Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy mitől függ az, hogy az ortodox püspökök, illetve a helyi egyházak prímásai milyen öltözetben jelennek meg? Konstantinápoly-Új Róma érseke fekete ruhát és fekete fejfedőt hord, Daniel patriarcha fehér ruhát fehér fejfedővel, Kirill patriarcha fekete ruhát fehér fejfedővel (ami két hosszú, díszes, lelógó részben végződik), illetve más püspökök is különböző színű fejdíszben és ruhában mutatkoznak. A másik kérdésem a nakukban lévő láncok számára vonatkozik. Mitől függ, hogy ki hányat visel? Mi ezeknek a püspöki jelvényeknek a megnevezése?
Válaszát előre is köszönöm.
Kezdetben a fehér klobuk Konstantinápolyban azt jelentette, hogy a pátriárka világi pap volt, mikor megválasztották, nem pedig szerzetes (akiknek a fekete klobuk eleve öltözetük része). Valamikor a novgorodi érsek kapott ajándékba ilyet Konstantinápolyból; ettől kezdve a novgorodi érsekek privilégiumként kezdték hordani orosz földön a fehér klobukot, kifejezve ezzel azt is, hogy ők Kijevtől bizonyos értelemben független egyház. Aztán megszűnt az önállóságuk, és a kijevi metropolita megörökölte a fehér klobukot, majd ez orosz földön minden metropolita kiváltsága lett, s átvették más szláv egyházak is, sőt, nem szláv eredetűek is.
A ruha színében nincsen mélyebb szimbolikus értelem, sem a nyakban viselt enkolpionok (panágiák) számában; ezt minden helyi egyház a maga tetszése szerint szabályozza.
Kedves Lelkiatya! A Debreceni Istenszülő Oltalma templomban mikor van érseki utrenyje? Minden kedden vagy csak bizonyos keddeken? Ma, dec. 04-én pl. volt? Köszönöm a válaszokat!
Sajnos nincs állandó rendszere, hogy mely reggelenként van utrenye a debreceni főszékesegyházban. Viszont mindig lehet előre tudni az érseki naptár jelzése alapján.
https://hd.gorogkatolikus.hu/ HÍREK / HÍRFOLYAM / ESEMÉNYNAPTÁR / ÉRSEKI NAPTÁR
https://hd.gorogkatolikus.hu/hirek-esemenynaptar-erseki
https://hd.gorogkatolikus.hu/hirek-esemenynaptar-tabla-erseki
Ezen a héten például csak 7-én, pénteken reggel lesz utrenye. A rákövetkező héten azonban szerda kivételével minden nap.
Mindig 5.30-kor kezdődik.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya,
közeleg a karácsony és családunkban felmerült egy böjtöléssel kapcsolatos igen gyakorlatias kérdés, amelynek megválaszolásában kérném a segítségét.
Mint köztudott 24-én a 23-ai vecsernyétől kezdve böjt van. De mikor ér véget? A szentestei vacsora során már ehetünk húsételt?
Válaszát köszönöm szépen
T.
Szenteste még böjtös eledeleket fogyasztunk. De azért ez lehet ünnepi teríték. Régen ezért ettek ilyenkor káposzta- vagy gombalevest, melléje bobajkát, mostanában már halat. Érdemes követni ezt a szokást. Másnap pedig az ünnepi asztal már lehet egyéb finomságokkal megrakva.
Kedves Lelkiatya!
