Martiniánosz szé.
◀︎ 
 február 13. 
 ▶︎
1Ján 4,20-5,21

Atyámfiai! Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és aki a szülőt szereti, szereti szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek. Mert mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent. Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, magában hordja (Isten) tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, épp mert nem hisz tanúságában, amelyet Isten a Fia mellett tett. Mert ennek a tanúságnak az a tartalma, hogy Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van. Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete, aki nem mondhatja magáénak az Isten Fiát, annak nincs élete. Ezeket azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy megtudjátok: örök életetek van. Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk. Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal. Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja (a bűntől), és a gonosz nem érinti. Tudjuk, hogy mi az Istentől vagyunk, és hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és megadta nekünk a belátást ahhoz, hogy megismerjük az Igazat. Mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, óvakodjatok a bálványoktól!

Mk 15,1-15

Abban az időben a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt tárgyalást tartottak Jézus ellen, őt pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő ezt mondta: „Magad mondod". A főpapok sok vádat hoztak fel ellene, de ő semmit sem válaszolt. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban egyáltalán semmit sem válaszolt. Ez meglepte Pilátust. Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit éppen kértek tőle. Volt akkor egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Felvonult a tömeg és kiáltozva kérni kezdte azt a kegyet, amit mindig megtett nekik. Pilátus így szólt hozzájuk: „Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa szabadon nekik. Pilátus ismét megkérdezte: „Mit tegyek hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondotok?” Azok pedig újra ezt kiáltozták: „Feszítsd meg őt!” Pilátus viszont ezt mondta nekik: „Ugyan mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg őt!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy keresztre feszítsék.

Szentéletű Martinianosz atya

A palesztinai Caesareából származott, s már ifjan remeteségbe vonult. Először egy hegyen remetéskedve virrasztásban, imádságban és böjtben 25 évet töltött el, aztán egy legendárius elbeszélés szerint egy lakatlan szigetre költözött, s mindaddig ott maradt, amíg egy hajótörés folytán egy nő nem került a szigetre. Hogy tisztaságát megőrizze, a tengerbe vetette magát. A biztos haláltól a delfinek mentették meg, amelyek hátukon a szárazföldre vitték. Ettől kezdve állandóan vándorolt, és tanította az embereket arra, hogyan kell a helyes útra térniük. Így jutott el Athénba, ahol 422-ben halt meg.