Nisszai Gergely fp., Markiánosz szé., Dometiánosz fp.
◀︎ 
 január 10. 
 ▶︎
Zsid 11,8-16

Atyámfiai! Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia; elköltözött, bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy erejevesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van. Ezek mindnyájan hitben haltak, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni; ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik.

Mk 9,33-41

Abban az időben Jézus és tanítványai Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” De ők hallgattak, mert egymás közt azon vitatkoztak az úton, hogy ki nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közt a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy gyermeket, közéjük állította, majd ölébe vette, és azt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Feleletül János ezt mondta neki: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űz a te nevedben, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus azonban így szólt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egyhamar gyalázni. Aki ugyanis nincs ellenünk az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni az én nevemben azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”

Nisszai Szent Gergely

335 körül született Kappadókiában. A családot tíz olyan gyermekkel áldotta meg az Úr, akiknek további élete is keresztény szellemről tanúskodott; három fivér lett püspök a családból, bátyja, Nagy Szent Bazil, és öccse, Péter is. Édesanyját, Emmeliát és nővérét, Makrinát szintén a szentek között tiszteljük. Húsz éves lehetett, amikor idősebb testvérei édesanyjukkal együtt már kemény aszketikus életre szánták el magukat, de neki nem volt kedve ennyire túlzott önmegtagadáshoz. 360 körül keresztelkedett meg, s akkor felolvasóvá is szentelték. Végül azonban megnősült, és a szónoklattan mestere lett. Aztán egyházi szolgálatba kerülve a kappadokiai Nissza püspöke lett. Nagy Szent Bazil halála után átvette bátyjának egyházszervezői tevékenységét. Így vett részt a 381-ben tartott Konstantinápolyi Egyetemes Zsinaton. 394-395 körül halt meg. Ő lett a keleti misztikus teológia egyik megalapozója: Istent nem határozhatjuk meg emberi kategóriákkal. Csak azt mondhatjuk el róla, hogy mi nem: tehát hogy kezdetnélküli, születetlen, fölfoghatatlan. Ami ugyanis teremtményi értelemmel megismerhető, az a teremtményi léthez tartozik. A „Mózes élete” című könyve szerint az Istent kereső véges teremtmény a végtelenség vándora. Ezt a vándorutat tette meg Gergely is a szónoklattól az egyház bölcs vezetéséig, amelyet a II. Egyetemes Zsinat idejétől különösen is nagy hatással gyakorolt.