Úgy érzem, hogy beárnyékolja az életemet a gyűlölet. Tudom, keresztény embernek nem illik hinni az átokban, de olyan érzésem van, mintha ennek lennék az áldozata. Nagyon hosszú ideje nehezen megy minden az életemben. Rengetegszer tettem jóvá amit bűnnek érzek, misét is kértem a templomban, ahová járok. De nem szűnnek a kellemetlen helyzetek, ami másnak simán megy, az az életemben több, mint lehetetlen. Gyermekkoromtól hallom a családi történetet. Apai nagynénémet nem akarta a vőlegény családja befogadni, ezért titokban házasodtak. Ez az ügy nekem a szememre lett egyszer vetve másik oldalról való családtagom részéről, mert olyan fiú tetszett (még nagyon fiatal voltam) , akinek én nem: hogy olyan vagyok, mint a betolakodó nagynéném. Ennek az utóbbi történetnek már rég vége . De mindig csak a kellemetlen helyzetek halmozódnak. Lehet, hogy megátkozott engem nagynéném anyósa? Állítólag belenyugodott a házasságba, de mi van ha csak látszólag? Ezekre azért gondolok, mert már nem tudok mit hinni. Nem vagyok tökéletes, de csak kellene, hogy áldás is legyen valamikor és teljes öröm. Mit tehetnék kedves Lelkiatya?
Tisztelettel: Linda
Drága Linda!
Sietek válaszolni, hogy ez az egész história nem valóság, ez csak az Ön lelkében, elméjében van. Ennek nincsen semmi alapja! Fiatal korában kapta ezt a kegyetlen pofont, s azóta is cseng bele a füle. Nagy balgaság volt az illető rokon részéről ilyen összefüggést kitalálni, s ezzel az Ön akkor fiatal lelkét terhelni. Meg is értem teljesen, hogy ez ennyire mély nyomot hagyott a lelkében, emlékeiben. Innen nézve tűnik minden sikertelennek, illetve az Ön magatartása is szinte vonzza ezeket a sikertelenségeket. Nincs itt szó semmiféle átokról. Rossz emberi magatartásmintáról van szó, amelytől, persze, nem könnyű szabadulni.
Azt remélem, hogy mivel ezt most ilyen nyilvánvalóan a felszínre került, már elindítja Önt a gyógyulás irányában. Tudatosítsa magában, hogy Ön éppen olyan szeretetreméltó, mint bármely családtagja vagy ismerőse. Tudatosítsa, hogy az Ön személyiségének semmi köze nincs a nagynénjééhöz, legalábbis nem ilyen szoros összefüggésben. Hogy kitől mit örököltünk, azt nem tudjuk befolyásolni. de mindegy is. Nem az örökölt tulajdonságainkat kell levetkőznünk, hanem azokat fölhasználnunk, átalakítanunk. Minden rossz tulajdonságból kihozható valami jó, és fordítva is igaz: minden jó tulajdonságunk is válhat a kárunkra. Higgye el, már most is sok áldás van az Ön életén, csak észre kell venni. Tartok tőle, hogy ez a rövid kis válaszom még nem fogja Önt kibillenteni az éveken át tartó megrögzött gondolatából. Sokat segít, ha elbeszélget erről a helyzetéről egy lelkiatyával vagy akár világi szakemberrel. Igyekezzék megszabadulni ebből a téves gondolati megrögzöttségből!
Tisztelt Lelkiatya!
https://www.facebook.com/puspoki52/posts/1928427287193302?comment_id=1931073746928656&reply_comment_id=205554257011651¬if_id=1543120012112780¬if_t=feed_comment_reply
Remélem, nem tartja hosszúnak a facebookról belinkelt irományt, de úgy gondolom talán hasznos lehet erről beszélni. Dühítő és elkeserítő ez a közfelfogás ami a mai világban uralkodik.
Egyáltalán nem vagyok az erőszak híve, sőt, gyűlölöm, főleg ha gyengék és védtelenek ellen irányul. De ez a mindent megengedő, elkényeztető, értékrend és hit nélküli nevelés elszomorít, ami már nem csak nyugaton "divat", hanem már kis hazánkban is uralkodni kezd, Istentől, a "hagyományos", követhető, egyszerű értékrendtől eltávolodva.
