Kedves Csenge! Mindig rejtély, hogy az Úr kiket és miért hív, miért pont őt. Ez az Isten személyes döntése, sohasem fogunk belelátni az ő szempontjaiba. Majd talán csak odaát. Leginkább arra szoktak utalni a Biblia-magyarázók, hogy Péter magatartása és személyisége emberileg éppen nem magyarázza ezt a különleges kiválasztottságot. Hogy néz az ki, hogy a majdnem Júdáséval egyenlő gazságot elkövető apostol lesz mindegyikük feje és vezetője?! "Isten azt választotta ki, ami az emberek szemében gyönge..." (1Kor 1,28).

Kedves Zsóka! Egyrészt valóban fontos, nagyon fontos a hittel mondott rendszeres imádság. Ha ezt elhanyagolná az ember, akkor próbálkozhat bármilyen pszichológiai módszerekkel, azok nem igazi megoldást fognak hozni. Ugyanis még az is elképzelhető, hogy az Úrnak valamilyen terve van ezzel a helyzettel, úgyhogy elsősorban az ő kezébe kell tenni, nem pedig minden áron úgy formálni, ahogyan én magam szeretném. Ezzel együtt feladat lehet mozgatni az illető személyt. Akár valamilyen furfanggal mindig rávenni valamilyen cselekvésre, elhitetni vele, hogy fontos, hogy van dolga, szerepe. Semmiképp sem magyarázkodással, meggyőzéssel kell feléje fordulni, hanem ezzel a cselekvésbe bevonó leleményességgel. Az is megoldás lehet, hogy embereket, régi barátokat hozunk köré, életet viszünk a környezetébe. Persze, ezt is óvatosan, mert adott esetben ez a visszájára is fordulhat, beleunhat abba a neki zajos helyzetbe, amiben valójában nem érzi jól magát. Erre oda kell figyelni. Lehet, egyszerűen csak beszélgetni kell vele, nagy türelemmel kérdezni és meghallgatni. Vagy mindezt egyszerre. A szeretet leleményes, megtalálja az útját, hogy hogyan tud legjobban segíteni.

Nincs erre rögzített előírás. Mindenki maga döntheti el, lehetőleg a lelkiatyja áldásával megerősítve. Lehet úgy böjtölni, hogy egy falatot nem eszik, egy kortyot nem iszik az ember. Lehet úgy is, hogy csak kenyeret meg vizet fogyaszt. Lehet úgy is, hogy víz helyett teát vagy gyümölcslevet. Lehet úgy is, hogy gyümölcsöt, esetleg nyers zöldséget is fogyaszt. Ez még mindig aránylag szigorú böjtnek számít. Aztán lehet úgy is, hogy eszik főtt ételt az ember, de csak növényi eredetűt. De úgy is lehet, hogy halat eszik, csak tejes, tojásos ételt nem. De még az is böjt, ha ilyeneket is eszik, csak húst nem. De még akár úgy is lehet böjtölni, hogy mindenből eszik az ember, csak kicsit kevesebbet, mint amit a szeme kívánna. Ugye, sokféle fokozat létezik. Az egyház által szigorúnak megjelölt napokon semmi állati eredetűt nem fogyasztunk. Ami igazán számít, az a lelkület, hogy hogyan böjtölünk. Legyen a böjtünk odaadó, nem méricskélő, és mindenképpen Krisztusra tekintő, tehát imádságos.

Nagyon köszönjük, kedves László. Ezúton már továbbítottam is. Adja Isten, hogy sokaknak tudjanak még segíteni!

