Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Atya! Miért van az, hogy valaki olyan családba születik, ahol anyagilag korlátlan lehetőségek vannak, vagyis mindene megvan, amit csak szeretne és valaki meg majdhogynem a megélhetésért küzd (albérlet, számlák kifizetése is súlyos gondot okoz)?
Nem tudom. Majd megkérdezzük erről odaát a Jóistent. Ez örök kérdés, még a próféták is feszegették ugyanezt. Jer 12,1: "Biztos, hogy neked lesz igazad, Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek?" Nincs mit tennünk, el kell fogadnunk, hogy ez a jelenség, amely a mi szemünkben igazságtalannak tűnik, Isten bölcsessége szerint valahogy másként van. Erre szokták mondani, hogy olyan a világunk, mint egy perzsa szőnyeg, amelynek mi csak a fonákját látjuk, az össze-vissza tartó szálakat és csomókat, de a színe az Isten felől látható, onnan nézve viszont gyönyörű. Ilyen a mi életünk. Sok mindent nem értünk, de amikor átkerülünk a másik oldalra, amikor színről-színre látunk, akkor majd megértünk mindent. Mit tegyünk? Túl azon, hogy elfogadjuk e jelenség titokszerűségét, arra törekszünk, hogy ennek ellenére a mi életünkben harmónia legyen. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem a gazdagok a boldogabbak. Az sem mondható, hogy a szegények a boldogabbak. A határ valahol másutt húzódik. Mégpedig az emberi szívekben. Ott kell megtalálni a boldogságot, nem pedig az anyagi, földi javakban.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem oldjon fel egy ellentmondást, ha az valóban csak látszólagos. Isten mérhetetlen és végtelen, mégis Fiának leszületésével Őmaga is (hiszen egyek) e világ és az emberi test határai közé szorult, ami hús-vér valóság, tapintható, érezhető, mérhető. Mégis azt mondjuk és gondoljuk, hogy Isten kiismerhetetlen maradt? Olyan közvetlen, mint Ő volt Szent Fiában, ki lehetne? Azt mondjuk rejtély és titok, pedig Ő mindent kinyilatkoztatott. Hogyan érezhetjük az Istent mégis e világtól távolinak, a testtől elvontnak, valakinek aki csak az imában tapasztalható meg és az atyák szerint teljes valójában fel nem fogható. Vajon ez így van? Vajon ezen a földre születése sem változtatott? Segítsen felfogni m, amennyiben ezt emberi ésszel de Isten kegyelmével lehet. Köszönve: Lívia
Kedves Lívia! Ez valóban felfoghatatlan titok, szétfeszíti az emberi értelmet. Isten végtelen minden tekintetben (hatalmában, bölcsességében, nagyságában, szeretetében). Jézus Krisztusban viszont emberré lett, teremtménnyé tette magát. Jézus egyszer használ egy ehhöz közelítő képet. Az embernek (a gazdagnak) olyan nehéz bejutni a mennyek országába, mint a tevének átmenni a tű fokán. Persze, van, aki ezt úgy magyarázza, hogy a tű foka egy keskeny kapu volt, ahol a teve hátáról, oldaláról le kellett pakolni a rakományt, hogy ott beférjen. De ez csak egy feltételezés, hogy a képtelen képet mégis érthetőbbé tegye. Esetünkben azonban épp ezt élezem ki: átmehet-e 3-4 méteres teve a tű fél milliméter széles nyílásán? Képtelenség. Így nem tudja fölfogni az emberi elme ezt a hatalmas titkot sem, hogy az ember Jézus Krisztusban egyszersmind hogyan lehet jelen a Teremtő. Úgyhogy nem tudom feloldani ezt az ellentmondást, ez megmarad. Viszont az is tény, hogy Isten Jézus Krisztusban sokkal közelebb került hozzánk - vagy mi őhozzá - mint a megtestesülés előtt. Krisztusban közénk jött Isten, a keresztségben egyesülhetünk vele. Ez Jézus előtt nem volt lehetséges. A keresztelkedésnek pedig számtalan gyümölcse van. Például, hogy be tudjuk fogadni a Szentlelket, és képesek vagyunk táplálkozni a Mennyei Kenyérből, Krisztus Testéből és Véréből. Bennünk van a Lélek, bennünk van testileg is a megtestesült Ige. Mit akarhatunk még? Élni vele. Ez azonban már feladat.
