Emilián vt.
◀︎ 
 július 18. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
1Kor 14,6-19

Testvéreim! Tegyük fel, hogy eljövök hozzátok, és nyelveken szólok. Mit használok nektek, ha szavaim nem közvetítenek kinyilatkoztatást vagy ismeretet, prófétálást vagy tanítást? Ugyanígy áll a dolog az élettelen hangszerekkel is, mint a fuvola vagy a lant. Ha nem adnak különböző hangokat, hogyan lehet felismerni, hogy mit játszanak a fuvolán vagy a lanton? Ha pedig a trombita kétértelmű jelet ad, ki fog harcra készülni? Így van ez veletek is. Ha a nyelvetek nem szól értelmes szavakat, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? A levegőbe fogtok beszélni. Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. Ha tehát nem ismerem a nyelvet, idegen maradok a beszélőnek, és a beszélő is idegen lesz nekem. Így van ez veletek is. Mivel rajongtok a lelki ajándékokért, arra törekedjetek, hogy abban bővelkedjetek, ami a gyülekezet építését szolgálja!
Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni! Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de értelmem gyümölcstelen marad. Mi következik ebből? Imádkozom majd a Lélek ihletésére, de imádkozom majd értelemmel is. Dicséretet éneklek majd a Lélek ihletésére, de dicséretet éneklek majd értelemmel is. Mert ha csak a Lélek ihletésére mondasz áldást, akkor az, aki nem kapott beavatást, hogyan fog áment mondani hálaadásodra, amikor azt sem tudja, mit beszélsz? Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül. Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt értelmes szót mondani, hogy másokat tanítsak, semmint tízezer szót nyelveken.

Mt 20,17-28

Abban az időben Jézus Jeruzsálembe menet külön maga mellé vette a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnap feltámad.” Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” Ő így felelt: „Mondd, hogy e két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk.” Jézus így folytatta: „A kelyhemből ugyan ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek Atyám készítette.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei zsarnokoskodnak népük felett, a nagyok meg hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki köztetek naggyá akar lenni, legyen a szolgátok, és aki köztetek első akar lenni, legyen rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Szent Emilián vértanú

A hitehagyott Julián császár idején a miziai Dorosztol városába a kegyetlen Kapitolin került helytartónak, aki bemenve a városba, kikérdezte a lakosokat, hogy van-e közöttük keresztény? Mivel senkiről sem mondták, a helytartó nagy ünnepséget rendezett számukra. Volt akkor ott egy Emilián nevű titkos keresztény, egy vezető pogány ember szolgájáé. A nagy lakomázás alatt kalapáccsal bement a bálványtemplomba, összetörte a bálványszobrokat és mindent, amit ott talált, utána elment. Ezután, aki először ment be a templomba és látta mi történt, jelentette a dolgot a helytartónak. Ő kerestette a tettest, és elfogtak egy mezőről hazajövő embert. Ezt ütlegelni kezdték és vitték a helytartó elé. Emilián akkor kijelentette, hogy Ő volt a tettes. Ezért elfogták, kihallgatták, végül tűzhalálra ítélték. A Duna partján nagy máglyát raktak és a tűzbe dobták a vértanút. A tűz a haját sem perzselte meg. A tűzben imádkozva megpihent az Úrban akkor, amikor már a tűz kialudt, 363-ban.