Róm 6,3b-11

Testvéreim! Mi, akik Krisztus Jézusba lettünk keresztelve, nemde az ő halálába lettünk alámerítve? A keresztség által ugyanis vele együtt el lettünk temetve a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is egy új életben járjunk. Ha ugyanis halálához hasonulva eggyé lettünk vele, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásban. Tudnunk kell, hogy a bennünk lévő régi ember vele együtt keresztre lett feszítve, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne legyünk rabszolgái a bűnnek. Mert aki meghalt, az szabad a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Tudjuk ugyanis, hogy mivel Krisztus feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, s a halál nem uralkodik rajta többé. Mivel meghalt, egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, s mivel él, Istennek él. Magatokról is így gondolkodjatok: meghaltatok a bűnnek, és Istennek éltek Krisztus Jézusban!

Mt 28,1-20

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök tőle való félelmükben remegni kezdtek, és olyanok lettek, mint a holtak. Az angyal megszólalt, és azt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol az Úr feküdt! És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és íme, előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.” Gyorsan ott is hagyták a sírt, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványainak. Amint mentek, hogy megvigyék a hírt a tanítványainak, íme, Jézus jött velük szemben, és így szólt: „Örvendjetek!” Erre odafutottak, átkarolták a lábát, és leborultak előtte. Akkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába, és ott majd meglátnak engem!” Amikor úton voltak, íme, néhány őr bement a városba, és hírül vitte a főpapoknak mindazt, ami történt. Erre összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a katonáknak e szavakkal: „Mondjátok, hogy tanítványai éjnek idején odajöttek és ellopták, amíg mi aludtunk. Ha pedig a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy kioktatták őket. Ez a szóbeszéd el is terjedt a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyben és földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Amen.

Szentéletű Pafnutiosz vértanú

Az egyiptomi Gentüriából származott. Életének nagy részét a sivatagban töltötte, s ott sok pogányt térített meg. Diocletianus uralkodása idején (284-305.) Arianosz kormányzó elfogatta, és kegyetlen kínzások után kivégeztette. Más források szerint Pafnutiosz püspök volt Egyiptomban, és több más keresztény társával együtt valamelyik palesztinai bányában halt meg kényszermunkán. Emléke egyes szinaxárionokban szeptember 25-én, másokban április 20-án található.

Szentéletű ólavrai János

Élete sokban hasonlít a tegnap ünnepelt Szentéletű Jánoséhoz. Ő is a VIII. században számos helyen folytatott aszketikus életet, míg végül a jeruzsálemi Kariton monostorba került, ahol csöndesen megpihent az Úrban.