Kedves Károly! Bocsánatot kérek, hogy elkerülte a figyelmemet a levele. Minden bizonnyal értesült már róla, hogy a budapesti könyvesboltunk május 13-án megnyitotta kapuit az érdeklődőknek. Szeretettel várjuk, térjen be Ön is! (V. ker. Molnár u. 3.)

Kedves Testvérem! Az, hogy most írt két sort ebbe a rovatba, a Szentlélek indította lépés, hogy újra visszataláljon a hitre. Most már ne álljon meg, haladjon ezen az úton tovább! Bizony, sok sorstársa van, akik fiatal korukban komolyan vették a hitet, de aztán az élet feladatai elsodorták az Istentől. Jézus egyik példabeszédében utal is erre a helyzetre. De mindig van visszaút, mindig van lehetőség a megtérésre, az Istenhöz fordulásra. Most azt tanácsolom csupán, hogy kezdjen el ezért imádkozni, hogy újra fölerősödjék a hite, hogy újra tudjon mélyen beszélgetni az Istennel. Ezt éppen Tőle kérje! Ne egyedül akarjon változtatni, hanem már mindjárt az elején forduljon ezzel a kéréssel Istenhöz. Megteheti még, hogy előveszi a Szentírást, és minden nap olvas belőle egy keveset - eleinte csak az Újszövetségből - azzal a szándékkal, hogy belőle megpróbálja kiolvasni, ezen keresztül meghallani, hogy most, ezen a napon mit kell tennie. Aztán, ha sikerül úgy szerveznie az életét, akkor mindenképp menjen el templomba is, s ott is nagyon figyeljen, nem csak a prédikációra, hanem a lelke rezdülésére, hogy azon keresztül mit üzen Önnek az Isten. Boldog vagyok, hogy egy mákszemnyit ugyan, de én is részese és tanúja lehetek egy szép visszatérésnek. Természetesen imádkozom is ezért, Önért.

Természetesen a bűnök nem egyforma súlyúak. Mégis Szent Bazil atyánk azt mondta, aki egyetlen törvény ellen vét, az az egész törvényt megszegi. Tehát minden bűn bűn, nem érdemes egyikkel sem kacérkodni, egyikkel sem megalkudni. Nem az a kérdés, hogy melyik milyen súlyos, hanem hogy melyik ellen hogyan vegyük föl a harcot. Van, amikor az segít, hogy az ember a bűnbe beleesve addig nem megy áldozni, amíg azt meg nem gyónja. Persze, ez jelentse azt, hogy az ember azonnal megy letenni a bűnét, nem hordozza, hogy aztán ez ne legyen akadálya a Szentáldozásnak. Más helyzetben viszont mondhatja a lelkiatya, hogy ne a visszatérő bűn szabályozza a Krisztussal való találkozásomat. Tehát, ha erőteljesen küzdök valamely bűnnel, ennek ellenére újra és újra elkövetem, ez még nem akadályozzon abban, hogy rendszeresen áldozom. A legjobb, ha az ember a szentáldozását és a szentgyónását rendszeressé teszi, s azok nem a hétköznapok eseményeitől, kivált nem a bűnök eseteitől függenek. Mindenképpen kerüljük azt a bűnüldöző lelkiséget, amely abban merül ki, hogy keresi és kerüli a bűnöket, azokkal viaskodik, vergődik, s nagyjából ez határozza meg az Istennel való kapcsolatát. Természetesen kerülnünk kell a bűnt, s kivált azokat az alkalmakat, amelyek arra vezetnek, akár egyedül, akár más emberrel, emberekkel közösen követjük el azt. De ennél sokkal fontosabb törekvésünk legyen az imádság, az Istennel való együttlét, s az ebből fakadó szeretetcselekedetek.

Kedves fiatal kántor! Igyekszünk, hogy ezek a hiányzó részek is minél hamarabb fölkerüljenek elérhető formában a honlapjainkra.

