ApCsel 11,19-30

Azokban a napokban az apostolok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és kirenei férfi is, akik Antiókhiába érve a görögöknek is hirdetni kezdték az Úr Jézust. Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan hittek, és sokan megtértek az Úrhoz. Eljutott ennek a híre a jeruzsálemi egyházhoz, és elküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta Isten kegyelmét, megörült, és – mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel – buzdította mindnyájukat, hogy teljes odaadással maradjanak hűek az Úrhoz. Nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz. Ezután Tarzuszba ment, hogy megkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és nagyon sokakat tanítottak. A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztényeknek. Ezekben a napokban Jeruzsálemből próféták jöttek Antiókhiába. Egyikük, név szerint Agabosz felállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig elhatározták, hogy anyagi lehetőségeik szerint segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették. Barnabás és Saul keze által küldték el a vénekhez.

Jn 4,5-42

Abban az időben Jézus Szamaria egyik városához érkezett, melyet Szikarnak mondanak, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus tehát olyan fáradt volt az úttól, hogy leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy asszony Szamariából vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan kérsz te zsidó létedre inni tőlem, holott szamariai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal. Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki azt mondja neked: »adj innom«, te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.” Az asszony így szólt: „Uram, nincs is vödröd, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, és amelyből ivott ő maga a fiaival és az állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony így szólt: „Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni!” Jézus így felelt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere ide!” Az ezt válaszolta: „Nincs férjem.” Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem férjed. Ezt helyesen mondtad.” Az asszony ekkor így szólt: „Uram, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádkoztak, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol imádkozni kell.” Jézus azt felelte: „Asszony, hidd el nekem, hogy elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és most van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, akik így imádják őt. Lélek az Isten, és akik imádják őt, Lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Amikor ő eljön, kijelent mindent nekünk.” Jézus erre megmondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Ekkor odaérkeztek tanítványai, és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” vagy „Mit beszélsz vele?” Az asszony pedig otthagyta a korsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?” Ők kimentek a városból, és odajöttek hozzá. Közben a tanítványok kérték őt: „Rabbi, egyél!” De ő azt felelte: „Van ennivalóm, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás között: „Talán csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött engem, és elvégezzem az ő művét. Ugye azt mondjátok, hogy még négy hónap, és elérkezik az aratás? Íme, azt mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket, mert már fehérek, készek az aratásra. Az arató megkapja a jutalmát, és termést gyűjt az örök életre, hogy a vető együtt örüljön az aratóval. Ebben ugyanis igaz a mondás: »Más az, aki vet, és más az, aki arat.« Én azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül az asszony beszéde miatt, aki bizonygatta, hogy „mindent elmondott nekem, amit csak tettem”. Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. És sokkal többen hittek az ő tanítását hallva. Az asszonynak pedig azt mondták: „Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert magunk hallottuk, és megbizonyosodtunk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője, a Krisztus.”

Szent Péter és vértanútársai

Décius császár üldözése idején a helieszpontuszi Lampszaka városában elfogták Pétert, aki ékes tekintetű, testben, és lélekben erős keresztény ifjú volt. Hitében való állhatatossága miatt lefejezték. Ebben az időben fogták el és zárták börtönbe Dénest a keresztény katonát, majd Andrást és Pált, majd Krisztinát, Herakleát? Paulint és Benedimot. Az első 5 vértanú Lerapszakában szenvedett vértanúságot, az utóbbi hármat pedig Athénban dobták tüzes kemencébe 250-ben.