A Bibliában sok más, ellentmondásnak tűnő dolgot is találunk. Ezért zavarba jönnénk, ha annak minden szavát szó szerint akarnánk értelmezni. Éppen ilyenre mutatott rá, kedves lelek. Azonban mindig a tanítás mélyét kell keresnünk. Több rétege lehetséges a Szentírás értelmezésének. Az atyák általában négyet szoktak elkülöníteni: szó szerinti (vagy történeti), erkölcsi, lelki és misztikus értelemzést. Nyilván a szó szerinti a legfelszínesebb, de sokszor az is hordoz lényeges tanítást. Ebben az esetben ez egyáltalán nem alkalmazható. Már ott fönnakad az emberi logika, hogy Káin a testvére meggyilkolása után miért félhetett attól, hogy "bárki, aki rátalál, megölheti". Az első testvérgyilkosság története nem antropológiai ismeretterjesztés vagy evoluciós tankönyv.
Ha megengedi a tanácsot, ne ezt a kérdést tegye föl, mert nem jut vele előrébb a megértésben. Káin példája óriási lelki és lélektani tanulságokkal szolgál, nemkülönben a történetének folytatása is. Azt érdemes benne keresni, hogy számomra mit rejt, nekem milyen tanulságot hordoz a történet, esetleg én hol helyezkedem el benne. Így lehet személyessé tenni a Szentírás olvasását, az Isten Szavára figyelést.

Kedves Fiatal Barátom!
Bizonyos vagyok abban, hogy nem a hite elvesztéséről van szó, hanem annak átalakulásáról. Az, hogy keres, nem arról árulkodik, hogy Ön nem törődik az Istennel, hanem arról, hogy az eddigi eszközök, formák elégtelenné váltak. Ezért keres. A gyermeki és gyermekes hite felnőtté szeretne válni. Azért is teszi föl ezeket a kérdéseket.
Bár megpróbálok válaszolni rájuk, de előrebocsátom, az Ön számára csak akkor válnak igazi válaszokká, ha mintegy saját maga talál rá, és sajátjaként mondja ki őket.
Nem tudjuk egészen pontosan, hogy miért teremtette a világot. Az Ő tetteiről csak sejtések, sekélyes emberi gondolataink vannak.
Isten a Szeretet, tehát minden cselekedetét ez határozza meg, ez irányítja. Túlcsorduló szeretetéből alkotta meg ezt a csodálatos világot. Nem kellett volna, senki nem kötelezte

A keresztény tanítás szerint a szexualitás célja a házassági egységet erősíteni és gyermekeknek életet adni. A kettő szorosan összetartozik, nem lehet önkényesen szétválasztani. Mivel maga a Teremtő sem teremtette egybe a kettőt, hanem biológiailag van termékeny és terméketlen időszak, ezért maguk a házaspárok is élhetnek az időpontválasztás módszerével. A katolikus egyház kifejezetten az időpont megválasztásának módját javasolja több okból: nincs káros hatása, nem használnak mesterséges anyagot, visszafordítható, nincsenek kiszolgáltatva a gyógyszergyártóknak, kölcsönösen figyelniük kell egymásra a házastársaknak, közös a felelősség.
Az egyház az időpontválasztást ajánlja és az abortív metódust tiltja: de mi van a kettő között? Így lehetnek olyan esetek, amikor felelősen már nem élhetnek a természetes metódussal, s akkor a lelkiismeretük szerint kereshetnek más módszert (ami nem abortív!), hiszen a házasélet boldogsága, a kiegyensúlyozottság, az egység legalább annyira fontos
A keleti egyház gyakorlatát mindig jellemezte, hogy olyan előírást adjon, amiből nem marad ki az egyén lelkiismerete. Így az igazi út azt jelenti: a házaspár érett lelkiismeretének kell kimondania a végső szót, amiben nem az önzés, a kicsinyesség, a félelem vezeti őket, hanem a nagylelkű szeretet, a bizalom, a remény. Nyilván konzultálva lelki vezetőjükkel, hiszen minden helyzet egyéni. Istenre tekintve kell megtalálni a helyes utat.
(Még részletesebb magyarázatot a Fórum rovaton talál.)