Tisztelt Lelkiatya! Egy gyerek megfoganhat úgy hogy Isten ne akarna. Van 2 kislányom. Szeretnenk 3dikat hogy igénybe tudjam venni az anyasagit. Nem tudom hogy Isten hogy látja e jónak hogy még tudok e birkózni 3 gyerekkel vagy sem. Van egy 3 éves és 2 éves gyerekünk.
Nincs olyan, hogy egy ember születne a világra úgy, hogy Isten őt nem akarná. Az Önök esetében ez természetes módon adott. Bátran vállaljanak gyermeket! Nem is annyira az anyagi lehetőségek miatt, hanem sokkal inkább azért, hogy a gyermekeik még nagyobb szeretetközegben élhessenek. Több gyermek, több szeretetáram. Mellesleg ez anyagi támogatással jár, ez örvendetes. Ne féljenek az áldástól.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát az 5:2 diétával kapcsolatban. Az én esetemben ez egy hosszú távú (évekig tartó) elköteleződés lenne a konkrét étkezési forma mellett, amin "felül" ételböjtöt nem tudok vállalni. Ez azt jelenti, hogy amíg ezt az étkezési rendet tartom, addig nem tudok böjtölni? Az igazán szomorú.
Ezt így nem mondanám. Van olyan élethelyzet, amikor betegség miatt az előírt táplálkozást kell követni. Azt nem írja felül a böjt. Akkor imádsággal kell pótolni az ilyen hiányosságot. Illetve nyilván ilyenkor nem könnyű az előírt diétát sem követni, ezért ezt érdemes fölajánlani. A vértanúkról szóló egyik sztihiránkban ezt énekeljük: "szolgáljunk az elkerülhetetlennel, tegyük szeretettel a bekövetkezendőt!" Ezt javaslom Önnek is. Ha már ilyen diétára fogta magát, akkor - jobb híján - ezt ajánlja föl az Úrnak. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az ember vállal lemondásokat és kemény böjtöt az egészségéért, néha a csinos alakjáért, de a lelkéért vagy Istenért nehezebben vállalunk hasonlót, vagy akár csak a töredékét. Mindenesetre Önnek azt javaslom, hogy szorosan kapcsolja össze ezt a kettőt, a sajátos diétát az imádsággal. S mindig, amikor ezzel foglalatoskodnia kell, akkor ezt egészítse ki imádsággal, ezt ajánlja föl az Úrnak.
