Kiv 1,1-20

Ezek Izrael fiainak nevei, akik bementek Egyiptomba Jákobbal, az apjukkal — mindegyikük a családjával együtt ment oda: Ruben, Simeon, Lévi, Juda, Isszahár, Zebulon és Benjámin, Dán és Naftali, Gád és Aser. József pedig már Egyiptomban tartózkodott. Jákob leszármazottai lélekszám szerint hetvenötén voltak. Meghalt aztán József és minden testvére, és ez az egész nemzedék. Izrael fiai pedig termékenyek voltak, elszaporodtak és meggyarapodtak, sőt olyan erősen elhatalmasodtak, hogy megtelt velük az ország. De aztán más lett az uralkodó Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Azt mondta a népének: „Lám, mennyire népes lett Izrael fiainak nemzetsége! Még végtére fölénk kerekedik! Jertek tehát, bánjunk vele oko­san, nehogy még inkább megsokasodjék, s amikor majd háború tör ki, netalán ellenségeink számát növelje és így kivonuljon az országból!” Ezért munkafelügyelőket rendelt föléjük, hogy sanyargassák őket a munkáik során, így építették a fáraó megerősített városait, Pitomot és Ramszeszt, valamint Ónt. a Napvárost. De minél inkább megalázták őket, ők annál többen lettek és igen megerősödtek. Meggyűlölték így az egyiptomiakat Izrael fiai, s az egyiptomiak erőszakosan sanyargatták Izrael fiait, és megkeserítet­ték életüket a kemény munkával: az agyagfeldolgozással és téglavetéssel meg különféle mezei munkával, tehát mindenféle kényszermunkával. Egyiptom uralkodója a következő parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiknek Szefora, a másiknak pedig Fua volt a neve: „Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, ha fiúk születik, öljétek meg, és csak ha lány, akkor gondoskodjatok róla!” A bábák azonban istenfélők voltak, és nem hajtották végre Egyiptom uralkodójának a parancsát, hanem életben hagy­ták a fiúgyermekeket. Magához hívatta ezért az egyiptomi uralkodó a bábá­kat, és ezt mondta nekik: „Miért jártatok így el, hogy életben hagytátok a fiúgyermekeket?” A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: „A héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem előbb szülnek, még mielőtt a bábák megérkeznének hozzájuk, s akkorra már meg is szültek.” Isten ezért jóra fordította a bábák sorsát, a nép pedig egyre csak szaporodott, és igen megerősödött.

Jób 1,1-12

Volt Húsz földjén egy Jób nevű férfi, aki igaz ember, feddhetetlen, igazságos, istenfélő volt, és került minden rosszat. Hét fia és három lánya született, s jószága is volt neki: mégpedig hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz pár ökre, ötszáz szamárkancája és igen sok cselédje. Nagy földbirto­kokat művelt meg, úgyhogy ez az ember előkelőbb volt a többi napkeletinél. Fiai eljártak egymáshoz, és nap mint nap vendégséget rendeztek, amelyre meghívták három húgukat is, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor aztán befejeződtek a lakoma napjai, Jób elküldött valakit értük, és tisztává tette őket: kora reggel fölkelve áldozatot mutatott be értük a számuknak megfelelően. Egy borjút is feláldozott a lelkükért bűneik miatt. Mert azt mondta Jób: „Hátha vétkeztek fiaim, és elméjükben rosszat gondolhattak Istenről.” Így járt el tehát Jób minden egyes napon. S történt egy napon, hogy Isten angyalai eljöttek, hogy megjelenjenek az Úr színe előtt, és a sátán is eljött velük együtt. Az Úr így szólt a sátánhoz: Honnét kerülsz ide? A sátán pedig így felelt az Úrnak: Bejártam a földet, és körbejártam mindent az ég alatt, s íme, most itt vagyok. Az Úr ezt kérdezte tőle: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot, akihez nincs hasonló szerte az egész földön? Hiszen ő feddhetetlen igaz ember, istenfélő, aki minden rosszat kerül. A sátán azonban ezt válaszolta az Úrnak: „Talán ok nélkül tiszteli Jób az Urat? Nem te vetted-e körül gondoskodásoddal őt, magát és háztartását és egész környezetét? Megáldottad keze munkáját, és jószágát megsokasítottad a földön. De nyújtsd csak ki a kezedet, és nyúlj hozzá egész vagyonához! Majd meglátod, hogy nem fog-e szemtől szembe áldani.” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, de őt magát ne érintsd!” Erre az eltávozott az Úr elől.

Arisztarkosz, Pudensz és Trofimosz apostolok

A hetvenkét tanítvány közé tartoztak. Az első kettő Szent Pál kísérője, tesszaloniki illetve efezusi származású tanítvány volt.
Pudensz, akiről a 2 Tim. 6,21 tesz említést, a hagyomány szerint római szenátor volt, aki a városban szállást adott az apostoloknak és házát imahelyiséggé alakította át. 68-ban Rómában szenvedhetett vértanúságot.
Trofimosz apostol Efezusból származott. Szent Pállal együtt szenvedhetett vértanúhalált 67 körül.