Kedves Lóránt! Azt javaslom, először olvassa végig az Újszövetséget, Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig. Csak utána lásson hozzá az Ószövetséghöz. Azt is lehet folyamatosan, elejétől kezdve. Abból naponta egy fejezetet tartok hasznosnak. Ilyen módon szűk három év alatt tudja elolvasni az Ószövetséget. Javaslom, hogy közben ne hagyja abba az Újszövetség olvasását sem, érdemes a kettőt párhuzamosan olvasni. Akkor könnyebben megvilágosodnak a mélyebb összefüggések is. Az Újszövetséget is lehet fejezetenként, de érdemesebb kisebb részletenként, mondjuk, bekezdésenként olvasni. Akkor még jobban föltárulnak a mélységek. Természetesen, ha az ember már ismert részhöz ér, azt nem szabad átugrani. A Biblia nem ilyen könyv. Akárhányszor újraolvassuk az ismert részeket, mindig képes újat és újat mondani. Ez nem túlzás! Van másik olvasata is a Szentírásnak. Ez jóval lassabb, de érdemes ezt is használni, hiszen az egész életünk ott van rá. Tehát az ember elolvas egy mondatot, vagy néhány mondatot, nem sokat! - és azt megpróbálja megélni, megvalósítani. Legalább egy egész héten át ugyanarra az egy mondatra figyel, azt gyakorolja. Vagy éppen naponta egy-egy mondat, amit esetleg ki is ír maga elé, az asztalra, a falra, hogy egész nap ott legyen előtte, s törekszik is egész nap megélni azt. Sok sikert, sok kegyelmet hozzá, kedves Lóránt!

Kedves G.! Bocsásson meg a válasz elmaradásáért. Valóban Palamita vagy Palamasz (nyilván a kettő ugyanaz) Gergely tiszteletét Nagyböjt 2. vasárnapjára teszi a Keleti Egyház, legalábbis a bizánci rítuscsaládban, amelybe mi is tartozunk. Volt korábbi gyakorlat, hogy az egyházszakadás utáni szenteket kölcsönösen nem tisztelték a katolikus és ortodox egyházak. Hála Istennek, ez a szélsőséges ellenségeskedés már a múlté. Korábban például Szent Ireneusz császárnőt sem tiszteltük Magyarországon, pedig ő valóságos Árpád-házi szent, Szent László leánya, Piroska. Mivel azonban bizánci császárhoz ment feleségül évszám szerint 1054 után, ezért évszázadokon át kimaradt a katolikus szentek sorából. Ez is már a múlté. Magyarországon püspöki rendelet írja elő Szent Piroska tiszteletét, s éppenúgy Palamasz Szent Gergely tiszteletét is.

Egy görögkatolikus orvost kértem, hogy segítsen a válasz megfogalmazásában. Ezt írta: Ebben a korban talán minden fiatal próbálja keresni a az érveket, hogy a szexualitás okozta gondjait kissebbitse, esetleg meg is magyarázhatja. Olyan nincs, hogy aki önkielégítéssel "könnyít" magán, annak nem lenne éjjeli magömlése. Ahogy írja volt hogy 40 napig "böjtölt", s még sem. Azt ugyanis, hogy a szervezet mikor tartja szükségesnek, nem az erkölcsi normáinkhoz, hanem a test szükségleteihez igazodik. Nem tudjuk befolyásolni. Az is merő tévedés, hogy ha nem időben ürül ki egy férfi, akkor betegséghez vezet a "telítettség". Amit egy fiatal nem tudatosít, vagy nem is tud róla, az az önkielégítés nagyon káros hatása a későbbi, majd házasságban folytatott nemi életében. A gyakori önkielégítés ugyanis, egy olyan gyakorlatot alakít ki, amikor is a férfi minél hamarabb akar a csúcsra jutni. Amikor pedig megnősül, már nem csak egy maga élvezetét kereső állati ösztönöket követő lény lesz, hanem egy szerető férj, akinek elsődleges vágya, hogy a felesége számára tegye minél élvezetesebbé az együttlétet. Látva, érezve, hogy mekkora boldogságot és élvezetet képes elérni a felesége, ő maga ettől boldogabb lesz, mint magától a saját orgazmusától. Ha viszont belegyökereztek az önkielégítéshez szükséges gyors praktikák az orgazmus eléréséhez, akkor jelenik meg, az oly sok férfit (és azok feleségét) gyötrő ejaculatio praecox (korai magömlés). Vagyis alig kezd a nő valamit érezni és élvezni - nincs tovább, a férj kész lett. Személyes tapasztalatom, hogy persze, ebben a korban én is örültem volna, ha valami alibit mégiscsak találtam volna, de bármennyire is kerestem, mindig éreztem, hogy ez csak az igazság megkerülése. A leírt esetben talán a legkomolyabb hibának nem is magát az önkielégítést tartom (fent elmondtam, hogy mi a véleményem), hanem inkább azt, ha ezt valaki úgy állítja be, mint egy mentőövet. Az ember ha meglát egy bomba nőt, még ha erőt is vesz a gondolatain, néha a falra mászna. Akkor is lehet rossz az ember közérzete, amikor böjtöl, vagy imádkozik, pedig ahhoz sincs semmi kedve. (Megint magamból kiindulva írok). Amit eddig írtam, azt hívő orvosként tettem. A többi a lelki atya kompetenciája, mégis bátorkodom véleményt alkotni. Nyilván nem minden bűn egyforma súlyú. Akkor lesz a bűn "kozmikus katasztrófává" (Nagy Szent Bazil szavai szerint), ha nem tudatosítjuk, hogy a bűn az bűn, és még alibit is fabrikálunk hozzá. Ez az Isten hozzánk lehajló, szerető, irgalmas, nagyvonalú kezének az elutasítása.

