Zsid 3,5-11.17-19

Atyámfiai! Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.” Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.” Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.

Lk 20,27-44

Abban az időben Jézushoz mentek néhányan a szadduceusok közül, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: „Mester! Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermektelenül halt meg, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Aztán elvette a második is az asszonyt, de ez is meghalt gyermek nélkül. Aztán a harmadik vette el őt, majd hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor közülük vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus feleletül ezt mondta nekik: „E világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók lesznek rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, és nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Azt, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Ekkor néhány írástudó feleletül ezt mondta: „Mester! Helyesen szóltál.” Többé pedig nem mertek tőle kérdezni semmit. Ő viszont így szólt hozzájuk: „Hogyan mondják, hogy a Krisztus Dávid fia? Amikor maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: »Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá.« Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?”

Szent Malakiás próféta

A tizenkét kispróféta egyike, az ószövetségi Szentírás utolsó könyvének szerzője. Lévi törzséből származott. Jövendöléseit Krisztus előkövete, Keresztelő Szent János eljövetelére és a Messiás működésére vonatkoztatjuk, akinek legtisztább áldozatát Malakiás sokat idézett jövendölése szerint „napkelettől nyugatig mutatják be”. Krisztus előtt 400 körül működhetett.

Szent Gordiusz vértanú

Licinius császár idején szenvedhetett vértanúságot a IV. század elején. Amikor a keresztényüldözés elkezdődött, a keresztények bátorságát látva megtért és visszavonult remeteségbe (a Sínai félsziget pusztaságába és a Hóreb hegyére). Miután ott lélekben felkészült a legnagyobb megpróbáltatásra, a városba érkezve nyíltan megvallotta keresztény hitét, s ezért kard által kivégezték (320 körül).