Kedves Lelkiatya! Azért írok Önnek, mert sajnos sokszor követtem el bűnt az utóbbi 1-1,5 évben. Részben megszabadultam a bűneimtől, de másrészt meg elbuktam a harcot a bűneimmel szemben. El is mondom röviden hogyan értem ezt. Azt, hogy megszabadultam a bűneimtől, ezt úgy értem, hogy sokkal gyakrabban imádkozok mint azelőtt és fontosabb nekem az Istennel való kapcsolat, azelőtt évekig hidegen hagyott. A hitetlenség bűnétől tehát megszabadultam. Másrészt viszont sajnos sok bűnt követtem el az utóbbi 1-1,5 évben. Nem egészen csak emiatt, de lehet szerepet játszott benne egy közeli hozzátartozó halála. Ez vitt engem közelebb Istenhez, ezért szeretnék annyira közel lenni hozzá és változni jó irányba, ez sikerül is, mert empatikusabb, segítőkészebb vagyok másokkal, imádkozok másokért és ha bűnt követek el, bűntudatom van. Közben viszont mióta ez a haláleset történt, azóta sajnos néha agresszív vagyok. Pedig nő vagyok. Régen nem volt jellemző rám. Akkor indult el, amikor a hozzátartozómat elveszítettem és emiatt el voltam keseredve és bevallom, mérges voltam az egész világra. Azóta is agresszív vagyok néha, persze utólag megbánom. Arra gondolok, hogy sokszor apróságokon is összeveszek másokkal, a páromat is sokszor megbántottam, de sajnos meg is ütöttem már nem is egyszer (ő férfi, nem üt vissza rám ilyenkor, de igyekszik arrébb lökni, kitessékelni a szobából, akár erővel, de nem üt meg). Én nem tudom miért, de azt sejtem, hogy ez részben a gyászból maradt fenn nálam, illetve lehet, hogy mivel boldogtalan vagyok és nem tudok magamban mit kezdeni ezzel az érzéssel, ezért ez így jön ki rajtam, így nyilvánul meg. Ennek sok összetevője van, de összességében véve boldogtalan vagyok és elégedetlen az életemmel. Voltak olyan napok, hetek, amikor nem volt ez a probléma (mármint, hogy agresszív lettem volna és bármilyen más bűn se került elő nálam, de tényleg). Sejteni vélem, hogy miért. Akkor nagyon közel éreztem magam Istenhez. Eléggé nehéz ezt megmagyarázni, mert nem csak arról van szó, hogy gyakran imádkoztam, hanem ez egy érzés volt. Egy nagy nyugalom belül, amit szerintem csak Istentől kaphat az ember. És akkor úgy éreztem, az életem értelme az, hogy Istennek tetsző életet éljek. Amikor beültem egy misére, utána olyan boldognak éreztem magam, olyan jó érzés volt, hogy azt szavakkal el se lehet mondani. Szóval volt egy ilyen időszak, amikor a bűneimtől teljesen meg tudtam szabadulni. Ezzel csak az lenne a probléma, hogy szerintem az ilyen érzések vagy jönnek maguktól vagy nem és nem mindig jön, illetve sok külső tényező is befolyásolhatja. Szóval ha sokszor követtem el bűnt, akkor eláshatom magam és Isten haragszik rám? Vagy megbocsát? Ha nem mondom ki, hogy megbántam, de a szívem mélyén érzem, ő akkor is tudja? Önnek lenne bármilyen tanácsa számomra, hogy hogyan szabaduljak meg örökre a bűneimtől? Ha mástól nem is, de legalább az agresszív viselkedéstől jó lenne. Megfordult a fejemben, hogy esetleg újra meg kellene keresztelkednem és azután kezdeni új életet (lelkileg). Ez csak egy kósza gondolat volt, de ha már leírtam, megkérdezném Öntől, hogy egyáltalán szabad-e ilyet és ha igen, várható-e ettől bármiféle változás? Arra is gondoltam, hogy esetleg valahogy rá kellene venni magam, hogy megszabaduljak az agresszív viselkedésemtől és mindenféle más bűnöktől például azzal, hogy minden nap elmegyek a templomba vagy hetente megyek áldozni. Ha arra gondolok, hogy aznap megyek a templomba és valamilyen értelemben találkozok Istennel, márpedig vele érdemes tiszta állapotban találkozni, áldozni pedig szintén nem lehet bűnnel, így talán ez motiválna. Tudom, hogy szégyenletes vagyok, de szeretnék megszabadulni a bűneimtől és nem akarom feladni. Támadt egy másik ötletem is, talán kissé morbid, de arra gondoltam, hogy az íróasztalomra kiteszek egy Jézus-képet, egy képet a szenvedő, megkínzott, sebekkel teli Jézusról, mert ha erre pillatanék, akkor valószínűleg eszembe jutna, hogy milyen kínokon ment keresztül értem és akkor szerintem nem lennék képes bűnbe esni. Ez viszont lehet az Úrnak nem tetszene, nem tudom. Ha ilyet csinálok, az baj? Szégyellem magam, kedves Atyám, Ön előtt is, de azt hiszem valamilyen tanácsra lenne szükségem. Imádkozni szoktam, tegnap este is imádkoztam és ma reggel mégis összevesztem megint a párommal és sajnos kikarmoltam szóval valami mással is kellene próbálkoznom az imádság mellé. Nem akarom feladni. Nem akarok ilyen maradni.
