Az apostolfejedelmek bűnbánati időszakának kezdete
Dox. Tivadar nvt. ereklyéinek átvitele
◀︎ 
 június 8. 
 ▶︎
Szent Liturgia énekek és vecsernye szövegek:A zsolozsma az egyház imádsága - 2020. május 25-31.
Ef 2,4-10

Atyámfiai! Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - kegyelemből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által; ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

Róm 2,28-3,18

Atyámfiai! Nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az, és ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint; az, aki nem az emberektől nyer dícséretet, hanem az Istentől. Mi előnye van tehát a zsidónak? Vagy mi haszna a körülmetélkedésnek? Sok, minden tekintetben. Éspedig először az, hogy Isten rájuk bízta igéit. De ha némelyek közülük hitetlenek voltak? Vajon azoknak a hitetlensége nem szünteti-e meg Isten hűségét? Bizony nem. Ellenkezőleg, Isten igaz, legyen bár minden ember hazug; amint meg van írva: »Hogy elismerjenek igaznak beszédeidben, és győztes légy, mikor perbe szállnak veled«. De mit mondjunk arra, hogy nem a mi igaz voltunk teszi nyilvánvalóvá az Isten igazságát? Nem igazságtalan-e Isten, mikor haragjával sújt? - Emberi módon szólok. - Semmiképpen sem. Különben hogyan ítélné meg Isten ezt a világot? De ha Isten igazsága az én hazugságom révén nyer növekedést az ő dicsőségére, akkor miért sújt engem az ítélet, mint bűnöst? És miért ne tennénk rosszat, hogy jó származzék belőle, mint ahogy megrágalmaznak minket egyesek, s ránk fogják, hogy mi így beszélünk? Ezek kárhoztatása igazságos. Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk-e náluk? Semmiképpen sem. Az imént bizonyítottuk be, hogy a zsidók és a görögök mind a bűn alatt vannak, ahogy meg van írva: »Nincs egy igaz ember sem; nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent; mindnyájan letértek s egyaránt haszontalanok lettek, nincs, aki jót tenne, nincs egyetlen egy sem. A torkuk tátongó sír, a nyelvüket álnokul forgatják, kígyók mérge van az ajkuk alatt. Átkozódással és keserűséggel van tele a szájuk. Lábuk gyors a vérontásra. Csapás és szerencsétlenség van útjaikon, s a békesség útját nem ismerik, Isten félelme nincs a szemük előtt«.

Mt 6,31-34; 7,9-11

Így szólt az Úr: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Ugyan ki volna közületek olyan ember, aki ha fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat Atyátok, aki a mennyekben van a tőle kérőknek?”

Mt 10,16-22

Mondta az Úr tanítványainak: „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek tanúságot előttük és a pogányok előtt. Amikor előállítanak benneteket, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogy mit mondjatok. Mert hisz nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak, és halálra adják őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”

Szent Tivadar nagyvértanú

A mai nap szentje ugyanaz, akiről február 8-án emlékeztünk meg. A mai napon ereklyéinek átvitelét ünnepeljük, ami 319-ben történt.