Baziliszkosz vt.
◀︎ 
 május 22. 
 ▶︎
ApCsel 19,1-8

Azon időben amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: »Ugyan megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?« Azok azonban azt felelték neki: »Még csak azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek.« Ő pedig erre megkérdezte: »Hogyan vagytok hát megkeresztelve?« Azok így feleltek: »János keresztségével.« Erre Pál azt mondta: »János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.« Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott az Isten országáról.

Jn 14,1-11a

Mondta az Úr tanítványainak: „Ne háborogjon a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha elmentem, és helyet készítettem nektek, újra eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Tudjátok, hová megyek, és az utat is tudjátok.” Tamás erre azt mondta neki: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus így felelt neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.” Erre Fülöp így szólt hozzá: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.” Jézus ezt válaszolta neki: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg, Fülöp? Aki engem lát, látta az Atyát. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A beszédeket, amelyeket nektek mondok, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem van, maga viszi végbe műveit. Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!”

Szent Baziliszkosz vértanú

Baziliszkosz vértanú a február 17-én ünnepelt szent Tivadar unokaöccse volt. A vértanúk halála után Baziliszk a börtönben maradt. A katonáktól azt kérte, hogy engedjék haza elbúcsúzni hozzátartozóitól. Nehezen, de többedmagával elengedték, hogy elbúcsúzzon. Búcsúzása közben bátorította övéit a keresztény hitben való kitartásra. Visszatértükben bár nyakában nehéz vasbilincset hordott, lábain pedig belül szögekkel kivert cipőt, érezve Isten erejét, nem érezte a szenvedéseket. Egy faluban, kísérői betértek egy házba étkezni, a vértanút pedig a tűző napon egy kiszáradt fához kötözték, és éhen szomján otthagyták. Baziliszk, lelki szemeit Istenhez emelvén, a jámbor emberek megerősítésére, Isten földrengést támasztott, a vértanúról lehulltak a bilincsek, a száraz fa kizöldült, hogy árnyékot adjon a vértanúnak, lábai alatt pedig forrás fakadt, hogy a szomjas vértanút felüdítse. A helytartó, látva a vértanú hitbeli állhatatosságát, fejvesztésre ítélte, ami meg is történt a IV. század elején.