ApCsel 4,23-31

Azokban a napokban, amikor az apostolokat szabadon bocsátották, elmentek övéikhez, és elmondták mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. Amikor ezt meghallották, egy szívvel Istenhez emelték hangjukat, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Te mondtad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak ajkával a Szentlélek által: »Miért zúdultak fel a pogányok, és miért terveznek hiábavalóságot a népek? Fölkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és Felkentje ellen.« Így igaz, ebben a városban valóban összegyűltek szent Szolgád, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, hogy végrehajtsák mindazt, amit erőd és akaratod előre elrendelt, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy fogyhatatlan bátorsággal hirdessék igédet! Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus neve által!” Amint így könyörögtek, megremegett a hely, ahol együtt voltak. Mindannyian elteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Jeremiás próféta

Egy Helkiász nevű papnak a fia. Anatót városából származott, s a Krisztus előtti VII. évszázadban több mint negyven éven át működött prófétaként (626 és 586 között).

Egészen fiatalon hívta meg őt prófétai szolgálatára Isten (Jozija uralkodásának 13. évében). Juda országának nemzeti tragédiája idején élt és működött, amikor Jozija vallási reformja egy időre még reményeket ébresztett, de aztán ezek 609-ben a király megiddói halálával megsemmisültek. 605-ben ugyanis Nabukodonozor kiterjesztette a káld birodalom uralmát Palesztinára is. 597-ben pedig a káld sereg végleg elfoglalta Jeruzsálemet, a templomot felgyújtotta, és száműzetésbe hurcolta a zsidó népet. Szedekiás (Cidkija) király idején már csak egészen kevés zsidó maradhatott hazájában, hogy a földet megművelje. Közöttük maradt Jeremiás is. De aztán egy kis népcsoport újra föllázadt, s Egyiptomba menekült, magával hurcolva a prófétát és tanítványát, a fiatal Bárukot. Jeremiás pedig továbbra is egyetemes emberszeretetét igazolta.

Igen ősi hagyomány úgy tartja, hogy Jeremiás saját honfitársai kövezték meg, akik már nem tudták tovább elviselni igazmondását és szemrehányásait.