Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg hét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok

Atya!
Én 43 éves vagyok,szeretnék menni a zarándoklatra.Nem vagyok túlkoros?
Szeretettel:Tóth Péter
Budapestről
Kedves Péter!
Mivel "túlkoros"-ságot említ, vélem, hogy az ifjúsági zarándoklatra gondolt. Bocsásson meg, hogy megkésve válaszoltam. Szívesen látjuk bármelyik zarándoklatunkra. Remélem, találkozunk Máriapócson.
Kedves Lelkiatya!

Római katolikusnak kereszteltek meg, most 27 éves vagyok. Édesanyám görögkatolikus. Úgy érzem, én is az ő vallását szeretném követni. Úgy érzem ez áll igazán közel hozzám, a szívemhez. Kedves Lelkiatya! Kérem írja meg nekem, van-e még módom görögkatolikusnak lenni, és ha igen, hogyan válhatok azzá. Válaszát előre is köszönöm!
Ágnes
Kedves Ágnes!
Senki és semmi nem akadályozza meg Önt abban, hogy Görögkatolikus Egyházunkhoz tartozzék. Katolikus emberként nyugodtan eljárhat bármely istentiszteletünkre, részesülhet a szentségekben, tartozhat a lakóhelye szerinti görögkatolikus egyházközségbe. Ehhez a szándékához semmilyen hivatalos lépés nem szükséges. Létezik ugyan ritusváltás, amelyhez a két püspök (az illető római és görögkatolikus) püspök jóváhagyása szükséges, de ezt csak valóban nagyon indokolt esetben javasolják. Én sem tanácsolom Önnek, hacsak valami különleges ok nem indítja erre. Ismerje meg, szeresse rítusunkat és egyházunkat, s anélkül is (lélekben) görögkatolikusnak tarthatja magát, hogy hivatalosan megmarad a római katolikus rítusban.
Kedves Lelkiatya.

Szeretném a segítségét kérni egy szakdolgozat megírásához. Esetleg tudna nekem ajánlani olyan irodalmat, amely valóságos tényekkel szolgál a görögkatolikus egyház kialakulásáról? Találtam mindenféle könyvet, de olyanokból szeretnék építkezni, amelyek valósághűek.

Köszönöm szépen Önnek.
Egy ötödéves.
Sokféle irodalom megjelent már erről. Valóban vannak köztük elfogultabbak, vannak köztük hitelesebbek. Kérdés, hogy csak a magyarországi görögkatolikus egyházak érdeklik, vagy más uniókat is vizsgálni akar? Csak a magyar nyelvű szakirodalom jöhet szóba vagy más nyelven is tud olvasni?
Javaslom, hogy vegye föl a kapcsolatot a történész professzorunkkal a következő e-mail címen: v.tamas71@gmail.com
Kedves Lelkiatya!
A templomban való imádkozásról szeretném kérdezni. (Most a nyári szünidöben kifejezetten is aktuálisnak tartom.) Tanácsos liturgián kívül is betérni egy templomba imádkozni, vagy ha egyedül imádkozunk, jobb ha otthon (nem mindenki szeme láttára) tesszük - mint ahogy a hegyi beszédben is van? Van-e ebböl a szempontból különbség világi hívek és papok között?

Meg kell hogy mondjam öszintén, papot alig látok imádkozni a templomba liturgián kívül. Vagy kevés az idejük, vagy inkább otthon zárt ajtók mögött imádkoznak, vagy esetleg attól félnek, hogy megzavarhatják öket az imában. Ha nem tévedek az egyházatyák idejében a templom sokféle imának katekézisnek söt hitvitáknak is helyet adott. Papok és püspökök is rendszeresen jártak egyénileg is imádkozni a templomba. Lehet, hogy nekik több volt az idejük, mert nem volt annyi adminisztratív feladatuk?

