Nikéforosz fp.
◀︎ 
 június 2. 
 ▶︎
Korábbi hangos utasítások >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
ApCSel 25,13-19

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő tehát egybehívta a tanítványok sokaságát és azt mondták: »Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd a könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.« Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották ennélfogva Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohórust, Nikánort, Timont, Parmenást és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították és imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege meghódolt a hitnek.

Jn 16,23-33a

Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz”. Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Szent Nikéforosz főpap

Nikéfor Konstantinápolyban született jámbor és istenfélő szülőktől. Atyja a szentképek miatt szenvedve, hitvalló lett. Gyermeküket is vallásosán, tiszta életre nevelték. Elsajátította világi és lelki bölcsességet, ékes beszédű szónok volt és mindenki előtt tiszteletben állt. Fényes tehetsége miatt Iréné császárnő udvarában a titkári teendőket gyakorolta. Részt véve a VII. egyetemes zsinaton a szentképek buzgó tisztelőjének mutatkozott. Utána még egy ideig a császári udvarnál maradt, de az udvar légköre nem elégítette ki őt, magányos életre vágyott. Elhagyta a császári udvart és magányos vezeklő életet élt. Erényes élete miatt 806-ban konstantinápolyi pátriárkává választották. Új hivatásában bölcsen kormányozta egyházát, és bátran oltalmazta az igazhitűséget. Örmény Leó császár száműzte őt, mint a szentképek védelmezőjét, de Krisztus jó pásztora igaz tanításaival a száműzetésben sem szűnt meg lelki nyáját vezetni. Száműzve halt meg 826-ban.