Kedves Anita!
Nagy ajándék ez a kérés, ez a vágy. Csakis személyes úton tudunk segíteni. A hit hallásból ered, az egyház közösségébe személyes út vezet. Nem tudok egyebet tanácsolni, mint azt, hogy keressék föl a legközelebb föllelhető görkat. papot, és ő továbbvezeti majd Önöket ezen az úton.
Így volt ez Kornéliusz, pogány katonatiszt esetében is. Az indíttatást már megkapta a Szentlélektől, de személyesen kellett találkoznia az apostollal, hogy hitre térjen és megkeresztelkedjék.
A hit titkainak részletesebb megismeréséhez szívesen ajánlom a Krisztus közöttünk c.-ű új kiadványunkat.

Legtöbbet az őszinte együttérzéssel tudunk segíteni egymáson. Sokszor ezt nem is szükséges kifejezni: ha megvan, akkor segít, bármilyen rejtett módon, ha pedig nincs, akkor meg akármit mutathatnék, átérzik rajta az hiteltelenség.
Ha sikerül nagyokat együtt hallgatni, már az is nagy dolog és segíthet föloldani a kapcsolatbénulást.
Az bizonyos, hogy a barátnőjének súlyos szeretetigénye van. Ennek értelmében segíthet a szeretet bármilyen megnyilvánulása is. Nem célirányosan, hogy megnyissa, beszélgetésre késztesse, hanem egyszerűen "csak úgy", érdek és számítás nélküli szeretetből. Ehhez találékonyság is kell, de a szeretet találékony.
Nem hoztam szóba az érte mondott imádságot, de nyilván ez a legnagyobb, amit tehetünk érte, hiszen a mi szeretetünket is kifejezi és közben isteni kegyelem közvetítője is. Sok erőt és kitartást hozzá!

Nagyszombat éjféli szertartás elején mondjuk utoljára a Mennyei Királyt, és Pünkösd ünnepének előestéjén a vecsernyén mondjuk újra először.
Nincs rá kifejezett tiltás, de igazán nem való énekelni a Föltámadt Krisztus-t a nagybőjt időszakában.
Egy másik példa: Szép papi imádság a Látván Krisztus föltámadását..., amelyet minden vasárnapi utrenyéban veszünk, kivéve Virágvasárnapot és Pünkösd vasárnapját. A kettő között viszont, Húsvéttól Mennybemenetelig minden nap mondjuk, vasárnaponként pedig háromszor is.
Sok más hasonló előírás van, nem is tudom fölsorolni. Vannak csak nagyböjtben végzendő imák, vannak szertartások, melyeket csak meghatározott napokon végezhetünk, stb.
Mindez abban segít, hogy az egymásutániságot követő időt (kronosz) transzcendens tartalommal töltsük meg, s így átalakítsuk beteljesült idővé (kairosz).

