ApCsel 14,20b-15,4

Azokban a napokban Pál Barnabással együtt Derbébe ment. Miután ebben a városban is hirdették az örömhírt, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel „sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába”. Miután a helyi egyházakban elöljárókat neveztek ki, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben bizakodtak. Azután Pizidián áthaladva Pamfiliába mentek. Miután Pergében hirdették az igét, lementek Attáliába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnét egykor Isten kegyelmébe ajánlva útra indították őket a most bevégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták az egyházat, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat vitt véghez velük Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Hosszabb ideig a tanítványokkal maradtak. Jöttek néhányan Júdeából, és így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes rendelkezése szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel Pálnak és Barnabásnak nem kis vitája és nézeteltérése támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és még néhányan közülük menjenek föl az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Szamarián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek valamennyi testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket az egyház, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett értük Isten.

Jn 9,39-10,9

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” Hallották ezt a vele levő farizeusok közül néhányan, és ezt mondták neki: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus ezt felelte: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban most azt mondjátok, hogy látunk. Ezért megmarad bűnötök. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Szent Baziliszkosz vértanú

Baziliszkosz vértanú a február 17-én ünnepelt szent Tivadar unokaöccse volt. A vértanúk halála után Baziliszk a börtönben maradt. A katonáktól azt kérte, hogy engedjék haza elbúcsúzni hozzátartozóitól. Nehezen, de többedmagával elengedték, hogy elbúcsúzzon. Búcsúzása közben bátorította övéit a keresztény hitben való kitartásra. Visszatértükben bár nyakában nehéz vasbilincset hordott, lábain pedig belül szögekkel kivert cipőt, érezve Isten erejét, nem érezte a szenvedéseket. Egy faluban, kísérői betértek egy házba étkezni, a vértanút pedig a tűző napon egy kiszáradt fához kötözték, és éhen szomján otthagyták. Baziliszk, lelki szemeit Istenhez emelvén, a jámbor emberek megerősítésére, Isten földrengést támasztott, a vértanúról lehulltak a bilincsek, a száraz fa kizöldült, hogy árnyékot adjon a vértanúnak, lábai alatt pedig forrás fakadt, hogy a szomjas vértanút felüdítse. A helytartó, látva a vértanú hitbeli állhatatosságát, fejvesztésre ítélte, ami meg is történt a IV. század elején.