ApCsel 1,1-12

Az első könyvben arról írtam, Teofil, mit tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen – miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott – fölvétetett a mennybe. Szenvedése után számos bizonyítékkal mutatta meg ezeknek, hogy él. Negyven napon át megjelent nekik, és beszélt Isten országának dolgairól. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg, amit az Atya megígért: „Ez az, amiről tőlem hallottatok. János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel lesztek megkeresztelve.” Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: – Uram, talán most állítod helyre Izrael királyságát? Ezt mondta nekik: – Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időt és az alkalmat, amit hatalma révén az Atya elrendelt. De amikor eljön rátok a Szentlélek, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig. Ezt mondván a szemük láttára fölemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben döbbenten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondták: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki fölvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogy láttátok őt a mennybe fölmenni.” Ezután az Olajfák hegyének nevezett hegytől, amely Jeruzsálem közelében, egy szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.

Lk 24,36-53

Abban az időben, miután Jézus föltámadt halottaiból, megállt tanítványai között, és ezt mondta nekik: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam, hogy én vagyok az! Tapintsatok meg, és lássátok, hogy a szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van!” Ezt mondván megmutatta nekik kezét és lábát. De mivel örömükben még mindig nem hittek és álmélkodtak, így szólt hozzájuk: „Van-e itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat és lépes mézet. Fogta, és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és ezt mondta nekik: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és feltámadnia harmadnap a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti pedig tanúi vagytok ezeknek. És íme, én elküldöm nektek Atyám ígéretét. Maradjatok Jeruzsálem városában, amíg el nem tölt az erő titeket a magasságból!” Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett a mennybe. Ők pedig leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Amen.

Szent Teodozia vértanúnő

Teodozia Konstantinápolyban született. Édesanyja sok imádság után kapta meg ajándékul Istentől. Nyolcéves korában szent Anasztázia női kolostorába lépett be. Szülei halála után a rá maradt gazdagságot a szegények segítésére5 a templomok ékesítésére fordította, ő maga szegénységben élt, böjtben és imádságban. Mikor a képromboló Anasztáz pátriárka parancsára a Konstantinápoly kapuja fölötti szentképet a katonák le akarták szedni, Teodozia elhatározta, hogy társnőivel együtt megvédelmezi a szentképet. Feldöntve a katonával együtt a kapuhoz támasztott létrát a katona a földre esett. Buzgóságáért kínok alá vetették és 730-ban a börtönben meghalt.