Nem javaslom, hogy füldugóval segítse az imáját. Vonaton vagy hasonló eszközön utazva nyilván nem tud annyira elmélyült, annyira csöndes lenni az imánk, mint a templomban vagy a saját szobánkban. Ezért ezt nem is lehet elvárni ettől a helyzettől, sem nem érdemes valami hasonlót produkálni. Míg a vonaton vagy buszon imádkozunk, azért közben emberek között is vagyunk. Nem tehetjük meg, hogy tudomást sem veszünk róluk. Ha netán így, elmerülve az imában nem venném észre, hogy valaki segítségre szorul, vagy akárcsak annyit, hogy én ülök, egy hölgy vagy idősebb ember pedig áll, akkor, ugye, az imám hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Nem praktikát ajánlok, hanem kitartást. Ha rendszeresen végzi a Jézus-imát, mondjuk utazása közben, akkor egyre jobban kialakul az a helyes hozzáállás, hogy hogyan legyen ez az ima a körülményekhöz képest mégis mély és odaadó. Jó, ha két külön módként kezelem az imát: a szobámban, templomban, elmélyülten, illetve utazás közben, mások jelenlétében, más tevékenység közben. A kettő nem ugyanaz, de egymást erősíti, segíti. Legjobb, ha az imarendemben mindkettő jelen van.

Kedves Ministráns! Utólagos engedelmével ezt teljes terjedelmében közzéteszem, mert amit ír, egyfajta tanúságtétel is. Köszönjük, hogy nehéz sorsát hordozva ezt így gondolja és ezt velünk is megosztotta.

Ez nálunk is szokás, csak nem annyira erőteljesen jelenik meg. Szinte minden templomunkban van un. analogion, azaz ikontartó állvány. Azon a templom védőszentje, címünnepe, vagy az adott ünnepkör ikonja látható. A hívek ez előtt hajolnak meg és ezt csókolják meg. Sok templomban ez nem a bejáratnál hanem jóval beljebb, szinte az ikonosztázion előtt van, s addig már valóban kevesen mennek el, hogy hódoljanak előtte és megcsókolják. Van templom, ahol nem is csak egy hanem kettő, esetleg több kitett ikon van. Ahol ez szokás, ott ezek előtt is meghajolnak és megcsókolják. Tehát egyáltalán nem idegen ez a görögkatolikus gyakorlattól, csak nálunk nem annyira erőteljes. Ha indíttatást érez rá, nyugodtan odamehet az ikonokhoz, akár analogionon van, akár a falra függesztve és megcsókolhatja. Az ikonosztázon levő ikonokat a hívek nem szokták megcsókolni, az már a külső szentély része, addig már nemigen szoktak elmenni a hívek - nagyon helyesen. Egyébként ennek pótlására is alakult ki, hogy az alapképek előtt levő analogionon ugyanazon szent (Krisztus, Istenszülő, Szent Miklós, templom címünnepe vagy védőszentje) van kitéve, hogy mégis legyen lehetősége a híveknek ezeket megcsókolni, de anélkül, hogy odalépnének az ikonosztázionhoz.