Nagyon dicséretes az Ön törekvése és kivált az érzékeny lelkiismerete. Természetesen én is azt mondom, amit Ön is tud: ne adja fel! Ez egy fejlődési szakasz, amellyel meg kell küzdeni. Még azt sem mondom, hogy a gyász visszavetette, hanem új érzelmi helyzetbe juttatta, amellyel meg kell küzdenie, de amely szintén javára fog válni. Az egyik fontos tanácsom, hogy gyónjon rendszeresen. Legalább havonta, de most, hogy ilyen érzékeny lelkiállapotban van, akár kéthetente is lehet. Viszont minden vasárnap áldozzon. Azt ki kell javítanom, hogy "áldozni nem lehet bűnnel". Ez nem így van. Akkor soha nem áldozhatnánk. A Szent Eucharisztiára éppen a bűneivel küzdő embernek van legnagyobb szüksége. Azzal is szembesülnünk kell, hogy teljesen sohasem fogunk tudni megszabadulni a bűneinktől. Azt Jézus veszi el tőlünk, amikor bűnbánatot tartunk. Ezért megkeresztelkednie sem kell újra. Hiszen a keresztség örökéletre szóló elkötelezettség, azt nem törli el semmilyen bűn. Értelmetlen volna újrakeresztelkedni. Viszont ugyanazt a kegyelmet nyújtja a bűnbánat szentsége, teljesen tiszta állapotba kerül újra. Ezért kell ezzel élnie rendszeresen. Mert ugyanakkor azt is tudjuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére újra és újra vissza is esünk. Ez az agresszió azonban, amiről ír, ez meglepő. Ennek valóban nem volna helye, ezt valahogyan komolyabban vizsgálat alá kell vennie. Lehet, hogy a nem feldolgozott gyász okozza. Egyik egyszerű tanácsom, hogy beszéljen, beszélgessen erről a párjával. (Ha házastársak, akkor a férjével, ha még nincsenek összeházasodva, akkor remélem, nem élnek egy háztartásban. Akkor házasodjanak össze!) Szóval, ez valóban nincs rendjén. Ez vagy magától fog szépen elcsitulni, vagy komolyabban foglalkozni kell vele, netán szakembert is érdemes bevonni. De ha már tud erről beszélgetni azzal, akit szeret, annak gyógyító hatása lesz. Illetve, ha rendszeresen meggyónja, talán az atya is tud ebben tanácsot adni. Azt biztosra veheti, hogy az Úr nem neheztel Önre, nem haragszik, nem elégeli meg a bukásokat. Ő mindig végtelenül szeret, Önt is végelenül szereti.
Tisztelt Lelkiatya! Amikor Jézus azt kéri, hogy legyünk ravaszak, azt hogy érti? Lehet esetleg az általa gondoltra találóbb magyar megfelelőt talâlni? A ravasz elég rosszul cseng. Köszönöm!
Nem tudom, milyen fordításban látja ezt kifejezést. Alighanem a a Mt 10,16 versre gondolhat, ahol maga a kép is meglepő, amit Jézus használ: "legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" Ebben a szövegösszefüggésben elképzelhető, hogy valaki ravaszt fordít. De az általam ismert fordítások ezt az "okos" szót használják, ami az okos és balga szüzek példabeszédében is előfordul (Mt 25,1-12). Vagy egy másik, szintén kissé zavarba ejtő történetnek a végén: "e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai" (Lk 16,8). Összefoglalva az látszik, hogy Jézus értékeli azt, ha valaki használja az eszét, még akkor is, ha ez világi értelemben vett hasznot jelent. De érthető is. A Teremtő azért adta nekünk az értelmünket, hogy használjuk. Azt használni, tehát dicséretes dolog. Ugyanakkor megmarad a fontos elv is, hogy jóra használjuk, ne rosszra.
