Az apostolfejedelmek bűnbánati időszakának kezdete
Mánuel és tsai. vtk.
◀︎ 
 június 17. 
 ▶︎
Róm 2,28-3,18

Atyámfiai! Nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az, és ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint; az, aki nem az emberektől nyer dícséretet, hanem az Istentől. Mi előnye van tehát a zsidónak? Vagy mi haszna a körülmetélkedésnek? Sok, minden tekintetben. Éspedig először az, hogy Isten rájuk bízta igéit. De ha némelyek közülük hitetlenek voltak? Vajon azoknak a hitetlensége nem szünteti-e meg Isten hűségét? Bizony nem. Ellenkezőleg, Isten igaz, legyen bár minden ember hazug; amint meg van írva: »Hogy elismerjenek igaznak beszédeidben, és győztes légy, mikor perbe szállnak veled«. De mit mondjunk arra, hogy nem a mi igaz voltunk teszi nyilvánvalóvá az Isten igazságát? Nem igazságtalan-e Isten, mikor haragjával sújt? - Emberi módon szólok. - Semmiképpen sem. Különben hogyan ítélné meg Isten ezt a világot? De ha Isten igazsága az én hazugságom révén nyer növekedést az ő dicsőségére, akkor miért sújt engem az ítélet, mint bűnöst? És miért ne tennénk rosszat, hogy jó származzék belőle, mint ahogy megrágalmaznak minket egyesek, s ránk fogják, hogy mi így beszélünk? Ezek kárhoztatása igazságos. Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk-e náluk? Semmiképpen sem. Az imént bizonyítottuk be, hogy a zsidók és a görögök mind a bűn alatt vannak, ahogy meg van írva: »Nincs egy igaz ember sem; nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent; mindnyájan letértek s egyaránt haszontalanok lettek, nincs, aki jót tenne, nincs egyetlen egy sem. A torkuk tátongó sír, a nyelvüket álnokul forgatják, kígyók mérge van az ajkuk alatt. Átkozódással és keserűséggel van tele a szájuk. Lábuk gyors a vérontásra. Csapás és szerencsétlenség van útjaikon, s a békesség útját nem ismerik, Isten félelme nincs a szemük előtt«.

Mt 6,31-34; 7,9-11

Így szólt az Úr: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Ugyan ki volna közületek olyan ember, aki ha fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat Atyátok, aki a mennyekben van a tőle kérőknek?”

Szent Mánuel és vértanútársai

Szent Mánuel, Szábel és Izmael mindhárman édestestvérek, voltak, Perzsiában születtek. Atyjuk pogány, anyjuk keresztény volt, és kezdettől fogva a keresztény hitben nevelte őket. Amikor elérték az érett kort, mindnyájukat besorozták a hadseregbe. Bár külsőleg a perzsa király katonai voltak, bennsőleg a mennyei Királynak szolgáltak jótetteikkel. Egy alkalommal királyuk a hitehagyott Julián császárhoz küldte őket követségbe, hogy a békéről tárgyaljanak vele. Julián először tisztelettel fogadta őket, de amikor megtudta, hogy keresztények, a szokások ellenére átadta őket a hóhérnak kínzásra. Kalapáccsal ütögették, éles vasakkal szaggatták, a fához szegezték őket, végül 362-ben mindnyájukat lefejezték. Amikor a pogányok el akarták égetni testüket, egy földrengés következtében testüket elnyelte a föld, de a keresztények imádságára 2 nap múlva újra a felszínre kerültek, és illően temették el őket.