Sándor és tsai. vtk., Timót fszvt.
◀︎ 
 június 10. 
 ▶︎
Róm 8,22-27

Atyámfiai! Tudjuk, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. Sőt nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk az Isten fiaivá való fogadást, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig reméljük, amit nem látunk: akkor várjuk is azt türelemmel. Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtelenségünknek, mert nem tudjuk, miképp kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy mik a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.

Mt 10,23-31

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, még végig sem járjátok Izrael városait, mire eljön az Emberfia. Nem múlja felül a tanítvány a mesterét, sem a szolga az ő urát. Legyen elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, hogy olyanná, mint az ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, és olyan titok sincs, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy fillérért? És Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek pedig minden szál hajatok számon van tartva! Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.”

Szent Timót felszentelt vértanú

Timót az Olimposz hegy közelében, levő Prussza város püspöke volt. Tiszta és szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta meg. Nagy buzgósággal tevékenykedett a pogányok megtérítésében. Ezért a hitehagyott Julián császár elfogatta, és börtönbe záratta. Az emberek még oda is tódultak hozzá, ő pedig bátran hirdette nekik az Evangéliumot. A császár megtiltotta neki, hogy tanítson. Ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. Büntetésből a császár lefejeztette a IV. század II. felében.

Szent Sándor és Antonin vértanúk A keresztényüldözések egyikében, amikor sok keresztényt megöltek hitükért, a kisázsiai Thrákia területéről származó Antonina keresztény nőt a kegyetlen Fesztusz helytartó elé vitték kihallgatásra. Mivel hitében állhatatosnak mutatkozott, a helytartó arra ítélte, hogy nyilvános házba vigyék kigúnyolásra. E napokban Isten angyala megjelent a 23 éves katonának Sándornak, és kérte, hogy menjen be a nyilvános házba és cseréljen Antoninával ruhát. Sándor ezt megtette, ruhát cseréltek, Antonina így kiszabadult és eltávozott. Mikor az eset kiderült és Sándornak kínt kellett szenvednie ezért, Antonina jóakaratúlag megjelent az ítélőszék előtt, hogy megmentőjével együtt nyerje el a vértanúságot. Mindkettőjüket szurokkal öntözve, tüzes gödörbe ásták bele 313-ban.