Dox. Húsvét ünnepzárása
Teodózia vtnő
◀︎ 
 május 29. 
 ▶︎
ApCsel 18,22-28

Azon időben lement Pál Cézáreába, ott felment és köszöntötte az egyházat, aztán lement Antióchiába. Miután itt töltött egy bizonyos időt, útra kelt, és sorjában bejárta Galácia tartományát és Frígiát, s minden tanítványt megerősített. Eközben egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó jött Efezusba, aki ékesszóló és az Írásokban igen jártas volt. Mivel már oktatást kapott az Úr útjáról, buzgó lélekkel beszélte el és szorgosan tanította az Úrra vonatkozó dolgokat, de csak János keresztségéről tudott. Bátran kezdett tehát működni a zsinagógában. Mikor Priszcilla és Akvila hallották őt, maguk mellé vették és alaposabban megmagyarázták neki az Úr útját. Mikor aztán elindult Akhájába, a testvérek buzdították, s írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor odaérkezett, sok mindenben hasznukra volt a híveknek, mert lehengerlően megcáfolta a zsidókat a nyilvánosság előtt, s kimutatta az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.

Jn 12,36-47

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és elrejtőzött előlük. Jóllehet ennyi csodajelet művelt előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Izajás próféta szava, amit mondott: „Uram, ki hitte, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt vált nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert ugyancsak Izajás ezt is megmondta: „Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek, és meggyógyítsam őket.” Ezeket mondta Izajás, amikor látta dicsőségét, és beszélt róla. Mindazonáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallottak színt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Mert többre tartották az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Jézus pedig fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem, és aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Világosságul jöttem a világba, hogy mindaz, aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem hisz, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy üdvözítsem a világot.”

Szent Teodozia vértanúnő

Teodozia Konstantinápolyban született. Édesanyja sok imádság után kapta meg ajándékul Istentől. Nyolcéves korában szent Anasztázia női kolostorába lépett be. Szülei halála után a rá maradt gazdagságot a szegények segítésére5 a templomok ékesítésére fordította, ő maga szegénységben élt, böjtben és imádságban. Mikor a képromboló Anasztáz pátriárka parancsára a Konstantinápoly kapuja fölötti szentképet a katonák le akarták szedni, Teodozia elhatározta, hogy társnőivel együtt megvédelmezi a szentképet. Feldöntve a katonával együtt a kapuhoz támasztott létrát a katona a földre esett. Buzgóságáért kínok alá vetették és 730-ban a börtönben meghalt.