ApCsel 27,1-28,1

Azokban a napokban úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált és még néhány foglyot a csapattest Augusta Juliusz nevű századosának. Azután felszálltunk egy adramüttiumi hajóra, amelyik Ázsia provincia partvidékének kikötőibe tartott, és elindultunk. Velünk volt Arisztarkhosz is, egy tesszalonikai makedón. Másnap befutottunk Szidónba. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. Miután elindultunk, Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt. Majd Kilikiánál és Pamfiliánál a nyílt tengeren át befutottunk a lükiai Mürába. Ott a százados talált egy Itáliába induló alexandriai hajót, és abba szállított be minket. Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig. Mivel a szél miatt nem tudtunk egyenesen továbbhaladni, Kréta alatt Szalmóné közelében hajóztunk el. Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet „Szépkikötő”-nek neveznek, Laszaia városa közelében.
Mivel sok idő eltelt, és a hajózás is veszélyessé vált – hiszen már a böjt is elmúlt –, Pál figyelmeztette őket: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás veszélyes és kockázatos nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre nézve is.” De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Pál szavainak.
Mivel a kikötő nem volt alkalmas a telelésre, a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnét abban a reményben, hogy eljutnak Főnixbe.
– Kréta egyik délnyugatra és északnyugatra nyíló kikötőjébe –, és ott áttelelhetnek.
Mivel enyhe déli szél fújt, úgy gondolták, hogy megvalósíthatják tervüket. Fölszedték tehát a horgonyt, és Kréta partjai mentén továbbhajóztak.
Nem sokkal ezután azonban a sziget irányából az
„Euraküló”-nak nevezett viharos északkeleti szél csapott le a tengerre. Mikor ez magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és hagytuk, hogy sodorjon bennünket. Amikor egy kis, Klaudának nevezett sziget alá szélárnyékba futottunk, nagy nehezen sikerült megfékeznünk a mentőcsónakot. Miután felvonták, kötelekkel alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szürtisznél zátonyra futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak. Mivel a vihar hevesen hányta-vetette a hajót, másnap kidobálták a rakományt, harmadnap pedig a hajó felszerelését szórták ki saját kezükkel. Mivel több napon át nem látszottak sem a nap, sem a csillagok, és heves vihar tombolt, minden reményünk elszállt, hogy megmeneküljünk.
Minthogy már régóta nem akartak enni, Pál felállt közöttük, és így szólt:
– Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem lett volna szabad elindulnunk Krétáról, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. De most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert senki sem vész el közületek, csak a hajó. Ma éjjel ugyanis elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt mondta:
„Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled utaznak!”
Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Istennek! Úgy lesz, ahogy megmondta nekem. Egy szigetre kell kivetődnünk.
Eljött a tizennegyedik éjszaka, s még mindig az Adrián sodródtunk. A hajósok éjféltájban azt gyanították, hogy szárazföldhöz közelednek. Leengedték a mérőónt, és húsz ölt mértek. Miután kissé továbbmentek, ismét lebocsátották, és tizenöt ölt mértek. De mivel féltünk, hogy valami sziklás helyen érünk partot, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, és alig várták a virradatot. Mikor azonban a legénység meg akart szökni a hajóról, és le akarták ereszteni a tengerre a mentőcsónakot azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni, Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz:
– Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.
A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
Virradat előtt Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek:
– Ma tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem esztek. Ezért arra kérlek benneteket, hogy vegyetek magatokhoz táplálékot, ez ugyanis megmeneküléseteket szolgálja. Egy haja szála sem vész el közületek senkinek.
Miután ezt mondta, vette a kenyeret, mindnyájuk előtt hálát adott Istennek, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is táplálékot vettek magukhoz. Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték föl, de egy öblöt vettek észre, amelynek partja lapos volt. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. A horgonyokat elvágták, és a tengerben hagyták. A kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. Egy homokzátonyhoz érve ráfuttatták a hajót. Az orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, a fara pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elszökjön. De mivel a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, akik tudnak úszni, azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki meg a legénység segítségével. Így mindnyájan épségben a szárazföldre jutottak.
Épségben partra jutva megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.

Jn 17,18-26

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, amint te küldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba, és értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek. Amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is egy bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. A dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel szerettél engem már a világ teremtése előtt. Én igazságos Atyám! A világ ugyan nem ismert meg téged, én viszont ismerlek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. És megismertettem velük nevedet, és továbbra is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”

Szent Kárpusz apostol

Kárpusz egyike volt a 72 apostolnak. Szent Pálnak volt a társa és szolgája, ö vitte el az apostol leveleit, ahova ő címezte. Jelentős ideig az apostollal együtt hirdette az evangéliumot, emiatt sok kellemetlenséget kellett elviselnie. Szent Pál tette őt a Thrákiai Berea püspökévé. Az evangéliumot hirdetve sok pogány hellént nyert meg az igaz hitnek. A zsidók előtt is feltárta tévedésüket és Istennek nevezte a keresztre feszített Jézust. Ezért a zsidók megölték őt, az I. század végén.