ApCsel 23,1-11

Azokban a napokban Pál a nagytanácsra szegezte tekintetét, és így szólt:
– Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig.
Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá:
– Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg?
Erre az ott állók ezt mondták:
– Isten főpapját gyalázod?
Pál így válaszolt:
– Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt:
– Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem!
Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak:
– Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! És ha egy lélek szólt hozzá vagy egy angyal?
Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe.
A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”

Jn 16,15-23

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, ezért mondtam, hogy az enyémből vesz, és hirdeti nektek. Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem, mert az Atyához megyek.” A tanítványai közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mi ez, amit mond: »Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem«, és hogy »az Atyához megyek«?” Így szóltak tehát: „Mi az, hogy rövid idő? Nem tudjuk, miről beszél.” Jézus pedig tudta, hogy kérdezni akarják. Azért így szólt hozzájuk: „Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: »Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem.« Bizony, bizony, mondom nektek: Ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorúak vagytok, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszülte a gyermeket, többé már nem emlékszik a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de majd viszontlátlak titeket, és örvendezni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veszi el tőletek. És azon a napon nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

A csodálatoshegyi szent Simeon atya

Simeon Antiochiából származott, szüleinek sok imájára ajándékozta meg őket vele az Isten. Fogadalmat tettek, hogy fiukat Isten szolgálatára szentelik. Hatéves korában elment egy puszta helyre, hogy ott vezekeljen. Egy év múlva belépett Oszlopos János kolostorába és végül oszlopra állt. Kegyetlen harcot kellett szentünknek ezután elviselni. Különböző szörnyű látomásokat látott, hogy azok elnyelik őt, majd heves testi kísértéseket kellett szenvednie. Sokat és bátran harcolt ezekkel a szenvedélyekkel, kérve Istent, hogy szabadítsa meg ezektől. Egyszer, valaki papi ruhákba öltözve odajárult hozzá a szent kehellyel és részesítette őt a Szent Áldozatból. Erre a szenvedély örökre elhagyta őt Simeon a tökéletességnek nagy fokát érte el. Isten a csodatevés adományával tüntette ki, de látta a tikos és jövendő dolgokat is. Méltó lett arra, hogy lássa az Urat és beszélgessen, Vele. Egyre magasabbra emelve oszlopát, élete végéig megmaradt rajta. Élete vége fele Isten mutatott neki egy hegyet és egy követ Antiochia mellett, a hegynek Csodálatos volt a neve. Itt folytatta vezekléseit egészen haláláig. 75 eves korában hunyt el 596-ban, oszlopon eltöltve 68 évet.