Kedves lelkiatya, frissen diagnosztikált cukorbetegségem van. Azt szeretném kérdezni hogy nagypéntek szigorú böjti napján bűn e ha háromnál többször eszem (a szénhidrát bevitel elosztás miatt)? Még nem kell inzulin csak a diéta és a gyógyszer doktor úr szerint ez ha jól van tartva így is marad.
Az előírt diétát meg kell tartani. A "kötelező evéskor" is lehet választhatani kedvenc és nem szeretem ételek közül, ha vannak ilyenek. Elmaradhat pl a napi kávé is. Aki szeretne komolyan böjtölni, megteheti, hogy egész nap csak kenyeret eszik, s ezt akárhányszor. A lényeg, hogy mindezt Krisztussal együtt tegye, s ne csak az ételválaszték legyen szem előtt.
Kedves Lelkiatya! J?zus azt mondta, hogy akik a Világosság fiai azok a világosságban járnak, a sötétség fiai pedig a sötétben. Ezért imádkozott Jézus is mindig a sötétben, vagy mert akkor különösen is nehéz vagy mert ez volt az egyetlen lehetősége hogy hosszabban az Atyával lehessen kettesben? Köszönve: Adél
Kedves Adél! Amikor Jézus a világosság fiairól beszél, akkor nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem fizikai világosság/sötétségről van szó, hiszen saját magát nevezi világosságnak: "Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek." (Jn 12.36). Itt nincs is szó a sötétségről. Azt majd Szent Pál említi meg a Tesszalonikaiakhoz írt levelében: "Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (1Tessz 5,5) Nyilvánvalóan szellemi világosságról van szó ezekben a szövegekben, tanításokban, nem pedig fizikai jelenségről. Hogy Jézus a sötétben imádkozott, ez alighanem azért volt, hogy zavartalanul lehessen az Atyával. Ennek vajmi kevés köze van a fényviszonyokhoz.
Kedves Lelkiatya! Miért van az, hogy a szenvedés pozitívumként van tálalva? Olyasminek ami elengedhetetlen a lelki fejlődésnél, mindannyiunknak fel kell venni a keresztet. Mégis, és amire a kérdésem irányul, ezzel ellentétesen azt tanuljuk, hogy a szenvedőket segíteni kell. Most akkor jó vagy rossz a szenvedés? Mármint én azt tapasztalom, hogy szörnyűrossz és nem értem, hogy miért lenne ez jó bárkinek is?
A szenvedés rossz. Ne csapjuk be magunkat! A szenvedőn segíteni kell, hogy minél kevésbé szenvedjen. Ennek ellenére az a különös tapasztalat, hogy a szenvedés sok esetben mégis jót tesz. Egy egyszerű példa: egy edzőtáborban rengeteg szenvedést vállal az élsportoló, hogy fölkészüljön a versenyre. De szívesen vállalja, mert tudja, hogy meglesz az eredménye. Önmagában a fájdalom, amivel egy kemény edzés jár, nem jó, de az eredménye mégis jó lesz. Egy másik megközelítés pedig azt mondja el, hogy Isten a rosszat is jóra tudja fordítani. Nem akarja a rosszat, de segít, hogy az javunkra váljék. Ettől még a rossz nem válik jóvá, de annak eszköze lehet. Megfontolandó még, hogy Jézus maga is így tanított: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét... (Mt 16,24). Tehát Jézus előre látta, hogy a szenvedéseknek meg lehet a gyümölcse, jó eredménye. Roppant szívtelen és hazug dolog volna egy szenvedőnek azt mondani, hogy még ha tudnám is, nem csökkentem a szenvedésedet, hogy ebből neked minél nagyobb hasznod legyen. Mikor azonban tehetetlenek vagyunk valamely szenvedés láttán, akkor mégis az kerül elő, hogy imádkozom, hogy ha megszüntetni nem tudom a szenvedését, legalább azt kérem, hogy a javára váljék. Vagy akár ugyanígy imádkozhatom a magam megváltoztathatatlan szenvedései közepette is.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha a nőgyógyász petefészek elégtelenség miatt fogamzásgátlót ír fel az bűn beszedni akkor is hogy ha nincs pár kapcsolatban az ember és egyáltalán nem él nemi életet? Úgy tudom hogy az egyház tanítása szerint bűn fogamzásgátlót szedni, de ebben az esetben is? Válaszát előre is köszönöm
