Kedves Lelkiatya! Egy internetes oldalon azt olvastam, hogy a katolikusok soha nem kereszteltek újra áttérő ortodoxokat? Igaz ez? Egy másik helyen egy cáfolat is található: "Az 1370-es években Magyarország déli részein állítólag 400 ezer görögkeleti ortodoxot újrakereszteltek". (http://epa.oszk.hu/02100/02169/00054/pdf/EPA02169_magyar_kisebbseg_2017_1_147-174.pdf) Találkoztam már olyan írással is, ahol az szerepelt, hogy a ferences és jezsuita misszionáriusok a pápa tiltása ellenére újrakeresztelték a rutén, ruszin és román keleti keresztényeket (sajnos nem találom ezt az írást). Ha valóban így történt, miért tűrte ezt el Róma, hogy ezek a szerzetesek meggyalázzák a keresztség szentségét? Válaszát előre is köszönöm!
A történészek számára ismert tény, hogy az Anjou-korszak a magyarországi bizánci rítusú kereszténységnek jelentős károkat okozott. Nagy Lajos királyt is az a meggyőződés vezette, ami a negyedik keresztes hadjárat után (Konstantinápoly kifosztásával, a latin pátriarkátus felállításával) és amely szemlélet vélhetően az 1215-ben tartott lateráni zsinaton alakult ki, hogy: a latin rítus felsőbbrendű a keleti rítusokhoz képest. Ezért korában a társadalmi integráció és a felemelkedés (nemesség elnyerése) előfeltétele lett a latin rítus felvétele. Miért engedte meg a pápaság az újrakeresztelést? Amikor a középkori viszonyokat vizsgáljuk, el kell felejtenünk a korunk pápaságáról bennünk élő képet. Ma természetesnek vesszük, hogy a Szentszék jelen van a helyi egyházak életében, a püspökök a pápától kapják a kinevezésüket, s a nunciatúrákon és a kongregációkon keresztül vele nagyon szoros kapcsolatban vannak. Természetes számunkra az is, hogy a pápa gyakran szól hozzánk, s a pápai tanítóhivatal iránymutatást ad a fontos kérdésekben. Az általunk ismert pápaság mint intézmény a reformációt követő katolikus megújulás során kezdett kialakulni. A középkorban a pápaság sokkal kevésbé volt jelen a helyi egyházakban. Ez különösen is jellemző volt Magyarországra, ahol Szent István királytól kezdve az uralkodók széleskörű felhatalmazással (főkegyúri jog) rendelkeztek az egyház fölött. A magyarországi egyházi viszonyok alakulására, beleértve a rítusközi kérdéseket is, a királynak sokkal nagyobb hatása volt, mint a pápának. Ez az adottság azt is eredményezte, hogy a Szentszék nem rendelkezett naprakész informaciókkal a magyarországi egyházi történésekkel kapcsolatban. Még sokkal később, a 17. század közepén is megtörténhetett, hogy az ungvári unióban Északkelet-Magyarországon létrejövő görögkatolikus egyház nagy meglepetést okozott Rómában, mivel a Szentszék illetékes hivatala még arról se tudott, hogy azon a vidéken bizánci rítusú keresztények élnek.