Nem akarok sem farizeus sem személyválogató lenni, de nem tehetek róla, valahogyan nekem hitelesebbnek tünik az a lelkipásztor (söt akármilyen hívö), aki nem csak celebrálni jön a templomba, hanem esetleg egy-egy hétköznap délután is eltölt ott egyszer-egyszer egy negyedórát. Tudom, hogy ez csak egy érzés, és tévedhetek is. De nekem mégis egyfajta rokonszenv-többletet ad. Mi a véleménye? Válaszát nagyon köszönöm.
Természetesen nagyon jó, ha a Szent Liturgián vagy más szertartáson kívül is betérünk a templomba imádkozni. Az a nagy kár, hogy mostani világunkban nagyon gyakran zárva vannak a templomaink. Egyfelől - sajnos - érthető, hisz sok csúfság történt már, amikor illetéktelenek rossz szándékkal osontak be a templomba, de mindenképp szomorú, hogy ennek következményeként az imádkozni kívánó emberek sem mehetnek be. Sok helyen próbálnak olyan megoldást találni, hogy be is lehessen menni, de azért nagy kárt se lehessen tenni, ha valaki ilyesmin töri a fejét. Ám ez még mindig nem ugyanaz, mint ha bemehetnénk rendesen, megállhatnánk vagy leborulhatnánk az ikon előtt, vagy csak a padban időzve hallgathatnánk hosszan a mennyei csendet.
Az imádkozó ember mindig szép látvány. Valóban még inkább fölemelő, ha ott időző papot látunk. Van erre is példa. Lehet, hogy ma kevesebb, nem tudom, régen nem jártam templomba. Úgy értem, mondjuk, 70 évvel ezelőtt.
De hogy mennyit imádkozik a pap, az biztosan nem mérhető le abból, hogy mennyit van a templomban. A legtöbb parókián (mondhatni, mindegyiken) bent is van ikon, néha mécses hozzá. Többnyire ott szokott imádkozni a papcsalád, vagy maga a pap. Ez tehát nem látszik. Az eredménye viszont igen. Általában nem abból mérhető le a pap imádságos élete, hogy mennyit látják a templomban - lehet, pontosan amiatt rejtőzködik, amire Ön is utalt -, hanem meglátszik a viselkedéséből, a szóhasználatából, a liturgiavégzéséből, a prédikációjából. Ezt viszont nem lehet elrejteni.
Hátha változni fog ezen a téren is az Egyházunk, s módot találunk majd arra, hogy nyitva legyenek a templomaink, s ott sokan, papok és nem papok is többen járnak majd imádkozni. Adja Isten!
Tisztelt Lelkiatya!

Szégyellem magam, hogy ilyen gondom van, s ezzel kell önhöz fordulnom, de túl akarok lépni. Ebben pedig a Lelkiatya segítségét kell kérnem. Egész életemben hittem Istenben, mindig jó katolikusként igyekeztem a legapróbb cselekedeteimet is véghezvinni. Azonban... Pár héttel ezelőtt valami oknál fogva magával ragadott a haláltól való félelem, és el kezdtem rettegni attól, hogy ha ezen a világon befejeződik a létem, akkor semmi más nem lesz, csak eltűnök, mint egy kialvó gyertyaláng. Tudom, hogy ezzel bűnt követtem el, hiszen megkérdőjeleztem mindent, amiben eddig hittem. Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyen gondom lesz. Mitől lehetett ez? És mit tegyek, hogy ez a bűnös gondolat többé ne kerítsen hatalmába?

