Taráziosz fp.
◀︎ 
 február 25. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
Júd 1,1-10

Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakab testvére, a meghívottaknak, akiket az Atyaisten szeret, és Jézus Krisztus számára megőriz: irgalom, béke és szeretet adassék nektek bőségesen! Szeretteim, miközben minden igyekezettel azon voltam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy írásban buzdítsalak titeket: harcoljatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre lett bízva. Belopóztak ugyanis közétek bizonyos emberek, akikről régóta meg van írva az ítélet: istentelenek, akik Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. Emlékeztetni akarlak titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy az Úr, miután népét egyszer s mindenkorra kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította. Azokat az angyalokat pedig, akik nem tartották tiszteletben uralmuk határát, hanem elhagyták kijelölt helyüket, örökké való bilincsekben és sötétségben tartja fogva a nagy nap ítéletére. Hasonlóképpen Szodoma és Gomorra, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és természetellenes vágy hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. Mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik a Fenséget és káromolják a mennyei hatalmasságokat. Pedig még Mihály főangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: Fenyítsen meg téged az Úr! Ezek viszont káromolják mindazt, amit nem ismernek; amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak.

Lk 22,39-42; 22,45-23,1

Abban az időben Jézus kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték őt. Amikor odaért, azt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Aztán távolabbra húzódott tőlük úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!” Aztán fölkelt az imádság után, és odament tanítványaihoz. A szomorúságtól alva találta őket. Így szólt hozzájuk: „Miért alusztok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Még beszélt, amikor íme, tömeg tűnt fel. Júdás vezette őket, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte tőle: „Júdás, csókkal árulod-e el az Emberfiát?” A körülötte lévők pedig, amikor látták, hogy mi készül, így szóltak: „Uram, lesújtsunk-e karddal?” Egyikük le is sújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus feleletül így szólt: „Hagyjátok abba!” Aztán megérintette a fülét, és meggyógyította őt. Akkor Jézus az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal. Amikor naponta ott voltam veletek a templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmáé.” Megragadták tehát őt, és a főpap házába vitték. Péter pedig messziről követte. Miután tüzet raktak az udvar közepén és körbe ülték, Péter közéjük ült. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: „Ez is vele volt.” Ő azonban így tagadta meg őt: „Asszony, nem ismerem őt.” Nem sokkal ezután más valaki látta meg, és így szólt: „Te is közülük való vagy.” Péter azonban így szólt: „Ember, nem vagyok!” Alig múlt el egy óra, egy másik is erősködött: „Bizony, ő is vele volt, hiszen szintén galileai.” Péter azonban ezt mondta: „Ember, nem tudom, mit beszélsz.” Még beszélt, amikor egyszer csak megszólalt a kakas. Akkor az Úr megfordult, és rátekintett Péterre. Péter visszaemlékezett az Úr szavára, hogy ezt mondta neki: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Ekkor kiment, és keserves sírásra fakadt. A férfiak, akik Jézust őrizték, csúfot űztek belőle, és ütötték-verték. Bekötötték a szemét, arcul ütötték, és ezt kérdezték: „Prófétálj, ki ütött meg téged?” És sok más káromlással illették. Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép véneinek tanácsa, a főpapok meg az írástudók, és felvitték őt a főtanácsuk elé. Így szóltak: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!” Ezt mondta nekik: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek, és szabadon sem bocsátotok. De mostantól fogva az Emberfia Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Erre mindnyájan azt kérdezték: „Akkor hát te vagy-e az Isten Fia?” Ő így felelt nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” Erre ők így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és elvitték Pilátushoz.

Szent Tarásziosz

Konstantinápolyban született a VIII. század első felében. A Biborbanszületett Konstantin császárnak és Iréné császárnőnek a főtitkára volt, de IV. Pál pátriárka halála után őt választották a császárváros főpapi székébe. 784. karácsonyán szentelték püspökké. Tarásziosz azzal a feltétellel fogadta el a püspöki címet, ha Iréné császárnő és a szenátus lehetővé teszik egy zsinat összehívását, hogy így végre sikerüljön az igaz hitet helyreállítani. Ez a zsinat, amely 787-ben Konstantinápolyban ült össze, a VII. Egyetemes Zsinat néven mérvadó lett a későbbi korok igazhitűsége szempontjából is. Tarásziosz pátriárka nemcsak az ikontiszteletnek volt lelkes híve, hanem a keresztény erkölcsnek és a házasság szentségének is: erélyesen elutasította VI. Konstantin válási kérelmét. Mint az Istenszülő nagy tisztelője, ezt az imádságot írta: „Üdvözlégy, az ég alatt levő mindeneknek közbenjárója; üdvözlégy az egész mindenség oltalmazója; üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van teveled, aki előtt volt, aki tőled született, hogy bennünk éljen”. Huszonöt esztendős, nehézségekkel teli főpásztori működés után 806-ban halt meg. Az általa alapított monostorban temették el.