Persze akárhányszor elmondom a véleményem, a meglátásom, rögtön azt kapom, hogy majd meglátom, meg majd megmutathatom, ha nekem lesz gyermekem. Ez igaz részben, de miért támadnak csuklóból? Az ő sikertelenségüket ne vetítsék rám. Elhiszem és tudom hogy nem lehet könnyű gyermeket nevelni, és nem várt események sora nehezíti az életet (ezt már 28 év alatt megtapasztaltam én is nem is kicsit, de már beszéltünk ezekről az Atyával). De ezt a felfogást olyannak érzem, mintha vakon próbálnánk autót vezetni. Az embernek előbb magát kell rendbe tennie, és elhatároznia magát az elvei mellett, mint ahogy már erről is beszéltünk, hogy a házastársunk mellett is elhatározzuk magunkat, és akkor talán azért könnyebb minden. Sokan keresik is az igazságot, csak rossz forrásból. Sok sok okos kutatás, iromány, gondolkodó, pszichológus okosságát tanácsait fürkészik, holott abba csak összezavarodnak. Miért nem fordulnak inkább Istenhez és saját magukba, és cselekednek aszerint? És nem próbálni kell, hanem cselekedni. Hisz a szeretet is cselekvő. Van az a mondás: "ne próbáld meg, vagy csináld, vagy ne csináld", és ez sok mindenben igaz.
Válaszát előre is köszönöm!
A gyermeknevelés sohasem volt könnyű. Van, akinek van hozzá érzéke, van, akinek kevésbé. De tanulni mindig lehet és érdemes. Az is igaz, hogy a mai világban elveszett a tekintély, vagy mondjuk úgy inkább, hogy szinte elveszett, ami viszont roppant fontos volna a személyiség helyes kialakításában. Régen lehet, hogy a tekintélyelvűséget hangsúlyozták túl, s most átestünk a ló másik oldalára, mert ideológiát csináltak abból, hogy minden tekintély rossz. Ezért szenvednek most nagyon sokat a kezelhetetlen vagy kezelhetetlennek tűnő gyermekektől. S természetesen nem csak a családban, hanem az iskolában éppen úgy. Viszont az is igaz, hogy mégse ítéljük meg a szülőket. Vélhetően legtöbbjük valóban jót akar a gyermekének, csak nem mindig találja meg, hogy hogyan. Teljesen megértem, ha idegesítő, hogy mindenki tanácsot akar adni. Éppen ezért én is óvakodom ettől, s ezt tanácsolom másoknak is. Tanácsot csak akkor adjunk, ha kifejezetten kérnek. Akkor van remény, hogy meg is hallgatják. Különben pedig kiderül, hogy csak nekem van szükségem arra, hogy tanácsot adjak, de a másiknak egyáltalán nincs szüksége az én tanácsomra. Én is a szigorú nevelés híve vagyok, hiszen én is azt kaptam, s nagyon hálás vagyok ezért a szüleimnek. De hogy a mai világban hogyan kell gyermeket nevelni, azt én sem tudom.
Tisztelt lelkiatya!
Érdekelne,hogy Önnek mi a véleménye az alábbi esetről?Lehet kicsit érzékeny témát érintek,annyit közöljön belőle amennyit Ön jónak lát.
