Ter 13,12-18

Ábrám Kánaán földjén telepedett le, Lót pedig a környékbeli sík vidéken maradt és Szodomában tanyázott. A szodomai emberek viszont gonoszak és szerfölött nagy bűnösök voltak Isten színe előtt. Isten pedig így szólt Ábrám­hoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld föl szemedet, s tekints arról a helyről, ahol most vagy, északra, meg délre, keletre és nyugatra: mert ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és nemzetségednek fogom adni örökre. Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokja: utódaidat csak az tudná majd számon tartani, aki meg tudná számlálni a föld porszemeit. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében és hosszában, mert neked és utódodnak adom azt örökre. Ábrám tehát fölszedte a sátrát, s tovább költözve Mambre tölgyesénél telepedett le, amely Hebronban van, és ott oltárt épített az Úrnak.

Péld 14,27-15,4

Az Úr parancsolata élet forrása, amely segít elkerülni a halálos kelepcét. A király dicsősége az, ha a népe számos: ha pedig elfogy a nép, ez a hatalmas számára is összeomlás. A türelmes embernek nagy a bölcsessége, aki pedig türelmetlen, az igen balgának bizonyul. A szelíd lelkű ember a szívének is épséget szerez, a szenvedélyes lelkület viszont olyan, mint a csontszú. Aki elnyomja a szegényt, az Teremtőjét gyalázza, aki pedig a Teremtőt tiszteli, az megszánja a rászorulót is. Az istentelen ember a saját gonoszságába bukik bele, aki azonban tisztes életmódban bízik, az igaz. A jószívű emberben bölcsesség lakozik, az esztelenek szívében viszont ilyesmi nem található. Az erény magasra emeli a nemzetet, a bűnök pedig lealjasítják a népeket. Az okos szolga kedves a királynál, és ügyességével elkerüli a megvetést. Haragos indulat még bölcseket is pusztulásba dönt, a szelíd felelet viszont megtöri a haragot. Sértő szó csak indulatot gerjeszt. A bölcsek nyelve ékessé teszi a tudományt, a balgák szája pedig dőreséget fakaszt. Az Úrnak mindenütt jelen van a tekintete, s a rosszakat és jókat egyaránt meglátja. A nyelv épsége az élet fája, s aki azt meg tudja őrizni, az élvezni fogja gyümölcsét is.

Egyiptomi Mária

Egyházunk Egyiptomi Mária anyáról emlékezik meg a nagyböjt 5. vasárnapján. Élettörténetét Jeruzsálemi Szent Szofróniosz pátriárka hagyta ránk.

527-től 565-ig élt, egyiptomi származású volt. Már 12 éves korában megszökött hazulról, és az egyiptomi főváros, Alexandria egyik híres prostituáltja lehetett 17 éven át. Mindenféle kicsapongásban élt, és sok embert rántott a romlásba. Egyszer, mikor puszta érdeklődésből zarándokkal együtt éppen Jeruzsálembe vetődött, ott a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartották. Máriát azonban három-négy alkalommal valami titokzatos erő nem engedte bejutni a templomba. Ezért töredelmes szívvel megígérte, hogy megváltoztatja életét. A földre leborulva imádkozott, s az Istenszülőhöz fohászkodott, hogy fel tudjon hagyni addigi feslett életével. Ezután beléphetett a templomba. Miután lerótta hódolatát a Szent Kereszt előtt, ismerőseit otthagyva átkelt a Jordánon, s a sivatag túlsó részébe vonult böjtölni és imádkozni. Negyvenkilenc esztendőn át vezekelt kemény önmegtagadásban. Az aszketikus életben megöregedett szentéletű asszonyra évtizedek múltán egy Zoszima nevű szerzetes talált rá, akinek elmondta élettörténetét, és megkérte, hogy még halála előtt a szent eukharisztiában is részesítse. Az azt követő évben az öreg Zoszima már holtan találta a szentéletű asszonyt a földön fekve.