Válaszát előre is köszönöm!
Nagyon jó dolog, hogy föltárta ezt a gondolatát. Nemrég hasonló kérdéssel keresett meg valaki, s őneki is hasonló választ fogalmaztam meg, mint most Önnek fogok. Ám ez azt is jelenti, hogy e nehézséggel nincsen egyedül, többen is vannak/vagyunk, akik találkoznak ezzel a jelenséggel.
Megijednie tőle, főként szégyenkeznie emiatt szükségtelen. Emberi jelenségről van szó, amely mélyítheti hitünket, gondolkodásunkat. Ha kérdések merülnek fel, arra választ kell keresni.
A halál a születés mellett életünk legtermészetesebb része. Igazán nincs mit félni tőle. Ha megrémít a sír, az üresség, a végleges megsemmisülés esélye, ez éppen amiatt van, mert az ember szíve mélyén tudja, hogy ez nem lehet így. Önkéntelenül is tiltakozik ellene.
Jó is, ha foglalkozunk a halál gondolatával. Egyáltalán nem ijesztgetés vagy félelemkeltés miatt. Épp ellenkezőleg. Azért, hogy ami természetes, attól ne féljünk. Ha ez a félelmünk lassan átalakul, megbarátkozunk a gondolatával, beépítve a gondolkodásunkba elfogadjuk azt, ez mindenképpen visszahat az életünkre is, erősíti az Istenbe és a föltámadásba vetett hitünket.
Amikor ezen túl lesz - lehet, hogy már túl is van, hisz nem tudtam nyomban válaszolni a kérdésére -, akkor meglátja, hogy megerősödve kerül ki belőle. Több ilyen már talán nem is lesz, de ha mégis, akkor majd ismerősként fogja köszönteni.
Kedves Lelkiatya!

Római katolikus honlapokon olvasok itt-ott arról, hogy létezik életgyónás. Hogyan zajlik egy ilyen, kit lehet megkeresni ezzel. Speciális felkészültség kell-e ehhez papi oldalról is?

Üdvözlettel: egy érdeklődő
Kedves Érdeklődő Testvérem!
Életgyónást az életünk nagy eseményei, nagy fordulói kapcsán végezhetünk. Ilyenkor az ember nem csak azon bűneit gyónja meg, amelyet legutóbbi gyónása óta elkövetett, hanem megpróbálja összeszedni az összes vétkét, amelyet egész életében, akár gyermekkorától fogva vétett. Már meg is gyónta azokat időről időre, de e jeles alkalommal újra megpróbálja összeszedni őket, egyfajta szembesülés ez életének addig megélt szakaszával. Természetesen ez nagyon alapos fölkészülést igényel a gyónó részéről. Összeszedni, fölsorolni minden vétket lehetetlen, de nem is ez a lényeg, hanem az átfogó visszatekintés, és kimerítő bánat. Nagyon javasolt élni ezzel a lehetőséggel, de nyilván nem gyakran. Az ember életében 1-2x végez ilyen átfogó életgyónást. Vagy, mert olyan fordulathoz érkezett az élete, ami ezt indokolja, vagy éppen azért, mert olyan fordulatot szeretne tenni az életében, amelyhez ez az áttekintő bűnbánat feltétlen szükséges.
Jó, ha a gyóntató pap is előre tudja, hogy az illető életgyónást szeretne végezni. Ha másért nem, legalább azért, hogy ennek érdekében hosszú időre szabaddá tegye magát.
Kedves Lelkiatya!

Olyan sokat lehet hallani mostanában, hogy beviszik a templomba a politikát! Prédikáció alkalmával ezt többszőr hallottam már! Nem örülök neki, az ember már azt az egy órát sem töltheti el nyugodtan.És különben sem odavaló!

Mi a véleménye Önnek erről? A Biblia melyik részében lehet olvasni a politikáról? Jézus mit mondott erről?

A napi politika, főként a politakai párharcok és annak bármely vetülete egyáltalán nem való a templomba. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy legtöbb cselekedetünknek van politikai vonatkozása. Ez a nevelőkre, így a papokra is különösen erősen érvényes. Hiszen kihat a társadalomra az, ha az erkölcsről, a tettek igazságáról, egymás közötti viszonyokról, stb. beszélünk. Tágabb értelemben ez is politika. Ezért nem szabad túl gyorsan kimondani azt, hogy az Egyház, a papok ne politizáljanak. Nagyon fontos, hogy a világ és az ember dolgainak igazi ismerői hangot kapjanak a társadalom formálásában.
Azért nincs helye a politikának a prédikációban, mert az liturgikus cselekmény. Az Evangélium magyarázata az Isteni Szent Liturgia közben. Isten Igéjének hirdetése magyarázó szavakkal. Ez valóban nem szólhat másról, mint Istenről és az Ő országáról. De amennyiben ránk, emberekre vonatkozik, mégis hatással van a társadalomra és így a politikára is.
Jézus az Isten Országáról beszélt, nem a földi hatalmak harcairól. Mégis tanítása átalakította a társadalmi rendet, lassan az egész világot. Nagy hátással volt a zsidók politikai gondolkodására - helyre tette azt. Már aki hitt Benne.
Nekünk is Krisztust kell követnünk hűségesen, és akkor rajtunk keresztül átalakul a világ. Elsősorban nem a szavainkkal, hanem az életünkkel kell hirdetni ezt mennyei országot, mely hatással van a földi országra is. Reméljük, Magyarországra is.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