Van egy férfi aki régebben katolikus volt,ministrált,járt templomban.Majd később megismerkedett egy elvált fiatal két gyermekes nővel,akinek sajnos rossz élete volt,sokat szenvedett az első férjétől,aki bántalmazta őket.Összeházasodtak,templomi esküvőjük nem volt született két kislányuk.Elkezdtek járni e gy baptista gyülekezetbe,ahol bemerítkeztek.Néhány év múlva mindketten elhagyták a gyülekezetet,jó néhány évvel utána el is váltak.A férfi elkezdett megint járni a katolikus templomba,vissza is tért az egyházba.Időközben megismerkedett egy tőle 10évvel idősebb hölggyel aki szintén templomba járó,nem volt soha férjnél.A helyi plébános(ismeri a tényeket mert mindez az ő plébánossága alatt történt),megengedte,hogy templomban esküdjönek, azóta szentségekhez is járulnak.Megjegyezném,hogy az illető férfi anyagilag is támogatta az egyházat.Ez mennyire helyénvaló egyházjogilag tekintve,hogy elvált ember(korábban a baptista gyülekezetbe való bemerítkezése előtt kicsapongó életet élt és és miután elhagyta a gyülekezetet uggyanúgy élt)aki mellesleg el is hagyta az egyházat szentségi házasságot köthessen?Teológiai tanulmányaim során azt tanultuk ha valakinek volt nem egyházi házassága,elválik és újra házasodik ezúttal templomban az nem tekinthető olyan szentségnek mintha szabadállapotű vagy özvegy lett volna,csupán kvázi-szentségnek tekinthető.Meg ha meg is történik valakinek a visszafogadása aki már elhagyta a katolikus egyházat az egy egyszeri alkalom,ha x év múlva megint vallást vált,majd újra visszatérne már nem fogadható vissza.
Vagy szintén az adott plébános mondta temetés előtt kikérdezi a hozzátartozókat milyen volt az elhunyt és azt mondta egyszer ha azt állítják róla a hozzátartozók,hogy rendszeresen járt templomba,imádkozott ő azt is elmondja a búcsúbeszédben,mert nem az ő lelkiismeretét terheli ha nem igaz.(Zárójeles megjegyzés:nem volt kimondva,de kilehetett hallani: mivel rendezték visszamenőleg az egyházadót és kifizetik a temetést).Az egyházba is ennyire betör az anaygaiasság a mi világban?Holott mi úgy tanultuk egy pap nem tagadhat meg temetést anyagi okok miatt.így vannak akik egyenesen a református lelkészhez(vagy presbiterhez) vagy a baptista lelkészhez fordulnak aki dijmentesen elbúcsúztatja a katolikus híveket is.
Válaszát előre is köszönöm!
Kitti
Kedves Kitti!
Sok mindent kérdez ebben a levélben, igyekszem kicsit szétbontva válaszolni ezekre. Ami a bolyongó férfit illeti, a sorsával kapcsolatban az az első gondolatom, hogy mindenkit vissza kell fogadni, ha őszinte bűnbánattal tér vissza Krisztushoz és az Egyházhoz. A visszafogadás nem attól függ, hogy mit tett előtte. Tehetett ezerszer szörnyűbb bűnöket is, de ha őszinte a bánata, akkor Krisztus és az ő egyháza visszafogadja. A leírásából úgy értelmezem, hogy a plébános jogszerűen végezte el a házasságrendezést. Ezek után már egyáltalán nem mondható, hogy az illető valamiféle másodrendű keresztény, hogy ritkábban járulhatna szentségekhöz. Nem, ilyen megszorítás nincsen. Az Isten végtelen és feltétel nélküli irgalma mindenkire érvényes.
Abban sem látok súlyos kivetnivalót, hogy a plébános a temetés alkalmával teljesen ráhagyatkozik a gyászolók beszámolójára. Nem is volna könnyű ezeket fölülbírálni. S a temetési beszédnek sohasem az a célja, hogy mérleget készítsen az elhunyt életéről. Az mindig a jelenlévő élőknek szól, hogy a vigasztaló vagy megerősítő szavak közelebb vigyék őket Krisztushoz.
Igen, az egyházba, sajnos, betört az anyagiasság, de már az őskeresztények idejében is (ld. Apcsel 5,1-11).Ezért is adta nekünk az Úr a megbánás és a bűnbánat szentségét, hogy minden helyzetből lehetséges legyen a megtérés, a jobbra fordulás.
Kedves Lelkiatya! Van egy református barátom, aki elmondása szerint elhiszi, hogy az Oltáriszentségben Jézus valóságosan jelen van, nem csak szimbolikusan. Párszor elmondta, hogy ha részt venne liturgián, szívesen megáldozna. Megkérdeztem, hogy nem szeretne-e áttérni a katolikus hitre, de nemmel válaszolt. Hogy álljak hozzá? Mit mondjak neki erre? Kérem segítségét. Köszönöm. Kornél
Kedves Kornél!
