Zsid 9,24-28

Testvéreim! Nem emberkéz alkotta szentélybe ment be Krisztus – amely az igazi szentély előképe –, hanem magába a mennybe, hogy most értünk Isten színe elé lépjen. Nem azért, hogy újra meg újra felajánlja önmagát, ahogyan a főpap évenként bemegy a szentélybe másnak a vérével, hiszen akkor a világ kezdete óta sokszor kellett volna szenvednie. Most, az idők végén, egyetlenegyszer jelent meg, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következzék, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűntől függetlenül fog megjelenni azoknak, akik tőle várják üdvösségüket.

Zsid 9,1-7

Testvéreim! Az első szövetségnek is volt istentiszteleti rendje és földi szentélye. Hiszen sátrat építettek, amelynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és az áldozati kenyerek. Ezt nevezték „szent sátor”-nak. A második függönyön túl volt a „szentek szentjé”-nek nevezett sátor. Itt volt az arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt egy aranyedény a mannával és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták a könyörület trónját. De ezekről most nem szükséges részletesen szólni. Amióta ezeket így elrendezték, a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet felajánl önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.

Mk 8,27-31

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Erre Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus.” A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. Ezután arra kezdte oktatni őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.

Lk 10,38-42; 11,27-28

Abban az időben Jézus betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki Jézus lábához ülve hallgatta a szavát. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram, nem törődsz-e vele, hogy húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, amely nem is vétetik el tőle.” Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”