ApCsel 11,19-30

Azon időben azok, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirenei férfi, akik, mikor eljutottak Antióchiába, a görögökhöz is beszéltek, hirdetve az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgy hogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, azért elküldték Barnabást Antióchiába. Mikor odaérkezett s meglátta az Isten kegyelmét, megörült és mindnyájukat arra buzdította, hogy maradjanak állhatatosan egy lélekkel egyesülve az Úrban, Ő derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, s mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken s nagy tömeget tanítottak, úgy hogy Antióchiában nevezték legelőször a tanítványokat keresztényeknek. Azokban a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába és azok egyike, névszerint Agabusz, felállt és a Lélek által kijelentette, hogy nagy éhínség lesz az egész földkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok erre elhatározták, hogy mindnyájan küldeni fognak valamit a Júdeában lakó testvérek segélyezésére, - mindenki tehetsége szerint. Ezt meg is tették és elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.

Jn 4,5-42

Abban az időben Jézus Szamaria egyik városához érkezett, melyet Szikarnak mondanak, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus tehát olyan fáradt volt az úttól, hogy leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy asszony Szamariából vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan kérsz te zsidó létedre inni tőlem, holott szamariai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal. Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki azt mondja neked: »Adj innom«, te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.” Az asszony így szólt: „Uram, nincs is vödröd, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, és amelyből ivott ő maga, a fiaival és az állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony így szólt: „Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni!” Jézus így felelt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere ide!” Az ezt válaszolta: „Nincs férjem”. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem férjed. Ezt helyesen mondtad.” Az asszony ekkor így szólt: „Uram, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádkoztak, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol imádkozni kell.” Jézus azt felelte: „Asszony, hidd el nekem, hogy elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és most van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, akik így imádják őt. Lélek az Isten, és akik imádják őt, Lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Amikor ő eljön, kijelent mindent nekünk.” Jézus erre megmondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Ekkor odaérkeztek tanítványai, és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” vagy: „Mit beszélsz vele?” Az asszony pedig otthagyta a korsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?” Ők kimentek a városból, és odajöttek hozzá. Közben a tanítványok kérték őt: „Rabbi, egyél!” De ő azt felelte: „Van ennivalóm, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás között: „Talán csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött engem, és elvégezzem az ő művét. Ugye azt mondjátok, hogy még négy hónap, és elérkezik az aratás? Íme, azt mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket, mert már fehérek, készek az aratásra. Az arató megkapja a jutalmát, és termést gyűjt az örök életre, hogy a vető együtt örüljön az aratóval. Ebben ugyanis igaz a mondás: Más az, aki vet, és más az, aki arat. Én azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony beszéde miatt, aki bizonygatta, hogy „mindent elmondott nekem, amit csak tettem”. Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő tanítását hallva. Az asszonynak pedig azt mondták: „Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert magunk hallottuk, és megbizonyosodtunk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője, a Krisztus.”

Szent Patrik püspök, és vértanútársai

Patrik, a bithiniai Prussza püspöke buzgón hirdette Krisztus evangéliumát és sok pogányt nyert meg a keresztény hitnek. Ezért a pogányok elfogták három papjával, Ákos, Menander és Poliénosszal együtt. Július városparancsnok arra ítélte őket, hogy elevenen dobják be egy hőforrás vizébe. Mivel sértetlenek maradtak, fejvesztésre ítélte mindnyájukat. A IV. század közepén nyerték el a vértanúságot május 19-én.