ApCsel 16,16-34

Azokban a napokban történt, hogy mi, apostolok, amikor az ima helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Így tett több napon keresztül. Mivel Pált ez bosszantotta, megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Abban a pillanatban kiment belőle. Amikor gazdái látták, hogy odalett, amiből hasznot reméltek, megragadták Pált és Szilást, és a hatóság elé, a főtérre vonszolták őket. A bíráknak ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatják városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk, rómaiaknak sem átvennünk, sem követnünk nem szabad.” Velük együtt a tömeg is rájuk támadt. A bírák letépették róluk a ruhát, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt. Erre a parancsra a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai. Nyomban kinyílt valamennyi ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: – Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Erre világosságot kért, berohant, remegve Pál és Szilás elé borult, azután kivezette őket, és ezt kérdezte: – Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Ők így válaszoltak: – Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz! Ekkor neki és mindazoknak, akik a házában voltak, hirdették Isten igéjét. Ő pedig az éjszakának még abban az órájában elvitte őket, kimosta sebeiket, és egész háza népével együtt azonnal megkeresztelkedett. Azután elvitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben.

2Kor 4,6-15

Testvéreim! Isten, aki azt mondta: „A világosság felragyog a sötétségből”, világosságot gyújtott a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán. Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy látható legyen, hogy ez a rendkívüli erő Istené, és nem a miénk. Mindenféle szorongatás ér, de mégsem szorítanak sarokba bennünket. Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk. Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak. Letipornak, de el nem pusztulunk. Mindenkor Jézus halálát hordozzuk testünkben, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Életünk folyamán ugyanis szüntelen halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon halandó testünkben. Így tehát bennünk a halál munkálkodhat, bennetek pedig az élet. Mivel pedig bennünk a hitnek ugyanaz a Lelke van, ahogy meg van írva – hittem, azért szóltam –, mi is hiszünk, és azért szólunk: tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt, és veletek együtt maga elé állít. Hiszen minden értetek történik – amint a kegyelem terjed –, hogy egyre többen és többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Jn 9,1-38

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy „ő az”, mások pedig, hogy „hasonló hozzá”. Ő pedig azt mondta, hogy „én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

Mt 11,2-15

Abban az időben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg: „Vajon te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Amikor azok elmenőben voltak, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit jöttetek ki látni a pusztába? Vajon széltől hajladozó nádat? Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon finom ruhába öltözött embert? Akik finom ruhában járnak, királyi palotában laknak. Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon prófétát? Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Hiszen ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, aki majd előkészíti utadat.« Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Keresztelő János idejétől mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. Mert minden próféta és a törvény János idejéig jövendölt. És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent János fejének 3. megtalálása

Az Aranyszájú szent János száműzetése miatt keletkezett zavargásban, az Előhírnök fejét Emeszába vitték. A VIII. században a szaracénok terjeszkedése miatt 810-20 között a szent fejet Kománéba vitték, mivel a képrombolók támadásai elől menteni akarták. Ott elásták a földbe. A szentképek tiszteletének visszaállítása után, Ignác pátriárka éjjeli imádságában látomása volt a helyről, ahol a szent ereklyét elrejtették. A főpap közölte ezt a császárra, és mindketten követséget küldtek Kománéba, ahol a szent fejet a pátriárka által megjelölt helyen megtalálták, 850 körül, most már harmadszor. Ezután a szent fejet másodszor is Konstantinápolyba vitték, és május 25-én az udvari templomban helyezték el.