Kedves Lelkiatya!
Véletlenül találtam erre az oldalra,(pontosabban a facebook egy II. J. Pál Pápa
tisztelői csoport kapcsán) és nagyon tetszik.
Jómagam Római Katólikus vagyok, de én is azok közé tartozom, akik nagy áhitattal vesznek rész egy-egy Görög liturgián.

Az elmúlt tanévben a Sapientia hittudományi főiskolára jártam egy teológiai felkészítő modulon. Bátran mondhatom, hogy mindannyiunk szeretett erkölcs tanára is Görög lelkész. Bár még hátra van egy komolyabb szigorlatom (tehát nem mertem nek futni a vizsgának), mégis csodálatos volt számomra, ahogy a természetesen Görög liturgiával átszőtt morálteológiát tanulmányozhattam.

A köszösségünknek (Katolikus Alkoholista Mentő Szolgálat: KASZ) évente 4x szokott lenni Felvidéken is lelkigyakorlata. Ezeken az alkalmakon is részt vehettem Görög liturgiákon és sok kedves Görög katolikus testvérrel barátkozhattam össze.
Én is érintett vagyok ugyanis egy 5 éves alkoholista periodusomból tudott az Úr Jézus megmenteni és vezetett a fennt említett közösséghez. Istennek hála két éve
hálás mindennap! jozanódó vagyok.

Az életem minden tekintetben rendezett család, munka (könyvtáros vagyok)stb terén.
Mégis egy pár hónapja olyan erős boldogtalanság, fásultság van bennem.
Tudom, hogy ez természetes és ezekből a száraz időszakokból is lehet táplálkozni
mégis elég nehéz.