Az Eucharisztia kiemelten az Egyház szentsége, Krisztus Teste, amely maga az Egyház. Az abból való részesülésnek nem csak az a feltétele, hogy valaki hisz-e a valóságos jelenlétben, kicsit leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk: hiszi, hogy a kenyér átváltozik Krisztus Testévé, a bor Krisztus vérévé, hanem hogy ebbe a krisztusi titokzatos testbe beletartozik-e. Ennek lépései pedig a keresztség, a bérmálás, ha szükség van rá, a szent gyónás és végül az Eucharisztia. Ezek hiányában nem helyes az Eucharisztiához hívni bárkit is, legyen az illető bármilyen jámbor és mélyen hívő ember. Ugyanakkor elutasítónak sem kell lenni. Ha nem is járulhat az Eucharisztiához, azért érdemes neki minél többet beszélni erről a titokról, erről az ajándékról. Ehhöz az Ön lelki elmélyülése is szükséges, amely megadatik, ha kéri az Úrtól. Tehát most jobb, ha nem áldozik meg az illető a Szent Liturgián, de azért elhívhatja, a közös Isten-dicsőítésbe őt is bekapcsolhatja.
Hogyan zajlik a görög katolikus mise?
Úgy, mint a római katolikus szentmise. A szerkezete, az állandó részei ugyanazok, csak más imákkal, más énekekkel épül föl.
Áldott Lelkiatya!
Ma a szentmise közben az evangélium elhangzása után, mikor az egyedüli gyóntató atyához már jó ideje nem mentek be, akkor ő kilépett a gyóntató fülkéből, s befejezte a gyóntatást, majd elvonult. S bennem ezzel azt a kérdést vetette fel, hogyha Istennél van az irgalom, s az végtelen, akkor ha a testvérem nálam meghallgatást vagy vigasztalást keres, ott kell lennem Krisztus szeretetével mellette. De vajon meddig? Hogyan őrizzem meg a szívemben a készséget Isten szeretetének/örömhírének továbbadására és a lelkek vigasztalására ha közömbösséget és/vagy elutasítottságot tapasztalok?
Válaszát köszönve:
Mónika
Kedves Mónika!
Hogy meddig kell ott lennem a testvérem mellett a vigasztalással, ez nem könnyű kérdés, általános választ nem lehet rá adni. Van, amikor csak néhány megértő vigasztaló szó is elegendő, van, amikor órákat kell rászánnom, hogy a testvéremet ne hagyjam magára. Ám lehetséges olyan helyzet is, más feladataim miatt kell mérlegelnem, hogy mennyi időt szánhatok a bajban levő testvéremre. Hogy egy példát mondjak, amikor egy több gyermekes édesanya olyan helyzetben kerül, hogy valaki tőle vár vigasztalást, akkor bizonyos időt eltölthet az illető mellett, de egy ponton túl lehet, hogy fontosabb feladata, hogy hazamenjen és a gyermekeit ellássa. S persze, számtalan hasonló eset lehetséges.
A készséget viszont egyáltalán nem befolyásolhatja a másik ember magatartása, közömbössége. Arra kell törekedni, hogy az örömhír továbbadásának a készsége töretlen és törhetetlen legyen bennem. Ha még nem ilyen, akkor időről időre meg kell gyónnom, hogy elfogyott a szeretetem, a türelmem. De emellett fontos fölismerés, hogy a másik ember magatartása ezt nem befolyásolhatja. Hiszen nem miatta igyekszem készséges lenni, hanem érte. Tehát attól teljesen függetlenül, hogy ő ezt hogyan fogadja.
