Nisszai Gergely fp., Markiánosz szé., Dometiánosz fp.
◀︎ 
 január 10. 
 ▶︎
Ef 4,7-13

Atyámfiai! A kegyelmet mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: »Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.« Az pedig, hogy »felment«, mi mást jelent, minthogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ő az, aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. És ő maga tett meg némelyeket apostolnak, némelyeket pedig prófétának, másokat meg evangélistának, ismét másokat pedig pásztornak és tanítónak, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése végett, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége.

Mt 4,12-17

Abban az időben, amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tenger melletti Kafarnaumba, Zebulun és Naftali vidékére, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit Izajás próféta által mondott: „Zebulun földje és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!”

Nisszai Szent Gergely

335 körül született Kappadókiában. A családot tíz olyan gyermekkel áldotta meg az Úr, akiknek további élete is keresztény szellemről tanúskodott; három fivér lett püspök a családból, bátyja, Nagy Szent Bazil, és öccse, Péter is. Édesanyját, Emmeliát és nővérét, Makrinát szintén a szentek között tiszteljük. Húsz éves lehetett, amikor idősebb testvérei édesanyjukkal együtt már kemény aszketikus életre szánták el magukat, de neki nem volt kedve ennyire túlzott önmegtagadáshoz. 360 körül keresztelkedett meg, s akkor felolvasóvá is szentelték. Végül azonban megnősült, és a szónoklattan mestere lett. Aztán egyházi szolgálatba kerülve a kappadokiai Nissza püspöke lett. Nagy Szent Bazil halála után átvette bátyjának egyházszervezői tevékenységét. Így vett részt a 381-ben tartott Konstantinápolyi Egyetemes Zsinaton. 394-395 körül halt meg. Ő lett a keleti misztikus teológia egyik megalapozója: Istent nem határozhatjuk meg emberi kategóriákkal. Csak azt mondhatjuk el róla, hogy mi nem: tehát hogy kezdetnélküli, születetlen, fölfoghatatlan. Ami ugyanis teremtményi értelemmel megismerhető, az a teremtményi léthez tartozik. A „Mózes élete” című könyve szerint az Istent kereső véges teremtmény a végtelenség vándora. Ezt a vándorutat tette meg Gergely is a szónoklattól az egyház bölcs vezetéséig, amelyet a II. Egyetemes Zsinat idejétől különösen is nagy hatással gyakorolt.