Kedves Ministráns! Valóban megrendítő sors az Öné. Fiatal korában jót akart, nemes szándék és törekvés vezette, s később ez alakította, határozta meg az életét. Nyilván, ha akkor megkérdez hiteles embert, akkor azt mondja Önnek, hogy ez a nemes szándék még kevés a házasságkötéshez. Mégis, meghozta ezt a döntést, s azóta nagyon szépen alakult az élete. Talán lehetett volna más, békésebb, kiegyensúlyozottabb, de ez egyáltalán nem biztos. Akkor más lett volna, az bizonyos, viszont az Úr Isten ezt áldotta meg. Két szép gyermeke erre a legjobb bizonyíték, de még sok minden más, amit eddigi házasságukban megéltek, megvalósítottak. Azt mondhatom, hogy amiről most Ön ír, az inkább egy lélektani jelenség. Elérték azt a kort, azt az élethelyzetet, amikor a gyermekek, a kezdeti célok már nem tartják Önöket össze. Sajnos ebben a szakaszban nagyon sokan föladják a küzdelmet és elválnak. Semmivel sem lesz boldogabb az életük, de a sok csalódás, a belefáradás ördöge - meg leginkább a világ erre irányuló brutális hatása - arra készteti őket, hogy elváljanak. Én a következőt tanácsolom. Azok a gondolatok, amelyek nehezítik, szinte akadályozzák Önt abban, hogy a feleségét szeresse, azokat nagyon világosan különítse el, mint kísértés. Az ördög belemászik ezekbe a helyzetekbe, kihasználja az ember gyöngeségét, a sebeket, amelyeket hordoz, és el tudja érni, hogy eltávolítsa az embereket egymástól, s következésképp az Istentől. Egész egyszerűen ne higgyen ennek, ezeknek a gondolatoknak. Az a nem épp megtisztelő jelző, amely mostanában gyakran eszébe jut, ha a feleségére néz, nos, ez is kegyetlen kísértés, támadás a szeretet, a házasság ellen, aminek ne higgyen, amit igyekezzék minden módon kerülni. A felesége olyan, amilyen. Minden bizonnyal tudták szeretni egymást. Most újra igyekezzék megszeretni őt. Tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű, de higgye el, nem lehetetlen. Kérje az Urat, hogy tudjon szeretni, hogy tudja szeretni a feleségét, drága gyermekei édesanyját! S egy új szakasz kezdődhet az életükben. Higgyen abban, hogy ez lehetséges! Hiszen az Istennek minden lehetséges. Márpedig Ön nagyon sokszor Őbenne bízott az élete során. Higgye el, hogy eddigi életáldozatát értékeli és megáldja az Úr! Folytassa nyugodtan ugyanezt az utat, és további áldásokban lesz majd része, részük.

Kedves Kata! Természetesen a római katolikusok is imádkozhatnak csotkival, ennek nincs semmi akadálya. Sőt, még a protestánsok is, van is közöttük nem kevés, aki használja. A lelkiatyák viszont azt tanácsolják, hogy aki erőteljesen belekezd ennek az imádkozásába, az ne tegye ezt lelki vezető nélkül. Még az sem föltétlen szükséges, hogy az illető lelki vezető ismerje és imádkozza a Jézus-imát, hogy használja a csotkit. Nem valami guru tudásának az átadásáról van szó, hanem arról, hogy olyan lelki folyamatok, lelki mélyülés indulhat el, amelyet nem szabad vezető nélkül bejárni, nehogy eltévedjen ott az ember. Ez katolikusoknál természetesebb, mert majdnem minden esetben együtt jár a szent gyónással. De egyáltalán nem kizárt, hogy protestáns ember is legyen lelki vezető, ha imádságos, mély hitű, lelki emberről van szó.