Ami a gyóntató atyát illeti, a tette meglehetősen általános. A Szent Liturgián, szentmisén általában ezt szoktuk tenni, hogy más szertartás közben addig gyóntatunk, amíg jönnek a hívek. Utána még egy kicsit maradunk, hátha valaki később gondolja meg magát. De utána folytatni kell a más jellegű feladatokat.
Kedves Lelkiatya!
Mikor Jézus Urunk azt mondja: ?Isten országa köztetek van? (Lk 17, 20-25.) akkor azt hogy kell helyesen értelmezni? Úgy érzem mikor ezt a részt olvasom, hogy magáról beszél, de akkor miért nem azt mondja, bennünk, hanem, hogy köztünk van? Azt szeretné ezzel jelezni, hogy az Urat, s az Ő országát lehetetlen egészen befogadnunk itt a földön?
Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Ezt a Szent Lukács által leírt részt többféleképpen is lehet értelmezni. (Mint Jézus minden más tanítását is, hiszen végtelen mélységűek ezek a szavak.) Egyrészt a jövőről beszél, az Isten Országának eljöveteléről, amelyet nem lehet sem helyhöz, sem időhöz rögzíteni. "Nem lehet azt mondani, hogy itt van vagy ott van." "Ne menjetek oda..." Hiszen földi értelemben megfoghatatlan valóságról van szó. Az Isten Országa lehet az eljövendő ország, ahová mindnyájan vágyunk, s reményeink szerint Isten irgalmából el is jutunk. De ha azt mondja Jézus, hogy köztetek van, akkor ez mégsem csupán halál utáni lét, hanem sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Az Isten Országát lehet az Egyházra is érteni, amely nem más, mint Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai vagyunk. Szintén közel van, de mégis beteljesülése távoli, mert még sok lehúzó emberi vonást hordoz magán. A tökéletes egyház szintén majd csak a végidő bekövetkezte után valósul meg, Krisztus második eljövetelével. Ugyanakkor már most érzékelhetjük csodálatos jelenlétét. Nemde vannak pillanatok, amikor egy-egy egyházi eseményben, celebrációban a mennyben érezzük magunkat. S ez nem csalóka érzés csupán, hanem Isten ajándéka, a beteljesült boldogság előíze. Megint egy másik értelmezés szerint az Isten Országa maga Jézus Krisztus, hiszen személyében jelen van a teljes Szentháromság, s a mennyország sem lesz más, mint Isten jelenlétében való végtelen öröm és boldogság. Nemde erről is van már némi töredékes tapasztalatunk, amikor elfog a boldogság Jézus közelségének megtapasztalása nyomán. De azt is tudjuk, hogy Jézus nem csak közel van hozzánk, hanem - mint arra kérdésében is utal - bennünk van. Ő közelebb van hozzánk, mint mi saját magunkhoz - Szent Ágoston szavai nyomán. Olyan közel van hozzánk, hogy bennünk van. Ebben is megerősít nem egy imatapasztalat.
Itt most csak néhány gondolatot villantottam föl, hogy milyen sokrétű módon lehet értelmezni Jézusnak ezeket a szavait, milyen sok és mély értelmű üzenet bontható ki belőle. Válaszom tehát, hogy nem lehet azt mondani, hogy ez a tanítás ezt vagy azt jelenti, nem kell ide vagy oda futkosni érte. A válasz bennünk van. Ha befelé figyelünk, ha arra törekszünk, hogy Jézus közelébe jussunk, akkor szépen lassan kibomlik ezeknek a szavaknak a tartalma. De egy élet is kevés hozzá, hogy kimerítsük.
https://www.facebook.com/KatolikusValasz/
A fent jelzett facebook oldalon (Katolikus Valasz) kritizaljak Papp Miklos atya, s tobb izben eretneknek nyilvanitjak gondolatait. Sot, Erdo Peterhez irtak mar - a bejegyzesek szerint - levelet, hogy mentsek fel szolgalata alol. Ez ellen mit lehet tenni? Lehet en vagyok kevesbe tanult e teren, de nekem eddig Papp Miklos atya szavai utmutatoak es hitelesek voltak, s maradtak is azok. Nem lehet, hogy ez az oldal igencsak teved?