Kedves Péter!
Nagyon helyénvaló a kérdése.
Nem sikkad el és nem lesz homályos az ünnepek között a Pünkösd, ha készülünk rá. Bizánci egyházunk kifejezetten segít ebben. Az ünnepfelezéstől kezdve (Húsvét után a 25. napon, 4. szerdán) megváltoznak az énekek. Még sokszor énekeljük a Föltámadt Krisztus tropárt, de egyre többször van szó a Lélek érkezéséről, a Lélek utáni vágyódásról, a lelki szomjúságról. Ezzel is késztet bennünket az Egyház, hogy ettől kezdve egyre inkább az előttünk álló nagy ünnepre készüljünk.
Hogyan? Kérjük a Lelket. Imádkozzunk azért, hogy megkapjuk a Lélek ajándékát. Pünkösdkör az egyik imában még azt is kifejezzük, hogy szeretnénk meg is érezni ennek az ajándéknak az érkezését. Szükségünk van rá, jobban át tudjuk élni.
Egyébként ezt is segíti az a nagyon furcsának ható dolog, hogy most nem imádkozzuk a Mennyei Királyt. Természetesen a Szentlélekhez most is lehet és kell is imádkozni - "hisz a Lélek nélkül még azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen" - de ki kell várnunk, ki kell böjtölnünk, hogy ezt a nagyon kedvelt és sokat adó imát, a Mennyei Király-t is végre mondhassuk, énekelhessük. Még egyéni imában is javaslom a kerülését, fokozva ennek örömteli várását. Kicsit hasonlít ez a föltámadás éjszakáján először fölcsendülő Föltámadt Krisztus éneklésére. Beleborzong az ember az örömtől, ha nem könnyekre fakad. Hasonlóképp készít elő bennünket erre az imára is.
A húsvéti időben, ugye, észre sem vesszük, hiszen betölti a helyét a sok föltámadási ének. De Mennybemeneteltől kezdve szenvedünk a hiányától. Mondhatjuk helyette a sokszor ismételt mennybemeneteli zsoltárverset: Magasztaltassál föl az egekbe Isten, és a Te dicsőséged az egész földön! Vagy más zsoltárokat, a jól ismert 50. zsoltárt, például.
Még egy adalék. Húsvéti időben nem szoktunk letérdelni. Főként a vége felé már ez is rettentő hiányzik. Nem véletlen, hogy Pünkösd napján mondjuk a "Nagy térdhajtási imákat". Attól kezdve újra mélyebben kifejezhetjük bűnbánatunkat és hódolatunkat a Mennyei Atya előtt, aki ilyen csodálatos ajándékokkal halmozott el bennünket.

Természetesen imádkoztam és imádkozni fogok Isten elhunyt Erzsébet szolgálójáért.
Annyi vigasztalót tudok mondani, hogy korántsem bizonyos az öngyilkos elkárhozása. Ma már többet tudunk erről, s ezért engedélyezi az Egyház az öngyilkosok egyházi temetését is. Régen ugyanis csak annyit gondoltak, hogy akinek az utolsó tette egy gyilkosság, az nyilván a pokolba kerül. Ma már tudjuk, hogy egy ilyen tett az elme pillanatnyi vagy hosszabban tartó elborulásának az eredménye, ki ítélheti meg, hogy mennyi igazán a felelőssége ebben az iszonyú helyzetben? Másrészt azt is tudjuk, hogy az ember ilyenkor még percekig a klinikai halál állapotában van, s ekkor még van lehetősége akár a bűnbánatra is. Nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le az utolsó néhány másodpercben.
De a leküzdhetetlen fájdalom akkor is megmarad. Nézze, kedves testvérem, az a fájdalom, amit Ön szenved az együttérzésben, már az is nagy segítség Szilvi számára. Nem mérhető, ez igaz, de nincs is rajta mit mérni és méricskélni. Ön is imádkozzék érte, Szilviért is, hogy az isteni gondviselés ezt a szörnyű eseményt is valamiképp a javára fordítsa. Idővel meg fogja látni a csodát, meg fogja érteni, miért történhetett ez meg.

