ApCsel 17,1-9

Azokban a napokban, miután az apostolok áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.

Jn 11,47-54

Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Szent Kárpusz apostol

Kárpusz egyike volt a 72 apostolnak. Szent Pálnak volt a társa és szolgája, ö vitte el az apostol leveleit, ahova ő címezte. Jelentős ideig az apostollal együtt hirdette az evangéliumot, emiatt sok kellemetlenséget kellett elviselnie. Szent Pál tette őt a Thrákiai Berea püspökévé. Az evangéliumot hirdetve sok pogány hellént nyert meg az igaz hitnek. A zsidók előtt is feltárta tévedésüket és Istennek nevezte a keresztre feszített Jézust. Ezért a zsidók megölték őt, az I. század végén.