Az egyház tanítása arra irányul, hogy abortív módon semmi esetre sem szabad fogamzásgátlást előidézni. Az egyéb jellegű fogamzásgátlási megoldásokat már kevésbé súlyosan ítéli meg. Viszont, ha az ilyen jellegű gyógyszer nem a megfogant élet megakadályozására irányul, akkor nincs benne semmi elítélendő, akkor ez nem bűn. Ha orvos javasolja, nyugodtan lehet vele élni. Nem a tabletta szedése vagy a módszer a bűnös, hanem a gyilkosság vagy a szexuális élet szabadossága.
Tisztelt Lelkiatya! Az anyagi javakról és a keresztényekről szeretnék kérdezni. A kereszténység a szerénységet, alázatot tartja fontosnak, az Istenhez nagyon közel álló emberek mint a próféták, szerzetesek, apácák is szerényen élnek, anyagi értelemben véve. A Bibliában ezt olvashatjuk: ?Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.? Mt6,19-21 Jézus azt is mondta, hogy "Sőt azt mondom nektek, könnyebb a tevének a tű fokán átmennie, semmint a gazdagnak az Isten országába bejutnia." Mt19,24 A kérdésem az lenne, hogy tulajdonképpen milyen mértékben lehet gazdag egy keresztény ember. Arra gondolok, hogy egyáltalán mennyi vagyona lehet, hol van az a határ, ami fölött már a vagyona elválasztja Istentől. Esetleg arról van szó, hogy nem számít az anyagi helyzet mert lehet akár milliomos is a keresztény ember ha eközben gondol másokra is és adakozik azoknak akik jobban rászorulnak? Az előbb konkrét helyzetekről írtam amikor tényleges vagyona van az embernek, no de mi a helyzet a vágyakozással? Mekkora az a vagyon, amire még keresztény ember vágyhat, amit kívánhat anélkül, hogy bűnös lenne? Feltételezem, hogy a pénz iránti túlzott vágyakozás maga bűn vagy ha nem bűn, akkor abba viszi az embert. Mindenben a mérték a fontos, jól gondolom? Ha például én arra vágyok, hogy legyen egy 3 emeletes villám egy nagy udvarral és szép bútorokkal, az bűn, az Istennek nem tetsző dolog? És ha arról álmodozok, hogy egy lakást szeretnék, egy sajátot, szép berendezéssel, kellemes erkéllyel, szépen felújítottat, az is túlzás Isten számára vagy ez még teljesen belefér? Ami engem illet, egyszer valóban nagyon szeretnék saját lakást vagy házat. Örülnék ha lenne egy nagy házam vagy udvarral, elegánsan berendezve, nagyon jó lenne, de tudnék örülni egy társasházi vagy panel lakásnak is ha lehetnének benne nekem tetsző bútorok és az erkélye is tetszetős lenne. A kérdésem az, hogy számít-e, hogy mennyi pénze van egy keresztény embernek ha egyébként imádkozik, adományozik és nem fordul el Istentől emiatt vagy van egy határ ebben, hogy meddig mehet el, milyen igényei lehetnek és mettől kezdve számít ez bűnnek? Kedvesebb Isten számára az aki úgy él, hogy hálószobájában csak egy ágy, egy szék, egy asztal van, nincs televíziója, laptopja, nincs sok ruhája, nagyon egyszerű ételeket eszik, kenyéren és vízen él? Most lehet túloztam de gondolom érti mire gondolok, bár akár szó szerint is érthetnénk a kérdést. Függ-e Isten véleménye velem kapcsolatban attól, hogy nekem milyen vágyaim és anyagi javaim vannak amennyiben nem fordulok el tőle és másokkal adakozó, segítőkész vagyok?
