Pol. Fényes szerda
◀︎ 
 április 7. 
 ▶︎
ApCsel 2,22-38a

Azon időben mondá Péter: Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket - mint ti is tudjátok - Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt, aminthogy lehetetlen is volt, hogy abban fogva maradjon, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját s jelenléted gyönyörűségével töltesz el engem.” Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról. Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára A jövőbe látva beszélt Krisztus feltámadásáról: hogy sem az alvilágban nem marad, sem a teste nem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Istennek jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek igéretét, ő kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, hiszen ő azt mondta: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: ülj a jobbomra, amíg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet.” Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.« Mikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: »Mit tegyünk, férfiak, testvérek?« Péter pedig azt felelte nekik: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.

Jn 1,35-51

Abban az időben megállt János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, és látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kerestek?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol laksz?” „Gyertek, és nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hol lakik, és aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Elsőként testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Krisztust”. Elvezette őt Jézushoz. Jézus rátekintve így szólt hozzá: „Te Simon vagy, Jónás fia, de Kéfás, azaz Péter lesz a neved.” Másnap Jézus Galileába akart menni. Találkozott Fülöppel, és mondta neki: „Kövess engem!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natanaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes írt a Törvényben és a próféták: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Natanael. „Gyere és lásd!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natanaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natanael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natanael erre felkiáltott: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mostantól látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Szent Kalliopiosz vértanú

Kallióp a pamfiliai Pergéből származott. Szüleinek__egy ideig nem született gyermeke. Atyja hamar meghalt, anyja: Theoklia Isten félelmében nevelte. Ebben az időben nagyon erőltették az emberek között a bálványimádást. Az emberek nagy része áldozatokat mutatott be nekik. Kallióp idejét az imádság és böjtölés töltötte ki. Amikor a bírónak jelentették, hogy Kallióp keresztény, anyja gondoskodott róla. Ellátta a szükséges ruhákkal, pénzzel, és néhány szolga kíséretében hajóta ültette más vidékre küldte, hogy a gyermek elkerülje az üldözés szenvedéseit. A kilikiai Pompeopoliszba hajóztak. Meglátva ott egy pogány ünnepre való készülődést, nyíltan megvallotta, hogy keresztény és nem vesz részt a bálványünnepen. Ezért elfogták, és a szokásos módokon megkínozták: ütlegelték, vasakkal szaggatták, sütögették és végül börtönbe vetették.

A börtönben meglátogatta édesanyja és bátorította a vértanúhalál elviselésére Krisztusért. Látva a helytartó hitének állhatatosságát, keresztre feszítésre ítélte. Anyja azt kérte a hóhéroktól, hogy fiát fejjel lefelé feszítsék meg. Fia halála után az anya átölelte vértanú fiát és ott meghalt 304-ben.