Pamfilosz és tsai. vtk.
◀︎ 
 február 16. 
 ▶︎
Ter 1,14-23

Így szólt Isten: Legyenek világítók az égboltozaton, hogy a földet megvilágítva elválasszák a nappalt az éjszakától! Maradjanak is ott az idő jelzésére, jelezve a napokat és az éveket! Fényeskedjenek az égbolton, és így világítsák meg a földet! Úgy is lett. Megteremtette Isten a két nagy világítót: a nagy világítót a nappal élére, s a kisebbik világítót az éjszaka élére, aztán meg a csillagokat is. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, meghatározzák a nappalt és az éjszakát, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És este lett, meg reggel lett: a negyedik nap. Isten pedig így szólt: „Hozzanak elő a vizek csúszómászó élőlényeket és a föld felett, az ég boltozata alatt szárnyaló madarakat!” Úgy is lett. Megteremtette Isten a nagy cethalakat meg mindenféle csúszómászó élőlényt, amelyet a vizek előhoztak, és minden szárnyaló madarat, úgyszintén fajtánként. S látta Isten, hogy jó. Isten megáldotta őket, mondván: „Növekedjetek és szaporodjatok, s töltsétek be a tenger vizeit, és szaporodjanak a madarak is a földön!” És este lett, meg reggel lett: ez az ötödik nap.

Péld 1,20-33

A bölcsességnek az útelágazásoknál dicshimnuszt zengenek, és a tereken bátran lép föl. A magas városfalakon hirdetik. Az előkelők kapuiban van székhelye, és a városkapuknál bátran mondogatja: „Meddig művelnek még szégyentelen módon igazságtalanságot a gonoszok? Az esztelenek kevélységre vágyva megvetették a belátást: istentelenek lettek, és gyűlölték a megértést, de a korholásra aztán engedelmeskedtek. Kiöntöm most nektek lelkem terveit, s megtanítalak benneteket szavaimra. Szóltam ugyan, de nem hallgattatok rám, kinyújtottam kezemet, de oda sem néztetek, és semmibe sem vettétek tanácsomat, feddésemmel pedig mit sem törődtetek. Én is nevetek majd romlásotokon, örülök majd, ha rátok tör az ellenség, és ha hatalmába kerít majd a rettegés; ha villámgyorsan baj szakad majd reátok, vagy ha eljön szorongatásotok és körülvesz az ostromzár. Akkor még ha segítségül hívtok is majd, meg nem hallom; gonoszok keresnek, de meg nem találnak. Gyűlölték a bölcs belátást, és nem az Úr félelmét választották, s nem akartak hajlani tanácsaimra, és csak nevettek minden intelmemen; azért most csak hadd egyék az útjuk gyümölcsét, s hadd lakjanak jól saját becstelenségükkel; mert a balgákra bajt hozva gyilkosságot műveltek, s a kivizsgálás veszíti majd el a törvényszegőket. Aki azonban reám hallgat, reménységben élhet, és nyugodt lehet, hogy nem kell félnie semmi bajtól.

Szent Pamfilosz és tizenegy vértanútársa

Bálint Valens, Pál, Szalók Szeleukosz, Porfiriosz, Julianus, Teodulosz, Illés, Jeremiás, Izaiás, Sámuel és Dániel.
Szent Pamfilosz Berütoszban (a mai Bejrutban) született. Alexandriában Pierriosz és Órigenész tanítványa volt. A palesztinai Cezárea egyházánal papjává Agapiosz metropolita szentelte fel, s ott könyvtárat alapított, hogy megőrizze Órigenész műveit, különösen a Hexaplát. Maga is folytatta a mestere által megkezdett Biblia másolói és javítói munkát (mert sok másolási hibát kellett kijavítani). Régi egyházi írók műveit is másolta, még a börtönben töltött éveiben is. Az ő tanítványa lett aztán az egyháztörténetíró Euszebiosz, aki ezt írta róla: „barátaim közül a legdrágább és értéke révén korunk vértanúinak legdicsőbbje”. Két éves börtönbüntetés és kegyetlen kínzások után tizenegy társával együtt lefejezték 309. február 16-án. (Lásd Euszebiosz leírását Palesztina vértanúiról az ókeresztény Írók sorozatban) Az öt utoljára felsorolt vértanú Egyiptomból származott, és testvérek voltak, s egyformán kereszténynek vallották magukat.