Lukilliánosz és tsai. vtk.
◀︎ 
 június 3. 
 ▶︎
ApCsel 21,8-14

Azon időben másnap továbbmentünk és Cézáreába érkeztünk. Itt betértünk Fülöp evangelista házába és megszálltunk nála, aki egy volt a hét közül. Négy hajadon leánya volt, s ezek prófétáltak. Amíg néhány napig elidőztünk, egy Agabusz nevű próféta érkezett oda Júdeából. Odajött hozzánk, fogta Pál övét, megkötözte vele saját lábát és kezét, és így szólt: »A Szentlélek ezeket mondja: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik meg Jeruzsálemben, és átadják a pogányok kezébe.« Mikor ezt meghallottuk, mi is kértük őt, meg az ottaniak is, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. De Pál így felelt: »Mit csináltok, miért sírtok és szomorítjátok a szívemet? Hiszen én kész vagyok az Úr Jézus nevéért nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem hogy meg is haljak Jeruzsálemben.« S mivel nem tudtuk lebeszélni őt, megnyugodtunk és azt mondtuk: »Legyen meg az Úr akarata!«

Szent Lukilliánosz és vértanútársai

Lukillián először pogány pap volt Nikomédia közelében. Már ősz hajú idős ember volt, amikor megismerte a keresztény vallást. Egész szívével és lelkével ragaszkodott Krisztushoz. Megkeresztelkedése után félelem nélkül hirdette őt a pogányok között, és sokat megnyert közülük a keresztény hitnek. A zsidók feljelentésére elfogták és a parancsnok utasítására megverték, állcsontját eltörték, fejjel lefelé lógatták és börtönbe vetették. A börtönben talált 4 keresztény gyermeket: Klaudius, Hypát, Pál és Dénes vértanúkat, akik szintén elhagyták a pogányságot és Krisztus hitének bátor hirdetői voltak. Buzgó imádságban, Istentől beszélgetve töltötték mindnyájan az időt és készek voltak a vértanúi halálra. Isten a kínzások között mindegyikőjüket sértetlenül őrizte meg. Végül mindnyájukat Bizáncba vitték, ahol Lukilliánt keresztre feszítették, a 4 ifjút pedig karddal fejezték le Aurélián császár (270-75) uralkodása alatt.