ApCsel 26,1.12-20

Azokban a napokban Agrippa így szólt Pálhoz: – Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál fölemelte a kezét, és védőbeszédet mondott: Amikor éppen ez ügyben a főpapok felhatalmazásával és megbízásából Damaszkuszba mentem, útközben déltájban azt láttam, ó, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyog körül engem és kísérőimet. Mindannyian földre rogytunk, s ekkor hangot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!” Én ezt mondtam: „Ki vagy, Uram?” Az Úr ekkor így szólt: „Én Jézus vagyok, akit te üldözöl. De kelj föl, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy mostantól szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amiket meg fogok mutatni neked. Megszabadítalak téged a néptől és a pogányok közül, akik közé küldelek, hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s elnyerjék a bűnök bocsánatát, és az örökrészt azok között, akik a bennem való hit által megszentelődtek.” Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak Istenhez, és cselekedjenek a megtéréshez méltóan.

Jn 10,1-9

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Szent Konstantin és Ilona társapostolok

Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.

Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.