Ugye, egy fedél alatt laknak? Ha igen, akkor első javaslatom, hogy költözzenek külön. Másként nem lesz emberi ereje fölülemelkedni ezen a kezelhetetlen helyzeten. Hiába az erős fogadás, hiába az ígérgetés és próbálkozás, hogy fogadják el és szeressék egymást. Az a természetes szeretetkapcsolat, amely édesanya és leánya között van, az Önök esetében visszájára fordult (gyorsan hozzáteszem, hogy ez sajnos nem ritka jelenség!), s amíg ennek kellős közepében van, képtelen lesz rajta változtatni. A fizikai eltávolodás segíthet. Nem old meg mindent, de egyik lépés. Ha sikerült Önnek eltávolodnia egy kicsit az édesanyjától, akkor jobban fogja látni azokat a pontokat, amely miatt benne keserűség van Önnel kapcsolatban. Hisz mindenképp kell, hogy valami oka legyen annak, hogy természetellenes módon ilyen ellenségesen viseltessen Önnel szemben. Ha az okra rájön, már az is segíthet. Még ez sem megoldás, de ez is pici lépés. Javaslom még külső személy bevonását. Legalábbis az Ön részéről legyen valaki, egy lelkiatya, akivel ezt meg tudja osztani, akinek ki tudja, el tudja mondani az élményeit. Ez még akkor is segít, ha az illető nem fog tudni feltétlenül tanácsokat adni. Az még jobb viszont, ha az illető vállal egyfajta közvetítő szerepet, s az édesanyjával is tud beszélni, őt is meghallgatja. Még annyit tudok javasolni, hogy amikor imádkozik, akkor ne csak azt kérje, hogy oldódjék meg ez a lehetetlen helyzet, hanem önzetlenül imádkozzék az édesanyjáért. Ez abban is segít Önnek, hogy a mindig feltörő ellenérzéseit oldja, csillapítsa, Isten szeretetébe vonja. S ne adja föl a hitet, hogy a helyzet mindezek ellenére gyógyítható! Isten mindenre képes, s mindent megad nekünk, ami Hozzá közelebb visz. Az édesanyjával való kibékülés mindenképpen az lesz. Én is imádkozom ezért.

Az itt idézet szövegnek én csak az utolsó két mondatával nem értek egyet. Ez a következtetés nem helyes. Mert bár valóban lehetetlen a saját erőnkből, jó tetteinkből tornyot rakva üdvözülni, ezt Jézus is mondta (Mt 19,26), de ez a szűk értelmezés az Isten hatalmát is leszűkítené, aki viszont azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Van, aki meg ezt a mondatot túlozza el, s ebből következtet arra, hogy senki sem kárhozik el, hiszen az Isten akarata, kivált, ami a végsőre, az üdvösségre vonatkozik, nem hiúsulhat meg. Én nem tudom. Remélem, hogy mindenki üdvözülni fog. De hogy ez így lesz-e, csak akkor fogom megtudni, ha magam is oda jutok. Márpedig ez egyedül Isten irgalmának lesz köszönhető. Ő adja meg, hogy ott majd tovább beszélgethessünk ezekről a dolgokról!

Kedves Zsóka! Mindig használnunk kell a szívünket is meg az értelmünket is. Egy bölcsesség szerint cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna, s imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Alighanem ez a kettősség jelenik meg az Ön kérdésében is. Mindig törekedjék arra, hogy az Úr akaratát kövesse a tetteiben, ugyanakkor ez nem csak imában bambulást jelent, hanem lelkes cselekvést. Mindig bíznia kell az Úrban, de tetteiben minden összeszedettségével kell a lehető legjobbat kihozni. Szerintem sohasem szabad továbblépni kérdezés nélkül. Mindig az Úrra figyelve kell lépni és cselekedni. De ez nem töprengő tipegést jelent, hanem minél mélyebben gyökerező bizalmat. Azt kell kialakítani, hogy az Istenre figyelés és a ráhagyatkozó bizalom minél természetesebb, minél magától értetődőbbé legyen. Akkor bátran lép az ember, s csak az egyes nehéz helyzeteket kell külön "megimádkozni", azaz külön imádságban kérni az Isten útmutatását. "Add tudtomra, Uram, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emeltem lelkemet!" (Zsolt 142,8)

