Jeremiás pr.
◀︎ 
 május 1. 
 ▶︎
ApCsel 8,40-9,19a

Azon időben Fülöp Azótusban termett, körüljárt és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett. Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta őt körül az égből. Leesett a földre és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Ő azt kérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az így válaszolt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.« Erre remegve és ámulva megkérdezte: »Uram, mit akarsz, hogy tegyek?« Az Úr azt válaszolta neki: »Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« A férfiak, akik őt kísérték, álmélkodva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor felnyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott és sem nem evett, sem nem ivott. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« Az Úr így folytatta: »Kelj föl és menj el az úgynevezett Egyenes utcába és keress föl Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik. Ő pedig látott egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette kezét és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és betelj Szentlélekkel.« Erre tüstént halpikkelyfélék hullottak le a szemeiről s visszanyerte szemevilágát; mire fölkelt és megkeresztelkedett. Azután ételt vett magához és megerősödött.

Jn 6,48-54

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez nekünk a testét eledelül?” Jézus ezt mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon.”

Jeremiás próféta

Egy Helkiász nevű papnak a fia. Anatót városából származott, s a Krisztus előtti VII. évszázadban több mint negyven éven át működött prófétaként (626 és 586 között).

Egészen fiatalon hívta meg őt prófétai szolgálatára Isten (Jozija uralkodásának 13. évében). Juda országának nemzeti tragédiája idején élt és működött, amikor Jozija vallási reformja egy időre még reményeket ébresztett, de aztán ezek 609-ben a király megiddói halálával megsemmisültek. 605-ben ugyanis Nabukodonozor kiterjesztette a káld birodalom uralmát Palesztinára is. 597-ben pedig a káld sereg végleg elfoglalta Jeruzsálemet, a templomot felgyújtotta, és száműzetésbe hurcolta a zsidó népet. Szedekiás (Cidkija) király idején már csak egészen kevés zsidó maradhatott hazájában, hogy a földet megművelje. Közöttük maradt Jeremiás is. De aztán egy kis népcsoport újra föllázadt, s Egyiptomba menekült, magával hurcolva a prófétát és tanítványát, a fiatal Bárukot. Jeremiás pedig továbbra is egyetemes emberszeretetét igazolta.

Igen ősi hagyomány úgy tartja, hogy Jeremiás saját honfitársai kövezték meg, akik már nem tudták tovább elviselni igazmondását és szemrehányásait.