Meletiosz fp.
◀︎ 
 február 12. 
 ▶︎
1Ján 3,21-4,11

Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. Aki teljesíti parancsait, Istenben marad és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől tudjuk, akit nekünk adott.Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba. Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban is van. Gyermekeim, ti az Istentől vagytok, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét. Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Mk 14,43-15,1

Abban az időben, amikor Jézus még beszélt tanítványaihoz, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele nagy csapat kardokkal és dorongokkal, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Az áruló jelt adott nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és biztos őrizet alatt vigyétek el!” Odaérve rögtön Jézushoz lépett, és így szólt: „Üdvözlégy, Mester!”, és megcsókolta. Erre azok rátették kezüket, és elfogták. Az ott lévők közül valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta ott voltam köztetek, tanítottam a templomban, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.” A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindannyian elmenekültek. Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel födte, ám elkapták őt a fiatalok. Erre ő otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott előlük. Jézust a főpaphoz kísérték. Ott gyűltek össze mindannyian a főpapok, vének és írástudók. Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába, és ott a szolgákkal a tűznél leülve melegedett. A főpapok és az egész főtanács tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis tanúságot tették ellene: „Hallottuk, hogy ez azt mondta: Én lerombolom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” De vallomásuk így sem vágott egybe. Erre középre állt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek vallanak ellened?” De ő hallgatott, és semmit sem felelt. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy-e a Krisztus, az Áldottnak Fia?” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni és az ég felhőin eljönni.” A főpap erre megszaggatta ruháját és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mit ítéltek?” Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor némelyek elkezdték leköpdösni, arcát eltakarva ököllel verni, és közben mondogatták neki: „Prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték. Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és így szólt: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” De ő tagadta: „Nem ismerem őt, és azt sem tudom, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, és akkor megszólalt a kakas. A szolgáló megint meglátta, és újra mondani kezdte az ott állóknak: „Ez is közülük való.” Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közülük való vagy, hiszen galileai vagy, még a beszéded is elárul.” Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” Erre másodszor is megszólalt a kakas. Péternek eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírva fakadt. Kora reggel pedig a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt tanácsot tartottak. Jézust pedig megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.

Szent Meletiosz, Nagy Antiochia érseke

Az Kis-örményországi Melitinéből származott keresztény szülőktől. Szebasztei püspök lett (358-ban), de az ottani zavarok miatt visszavonult a szíriai Bereába. 360-1. telén meghívták őt Antiochia metropolitai székébe, de trónra lépése után nem sokkal az ariánusok száműzték. Csalódtak ugyanis benne, korábban azt hitték róla, hogy ő is ariánus. Helyére a számukra megbízható Euzoioszt szentelték. Csak az aposztata Iulianus császár idején (362-ben) foglalhatta el újra a helyét.
362-ben Alexandriai Szent Atanáz tisztázni akarta az antiochiai egyház helyzetét, de az ott átutazó cagliari Lucifer püspök megelőzte, s az ellenpárt vezérét, a fél-szabelliánusokkal rokonszenvező és Róma bizalmát élvező Paolinoszt szentelte föl püspökké. Így a városnak egyszerre három püspöke is lett. Jóllehet mind Atanáz, mind a három nagy kappadókiai püspök Meletioszt tekintette az egység zálogának, Róma hallgatott, s a város helyzete így megoldatlan maradt.
Meletioszt közben száműzte Iulianus és Valens császár is, s így csak 378-ban, I. Theodosius császár idején tudott visszatérni Antiochiába, aki véget vetett az ariánusok uralmának. Ő hívta össze a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinatot. A császár, miután bővebb információk birtokába jutott, elismerte Meletiosz tisztességét és tiszta hitét, s ezért őt nevezte ki a zsinat elnökévé. Ennek során halt meg 381-ben.