Életünknek vannak különböző szakaszai, s mindegyik életszakasznak megvan a maga saját életfeladata. Most, a jelen életszakaszban már nem akar gyermekjátékokat játszani, de még saját gyermeket sem szeretne. A fiatal felnőttkor kezdetén még nem az a feladata, hogy gyermeket szüljön (ezért is óvunk a korai szexuális élettől minden fiatalt). Most inkább saját személyisége alakításán kell munkálkodnia. Majd ha kellőképpen megerősödött saját identitása, akkor következhet a házasságkötés, a gyermekvállalás. Erik Erikson azt mondja: aki nem oldja meg az egyik életszakasza feladatát, az nem tud a következőbe lépni. Az, hogy "most" nem tölti el nagy vágyakozással az anyai hivatás, nem jelent betegséget vagy rossz értéktudatot. Majd előjön az anyai hivatás. Egy jó pszichológus azt mondta: az anyai hivatás olyan, mint a palackba zárt szellem, olykor még maga a nő sem sejti, mi minden rejlik benne, sokan el sem tudják képzelni magukat anyának. Aztán amikor kiderül, hogy baba van a pocakjában, akkor ez a palackba zárt szellem kiszabadul, és betölti a nőt, szó szerint testileg-lelkileg. Megszépül, megváltozik, közelebb kerül Isten életteremtő misztériumához, megnyugszik és kiteljesedik nőiessége. Aztán az is fontos, hogy a gyermekről nem egyedül kell döntenie, hanem majd élete párjával. Csak úgy "általában" egy gyereket akarni inkább önzésnek tűnik. De ha majd lesz szerelme, akkor a tőle és a szerelmükből születendő gyermeket fogja szeretni. Isten csodálatos terve az, hogy a gyermekvállalás minden örömében és keresztjében ne egyedül legyen az ember, hanem szerető házastársával kapja meg a gyermekáldás ajándékát. Tehát előbb az igényes párválasztás! Persze, az életbevágóan fontos, hogy a fiatal leány ne tegye tönkre a leendő anyaságát, házasságát, a leendő gyerekei életét a felelőtlen szexuális élettel, a dohányzással, itallal, mozgásszegény életvitellel, abortusszal stb. Isten csodálatosan alkotott meg mindnyájunkat. S persze, nem is egyformának. Mindenki kövesse azt, amit Isten személyesen vár tőle, vagy inkább fogadja el azt, amit személyesen neki kínál föl, és garantáltan boldog lesz az élete.

Kedves Gyöngyvirág! Ebben a szentírási mondatban Jézus a házasságtól "tartózkodók" három csoportját sorolja fel. 1) Egyeseket a születésüktől meglevő testi vagy pszichikai adottságaik (vagy hiányosságaik) tesznek alkalmatlanná a házaséletre. 2) Mások az ivartalanítás következtében képtelenek a házasságra. Nem kell ezen csodálkozni, az eunuchok, Jézus korában igen nagy számban voltak. 3) Viszont az a lehetőség is fennáll, hogy olyanok, akik emberileg alkalmasok lennének a házasságra, a mennyek országára való tekintettel vagy a mennyek országáért való munkálkodás érdekében, szabadon vállalják a cölebsz életformát. Míg az első két csoportnál a házasságtól való mentesség - önmagában tekintve - nem hordoz értéket, sőt inkább nyomorúságos helyzetet teremt, addig a harmadik csoportnál a cölebsz életmód egyértelműen pozitív irányultságú, s ezért érték. Fontos látni, hogy Jézus mondatában a harmadik lehetőségen van a hangsúly, az első kettő csupán retorikus előkészítés.

