1Ján 2,7-17

Szeretteim! Nem új parancsot írok nektek, hanem a régi parancsot, amelyet kezdettől fogva ismertek. A régi parancs az az ige, amit hallottatok. Mindazonáltal új parancsot írok nektek – s ez éppúgy vonatkozik rátok, mint őrá –, ugyanis a sötétség már oszladozik, és az igazi világosság ragyog. Aki azt állítja, hogy a világosságban van, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti testvérét, a világosságban lakozik, s nem vezet botlásra senkit. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, és a sötétségben jár, nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította. Írom nektek, gyermekek: „Bűneitek bocsánatot nyertek az ő neve által.” Írom nektek, atyák: „Megismertétek azt, aki kezdettől fogva van.” Írom nektek, ifjak: „Legyőztétek a Gonoszt.” Írtam nektek, gyermekek, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek, atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje bennetek marad, és legyőztétek a Gonoszt. Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mert minden, ami a világban van – a test sóvárgása, a szemek sóvárgása és a hivalkodó élet –, nem az Atyától van, hanem a világból. A világ pedig elmúlik sóvárgásával együtt. De aki teljesíti Isten akaratát, örökre megmarad.

Mk 14,3-9

Abban az időben, amikor Jézus Betániában volt a leprás Simon házában, és vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástromedényben valódi és igen drága nárduszolajat hozott. Feltörte az alabástromot, és Jézus fejére öntötte. Némelyek méltatlankodtak magukban, ezt mondva: „Mire való ez a kenetpazarlás? Hiszen ezt az olajat több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni, és azt odaadni szegényeknek.” És szemrehányást tettek az asszonynak. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Bizony, mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd ezt az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.”

Szentéletű Xenofon atya és felesége, Mária, valamint két fiúk: Szent Arkádiosz és János

Az istenfélő nemes házaspár az V. században jó módban élt Konstantinápolyban. Két fiúkat kiváló neveltetésben tudták részesíteni: Bejrutba küldték őket tanulmányaik folytatására, de ők útjukon hajótörést szenvedtek és eltűntek. Egymásról nem is tudva élték túl a hajótörést, és külön-külön mentek el Jeruzsálembe, ahol szerzetesek lettek. Szüleik egy isteni kinyilatkoztatásnak engedelmeskedve szintén elzarándokoltak a szentföldre, s ott életben találták fiaikat. Látva, hogy azok teljesen Isten szolgálatának szentelték életüket, ők maguk is szétosztották vagyonukat és beléptek egy monostorba. Így mind a négyen szerzetesként fejezték be Istennek tetsző életüket.