Ez a "Katolikus Válasz" sajnos nem mindig katolikus, csak annak állítja be magát. Vannak ezen az oldalon nagyon jó írások is, meg kevésbé jók. De nincs mit tenni ellene. Szerintem Miklós atya nem szorul különösebb védelemre. Hála Istennek, sok embernek tudott már nagyon jó tanácsokat adni. Reméljük, ezt folytatni is fogja.
Tisztelt Lelkiatya! Van egy dolog az életemben, amit nem tudom, hogyan kezeljek Istennek tetszően. A probléma: szexuális tartalmú kényszergondolataim vannak....
Egy hozzászóló a következő tanácsokat fogalmazta meg (alighanem a saját tapasztalataira is építve!)
Én a következő megoldást tanácsolnám.
1. megoldás: Erősebb érzés felidézése.
Amikor kényszergondolatai támadnak, akkor ne harcoljon ezek ellen, hanem idézzen fel magában erős szeretettel teli pillanatokat az életéből. Például, ahogy édesanyja szerette, amikor boldogságot élt meg barátai, családja körében. Gondoljon arra a személyre, akit tisztelettel és bensőségesen szeret, valamelyik családtagra. Mindezek, az érzelemteli pillanatok, a szerető személyek Isten szeretetének eszközei.
Mivel az illető hitét gyakorlónak tűnik, ezért az lenne a leghatékonyabb, ha azt a pillanatot/eseményt kezdené keresni ilyenkor s aztán megtartani szívében, amikor Isten szeretete közvetlenül megnyilvánult az életében.
(A gonosz azt igyekszik elhitetni vele, hogy nincs aki szeresse és elfogadja, tehát ne is várja ezt másoktól hiába, hanem azonnal és gyorsan tegye boldoggá önnön magát, mert ehhez joga van.Isten szeretete ezzel szemben örök és ingyenes és Ő mindig jelen van és készen áll, hogy azonnal elsöpörje a Kísértőt, ha a lélek ezt szabadakaratából és szívéből kéri.)
Tehát, ha a kényszergondolataim jönnek helyettük a szeretetélményeimre összpontosítok önmagamban, akkor ezzel Isten jelenlétét idézem föl, és eközben megérzem, hogy Ő akkor is, most is, örökre szeret.
Ez a szeretet hálát vált ki belőlem és viszontszeretetet, és arra gondolok, hogy annyira szeretem az Urat, hogy nincs ennél erősebb, igazabb, boldogítóbb érzés, és eszemben sincs megbántani azt, aki engem ennyire és örökre szeret.
A másik megoldás Foglalja el az elméjét mással.
Pl.: kezdjen el mosogatni, takarítani, vigye le a szemetet, írja le bevásárlási listát, szereljen meg valamit!
Ezzel is semmibe veszi a kísértő gondolatokat, egyszerűen nem hagy nekik teret kibontakozni. Persze, az ima a leghatékonyabb.
Mindezekhez hozzá jön, hogy magában sőt inkább, ha lehet hangosan mondja e kísértő gondolatoknak: ?Nem.? esetleg ?Én Istent szeretem.? A kísértőnek a legnagyobb pofon, ha semmibe veszik, ha közömbösen elfordulnak tőle. Ezért van az, hogy az önzésre, büszkeségre, hiúságra, erőszakosságra, türelmetlenségre hajló emberek komoly veszélyben vannak...s mennyire ilyen voltam/vagyok én is
Kedves Lelkiatya!
Szeptemberben költöztem el otthonról. Azóta minden hétvégén hazajárok, de nem érzem magam jól. Feszengek a családom körében, kellemetlenül érzem magamat. Mintha nem is velük éltem volna ezidáig. S ez kihat a kapcsolataimra, főleg az édesanyám és köztem okoz feszültséget. Minden lelki beszélgetésnek vagy hétvégének veszekedés a vëge. Mit tehetnék, hogy ez változzon?