Kedves Testvérem! Köszönöm az őszinteségét: csak bátorítani tudom, hogy lehet és kell segítséget kérni az életünk kényes területein is, érdemes nem eltemetni magunkat, hanem kérdezni, keresni, küzdeni! Bár nem tudom, mennyire nehéz most a házasságuk, mégis hadd mondjam: van a házasságokban is hétköznap. Van úgy, hogy érzelmileg gazdagabb egy-egy szakasz, beérnek az évek, évtizedek, s akkor boldogabb az együttlét - de van úgy, hogy hétköznapibb a házasság. Ez nem baj. A hétköznapot is Isten teremtette. Más emberi kapcsolatainkban is tudnak lenni tartós hétköznapok (gyerekeink, barátaink, közösségeink), de a hivatásunkban, szakmánkban, sőt, a hitünkben is. Ilyenkor alapszabály a hűség. Nem kell rossznak tartani, mert valami tendál a sok pozitívtól a nulla felé, hanem hűségesen benne kell maradni és dolgozni kell. Két dolgot szeretnék nagyon javasolni: Ne ártsanak a helyzetnek. A majdnem nulla még nem mínusz. Ilyenkor könnyen bántjuk egymást, hibáztatjuk magunkat, tág családunkat, akár Istent is. Könnyen követünk el súlyos bűnöket, csakhogy vigasztaljuk önmagunkat, könnyen menekülünk a tv-be, az alkoholba, a sok munkába, vagy éppen szexuális bűnökbe. Erről beszéljenek is, hogy legalább ne bántsák egymást, majd túljutnak a hétköznapokon. Az élet és a házasság egy nagy kaland Istennel, tartogat ő még ünnepnapokat Önöknek, ha hűségesek magadnak hozzá, egymáshoz, és saját magukhoz. Biztos vagyok benne, hogy akik komolyan gondolják a szentségi házasságot, azokon rajta van Isten áldása: van Önöknek sok jó gyümölcsük, s azokat nem szabad feledni, még ha most a hangulat gyengébb is. Isten a múltban nem hazudott: ha engedett jó gyümölcsöket teremni, akkor azt nem vehetjük semmibe: lesznek még gyümölcsök, folytatódik Isten áldása. Akivel voltam boldog, azzal még lehetek boldog. A "ne árts" csak az egyik fele, a másik fele a "munkálkodj a jó kapcsolatért". A házasságban háromféle szeretet van: az erosz (a testi gyöngédség, a szexualitás), a filia (a baráti szeretet, amiben sok a közös érték, érzelem, beszélgetés) és az agapé (amikor közösen szeretjük Istent és engedjük, hogy ő is szeressen minket). Ez a három szeretet egymást kiegészíti, erősíti. Valóban akkor gyengül meg az erosz, ha már alig beszélgetünk, meggyengült a baráti szint, és alig imádkozunk, nincs közös lelki élményünk. Szóval kössenek egyességet: mit szeretne a párja (pl. több szexualitás) és mit szeretne Ön. Csak a több szexualitástól nem lesz jobb egy kapcsolat, de kár lenne a férjét szexuális bűnökbe taszítani, vagy ezzel is mérgező felületet adni. De merjen Ön is kérni. Például kérje, hogy minden hónapban menjenek el csak ketten egy szomszéd kisvárosba. Nézzék meg az egri várat, vacsorázzanak egyet egy étteremben, vegyenek részt egy közeli nagy liturgikus ünnepségen (pl. búcsú, papszentelés). Az a lényeg, hogy ne csak az eroszt akarják javítgatni, hanem a másik kettőt is. S ha elmegyünk valahová, részt veszünk valamin, akkor arra figyelünk, arról beszélgetünk - s nem egymást nézzük és bántjuk. Havi egy nap nem pénz és idő, hanem akarat kérdése, meg tudják oldani. Az egész házasság egy nagy szövetség, most kössenek újabb szövetséget: ki mire vágyik, mitől érezné jobban magát. A nulla felé tendáló kapcsolat nem rossz, de észnél kell lenni. Óvni a kapcsolatot a sok mínusztól, és keresni az alkalmakat, amikor egy kis pluszt lehet bevinni. Isten hűséges, de nem passzív hűségre hív minket, hanem aktívra. Érdemes kapaszkodni Isten Bibliájába, szentségeibe, papjaiba, közösségébe. Ha alázatosan imádkozik, meg fogja kapni Isten vigasztaló szavát, de bátorító küldését is.

