1Kor 1,1-9

Pál, Krisztus Jézus apostola meghívás révén Isten akaratából, és Szószthenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívás révén szenteknek, mindazokkal együtt, akik bárhol – náluk és nálunk – segítségül hívják a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét: kegyelem néktek és béke Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok értetek Istenemnek mindenkor Isten kegyelméért, ami Krisztus Jézusban nektek adatott. Mert benne minden szempontból meggazdagodtatok, mindenféle beszédben és mindenféle ismeretben, amint a Krisztusról tett tanúságtétel megerősödött közöttetek. Így nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki mindvégig szilárddá tesz majd benneteket, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk, Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki meghívott titeket, hogy közösségben legyetek Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal.

Mt 13,24-30

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor az emberek aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A gabona kisarjadt, és termést hozott, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?« Az így válaszolt: »Ellenséges ember műve.« A szolgák tovább kérdezték: »Akarod-e, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?« Ő így válaszolt: »Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!«”

Szent Cirják és Julitta vértanúk

Julitta Ikoniumba való gazdag özvegyasszony volt. Amikor Dióklécián császár rendeletére szülővárosában üldözni kezdték a keresztényeket, három éves fiával Cirjékkel együtt elmenekült. Tarzusban azonban a kormányzó elé vitték mint keresztényt. Mivel nem akart áldozni a bálványoknak, megostorozták. Kisfia ezt látva folyton anyja után kiáltott. A pogány kormányzó próbálta hízelgéssel megnyugtatni, de nem tudta. Erre lelökte a márványlépcsőn. A kisgyermeknek szétloccsant a feje. A kínokat szenvedő anya hálát adott Istennek, hogy gyermeke hamarabb lett vértanú mint ő. Az anyát tovább kinozták. Felfüggesztették, éles vassal szaggatták testét, sebeire forró szurkot öntöttek, végül 305-ben lefejezték.