ApCsel 2,14-21

Azokban a napokban előállt Péter a tizeneggyel együtt, fölemelte hangját, és így szólt hozzájuk: – Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Tudjátok meg, mit jelent ez! Mert nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen csak reggel kilenc óra van. Hanem ez az, amiről Joel így prófétált: Az utolsó napokban, így szól Isten, kiárasztom Lelkemet minden halandóra. Fiaitok és lányaitok prófétálnak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak. Szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban Lelkemet, és majd prófétálnak. Csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap elsötétül, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és dicsőséges napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, megmenekül.

Lk 24,12-35

Abban az időben Péter fölkelt, és a sírhoz futott. Behajolt, de csak az ott levő lepleket látta. Hazament, és csodálkozott a történteken. És íme, ketten közülük aznap egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt. Közben egymással beszélgettek mindarról, ami történt. Ahogy beszélgettek és tanakodtak, maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemük akadályoztatva volt, hogy fel ne ismerjék őt. Így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben, hogy ilyen szomorúak vagytok?” Az egyik, akit Kleofásnak hívtak, ezt mondta neki: „Te vagy-e az egyetlen jövevény Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” És mondta nekik: „Micsoda?” Ők pedig ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki próféta férfiú volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt, és miként adták főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Ráadásul ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is felkavart bennünket, akik hajnalban a sírnál jártak. Mivel nem találták a testét, eljöttek, és azt mondták, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt állították, hogy él. Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.”
Erre ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák, késedelmes szívűek vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták jövendöltek! Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózestől és az összes prófétától kezdve minden írásban megmagyarázta nekik, ami róla szólt.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak, ám ő úgy tett, mintha tovább akarna menni. De erőnek erejével marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és hanyatlik a nap!” Betért hát, és velük maradt. Amikor aztán letelepedett velük, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz: „Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és kifejtette nekünk az Írásokat?” Még abban az órában fölkeltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket, akik azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, és arról, hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben.

Szikeóta Szent Tivadar püspök

A galáciai Szikeó községből származott egy bizonyos Mária nevű kéjnőnek és Kozmasz császári követnek házasságon kívüli gyermekeként. 13 éves korában monostorba vonult, majd 18 évesen Theodosziosz anasztasziupoliszi püspök diakónussá és pappá szentelte. Ismételten megfordult a Szentföldön, ahol a hodzevai monostorban letette a nagy szerzetes fogadalmat. Visszatérve a saját monostorába, szigorú aszkézisben élt, majd Timotheosz püspök halála után Pál ankürai érsek őt szentelte föl anasztasziupoliszi püspöknek. Szent Tivadar azonban inkább az aszketikus élet felé vonzódott, s püspökként is sűrűn látogatta a különböző szentföldi monostorokat, s végül le is mondott püspöki rangjáról, hogy szabadabban élhessen szerzetesi hivatásának. Miután megfordult Konstantinápolyban is, visszavonult a maga monostorába, ahol békében halt meg 613-ban.