Hogy más lett-e, azt nem tudom, de amire jobban oda kell figyelni, az a lelkipásztori hozzáállás. A fölkészületlenség, s talán a szeretetlenség miatt is, korábban nagyon sokszor az ilyen helyzetbe került emberek egyszerűen elutasítást kaptak az egyháztól. Lehet, hogy csak egyszer mondta neki szeretetlenül a pap vagy a hívő társak, hogy "Bűnben élsz!", s ez elég volt arra, hogy úgy érezze, kitaszították. Fölhívom a figyelmet ennek a mondatomnak a lényegére! Nem az a baj, ha kimondta valaki, hogy "Bűnben élsz!", mert ez egy igaz tartalmú állítás, amelyet adott esetben ki is kell mondani. A bűnt nem szabad elkendőzni. De ha valaki ezt szeretet nélkül mondja ki, akkor a nagy igazságmondás kíméletlen ítélkezéssé válik, amely az egyébként is nehéz, zavart lelki helyzetben élő ember számára egyenlő a kivetéssel. Ebben kell változnunk, papoknak és híveknek egyaránt. S ez független attól, hogy az illető személy mennyire hibás a korábbi házasságának a megromlásában, az új kapcsolat létesítésének kezdeményezésében. Minden bizonnyal ezekért is felelős. De megint ezt kimondani, ezt firtatni nagyon kényes kérdés. Mindenképpen van helye ennek is, hiszen az embernek látnia kell - már amennyire lehetséges - a saját felelősségét, de ebben is sokkal nagyobb megértésre, újra mondom: szeretetre van szükség, mint nagy igazságmondásokra. Az természetesen téves következtetés volna, hogy ebben a nagy megértésben, szeretetteli lelkipásztori hozzáállásnak az volna az eredménye, hogy a rendezetlen házassági kapcsolatban élő embert az Eucharisztiában részesítsék anélkül, hogy a szentgyónásban föl lehetett volna oldozni. Kivált az a második következtető lépés volna súlyos, hogy ebben a megértő lelkipásztori környezetben a házasság fölbonthatatlansága is meginogna. Ez valóban téves következtetés volna, s egyáltalán nem következik az Amoris Laetitia szövegéből. Ha valaki úgy gondolja, hogy rendezetlen házassága ellenére "joga van áldozni", mert nem bűnösebb, mint a többi ember, az egyszerűen nem érti az Eucharisztia lényegét. (Nem vitás, hívek, papok, - Isten bocsássa meg - püspökök között is vannak ilyenek.) Arra egyiküknek sincsen sem joga, sem fölhatalmazása. Arra egyikünk sem méltó. Teljesen ingyenes ajándék, amelyet nagy félelemmel és hálával kell magunkhoz vennünk. Viszont aki ezt nem teheti rendezhetetlen életállapota miatt, az sincs kizárva sem az Egyházból, sem a kegyelem közvetítéséből, mert az irgalmas Isten megtalálja a módját, hogy más módon részesítse őt, őket a kegyelemben.

Kedves Szülők! Nem tudom, vigasztalásul szolgál-e, de sajnos nincsenek egyedül ezzel a helyzettel. A mai kor betegségét kapta el gyermekük, amelyből nem könnyű meggyógyulni. Ami igazi reménységet jelenthet, hogy talán csak életkori jelenségről van szó. Gyakori, hogy a kamaszkor bizonyos szakaszában rátör az ifjúra az értelmetlenség, a kiúttalanság, következésképp a feleslegesség érzése. Ez még a legjobb, nagy szeretetben élő családokban is előfordul. Természetesen hatványozott erővel azokban az esetekben, amikor a gyermek korábban látszólag mindent megkapott (játékok, ruhák, lehetőségek), csak éppen a szülői figyelmet, testvérek szeretetét nem kapta meg. Ez a tárgyak sokasága között megélt szeretethiány a legfőbb melegágya a fiatalkori depressziónak. Súlyosabb esetekben - illetve sajnos a mai, ebben az irányban megkönnyített környezetben - a fiatal a drogokhoz fordul, s onnan aztán még sokkal nehezebb a visszatérés, a helyes útra találás. De azért erre is sok példa van. Aggódniuk nem kell, mert az Önöket is reményvesztésbe sodorja. De imádkozni érte, hittel, bizalommal(!), az nagyon fontos. Hogy mit tehetnek még? Néhány tanács. A legjobbnak az tűnik, ha a fiatal a saját korosztályából kap támogatást. Ha a szülei próbálják meggyőzni, azt legtöbbször dacosan visszautasítja, mintegy ellenséget látva bennük. Ennek az az oka, hogy úgy érzi, éppen azok a hibásak az állapotáért, akik "eddig" gyereknek tartották, holott ő már nem az. Ha egy kortársa, régi barátja szólítja meg, hívja el programokra, vagy esetleg célirányosan beszélget vele, az tűnik a leghatékonyabbnak. Ezért a szülők számára tanácsos megelőző hadművelet az lehet, hogy már gyermekkorban olyan környezetet alakítanak ki számukra, hogy mire a második dackorszakba, a kamaszkorba érnek, addigra legyenek jó, megbízható barátai, olyan baráti közössége, ahol továbbra is megkapja a helyes irányba vezető értékeket. Ne féljenek attól sem, hogy szakember segítségét kérjék. De ezt is nagy körültekintéssel kell tenni, mert ezt a kezdeményezést is fogadhatja ellenségesen, s esetleg még erősebb bizalomvesztés lesz az eredménye. Ha van olyan keresztény pszichológus (lehetőleg katolikus, de mindenképpen keresztény!), akivel föl tudják venni a kapcsolatot, akkor előbb tőle kérjenek tanácsot már arra is, hogy hogyan szólítsák meg a fiút. Ennél még jobb, ha van egy jó lelkiatya a közelben, akivel van valamilyen megelőző lelki kapcsolata. Tőle is lehet segítséget kérni. (Ennek is fontos előzménye, hogy már gyermekkorban kialakuljon ez a fajta bizalom a pap bácsi iránt.) De mindenekelőtt a hittel és bizalommal végzett erős imádság. Ha úgy érzik, korábban hibát követtek el a gyermekük nevelésében, akkor se önváddal gondoljanak erre, hanem bűnbánattal. Szépen gyónják meg a korábbi tévedéseiket, és kérjék ne csak a feloldozást, hanem a továbblépéshöz a kegyelmet és bölcsességet is. Adja Isten, hogy fiuk jelenlegi helyzete valóban csak időszaki jelenség legyen, és hamar ki tudjon lépni ebből a súlyos és nehéz állapotából! Én is imádkozom ezért.

