1Kor 6,12-20

Testvéreim! „Nekem mindent szabad” – de nem minden használ. „Nekem mindent szabad” – de nehogy valaminek a rabjává váljak. „A táplálék a gyomorért van, a gyomor meg a táplálékért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni.” De a test nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. Hát nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Leválasszam talán Krisztus tagjait, és egy parázna nő tagjaivá tegyem őket? Szó sem lehet róla! Hát nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Hiszen – amint az Írás mondja: ketten egy testté lesznek. Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit az ember elkövet, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok talán, hogy testetek az Istentől kapott, bennetek lakó Szentlélek temploma, és nem vagytok a magatokéi? Sokba kerültetek! Dicsőítsétek meg Istent a testetekben és szellemetekben, mert az az Istené!

Lk 15,11-32

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét!« Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott kicsapongó életet élve eltékozolta vagyonát. Miután mindenét elpazarolta, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte őt a tanyájára disznókat legeltetni. Szeretett volna jóllakni abból a vadgyümölcsből, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: »Atyámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok. Fölkelek, elmegyek atyámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem!« Csakugyan felkelt, és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje futott, a nyakába borult, és megcsókolta. Erre a fiú ezt mondta neki: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.« Az apa azonban odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok elő a legelső ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Hozzátok elő a hizlalt borjút, és vágjátok le! Együnk és vigadjunk, mert ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült!« Erre vigadozni kezdtek. Az idősebb fia pedig kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Ő pedig ezt mondta neki: »Megjött az öcséd, és apád levágatta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.« Erre megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban feleletül ezt mondta az apának: »Íme, hány éve szolgálok neked, és sohasem szegtem meg parancsodat, nekem mégsem adtál soha egy kecskét sem, hogy mulathassak a barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki vagyonodat paráznákra pazarolta, levágattad neki a hizlalt borjút.« Ő azonban ezt mondta neki: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.«”

Szent Pamfilosz és tizenegy vértanútársa

Bálint Valens, Pál, Szalók Szeleukosz, Porfiriosz, Julianus, Teodulosz, Illés, Jeremiás, Izaiás, Sámuel és Dániel.
Szent Pamfilosz Berütoszban (a mai Bejrutban) született. Alexandriában Pierriosz és Órigenész tanítványa volt. A palesztinai Cezárea egyházánal papjává Agapiosz metropolita szentelte fel, s ott könyvtárat alapított, hogy megőrizze Órigenész műveit, különösen a Hexaplát. Maga is folytatta a mestere által megkezdett Biblia másolói és javítói munkát (mert sok másolási hibát kellett kijavítani). Régi egyházi írók műveit is másolta, még a börtönben töltött éveiben is. Az ő tanítványa lett aztán az egyháztörténetíró Euszebiosz, aki ezt írta róla: „barátaim közül a legdrágább és értéke révén korunk vértanúinak legdicsőbbje”. Két éves börtönbüntetés és kegyetlen kínzások után tizenegy társával együtt lefejezték 309. február 16-án. (Lásd Euszebiosz leírását Palesztina vértanúiról az ókeresztény Írók sorozatban) Az öt utoljára felsorolt vértanú Egyiptomból származott, és testvérek voltak, s egyformán kereszténynek vallották magukat.