Nagycsütörtök – A titkos vacsora emléke
Egyiptomi Mária sza.
◀︎ 
 április 1. 
 ▶︎
1Kor 11,23-32

Atyámfiai! Az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és azt mondta: »Ez az én testem, amely értetek adatik; ezt tegyétek az én emlékezetemre.« A vacsora után hasonlóképpen fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben; ezt tegyétek, valahányszor isszátok, az én emlékezetemre.« Mert valahányszor ezt a kenyeret eszitek, és a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Tehát vizsgálja meg magát az ember, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből; mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen, és sokan meghaltak. Ha ellenben önmagunkat megítélnénk, nem esnénk ítélet alá. Mikor pedig ítélet alá esünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal.

Egyiptomi Mária

Egyházunk Egyiptomi Mária anyáról emlékezik meg a nagyböjt 5. vasárnapján. Élettörténetét Jeruzsálemi Szent Szofróniosz pátriárka hagyta ránk.

527-től 565-ig élt, egyiptomi származású volt. Már 12 éves korában megszökött hazulról, és az egyiptomi főváros, Alexandria egyik híres prostituáltja lehetett 17 éven át. Mindenféle kicsapongásban élt, és sok embert rántott a romlásba. Egyszer, mikor puszta érdeklődésből zarándokkal együtt éppen Jeruzsálembe vetődött, ott a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartották. Máriát azonban három-négy alkalommal valami titokzatos erő nem engedte bejutni a templomba. Ezért töredelmes szívvel megígérte, hogy megváltoztatja életét. A földre leborulva imádkozott, s az Istenszülőhöz fohászkodott, hogy fel tudjon hagyni addigi feslett életével. Ezután beléphetett a templomba. Miután lerótta hódolatát a Szent Kereszt előtt, ismerőseit otthagyva átkelt a Jordánon, s a sivatag túlsó részébe vonult böjtölni és imádkozni. Negyvenkilenc esztendőn át vezekelt kemény önmegtagadásban. Az aszketikus életben megöregedett szentéletű asszonyra évtizedek múltán egy Zoszima nevű szerzetes talált rá, akinek elmondta élettörténetét, és megkérte, hogy még halála előtt a szent eukharisztiában is részesítse. Az azt követő évben az öreg Zoszima már holtan találta a szentéletű asszonyt a földön fekve.