostanában úgy éreztem, jobb volt úgy ha rendezett a dolog bizonyos helyeken. Komfortosabb így azt hiszem. Ha ezt fejben helyre tudom rakni, és tudom kezelni az ehhez kapcsolódó pillanatnyi érzéseket ha netán keletkeznének, akkor ez így oké? Vagy ez bűnnek számít?
Nem javaslom. Semmi értelme nincsen. Mit jelent az, hogy "rendezett bizonyos helyeken"? Ha jól értem, hozzá lehet szokni, mert azt írja, komfortosabb. De mi értelme van azon dolgozni, hogy fejben helyre tudja tenni? Miért nem inkább azt az utat választja, hogy ezt teljesen kihagyja az életéből? Azt az időt, amit erre veszteget, sokkal hasznosabban lehet tölteni. Persze, legfőként imádsággal, szentírásolvasással, vagy bármi más, sokkal hasznosabb, mondjuk, például, mások számára is hasznos időtöltéssel. Nem tudom megmondani, hogy bűn-e. De hiábavalóság, ami lehetőség szerint kerülendő.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha este a sötétben valahova menni kell és akkor imádkozom a rózsafüzért mert félek a sötétben, akkor az bele számít a napi imába vagy nem? Van aki azt mondta hogy nem ima mert nem teljesen figyelek rá és nem is térdelek közben. Válaszát előre is köszönöm onegirl
Nagyon helyesen teszi. Önkéntelenül is rátalált ilyen helyzetben a legjobb imára. Persze, jobb volna, ha folyamatosan teljes szívből imádkozna, de erre képtelenek vagyunk. De törekedhetünk rá. Addig meg imádkozza a nyugodtan ezt.
Kedves lelkiatya, ha valaki kihagy egy vasárnapi misét mert akkor játszik a Fradi az halálos bűnt követ el? Egyre többször gondoltam rá hogy volt mikor így tettem és utána való héten áldozni voltam. Akkor szentségtörést követtem el, bár nem akartam? Az összes azt követő gyónás és áldozás érvénytelen és szentségtörés? Válaszát előre is köszönöm Fradigirl
Régen tételesen a halálos bűnök közé sorolták, ha valaki vasárnap nem ment el templomba. Szerintem ma már ezt nem sorolják a halálos bűnök közé. De, őszintén szólva nem értek ezekhez az erkölcsi ketogóirákhoz. De affelől biztosíthatom, hogy ha ki is hagyott egy vasárnapi Szent Liturgiát, és nincs módja, hogy szentgyónásban letegye, akkor nyugodtan mehet áldozni. Bűnbánó lélekkel, de mindenképp menjen, hogy részesülhessen az isteni orvosságból!
