Kedves Lelkiatya!
Korábban volt szó arról, hogy egyes helyeken a parókus hozzáállása miatt nehéz ruszin énekeket énekelni. Korábban pedig azt hallottam, hogy csak olyan ruszin közösségeknek engednének meg egyszer-egyszer óegyházi szláv liturgiát ruszin énekekkel, ahol a többség magyarnyelvü liturgiára is jár.
Én úgy vélem, hogy a következetesség egyrészt érthetö, másrészt azonban aki nem él kisebbségi szinte szórványlétben, annak nagyon nehéz ezeknek az embereknek az érzéseibe belehelyezkedni. Nem azt gondolom, hogy mindent meg kell adni nekik, hanem kicsit elbeszélgetve ki kellene deríteni, hogy milyen sérelmeik voltak, és picit nagyobb érzékenységet mutatni. Tudom, az egyéltalán nem könnyü, mert az egész gör. kat. egyház sokat szenvedett a kisebbségi létben. Ezzel együtt úgy gondolom, nem lenne szabad elveszíteni túl hamar türelmet és visszahúzódni esetleg valóban nem túl megfontolt, érzelmektöl sem mentes reakciók hallatán, hanem párbeszédben maradni, még akkor is, ha csak néhány száz, esetleg ezer hívöröl van szó. Úgy látom, hogy a gör.kat. egyház kiváló lehetöség elött áll abból a szempontból, hogy még elkötelezettebben haladjon tovább azon az úton, amely a kelet-magyarországi, kelet-szlovákiai és kárpátaljai egykor szorosabban összetartozó görögkatolikusokat közelítse egymáshoz. Már sok-minden történt Nyíregyházán és Máriapócson, de úgy gondolom, talán már nincs messze az az idö, hogy elöször a mindkét nyelven (magyar-szlovák,-ukrán (ruszin) valamennyire kommunikáló híveken és papokon keresztül ne csupán etnikai alapu legyen a kapcsolattartás, hanem, hogy kölcsönösen át lehessen menni 2-3 évre káplánkodni a határ másik oldalára. Ezáltal maga az identitás és a tradició kérdése is új dimenzióbe kerülne és nem kötödne ennyire az anyanyelvhez (ami persze igen fontos, de nem kizárólagos).
Nem rég olvastam, hogy Borsod megyéböl sok diák átjár Kassára a Márai Sándor Magyartannyelvü iskolába és szlovákul is tanul.
Az utóbbi idöben fontos elörelépésekröl az ortodox testvérekkel való közeledésröl, a bel-görögkatolikus "ökumenéröl", esetleges tárgyalásokról, vegyesebizottságokról nem lehet hallani, pedig biztosan van már egy, s más.
Tudna Lelkiatya egy kicsit több tájékoztatást adni erröl a folyamatról? Vannak tudatosan kitüzött célok, vagy inkább személyi síkon mozog, akinek van kedve, csinálja? Vagy a hívek nem igénylik, így aztán inkább hagyni kell az egészet, elég, ha Pócson összefutnak a népek? Azt hallottam, hogy Nyíregyházán tanulnak "odaátról" - gondolom ök magyarok. Kassán/Eperjesen ill. Ungváron nem hallottam, hogy tanulna valaki Magyarországról. Vagy tévednék? Nagyon köszönöm.
Amit a kisebbségi létről és annak nehézségeiről ír, azok nagy részével magam is egyetértek. Valóban nehéz maga a kisebbségi lét, de a többség részéről sem könnyű annak kezelése. Alapvető emberi gyarlóságokról van szó, a bölcsesség, az együttérzés hiánya okozza legtöbbször a nézeteltéréseket, feszültségeket.
Valóban van törekvés a határon átívelő együttműködésre, hála Istennek, ma egyre többször nyílik erre lehetőség. Úgy tudom, arra ma is van példa, hogy határon túliak nálunk végeznek lelkipásztori és liturgikus szolgálatokat, illetve volt idő, amikor itteniek jártak át nem is keveset, hogy az ottaniaknak segítsenek. Erre megvan a készség, és ha a szükség úgy hozza, ez meg is valósul. Arra is volt már példa, hogy magyarországi kispapok külföldön, Szlovákiában, Ukrajnában tanultak. Nálunk is voltak határon túlról diákok, nem is kevesen, kétségtelen, mostanában erre kevesebb igény mutatkozik.
Tudatos törekvést érzékelek ma az egyházmegyében arra, hogy mi, görögkatolikusok az egységet különös módon is segítsük és szolgáljuk. Persze, lehetne még jobban is, még többet is tenni ennek érdekében. Remélem, így lesz a jövőben.