Özséb fszvt.
◀︎ 
 június 22. 
 ▶︎
Róm 9,18-33

Atyámfiai! Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelősségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Ozeásnál mondja: Népemnek hívom azt, amely nem népem, s kedveltnek azt, amely nem kedves nekem. És ahol azt mondják nekik: „Nem vagytok az én népem”, az élő Isten fiainak hívják majd őket. Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: „Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.” Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.

Mt 11,2-15

Abban az időben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg: „Vajon te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Amikor azok elmenőben voltak, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit jöttetek ki látni a pusztába? Vajon széltől hajladozó nádat? Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon finom ruhába öltözött embert? Akik finom ruhában járnak, királyi palotában laknak. Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon prófétát? Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Hiszen ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, aki majd előkészíti utadat«. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Keresztelő János idejétől mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. Mert minden próféta és a törvény János idejéig jövendölt. És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent Özséb felszentelt vértanú

Özséb Szamoszata város püpöke volt. Abban az időben élt, amikor Arius tévtanításai nagy zavart okoztak az Egyházban. Nagy Konstantin fia Konstantius, mint Árius mindenben segített a tévtanítóknak. Az igazhitű híveknek és egyháziaknak sokszor kellett tőlük, kellemetlenségeket és üldözést szenvedni. A hitehagyott Julián császár uralkodása idején katonaruhába öltözött és úgy rejtőzködött. Bejárta Szíriát, Föníciát, Palesztinát, és ahol a szükség kívánta, papokat és püspököket szentelt az igaz hit megerősítésére. Életében szelíd volt és jóságos, alázatos és csendes, telve volt Isten iránti szeretettel. Erős és bátor volt az igaz hit megvallásában és védelmezésében. Valens császár idején az ariánusok száműzetésbe küldték. Grácián császár alatt, kiszabadulva és visszatérve püspöki székébe, Dolichina városában, egy ariánus asszony fejbe vágta a szent főpapot. Ebbe a sebébe halt bele 380-ban.