ApCsel 20,16-18a.28-36

Azokban a napokban Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem.
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott.

ApCsel 26,1.12-20

Azokban a napokban Agrippa így szólt Pálhoz:
– Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.
Akkor Pál fölemelte a kezét, és védőbeszédet mondott:
Amikor éppen ez ügyben a főpapok felhatalmazásával és megbízásából Damaszkuszba mentem, útközben déltájban azt láttam, ó, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyog körül engem és kísérőimet. Mindannyian földre rogytunk, s ekkor hangot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!”
Én ezt mondtam: „Ki vagy, Uram?” Az Úr ekkor így szólt: „Én Jézus vagyok, akit te üldözöl. De kelj föl, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy mostantól szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amiket meg fogok mutatni neked. Megszabadítalak téged a néptől és a pogányok közül, akik közé küldelek, hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s elnyerjék a bűnök bocsánatát, és az örökrészt azok között, akik a bennem való hit által megszentelődtek.”
Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak Istenhez, és cselekedjenek a megtéréshez méltóan.

Jn 17,1-13

Abban az időben Jézus az égre emelte tekintetét, és így szólt: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged, amint hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon! Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön, véghezvittem a művet, amelynek elvégzését rám bíztad, hogy megtegyem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett! Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és megtartották szavadat. Most megismerték, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van, mert a tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik. El is fogadták azt, és valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid; és ami az enyém, az a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi! Amíg velük voltam a világban, én tartottam meg őket a nevedben. Akiket nekem adtál, megőriztem őket. Senki sem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.”

Jn 10,1-9

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Szent Konstantin és Ilona társapostolok

Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.

Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.