Régen kacagtam olyan igazit már.
Jó humorú a férjem és a kislányom is , és azt gondolom én is. Mégis olyan mintha
mindig kívülről szemlélném magam. Tudatosan figyelek arra, hogy gyakran hallgassam a Mária rádiót, olvassam a bibliát, este keresztvetéssel hálaadással igyekszem lefeküdni és így is kelek.
Ma reggel kiengedtem a cicákat és utána több órán keresztül hallgattam a Mária rádiót. Félálomban hallgattam a Papp miklós TanárÚrat:-) és pont a
"Ki mint imádkozik úgy is él" c. előadása volt hallható.
Ez egyik tételünk címe is.
Néha azt gondolom, hogy igenis, ahogy a hitet úgy az örömöt is lehet kérni.
Jól gondolom ezt?
Tisztelettel és szeretettel: V. I.
Kedves V.I.!
Természetesen lehet és érdemes kérni az örömöt is. Javaslom, hogy ne csupán önmaga jobb közérzete miatt kérje, hanem inkább másokért. Kérje azt, hogy derűt, jó kedvet tudjon közvetíteni mások számára. Így nem önös szándékkal kéri - egyébként ugyanazt.
Az a furcsa jelenség, hogy szinte kívülről látja önmagát, valószínű, korábbi betegségének egyik maradványa lehet. (Istennek legyen hála, hogy szabadult, s Ő adjon kegyelmet a további kitartáshoz!) Javaslom, hogy ne hagyja elhatalmasodni ezt a jelenséget. Ha eluralkodik az emberen, akkor elidegeníti másoktól, sőt, önmagától is. Amikor érzékeli, egészen tudatosan irányítsa a figyelmét másra. Legjobb, hogy ha fölfelé, Istenre. De akár másfelé, egyéb dolgokra, személyekre is lehet. Lényeg, hogy tartsa kézben a figyelmét, az értelmének az irányát. Nem olyan nehéz ez, kicsi gyakorlással elsajátítható, s ez később is hasznára lehet. Akár az imádság közbeni figyelemben is. Így válik ebben is érvényessé, hogy ami rossz, az Isten segítségével a javára válhat.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a gyalogos emlékzarándoklatot miért hétköznap rendezik. bizonyára többen vagyunk, akik így nem tudnak részt venni, mert olyan munkahelyen dolgozunk, ahonnan nincs lehetőség szabadságot kérni (pld. pedagógusok).
Válaszát köszönöm: zarándok
Ezt a zarándoklatot a hajdúdorogi iskola szervezi. Éppen emlékzarándoklat jellege miatt nem is lehet máskor, mint éppen a saját napján. Hála Istennek, van sok egyéb zarándoklat is. Aki ebbe nem tud csak lelkileg bekapcsolódni, annak javaslom, hogy keressen más napon szervezett búcsút vagy zarándoklatot. Bármelyik napon szívesen látjuk Máriapócson.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretnék elzarándokolni Máriapócsra az unokatestvéremmel a Nagyboldogasszony napi búcsúra. Azt szeretném megérdeklődni, hogy van e valamilyen lehetőség szálláshelyre és hogy van e már valami hír a szombati és vasárnapi programról?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: István
Kedves István!
A mariapocskegyhely.hu oldalon részletesen olvashat a búcsúi programokról. Az oldalon található címen pedig arról is kap tájékoztatást, hogy hogyan talál szálláshelyre a kegyhelyen. Remélem, találkozunk Máriapócson...
Kedves Lelkiatya!

Egyik válaszában utalt arra, hogy a görögkatolikus egyház működhet az egység munkálásában a katolikus és az ortodox egyház között, mint afféle híd.

Nem illúzió ez?
...
Másnak talán segíthet ez, hogy inkább ne küzdjön, hanem még ha nehéz is maradjon a hitében és ne vágyódjon máshová, (bármennyire érzi, hogy sokkal táplálóbb, igazabb az a másik lelkiség - de élni benne nem tud, nem talál befogadást)

Éva
(Vp)
Kedves Éva!
Kicsit hosszabb levelét nem itt közöltem, hanem átvittem a Fórumra, a Görögkatolikusok oldalon belül a Görögkatolikusok helye a világban címre. Ott is válaszoltam rá néhány sorban.
Kedves lelkiatya!

Pár órával ezelőtt nézegettem több külföldi görögkatolikus egyházmegye honlapját. Meglepődtem, hogy sok olyan egyházmegye van, ahol nem csak egy szerzetesközösség található, hanem legalább 2 vagy három, valahol még több is, s nem kevés szerzetessel működnek ezek a közösségek. A mi magyar valóságunk azonban szomorúbb. Ennek egyik oka, hogy a kommunizmus magyarországi korszaka nagyon nagy kárt okozott.
Püspökeink, Fülöp és Atanáz püspök atya emlékeim szerint többször is úgy említette a dámóci monostort, mint egy lelkiségi központot. Az lenne a kérdésem, hogy az utóbbi időkben (hónapok, hete)felbukkant-e olyan jel(zés), hogy ez a lelkiségi központ újra elinduljon?
Nagyon nagy szükség lenne egy ilyen közösségre. Sokat erőt és segítséget adhatna egyházunknak.
Isten áldja!
András
Kedves András!
Sokunk szomorúságát fogalmazta meg. Valóban nagy szükségünk van ilyen lelki központokra, ahol szüntelenül folyik az imádság, s amely imádságba bárki bekapcsolódhat. Nálunk ma számottevően Máriapócson vannak a szerzetesek. A bazilita nővéreknél egyelőre jó ideje nem mutatkozik új hivatás. Az atyáknál jobb a helyzet. Úgy tudom, 8-9 fogadalmas szerzetesük van, s van legalább három ifjú jelölt is. Az, hogy Dámóc "újra elinduljon" vajmi kevés remény mutatkozik a közeljövőben. Igaz, az épület és a kápolna most is ott áll, s szoktak is oda menni mások is kicsit a csönddel töltekezni.
Értesülhettünk róla, hogy vannak fiatal jelöltek a leányok közül, akik Franciaországban készülnek, s hamarosan hazatérnek. Talán ők folytatják majd azt, amit a dámóci atyák elkezdtek.
Imádkozzunk mindnyájan, hogy teremjenek a magyar görögkatolikus egyházunkban új hivatások a szerzetességre és a papságra.
Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném megvalósítani az életemben, a "Ne féljetek" felhívást, konkrétan arra gondolok, hogy 32 évesen gyereket szeretnék vállalni.

