Partheniosz fp., Lukács szé.
◀︎ 
 február 7. 
 ▶︎
1Pét 4,12-5,5

Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek? Ezért azok is, akik Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek. Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.

Mk 12,38-44

Így szólt az Úr: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek és árvák házát, közben színleg nagyokat imádkoznak. Annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” Ezután Jézus leült szemben a persellyel, és figyelte, hogyan dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, és csak két fillért dobott be, ami egy krajcár. Erre odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet tett be mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők mindnyájan a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységéből telt, egész megélhetését.”

Szent Partheniosz püspök

A IV. század első felében, Nagy Konstantin császár idejében élt. Egy Melitúpolisz egyházában szolgáló diakónusnak, Kristófnak volt a fia. Aztán egyszerű halász létére is városának papja, majd később, miután megfelelő teológiai műveltséget szerzett, Aszkholiosz, Küzike metropolitája a müsziai Lampszakosz város püspökévé szentelte. Ennek a városnak a népét meg is térítette a pogányságból a keresztény hitre. (Valószínűleg 328 körül hunyt el.)


Sztirióta Lukács szentéletű atya

A IX. század vége felé született, s már ifjú korában is a keresztény erények szerint élt. Amikor elindult gabonát vetni, már útközben szétosztotta a vetőmag java részét a szegényeknek. A kisebb részt elvetette, de az többet termett, mint előző évben az egész. Jótékonyságát szülei sem nézték jó szemmel, elhagyta otthonát. Remeteként élt a korabeli Magyarország és Bulgária határán, de fogságba esett, s csak egy szökevény rabszolga ellenében engedték szabadon. Hazatért, de nem fogadták szívesen, így ismét eltávozott. Két Rómába tartó szerzetes öltöztette be őt szerzetesi öltözékébe. A korabeli bizonytalanságok miatt hét év múlva el kellett menekülnie a Peloponészoszra, majd a bizánciaknak a bolgárokkal való békekötése (927) után visszatérhetett Phókisz közelébe, hogy ott a Sztirisz nevű hegyen folytassa szerzetesi életét. Hírneve már életében messzire elterjedt, közbenjárására sok csoda történt. 953. (vagy 955,) február 7-én békében hunyt el ebben a saját alapítású monostorban, melynek neve Sóterion, vagyis „az üdvösség helye”.