Jak 3,1-10

Szeretteim! Ne legyen közöttetek sok tanító, hiszen tudjátok, hogy szigorúbb ítélet vár ránk. Valójában mindannyian sokat vétkezünk, de ha valaki nem vétkezik szavával, az tökéletes ember, képes arra, hogy megfékezze egész testét. Ha a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. Vagy íme, a hajók, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy mégoly kicsiny kormányrúddal oda lehet őket irányítani, ahová a kormányos akarja. Ugyanígy a nyelv is: parányi testrész, de nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy kicsi tűz mekkora erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket bemocskolja, egész életünket lángba borítja, és maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenféle vadállat és madár, csúszómászó és tengeri lény megszelídíthető, és meg is szelídítette az ember. A nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni. Kiszámíthatatlanul gonosz, tele halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket. Egyazon szájból jön az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem szabad így lennie.

Mk 11,11-23

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”

Szent Efrém szentéletű atya

A szíriai Niszibiben született a IV. század elején (306-ban). Egyes források szerint anyjától tanulta a keresztény tanítást, mivel apja pogány pap volt, s hite miatt el is űzte otthonról. Már egészen fiatalon Jakab püspök tanítványa lett, aki nemcsak elméleti, hanem gyakorlati nevelést is adott neki. Szülővárosában diakónussá szentelték, s ezután is ott tanítóskodott, majd később szerzetes lett. Aszkéta életével és költeményeivel igen nagy hírnévre tett szert. Az angyali élet eszményét hirdette meg, mert a keresztények fő céljának az eredeti ártatlansághoz való visszatérést tekintette. A szír diakónus nyíltan hirdette, hogy az önmegtartóztatásnak az egyházban is megvan a helye, és a laikusok életében is.
Amikor szülővárosát a perzsák elfoglalták (363-ban), Efrém az Eufrátesz melletti Edesszába menekült, s a városhoz közel levő hegyen telepedett le, ahol azután tanítványok sokasága vette körül. Sokat prédikált az eretnekségek ellen, és sok tévhitűt meggyőzött tévedéséről. Ennek ellenére két híres tanítványa végül is eretnek lett. 373 körül halt meg. Görögül nem tudott, viszont a szír anyanyelvű irodalom egyik leghíresebb képviselője lett, mert tanítását és költeményeit ezen a nemzeti nyelven írta le. Leghíresebb imája a nagyböjti három fohász: „Életem Ura és Uralkodója...”, de csodálatosak a húsvéti költeményei is. Emiatt nevezték őt „a Szentlélek hárfájának”. Több művét még életében lefordították görögre, majd később örményre is.