Vajhagyó vasárnap
Auxentiosz szé.
◀︎ 
 február 14. 
 ▶︎
Róm 13,11b-14,4

Atyámfiai! Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen. Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek. Némelyik azt hiszi, hogy mindenfélét ehet, az aggályos azonban csak zöldségfélével táplálkozik. Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik. Aki meg nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik. Hiszen Isten azért a magáénak tekinti. Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa.

Mt 6,14-21

Így szólt az Úr: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok nektek is megbocsát. De ha nem bocsátjátok meg az embereknek, amit vétettek ellenetek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy az emberek lássák böjtölésüket! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne az emberek lássák rajtad, hogy böjtölsz, hanem Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki látja, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, és ahol betörnek és ellopják a tolvajok! Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, és ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”

Szent Auxentiosz szentéletű atya

Szíriában született a IV. század végén, valószínűleg egy Addas nevű perzsa férfi fia. Konstantinápolyba költözött, ahol magas rangú katonatiszt lett. Nemsokára azonban megragadta a szerzetesi élet eszménye, s visszavonult a főváros közelében levő Oxia hegyére (442-ben). Innen származott a mellékneve: a „hegyen élő”. Nesztoriosz tévtanításának nagy ellenfele lett, de mivel nem volt elég jól tájékoztatva Eutükhész téveszméiről, ezért először nem fogadta el a monofizitákat elitélő Kalkedoni Zsinat rendelkezéseit. Anatoliosz pátriárkának azonban végül is sikerült meggyőznie őt. Aztán Khalkedon mellett a szinte elérhetetlen Szkopa hegyére vonult vissza. Szózomenosz ezt írta róla: „Ismeretes volt hittel teli ájtatossága, a barátok iránti buzgalma, mérsékletes élete, a levelek iránti szeretete, valamint mély tudása mind a világi, mind az egyházi irodalom terén. Szerény és tartózkodó volt viselkedésében, jóllehet barátságban állott a császárral és a császári udvarhoz tartozó emberekkel”. Bár áhítozott a magányra, később itt is még sok más remete kérte a lelki vezetését, de ő ott számukra sohasem épített monostort. Egy női monostor építéséhez ellenben hozzájárult a hegy tövében, amit Trikhinatiának neveztek el (az ottani nővérek melléknevéről, ami „zsákba öltözött”-et jelent). Ott is lett eltemetve 473. február 14-én bekövetkezett halála után.