Heródion és tsai. apk.
Korábbi hangos útmutatók >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Korábbi zsolozsma szövegek >
2025 >
2024 >
2023 >
2022 >
2021 >
2020 >
Ter 31,3-16Így szólt az Úr Jákobhoz: „Térj vissza atyád földjére és nemzetségedhez, és én veled leszek!” Jákob tehát elküldte szolgáit, s kihívatta Ráchelt és Leát a mezőre, ahol nyájai voltak, és ezt mondta nekik: Látom atyátok arcán, hogy nem olyan már hozzám, mint tegnap és tegnapelőtt. Pedig atyám Istene velem volt, és ti magatok is tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam atyátoknak. Atyátok azonban becsapott engem, és megváltoztatta a tíz bárányra megszabott bérem. Isten mégsem engedte meg neki, hogy árthasson nekem. Mert amikor azt mondta: A tarkák legyenek a béred”, akkor minden juh tarka bárányt ellett, ha viszont azt mondta: „Ami fehér, az lesz a béred”, akkor az egész nyáj fehéret ellett. Elvette ugyanis az Isten atyátok jószágát, és átadta nékem. Mikor ugyanis a juhok üzekedésének ideje elérkezett, álmomban azt láttam, hogy a kosok és bakok, melyek a nőstényeket hágják, tarkák, pettyesek és, foltosak. Majd az Isten angyala szólt hozzám álmomban: „Jákob! Jákob!” Én pedig megkérdeztem: „Ki az?” Ő azt mondta: „Emeld fel tekintetedet, és lásd. hogy a kosok és bakok, melyek a nőstényeket hágják, mind tarkák, pettyesek és foltosak! Láttam ugyanis mindent, amit Lábán veled tett. Én vagyok a te Istened, aki megjelent neked Isten helyén, ahol fölkentél egy emlékkövet, s fogadalmat tettél nekem. Most tehát kelj fel. s menj ki erről a földről s térj vissza születésed földjére, és én veled leszek!” Erre Ráchel és Lea így felelt: „Van-e még valami osztályrészünk vagy örökségünk atyánk házában? Nemde, idegeneknek tekintett minket, mert eladott, és amit értünk kapott, azt felemésztette? Mindaz a vagyon és gazdagság, amelyet Isten elvett atyánktól, most már a mienk és fiainké lesz. Tedd meg tehát mindazt, amit Isten mondott neked!”
Péld 21,3-21Fiam! Azt tenni, ami igaz és igazságos, sokkal kedvesebb az Úr előtt, mint az áldozat. A fennhéjázás a gőgös szív felfuvalkodottsága; a gonoszok lámpása a bűn. Aki röviden szól, annak gondolatai bővelkednek, s aki nem szorgalmas, az lemarad. Aki hazug nyelvvel gyűjt kincset, hiú terveket űz, és előbb-utóbb beleakad a halál hálójába. A gonoszokat erőszakos tettük vesztükbe sodorja, mivel nem akarnak igazságot tenni. Akik ravaszak, azoknak útját is tekervényessé teszi Isten, mert az ő művei tiszták és egyenesek. Jobb egy tető sarkán lakni, mint egy házsártos asszonnyal egy házban. A gonosz életén senki meg nem könyörül. Ha a szemtelen bűnhődik, tanul belőle az együgyű, a bölcs pedig már a tanításból is okul. Az igaz megérti a bűnösök lelkét, s az istenteleneket a rossztól visszatartja. Aki bedugja fülét, hogy meg ne hallja a gyöngéket, maga is hiába kiált majd, mert nem lesz majd, aki meghallgassa. A titkos adomány megtöri a haragot, aki viszont sajnálja az ajándékot, az heves indulatot kelt. Az igazságszolgáltatás öröm az igaznak, ám a szentéletű ember tisztátalan a gonosztevők szemében. Az olyan ember, aki letér a belátás útjáról, a holt óriások gyülekezetében fog nyugodni, ínségre jut az, aki szereti a mulatozást, s aki kedveli a bort és az illatszert, nem lesz gazdag. Az igaz ember helyett a bűnös szolgád váltságul, s az igazak helyett a gonosz. Jobb kietlen földön lakni, mint házsártos és Fecsegő asszonnyal. A bölcs ember ajkán kívánatos kincs van, az oktalan emberek viszont felemésztik azt. Aki az igazságosság és irgalmasság útját követi, életet és dicsőséget talál.
Szent Herodion és apostoltársai
Herodion a ciliciai Tarzusból származott, szent Pál rokona volt. Szent Pál tette őt Patrász püspökévé, ahol sokat szenvedett a pogányoktól és zsidóktól Krisztus hitének terjesztéséért. Szent Péter apostolt Rómába követve, az apostol vértanúságának napján őt is lefejezték. Szent Agabus próféta volt és megjövendölte a nagy éhínséget, ami Klaudius császár idején bekövetkezett, és szent Pál szenvedéseit Jeruzsálemben. Szent Rufuszt az apostol a rómaiakhoz irt levelében üdvözli (l6f 13.) Ő Théba városának volt püspöke, Görögországban. Aszynkrit apostol neve ugyanabban az üdvözletben fordul elő, ő a kisázsiai Hirkániában sasi volt püspök. Flegon apostol a thrákiai Maratonban volt püspök, ^ermiász pedig Dalmáciában. Mindnyájan sokat fáradtak az evangélium hirdetésében. Különféle helyeken sok pogányt térítettek meg a keresztény hitre. Majdnem mindnyájan kínzásokat szenvedtek el a pogányoktól és zsidóktól és így nyerték el a vértanúi koronát.