A következőképpen, kedves Marika:
Az Ön esetét megismerve pontosítanom kell. Ha valaki eljár más felekezet istentiszteletére, ez még lehet jó, ha ugyanakkor a saját egyházának előírásait megtartja, a szertartásaira rendszeresen eljár - miként Ön is teszi. Az volna helytelen, ha valaki a saját egyházát elhanyagolja, miközben eljár más helyre, ami neki "jobban tetszik". Ahová helyez az Úristen, ott van a helyünk, ott van dolgunk, elsősorban ott találjuk meg a kegyelmi közvetítést. Persze, másutt is lehetséges, a Lélek ott fúj, ahol akar, de az Isten-keresés kötelességünk, és nem kedvtelés. Nem mindig esik jól, nem mindig követhetem ebben sem az igényeimet. Akkor válik hatékonnyá számomra az Isten kegyelme, ha a nehézségek közben is kitartok.
Ha katolikus hitét őrizve és táplálva eljár ortodox közösségbe, jól teszi. Ugyanakkor figyelmeztetnem kell, sok egyházát elhagyó ember kezdi azzal, hogy rendszeresen elmegy máshová, s észre sem veszi, hogy átalakul a gondolkodása. Ha az a gondolata támad, hogy az ortodox egyház hitelesebb, mint a katolikus, hogy ott "jobban érzi magát", ez már vészes jelzés, hogy elindult egy úton, amelyről igen nehéz visszatérni.
Annyit mondok tehát, őrizze, ápolja, erősítse katolikus hitét, s emellett törekedhet arra, hogy mind jobban megismerje Krisztus Egyházának teljességét, amelynek része az ortodox egyház is.

Kedves Tamás!
Lehet, Önnek rokonszenvesebb az először említett asszony, mint a második, de a Jóisten egészen más szemmel néz, más mércével mér. Mivel az Egyház ezt tudja, ezért ezt a "mérést" az Istenre bízza.
Jézus azt mondja a házasságtörő asszonynak: "...én sem ítéllek el". Jóllehet, ekkor még az asszony nem is adta jelét a bűnbánatának. De Jézusnak e szavai után bizonyosan! Az Egyház sem ítél el senkit. Téves az a fölfogás, hogy az Egyház válogat, amikor "az egyiket odaengedi a szentáldozáshoz, a másikat nem". Mi nem tudhatjuk, hogy ki mennyit küzd a saját bűnével. Az bizonyos, hogy bűnben élni nem szabad.
Sajnos, óriási (ideiglenes!) győzelme ez a sátánnak, hogy úgy alakította a mai világ szemléletét, hogy a házasfelek olyan könnyen elválnak. Ennek éppen a legszörnyűbb eredménye - sok egyéb mellett - hogy az Istennel való együttélést is megnehezíti. Hála Istennek azért, ha az elsőként említett jólelkű asszony "szépen megvan" a mostani párjával és vallásos életet él. Igen, tudom, sejtem, hogy nagyon nehéz neki a szentségtől távolmaradni, de ez lett az ő sorsa - vélhetően nem teljesen az ő hibáján kívül, még ha csak mákszemnyi része is volt az első házassága megromlásában. De biztos vagyok abban is, hogy a Jóisten más oldalról messze gazdagon kárpótolja, ha már így alakult.
Az együttélő fiataloknál is éppen az a baj, hogy együtt élnek. Tisztában vagyok azzal is, hogy sok más fiatal, akik épp nem élnek egy fedél alatt, azoknak is nagyon nehéz megőrizni a tisztaságot - éppen az említett, sátán által diktált mai életszemlélet miatt -, de legalább küzdhetnek érte. És küzdjenek is! - ez a tanácsom.

Amit írt, akár lelki tanács is lehet sokaknak. Valószínű, sokat szenvedett már az életében, s lassan kialakul az a bölcsessége, amit csak ezeken a szenvedéseken és persze, az Isten kegyelmének köszönhetően lehet megszerezni.
Ha megengedi, fölhívom a figyelmét arra, hogy az átküldött soraiban nagyon sokszor szerepel az "Én..." Ez lehet akárcsak rossz nyelvi fordulat, de valószínű - miként utalt is rá - még mindig túl sokat foglalkozik Önmagával. A gondolataiban túlzott arányban szerepel annak aggodalma, hogy mi lesz Önnel. De az irány, a fölismerés, a megszenvedve kialakul bölcsesség helyes és hiteles. Valóban, látnunk kell az Isten ajándékait az életünkben, s akkor meglátjuk a kegyelmet is, amellyel vezeti azt. A mennyország sem azért boldogság, mert ott mindent megkapunk, hanem, mert ott végre fölnyílik a szemünk.

