Teodotosz fszvt.
◀︎ 
 június 7. 
 ▶︎
Róm 7,1-13

Atyámfiai! Talán nem tudjátok, testvérek, - hiszen olyanokhoz szólok, akik ismerik a törvényt -, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? A férjes asszonyt törvény köti életben levő férjéhez, de ha a férj meghal, felszabadul a férfi törvénye alól. Házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, amíg a férj él: ha azonban a férj meghalt, szabad lesz férje törvényétől, és már nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. Éppígy ti is, testvérek, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy másé legyetek, azé, aki halottaiból feltámadt, s így gyümölcsöt teremjünk az Istennek. Amíg ugyanis a test szerint éltünk, a törvény folytán a bűnök szenvedélyei működtek tagjainkban, s azok a halálnak hoztak gyümölcsöt. Most azonban, hogy meghaltunk annak, ami minket fogvatartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy új lélekben szolgáljunk és nem az elavult betű szerint. Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a törvény bűn? Isten ments! De a bűnt nem ismertem, csak a törvény által, s a kívánságot sem ismertem volna, ha a törvény nem mondaná: »Ne kívánd!«. De a bűn, mivel a parancs által alkalmat kapott, felkeltett bennem minden kívánságot; a bűn ugyanis törvény nélkül halott. Valamikor törvény nélkül éltem, de amikor a parancs jött, a bűn életre kelt, én pedig meghaltam, és a parancs, amelynek életet kellett volna adnia nekem, számomra halálthozónak bizonyult. Mert a bűn, mely a parancs által alkalmat nyert, megcsalt engem és megölt általa. Így tehát a törvény szent, a parancs is szent, igaz és jó. Az lett hát a halálom, ami jó? Egyáltalán nem. Hanem a bűn, hogy bűnnek mutatkozzék, halálomat okozta olyasmivel, ami jó, és a bűn így még bűnösebb lett a parancs által.

Mt 9,36-10,8

Abban az időben Jézus látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. Akkor azt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat aratásához.” Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: az első Simon, más néven Péter, és testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Lebbeus, más néven Tádé, a kánai Simon és iskarióti Júdás, aki később árulója lett. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa«! Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”

Szent Teodotosz és vértanútársai

Teodóz Dioklécián császár uralkodása idején élt Ankyrában. Vendégfogadót tartott fenn, és abban menedéket adott a keresztényeknek. A börtönben levőket maga látogatta meg és vigasztalta, kiszolgálta őket, holttestüket pedig eltemette. Házában tartották a keresztények titokban az istentiszteleteket. A parancsnok hosszú ideig nem hallott Teodót áldásos tevékenységéről. Abban az időben 7 keresztény nőt fogtak el, mivel megtagadták, hogy megmossák a bálványszobrokat. A legidősebb: Tekusza, Teodótnak nagynénje volt. Kínzások után mindnyájakat, nyakukra követ kötve, a tóba fullasztották. Éjszaka, egy csodálatos lámpás segítségével, Teodót kihúzta a tóból a szent nők tetemeit és eltemette őket. A következő napon a hóhérok kiásták a vértanúnők testét és elégették azokat. Teodótot pedig tettéért megkínozták. A vértanú lelki erővel megerősödve a kínok között nem szűnt meg elmarasztalni a pogányság tévelygéseit. Lefejezés által nyerte el a vértanúságot 303-ban. Testét el akarták égetni, de a nagy vihar megakadályozta a hóhérokat, így a testét a keresztények temettek el.