Arról, hogy lelkész ellen hol lehet panasszal élni a protestáns testvérek hasonló oldalán kell érdeklődni. Bevallom, hiányosak az ismereteim ezen a téren. Ha a kérdés katolikus papra vonatkozott (aki nem lelkész, hanem áldozópap), akkor minden lehetőséget ki kell használni a személyes megbeszélésre az érintettek között, amire az evangéliumi tanítás is buzdít. Ha ez nem vezet eredményre, akkor meg kell keresni a parókus/plébános közvetlen felettesét, azt az esperes atyát, akihez az illető pap tartozik. Az esperes az első fórum, az ő segítsége a legtöbb esetben elegendő a nézeteltérések feloldására. Amennyiben nem, akkor ő az, aki eligazítást ad a továbbiakkal kapcsolatban. Számlát a pap nem tud adni, ellenben a befizetett összegről (stóladíjról) minden esetben köteles bevételi bizonylatot készíteni a hozzátartozók számára.

Kedves Kati! Segítse Önt, Önöket az Úr! Mint kérte, imádkozom és imádkozni fogok Önökért. Szeretettel, a lelkiatya

Sajnos, elég nagy baj, ha bárki - úgynevezett - fehér mágiával foglalkozik, akár katolikus, akár nem, akár hívő ember, akár nem. A transzcendens világ nem játék. Nincs más isten, csak egyedül a Teremtő. Tehát valaki vagy ővele tartja a kapcsolatot, követi szavát, keresi akaratát, vagy olyan szellemekkel, amelyek csak látszatban vezetik jóra az embert, a valóságban azonban félrevezetik és eltávolítják az Istentől. De az Ön kérdése arra vonatkozott, hogy hogyan viszonyuljon ehhöz a személyhöz. Szeretettel és nyitottsággal. Nem kell félnie tőle. Ha megnevezhetetlen szellemekkel van is kapcsolatban, ez nem tevődik át, nem fertőzi meg a másik embert, egyedül akkor, ha ő is megnyitja magát az efféle erőknek. A gyermekekre is inkább akkor van rossz hatással az ilyen személy, ha már pszichés jelei vannak annak, hogy hosszú távon nem az Isten útján jár. Inkább ezek a pszichés zavarok lehetnek ártalmasak a kicsikre. Illetve az is, ha netán őket is be akarná vonni. Erre ügyelni kell, hogy ne tehesse meg. De a személlyel viszont nyitottan és szeretettel kell viseltetni, nehogy az elutasító magatartás miatt még rosszabb helyzetbe kerüljön.