Kedves Tamás!
Ha megismerkedett az egyházunkkal, annak tanításával, hitével, akkor gondolom, már rendszeresen jár valamelyik templomba a szertartásokra. Javaslom, hogy egyszerűen az ott működő lelkiatyát szólítsa meg ez ügyben. Átkeresztelkedni természetesen nem szükséges és nem is lehetséges. Egyetlen keresztség van, ha a Szentháromság nevében keresztelték, akkor Ön keresztény, bárhol is volt a keresztelő. A görögkatolikus egyház tagjává a további szentségek révén lehet, tehát a bérmálás és Eukharisztia által. Ehhez szükséges a lelkiatya, aki a hozzávezető utat is elmondja Önnek.

Kedves Szerelmes Barátom!
A féltékenységnek soha nincs helye a szeretetkapcsolatban. Az mindig önzésről árulkodik. Természetesen nem vonom kétségbe szeretetének őszinteségét, tisztaságát, mégis, ez a tüske, ez a furcsa érzés bizonyos jelzés, hogy még nem teljesen odaadó, még nem teljesen önzetlen a szeretete. Ezt a gyönyörű leányt szeretné megkapni és megtartani magának. Ne ez legyen a célja! Ha szereti, mindig az vezesse, hogy neki akarjon örömet szerezni. Ha el akarja venni feleségül, akkor csakis azért tegye, mert boldoggá akarja tenni őt, s ne azért, mert Ön szeretne boldog lenni vele. Ha ez az önzetlen szeretet vezeti, akkor nem fog bánkódik azon, hogy ha a kedvese jól érzi magát Ön nélkül is, hanem örvendezik, hogy nyitott lelkű, egészséges személy, akinek barátai, társasága van.
A feleségét az Istentől fogja kapni. Ha ő az, akkor nem kell aggódnia, hogy elveszíti, ha pedig nem - az fájdalmas fölismerés lesz, de akkor az Isten még annál is nagyobb ajándékot ad, mint amit most Ön sejt. Érdemes Őrá bízni az egészet. Akkor a részletet is az Ő kezében látja majd.

Érdekes, és csupán az utóbbi években terjedő szokás, hogy azok is beállnak az áldozók sorába, akik nem részesülhetnek az Eukharisztiában. Szép ez a vonzódás a Szentség közelébe, mégsem igazán helyes. Vannak az Egyházunkban imádságok, áldások, szentelések, s jó is, ha minél gyakrabban élünk ezekkel. De az Isteni Szent Liturgiának ezen a csúcspontján egyértelműen Krisztussal találkozunk személyesen, nem pedig valami áldásszerű kegyelmet kérünk csupán. Ilyenkor - a terjedő szokás szerint - a pap a Szentséget tartalmazó kelyhet a gyermek, vagy az odajáruló személy fejéhez érinti. Én is hallottam, hogy némely papok az un. Ároni áldás szövegét vagy annak részét is elmondják ilyenkor. Ez ötletszerű megoldás, mindenképp kerülendő a mi Liturgiánkban. De a kehellyel való érintés is újkeletű. Önmagában szép, de az Eukharisztiával keverni nem helyénvaló.

Más felekezetű oktakási intézményben is biztosítani kell a saját felekezet szerinti hitoktatást és istentiszteleti részvételt. Ezt törvény szabályozza. Ahol ezt nem veszik kellő mértékben figyelembe, ott jelezni kell az iskolavezetésnek.
Ismétlem, rendszeresen nem helyes más vallású közösség istentiszteleteire járni. Jelentős hatással van az ember hitére, lelkére. Legtöbbször ugyanis idővel inkább vallási közömbösséget szül. Ez a legrosszabb, s ezt mindenképp el kell kerülni.