ApCsel 17,1-9

Azokban a napokban miután az apostolok áthaladtak Amphipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz?

Jn 11,47-54

Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Szent Pachomiosz atya

Szentünk Felső Egyiptom Esneh nevű városában született jómódú pogány családban. Pogány nevelésben részesült. Fiatal korában besorozták a hadseregbe, és társaival a Níluson lefelé szállították. Théba városában idegen emberek nagy szeretettel fogadták. Érdeklődésére megtudta, hogy ezek keresztények és igyekeznek sok jót tenni. Váratlanul feloszlatták a hadsereget és ő haza került. Szorgalmasan készült a keresztség felvételére, és megkeresztelkedése után szigorú aszkéta életet élt. Hogy meneküljön az emberek zaklatásától, a hegyekbe húzódott és egy nagy tekintélyű Palemon nevű remete vezetése alatt élt. 10-12 esztendőt töltött így, imádság és munka töltötte be életét. Ezután elvált mesterétől és a tabennai pusztába vándorolt. Itt kolostort épített és minden jelentkezőt befogadott kolostorába. A kolostorok építése után azok belső rendjére is kiterjedt figyelme. Szabályozta a közös életet, istentiszteletet, ruházatot. Mindvégig gondos atyja volt a rábízottaknak. Nehézségei neki is adódtak, külső és belső ellenség szorongatta. Istentől megkapva a jövőbe látás és csodatevés ajándékát 348-ban halt meg egy pestisjárvány idején.

Szent Achiliász püspök Szentünk istenfélő szülőktől származott. Ő is erre az életre adta magát. Megtanulva a filozófiát és a világi tudományokat, emellett sok jótéttel tette ékessé életét, ezért a thesszáliai Larissza püspökévé szentelték. Részt vett az I. egyetemes zsinaton ahol úgy megszégyenítette a tévtanítókat, hogy csodálatot váltott ki mindenkiből. Visszatérve Larisszába, sok pogány templomot lerombolt és új, keresztény templomot épített helyébe. Sok csodával is ékeskedett. Meghalt 330 körül.