A ministrálás menetét itt nem tudom leírni, hiszen az sokkal több helyet és időt igényelne. Persze, ezzel nem elriasztani akarom, csak azt megerősíteni, hogy azért az nem is annyira egyszerű. Meg jelentősen eltér a római és görögkatolikus egyházban. Nem tudom, melyikre kíváncsi. Viszont nagyon bátorítom a ministrálásra. Ha ez Önben ennyire erősen megfogalmazódott, akkor minden bizonnyal a Szentlélek indíttatása lehet, amelyet érdemes követni. Ezt tudom bátorításul mondani, hogy ez valószínűleg nem csak az Ön egyéni ötlete, hanem hiteles belső indíttatásnak a következménye, amelyet aztán vállalni is kell. A félelemnek nincs helye az Isten szava követésében. Főként nem szabad helyet adni a hiúságnak, hogy mit szólnak mások. Mit szólnak? Teljesen lényegtelen. Szinte bizonyos, hogy elsőre még nem fog menni teljesen hibátlanul, de ez nem számít. A gyakorlás során az ember nem csak megtanulja, hogy mikor mit kell tenni, hanem szép fokozatosan rájön, hogy minden mozdulatnak van jelentése, jelentősége. De ezek csak lassan tárulnak föl. Még akkor is, ha van egy türelmes atya, vagy idősebb ministráns, aki elmagyarázza mind, amit csak szükséges. A személyes fölfedezés akkor is izgalmas folyamat. Tehát ez vár Önre, fiatal barátom. Sem félnie, sem vonakodnia nem kell. Isten örülni fog annak, ha beáll az oltár szolgálatába. S talán még más emberek is. Bár mondom, ez utóbbinak nincs igazán jelentősége. Ez semmiképp se vezesse! De a belső indíttatást mindenképpen kövesse!

Mert nem csak a Szentírás az egyetlen formája a Kinyilatkoztatásnak. Az Egyház tanítóhivatala megelőzte a Szentírást. Már akkor is volt kegyelemközvetítés és igehirdetés az Egyházban, amikor a Szentírás könyvei még nem rögzültek. Valójában az Egyház határozta meg azt is, hogy mi a Szentírás, melyek azok a szövegek, amelyek sugalmazottnak tekinthetők, s melyek azok, amelyek nem. Tehát az Egyháztól elválasztani és úgy értelmezni a Szentírást jogtalan és félrevezető próbálkozás. A következő képpel próbálom ezt megvilágítani. A kertész gyümölcsfákat ültetett. Később jönnek a vándorok, és enni szeretnének a gyümölcsfákról. A kertész nélkül ezt nem tehetik meg, mert a kertész tudja, hogy mikor melyik fáról lehet enni és melyikről nem - például a permetezés miatt, vagy mert bár tetszetős a gyümölcs de még nem érett. Nyilván a facsemetét meg a növekedést is az Isten adja, nem a kertész, de az Isten a kertészre bízta ezeknek a fáknak a gondozását. Ha a kertész ezeket a fákat nem gondozza, akkor nem is hoznak gyümölcsöt, netán rossz gyümölcsöt hoznak. Ezért jogtalan dolog volna, de balgaság is a kertésszel nem törődni, s követelni, hogy mindenki akkor és annyi gyümölcsöt vehessen magának, amennyit akar. A mi érdekünkben van szükség a kertészre.

Kedves Gergő! Ha adott esetben az igeliturgián egy görög pap van jelen, attól az még igeliturgia. Volt már arra is példa, hogy római katolikus pap jelenlétében végeztek igeliturgiát, mert például ő gyóntatott. Attól még igeliturgia volt. Görögkatolikus pap római szent misét nem végezhet Ahhoz pápai engedély kell, a Keleti Kongregációtól kell megkérni. Általában - a rítus keveredés kerülése miatt - nem szokták megadni, csak nagyon rendkívüli és valóban indokolt esetben. Ilyen helyzetekben inkább az a helyes megoldás, hogy ha a pap még aznap nem végzett Szent Liturgiát, engedélyt kér a plébánostól, hogy saját rítusában celebrálhassa az Eucharisztiát. Ezt pedig a legtöbb alkalommal meg szokták engedni a római katolikus atyák. Mint ahogyan fordítva is, számtalan példa van arra, hogy görögkatolikus templomban római katolikus szent misét végezzenek - amikor erre szükség van.