ApCsel 10,21-33

Azokban a napokban Péter lement a férfiakhoz, és így szólt:
– Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?
Azok így feleltek:
– Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki jó hírben áll az egész zsidó nép körében, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.
Erre behívta, és vendégül látta őket. Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. Másnap megérkeztek Cezáreába. Kornéliusz eközben összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter belépett, Kornéliusz eléje ment, és leborult a lába előtt. Péter azonban fölemelte, és így szólt:
– Állj fel, én is ember vagyok!
Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. Ekkor így szólt hozzájuk:
– Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartani vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak biztosan vagy esetleg tisztátalannak. Ezért ellenkezés nélkül jöttem, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg, miért küldtetek értem.
Ekkor Kornéliusz így szólt:
– Éppen négy nappal ezelőtt, délután három órakor itthon imádkoztam, és íme, egy férfi állt elém fénylő ruhában, és azt mondta: „Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidat emlékezetbe idézték Isten előtt. Küldj el Joppéba, és hívasd át a Péternek is nevezett Simont! Simon tímár házában szállt meg a tengerparton.” Nyomban elküldtem tehát érted, és nagyon kedves tőled, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.

Zsid 13,7-16

Testvéreim! Emlékezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek! Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni különféle idegen tanításoktól! Az a jó ugyanis, ha a kegyelemtől erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik a rájuk vonatkozó előírásokat követik. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Azoknak az állatoknak a testét, amelyek vérét a főpap a szentélybe viszi a bűnért, elégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki hát hozzá a táboron kívülre hordozva gyalázatát! Ugyanis nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Általa vigyük mindenkor Isten elé a dicsőítés áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét! Ne feledkezzetek meg a kölcsönös jótékonyságról és a közösség építéséről! Isten előtt ugyanis az ilyen áldozatok kedvesek.

Jn 7,1-13

Abban az időben Jézus bejárta Galileát. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók az életére törtek. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért testvérei így szóltak hozzá: „Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet, amelyeket véghezviszel. Hiszen senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha ilyeneket teszel, akkor nyilatkoztasd ki magad a világ előtt!” Testvérei sem hittek ugyanis benne. Jézus ezt válaszolta nekik: „Nekem még nincs itt az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert tanúskodom róla, hogy a tettei gonoszak. Menjetek hát föl az ünnepre, én még nem megyek föl erre az ünnepre, mert az én időm még nem telt be!” Ezt mondta nekik, és Galileában maradt. Miután azonban testvérei fölmentek az ünnepre, akkor ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A zsidók pedig keresték az ünnepen, és kérdezgették: „Hol van ő?” A nép körében is sokat suttogtak róla. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy nem, hanem félrevezeti a népet. Ám a zsidóktól való félelem miatt senki sem beszélt nyíltan róla.

Mt 5,14-19

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.