Aligha lehet ilyen határt megszabni. Egészen különbözőek vagyunk, különböző kultúrákban és anyagi helyzetekben. Jézus és az evangélium nem fizikai egyenlőséget akar hirdetni, hanem, hogy mindenki ott keresse és szolgálja az Urat, ahol éppen van. A gazdag ifjúnak azt mondta, ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet... és kövess engem (Mt 19,21). Zakeus a vagyona felét a szegényeknek adta, az ő esetében az is elég volt (Lk 19,8). Ugyanakkor voltak asszonyok, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról (Lk 8,3), de nekik nem mondta, hogy adják el minden vagyonukat. Nem vagyunk egyformák, és Isten sem mindenkitől ugyanazt kéri. Aki nagy vagyont örököl vagy tudása alapján nagy vagyonra tesz szert, az nagyon sok jót tehet. Igen, lehet keresztény ember nagyon gazdag is, ha azt jól használja föl, ha a vagyonából sokakat segít. Ami a vágyakat illeti, ott inkább a józanság az, amely evangéliumi. Szabad szép életre vágyni és ezért tenni is. Ha ezt az ember evangéliumi élettel, tehát Isten parancsainak követése nyomán tudja megvalósítani, akkor ebben semmi rossz nincsen. De az biztos, hogy ha az ember túlságosan evilági célokat követ, akkor félő, hogy becsapja magát, hogy ezzel ő közben csak jót akar tenni. Sokkal fontosabb arra törekedni, hogy Isten akarata szerinti boldog, mint arra, hogy a világ elképzelése szerint kényelmes életünk legyen. Egyébként attól tartok, hogy a filmek világa is sokakat megbolondít, s azért is mutatnak nekünk a szappanopera-szerű filmekben gyönyörű házakat, kényelmes autókat, hogy ezek iránt fölkeltse a vágyat, és minél inkább rávegyen bennünket a fölid javak hajszolására. Ennek nem szabad bedőlni. Érdemes minél inkább a lelkiéletre törekedni. Ennek része lehet az egyszerű élet, a dőzsölés azonban kevésbé. Jézusnak az Ön által is idézett szavai, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába, mindenesetre elgondolkodtató. Ennek ellenére mégis sokan törekszenek arra, hogy gazdagok legyenek, holott ezzel csak megnehezítik a saját útjukat, hogy a mennybe juthassanak.
Tisztelt Lelkiatya! Lehet-e imádkozni azért, hogy mondjon le az ukrán kormány, akkor ugyanis azonnal véget érne a háború. Vagy az?rt hogy fejeződjön be az orosz emberek üldözése a közéletben?
A békéért nagyon fontos imádkozni. Hogy ezt hogyan vigye végbe az Úr, ebben nem kell nekünk tanácsot adni neki. Ha lemondana az ukrán kormány, fogalmunk sincs, hogy ez milyen következményekkel járna. Annyira bonyolult ez a helyzet, hogy mi, egyszerű emberek képtelenek vagyunk átlátni, hogy mi itt a helyes lépés. Legyen béke, ezért imádkozzunk, és ezért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt - a saját életünkben is.
Gyülekezetes keresztelésben keresztelt nő, házasodhat templomi szertartásban? Ha nem, akkor leírná kedves atya a biblia alapján miert nem?
