ApCsel 5,1-11

Azokban a napokban egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot. Az árából felesége tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: – Ananiás, miért szállta meg a Sátán szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ugye, megtarthattad volna a földet? És miután eladtad, nemde te rendelkeztél volna az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. Amint meghallotta Ananiás ezeket a szavakat, összeesett és meghalt. Nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak felálltak és betakarták, majd kivitték és eltemették. Mintegy három órával később megérkezett a felesége is, mit sem sejtve. Péter megkérdezte tőle: – Mondd, valóban ennyiért adtátok el a földet? – Igen, ennyiért – válaszolta. Péter erre így szólt hozzá: – Miért egyeztetek meg abban, hogy kísértitek az Úr Lelkét? Íme, azoknak a lépte, akik férjedet eltemették, már az ajtó előtt hallatszik. Kivisznek téged is. Nyomban összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták. Kivitték, és eltemették a férje mellé. Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallottak erről.

Zsid 13,7-16

Testvéreim! Emlékezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek! Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni különféle idegen tanításoktól! Az a jó ugyanis, ha a kegyelemtől erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik a rájuk vonatkozó előírásokat követik. Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Azoknak az állatoknak a testét, amelyek vérét a főpap a szentélybe viszi a bűnért, elégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki hát hozzá a táboron kívülre hordozva gyalázatát! Ugyanis nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Általa vigyük mindenkor Isten elé a dicsőítés áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét! Ne feledkezzetek meg a kölcsönös jótékonyságról és a közösség építéséről! Isten előtt ugyanis az ilyen áldozatok kedvesek.

Jn 5,30-6,2

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem. Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tanúskodik rólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amellyel tanúskodik rólam. Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak elmondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Égő és világító lámpa volt ő, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. Nekem azonban olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a véghezvitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, tanúskodik rólam. Ám ti sem hangját soha nem hallottátok, sem színét nem láttátok, és igéje sem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést emberektől nem fogadok el. Ismerlek ugyanis benneteket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, és ti nem fogadtok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymástól elfogadjátok a dicsőítést, de azt a dicsőséget, amely az egyedüli Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak titeket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. Ha viszont az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én szavaimnak?” Jézus ezután átkelt a Galileai-tengeren, azaz Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.

Mt 5,14-19

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.