Nem hiszem, hogy kötelessége volna minden hétvégén hazajárni. Sőt, tanácsolom, hogy töltse a hétvégéit egyedül, illetve barátaival. S néha menjen csak haza a szüleihez. Ez lehet, hogy szívtelen tanácsnak hangzik, de nekem úgy tűnik, ezzel most jobban építené a kapcsolatot velük, mint ha fönntartja ezt a heti hazajárást. Ez még, persze, kevés, de lehet, hogy elengedhetetlen első lépés. Azt hiszem, most sokkal inkább arra kellene figyelnie, hogy saját életét rendezze. Arról is lassan le kell tennie, hogy a lelki dolgait velük beszéli meg. Lehetséges, hogy túl erős függési kapcsolat alakult ki, amelyből most nehéz leválni, pedig ez az élet rendje. Amiről ír, az csak jelzés, hogy valami nincsen rendben a kapcsolatukban, és ezt egyszerűen elhatározással, elfogadásra törekvéssel nem lesz lehetséges gyógyítani.
Tisztelt Lelkiatya!
Bocsánat, ha kicsit buta lesz a kérdésem. Bűn meghallgatni egy olyan dalt, ami egy olyan film betétdala, ami két férfi szerelméről szól? Megtetszett ennek a dalnak a dallamvilága, mikor először hallottam, még nem tudtam, miről szól a film, amiben felcsendül. Magát a filmet biztosan nem nézném meg soha, keresztényként elítélem a homoszexuális/leszbikus életvitelt, biztosan nem lelném örömömet egy ilyen filmben. De ha a dalt önmagában nézem, semmi nem utal benne arra, hogy miről szól a film. Így bűn, ha újra meghallgatom?
Előre is köszönöm a választ!
Nem bűn. Mégsem javaslom, hogy ezt hallgassa. Minden bizonnyal van ebben is valami vonzó. Mint ahogyan lehet, hogy a filmben is van. Nem azzal csalogatnak ezek az erők, hogy csúfságukat föltárják, hanem, hogy a legelképesztőbb dolgokat is tudják vonzóan tálalni. Ha túlságosan hozzánő a szíve ehhöz az ártatlannak tűnő dallamhoz, akkor netán mégis megkedvelheti annyira, hogy ha másért nem kíváncsiságból mégis megnézi azt a filmet. Amely megint lehet, hogy nem volna bűn, de hogy nem válnék épülésére, az csaknem bizonyos. Inkább érdemes kerülni ezeket.
Kedves Lelkiatya!
Ha majd halálunk után sikerülne elnyernünk a mennyországot, mit fogunk érezni ha arra gondolunk, hogy vannak olyan családtagjaink, akik elkárhoztak. Ha hitünk szerint ott vég nélküli boldogság lesz, akkor ez a tudat nem fog nekünk mégis fájni? Vagy egyáltalán hogy kell ezt elképzelni?
Válaszát előre is köszönöm!
Hogy mit fogunk érezni, azt nem tudom. Ezt a helyzetet úgy érdemes elképzelni, hogy ha megpróbáljuk Isten szemével látni. Egészen bizonyos, hogy Isten is szereti a mi családtagjainkat, sőt, sokkal jobban szereti őket, mint mi magunk. Emberileg mondhatjuk ugyan, hogy neki is fáj, hogy vannak, akik elszakították magukat tőle, ő mégis teljes boldogságban él. Hogy ez hogyan lehetséges, nem tudjuk. Nem érdemes a földi gondolkodásunkat és érzelmeinket rávetíteni a végtelen életre, mert úgysem tudjuk ezt fölfogni. Ami egészen bizonyos, hogy ott nem fog hiányozni nekünk semmi és senki. A legteljesebb és legtökéletesebb boldogságban fogunk élni. Adja Isten, hogy oda eljuthassunk!
