Elizeus pr., Metód hv.
◀︎ 
 június 14. 
 ▶︎
Róm 9,18-33

Atyámfiai! Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelősségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Ozeásnál mondja: Népemnek hívom azt, amely nem népem, s kedveltnek azt, amely nem kedves nekem. És ahol azt mondják nekik: „Nem vagytok az én népem”, az élő Isten fiainak hívják majd őket. Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: „Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.” Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.

Mt 11,2-15

Abban az időben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg: „Vajon te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Amikor azok elmenőben voltak, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit jöttetek ki látni a pusztába? Vajon széltől hajladozó nádat? Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon finom ruhába öltözött embert? Akik finom ruhában járnak, királyi palotában laknak. Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon prófétát? Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Hiszen ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, aki majd előkészíti utadat«. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Keresztelő János idejétől mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. Mert minden próféta és a törvény János idejéig jövendölt. És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent Elizeus próféta

Elizeus Safát fia volt, Abel-Mecholából. Krisztus születése előtt a IX. században élt. Illés próféta tanítványa volt. Illés mennybevitelénél az ő felsőruháját kapta meg, vele együtt az erőt is, hogy utódja lévén, folytassa művét. Elizeus 65 éven keresztül volt próféta hat király alatt Izraelben. Félelem nélkül mondta meg az istentelen királyoknak az igazságot. Szamariában hunyt el Joaszáf király alatt. Sok csodát tett életében, de halála után is feltámadt egy holttestéhez dobott halott. Életét és csodáit a királyok I. és II. könyve tartalmazza.

Szent Methód pátriárka

Szirakuzában született, istenfélő szülőktől. Tanulmányai befejezése után egy szerzetessel való beszélgetés hatása alatt a Chiosz szigetén levő Chinolakkosz kolostorba lépett be. A képromboló Teofil uralkodása idején Konstantinápolyba hívták, ő ott a szentképek buzgó tisztelőjének mondta magát. Ezért kínokat is szenvedett. Arcul vertek, fogait kitörték, egy forradás az arcán élete végéig megmaradt. Ezután börtönbe vetve 7 évig sínylődött Antigon szigetén. Tivadar császár a pátriarkai trónra emelte fel, amelyen Illés próféta buzgóságával harcolt ez igaz hit érdekében. Elnökölt a 842-ben tartott konstantinápolyi zsinaton, amely elrendelte, hogy minden évben ünnepeljék meg az Igazhitűség vasárnapját. 846 június 14-én hunyt el, több szabályzatot hagyva maga után.