Tele van a fejem a kismamák és anyák munkahelyi kiszolgáltatottságáról szóló sztereotípiákkal és nem tudok szabadulni a bénító szorongástól, hogy soha többé nem lesz munkám. Soha nem mertem még ráhagyatkozni a gondviselésre.


Mit javasol?

Köszönettel: Gabriella
Bátorság, Gabriella!
Mitől is félne?
Mindenekelőtt a férjével beszélgessenek el erről. Valóban, egyedül nagyon nehéz volna hordozni ilyen feladatot - de nem is szabad. Tudom, hogy sajnos vannak olyan férjek, akik nem osztoznak igazán a gyermekvállalás terheiben, még a lelki terhekben sem. Remélem, hogy az Ön férje nem ezek közé tartozik.
Fontos mondatot írt le azonban: "Soha nem mertem még ráhagyatkozni a gondviselésre". Ez komoly jelzés, hogy ennek nem szabad folytatódnia! S nyilván, nem csak a gyermek vállalása miatt.
Kedves Gabriella! Gondolja végig: Isten mindenható. Isten szereti és ismeri Önt. Van-e ok arra, hogy ne bízzék Benne?
Ezek persze, csak értelmi gondolatok, de ennek alapján el kell indulnia a bizalom felé. Aki nem bízik az Istenben, az nem is hisz igazán. A kettő csaknem azonos. Imádkozzék azért, hogy növekedjék a hite. Ez a legfontosabb. Ha úgy érzi, hogy Önnek ebből kevés van, akkor kérje Istentől!
A világ riogatására pedig egyáltalán nem kell, nem szabad odafigyelnie. Nyilvánvalóan a hitetlenség szól ezekből a földhözragadt okoskodásokból. Ne feledje az ősi magyar szóhasználatot: a gyermek áldás. Ha vállalja, Isten áldását kapja. Kell ettől félni? Hadd gazdagodjék az élete ezzel az áldással! Meg a magyar nemzet is...
Én feljárok egy kereszthez ahova még kislány koromban jártam és onan már elopták a feszuletet de nekem amit kérek és modok neki nekem mindig segit én kértem töle egy 2 és fél éves volt a gyermekem nagyon sujos betegvolt amire azt monták a orvosok a hogy gyogyithatatlan és segitett és hirtelen meggyogyitota a kisfiamat és az orvosok is csotálkokztak.
Kedves Testvérem!
Szörnyű, hogy ellopták a feszületet! Nem is tudom, ki és milyen céllal vetemedhet ilyesmire.
Az Ön esetében azonban ez a helyzet fölfogható Isten figyelmeztetéseként is. Nagyon helyes, hogy hittel imádkozik Jézushoz, és egész életén keresztül adjon hálát azért, hogy meggyógyította a gyermekét! Azonban Jézushoz bárhol és bármikor imádkozhat ezután is. Legjobb a templomban, az Isten házában, de az otthonában, vagy akár kint az erdőben is lehetséges. Isten az Ön szívében lakik, és mindig meghallgatja, akármikor és akárhol szólítja Őt.
Özvegy asszony vagyok, ha kapcsolatot szeretnék létesíteni egy szimpatikus férfivel mit tehetek? Igazából én sem szeretném a testi kapcsolatot, csak ha már jól megismertük egymást, és talán egy közös jövő reményében közelebbről is megismerhetnénk egymást. A mai világban sajnos a férfiak nem szeretnek sokáig várni minél hamarabb szeretnék ezt a közelebbi kapcsolatot. Én tudom, hogy ez nem helyes, de emiatt talán olyan kapcsolatot veszíthetek el ami talán komoly, életre szóló is lehetne. Testi kapcsolat valóban csak akkor alakulhat ki, ha újra férjhez megyek? Esküvő után? Nagyon várom válaszát, mert lelkileg engem nagyon foglalkoztat ez a dolog. Nem szeretnék vétkezni, ugyanakkor egy 50 éven felüli özvegynek egy kicsit szigorú elvárásnak tartom, hogy csak esküvő után lehet testileg is közelebb kerülni egymáshoz. Válaszát előre is köszönöm. Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel a kérdéssel.
Kedves Hölgyem!
Valóban, többen is vannak, akiket ez a kérdés foglalkoztat. Köszönöm, hogy föltette.
Jól meg kell érteni, hogy nem pusztán "szigorú elvárásról" van szó. A férfi és a nő testi kapcsolata a házasság része. Ez a világ és az ember megteremtése óta érvényes és Isten akarata szerinti rend és elv. A testi kapcsolat nem más, mint a "ketten egy testté lesznek" isteni ige megvalósulása. Ezzel szemben éppen e csodálatos isteni ajándék gyönyörűsége miatt az emberi bűn kezdettől fogva szívesen megrabolta, kihasználta, következésképpen kifordította isteni ajándék mivoltából. Így bűnné tette azt, ami szép és Istennek tetsző. A mai világ különösen tobzódik abban, hogy leplezetlenül megcsalja és meghamisítsa ezt a gyönyörű adományt. Ennek következménye az, hogy még a keresztények is elbizonytalanodnak - olykor még a papok is! - hogy ezt talán ma már másként kell kezelni(???). Szó sincs róla, az isteni ajándék és ahhoz kötődő rendelkezés ma éppen úgy érvényes, mint Ádám és Évától kezdve bármikor. Férfi és nő közötti szerelmi testi kapcsolat csakis Istentől megáldott házassági kötelékben lehetséges, különben önző, hazug, hamis, s az elmondottak miatt Isten szeretete elleni súlyos bűn.
Mit tehet egy özvegy asszony?
Nincs akadálya, hogy férfivel keresse a kapcsolatot azzal a céllal, hogy esetleg összeházasodjanak. Adja Isten, hogy találjon magának ilyen társat, hisz valóban nagyon nehéz az egyedüllét. Ha azonban olyan férfivel ismerkedik össze, aki nem tartja tiszteletben ezt az isteni törvényt, akinek fontosabb a hamari testi öröm, mint az Isten szava, azzal nem érdemes komolyan foglalkoznia. Még ha kezdetben szépnek tűnik is a kapcsolat, éppen ez a türelmetlensége árulja el a tisztességtelen szándékát. Özvegyként éppen úgy, mint a párkereső fiataloknál ez a várakozás a tiszteletnek, egymás megbecsülésének is a jele.
Természetesen 50 évesen még nehezebb ilyen társat találni. Azt is hozzáteszem, hogy az Istennel való belső lelki kapcsolatát is próbálja meg minél inkább erősíteni, mélyíteni, mert lehet, hogy más sorsot szán Önnek az Úr, mint az újabb házasságot. Aki hittel éli meg a magányt, az egyedüllétet, az sokkal szorosabb lelki találkozásra is juthat az Istennel, és ez olyan csodálatos boldogságot jelent, amely többet ér bármilyen újabb házasságnál. Ezt a lelki törekvést is a figyelmébe ajánlom a kérdésére válaszolva.
    ... 411 412 413 414 415 
416
  417 418 419 420 421 ...