Ha az egyik fél katolikus, akkor igen. A püspöktől kell hozzá engedélyt kérni, hogy szabályos legyen, de ha nem kérnek, akkor is érvényes a házasságkötés. Nem evangéliumellenes csak szabálytalan a katolikus egyház rendje szempontjából. Ez abban az esetben igaz, ha a "gyülekezetes keresztelés" valóban érvényes, tehát a Szentháromságra történő keresztelés volt. Akkor az illető nő keresztény, és nincs teológiai akadálya, hogy katolikus szentségben részesüljön.
Kedves Lelkiatya! Pontosítani szeretnék az egyik kérdésen. Az lenne a kérdés, hogy ha már nagyon nem bírom megtartani a böjti fogadalmamat(ennivalóban), akkor kérhetek e felmentést erre? És ha igen, akkor azt csak a lelki atyámtól kérhetem, vagy bármelyik föl szentelt paptól? Válaszáért hálás vagyok! G.
Az ilyen, ha csak lehet, kerülendő. Ha ilyen helyzetbe kerül valaki, annak le kell vonnia a következtetéseket, hogy nem szabad túlzott böjti vállalást fogadni. Igen, ilyenkor ezt legjobb megbeszélni a saját lelki atyával. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor valamelyik atyával, mintegy áldást kérni erre a váltásra. Viszont ebben az esetben a váltás ne csak egyszeri alkalom legyen, hanem akkor az enyhítés már maradjon meg a böjti idő végéig. Amikor pedig újabb böjti elhatározást tesz, akkor ennek tapasztalatát érdemes lesz majd beépíteni. Az Úr a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9,7).
Kedves Lelkiatya! Nemrég hallottam az 5:2 diétáról, ami arról szól, hogy a hét során két napon csak minimális (500-600 kcal) táplálékot viszünk be a szervezetünkbe, a fennmaradó öt napon pedig normál (mérsékelt) étkezést folytatunk. Rögtön eszembe jutott Egyházunk böjti fegyelme, amely szerdára és péntekre böjtöt javasol. Szívesen kipróbálnám ezt a módszert (mind lelki, mind testi szempontból értékesnek tűnik számomra), felajánlva a böjtöt a Szentatya szándékára. Sok kritika érte ugyan ezt az étrendet, de a kritikák nagyrészt arra vonatkoztak, hogy a nem böjti napokon az emberek túleszik magukat (mégpedig főleg szénhidrátból). Nyilván ezt el lehet kerülni, ha a "normál napokon" inkább fehérjével és zöldségekkel lakunk jól, a szénhidrát fogyasztást pedig minimalizáljuk. Amennyiben kenyéren és vízen való böjtölési formát vesszük alapul, akkor a 600 kcal körülbelül négy zsemlének felel meg. Ezt mennyire reális hetente kétszer követni? A szerzetesek hogyan böjtölnek, amikor csak kenyeret és vizet vesznek magukhoz? Válaszát előre is köszönöm!
Érdekes megfigyelés, amit mond, hogy egyes diéták nagyon hasonlítanak a mi keresztény böjtünkhöz. Könnyen lehet, hogy ezeknek az összefüggéseknek a mélyén van igazság. Mégis azt mondom Önnek, hogy e kettőt nagyon világosan válassza szét. Döntse el, hogy böjtölni szeretne, vagy fogyókúrázni. A kettőt nem lehet összekeverni, még ha hasonlítanak is. A böjt imádság, a fogyókúra, diéta pedig egészség őrzés. Az első Istenre irányul, a második az emberre. Ha böjtölés közben eszébe jut, hogy ez milyen jó fogyókúra is, nyomban hessentse el ezt a gondolatot, mert ez kísértés: el akarja terelni a figyelmet a lényegről. Ha viszont fogyókúra közben jut eszébe, hogy ez akár böjt is lehetne, akkor hessentse el ezt a téveszmét. Ez önbecsapás lenne. El kell dönteni, hogy mit ajánlok föl az Úrnak, és mi az, amivel a saját egészségemnek áldozok.
  1 2 3 4 
5
  6 7 8 9 10 11 ...