Ter 15,1-15

Az Úr ezt a szózatot intézte Ábrámhoz látomásban: „Ne félj, Ábrám, én vagyok oltalmazod, és igen nagy a jutalmad!” Ábrám erre azt mondta: „Uram, ugyan mit adsz nekem? Hiszen gyermektelenül költözöm át, s így házam örököse a damaszkuszi Eliezer lesz.” Majd hozzátette Ábrám: „Mivel nekem nem adtál utódot, ezért házam szolgája lesz az örökösöm.” Erre nyomban így szólt az Úr: „Nem ez lesz az örökösöd, hanem aki tőled származik, az lesz a te örökösöd.” Majd kivezette őt a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz föl az égre, s számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számolni azokat!” Aztán azt mondta: „Ilyen lesz a nemzetséged” Ábrám pedig hitt az Úrnak, és ez megigazulására lett beszámítva. Erre ő azt mondta még neki: „Én vagyok Isten, aki kihoztalak a kaldeusok földjéről, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.” Ám ő megkérdezte: „Uram, Istenem, miről tudhatnám meg, hogy ezt én fogom birtokolni?” Az Úr pedig azt mondta: „Hozz áldozatul nekem egy három esztendős üszőt, egy három éves kecskét s egy három éves kost, továbbá egy gerlét meg egy galambot!” Erre ő elhozta mindezeket, középen kettévágta, s lerakta a két-két darabot egymással szemben, a madarakat azonban nem vágta ketté. Ekkor ragadozó madarak csaptak le a holttestek­re, de Ábrám őrizte azokat. Napnyugtakor aztán mély álom fogta el Ábrámot, s nagy homálytól kísért félelem szállta meg, és ez a szózat hangzott el felé: „Tudd meg bizony, hogy nemzetséged idegenként olyan földre vetődik majd, amely nem az övé, és szolgaságra vetik, és rosszul bánnak vele, és sanyar­gatni fogják négyszáz esztendeig. Ám én majd megítélem a népet, amelynek szolgálni fognak, s aztán majd kijönnek onnan nagy vagyonnal. Te azonban békességben fogsz elköltözni atyáidhoz, és jó öregkorban fognak majd eltemetni.

Péld 15,7-19

A bölcsek ajkát hallgatásra készteti a tudás, a balgák szíve azonban nem megbízható! A gonoszok áldozatait utálja az Úr, de kedvesen fogadja az igazak imáját. Utálja az Úr a gonoszok útját, de szereti azt, aki az igazság útján jár. A gonosznak fenyítését még a járókelők is észreveszik: s akik a dorgálást gyűlölik, azok szégyenletesen fogják végezni. Az alvilág s az enyészet helye nyitva van az Úr tekintete előtt, mennyivel inkább akkor az emberek fiainak szive! A neveletlen ember nem szívleli azt, aki meginti; s a bölcsekkel nemigen áll szóba. A vidám szív földeríti az arcot, a szív bánata viszont eltorzítja azt. A helyes úton járók szíve tudást keres, a balgák szája pedig bolondságot. A gonoszok tekintete mindig csak rosszat fogad be, a jók viszont folyton csöndben vannak. Többet ér a kis rész az Úr félelmében, mint az istenfélelem nélküli dús kincs. Jobb főzelékre szorítkozni vendéglátáskor kedves szeretettel, mint hizlalt tulkot föltálalni gyűlölettel. Az indulatos ember civódást szít, a türelmes viszont még a küszöbön álló viszályt is lecsendesíti. A türelmes ember lecsillapítja a perlekedést, az istentelen pedig még inkább felszítja azt. A lustáknak életútja tövisbozóttal van tele, a szorgos emberek útja viszont már el van egyengetve.

Egyiptomi Mária

Egyházunk Egyiptomi Mária anyáról emlékezik meg a nagyböjt 5. vasárnapján. Élettörténetét Jeruzsálemi Szent Szofróniosz pátriárka hagyta ránk.

527-től 565-ig élt, egyiptomi származású volt. Már 12 éves korában megszökött hazulról, és az egyiptomi főváros, Alexandria egyik híres prostituáltja lehetett 17 éven át. Mindenféle kicsapongásban élt, és sok embert rántott a romlásba. Egyszer, mikor puszta érdeklődésből zarándokkal együtt éppen Jeruzsálembe vetődött, ott a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartották. Máriát azonban három-négy alkalommal valami titokzatos erő nem engedte bejutni a templomba. Ezért töredelmes szívvel megígérte, hogy megváltoztatja életét. A földre leborulva imádkozott, s az Istenszülőhöz fohászkodott, hogy fel tudjon hagyni addigi feslett életével. Ezután beléphetett a templomba. Miután lerótta hódolatát a Szent Kereszt előtt, ismerőseit otthagyva átkelt a Jordánon, s a sivatag túlsó részébe vonult böjtölni és imádkozni. Negyvenkilenc esztendőn át vezekelt kemény önmegtagadásban. Az aszketikus életben megöregedett szentéletű asszonyra évtizedek múltán egy Zoszima nevű szerzetes talált rá, akinek elmondta élettörténetét, és megkérte, hogy még halála előtt a szent eukharisztiában is részesítse. Az azt követő évben az öreg Zoszima már holtan találta a szentéletű asszonyt a földön fekve.